Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-12-07 / 25. szám
3CJdhz&f {11. m iter. tiirthieh&fi Amikor a minap a várban, az Országos Levéltár monumentális épületében látogatást tettem a Levéltár főigazgató-helyettesénél, dr. Borsa Ivánnál, egyetlen konkrét ügyben fordultam hozzá: bizonyos családi levéltári anyag iránt érdeklődtem, amelyet a közelmúltban, a Német Szövetségi Köztársaságban élő gróf Esterházy Kázmér küldött el Magyarországra kölni nagykövetségünk közreműködésével, A küldemény konkrét tényén s magán az ugyancsak kézzelfogható iratkötegen túlmenően azonban valami egyéb is izgatott: az indíték, a belső ok, amely az Esterházy család zólyomi ágának grófi sarját arra késztette, hogy a számára bizonyára drága, féltve őrzött családi hagyatékot eljuttassa ősei szülőföldjére. S bár én a beszélgetést az érzelmi motívumok felé tereltem, dr. Borsa Iván tárgyilagosan, módszeresen közelített a kérdéshez. Nem is csoda. Az anyag, améllyel a levéltárban dolgozó szakemberek, kutatók, tudományos munkatársak dolgoznak, rendkívüli pontosságot, módszerességet követel. S valahol a türelmes aprólékosság, a makacs módszeresség mögött sejlenek fel, s rajzolódnak ki az eszmék, amelyék e sajátos tevékenység — a levéltári anyagok felkutatása, gyűjtése, értékelése, elrendezése — értelmét meghatározzák. Dr. Borsa Iván elmondja, hogy minden ország keresi a történelmére vonatkozó anyagokat, nemcsak a határain belül, hanem külföldön is. E munka szálai — mélyet nálunk Hungarica-gyűjtésnek neveznék — messzire nyúlnak, nemrég például az angliai országos levéltártól, a Public Record Office-tól a mi Országos Levéltárunk több tízezer — magyar vonatkozású iratokról készült — mikrofilm felvételt vásárolt. A legnagyobb lelőhely természetesen Bécs, hiszen az osztrák—magyar monarchia idején rengeteg hivatalos írásos emlék ülepedett le a hajdani fővárosban. Kormányunk sokat áldoz, hogy szakembereket küldjön ki különböző országokba a lappangó magyar iratok feltárására, s a feltárt anyag mikrofilmen való rögzítésére. A külföldi levéltárak készségesen együttműködnek, segítenek. Ám a magánkézben levő iratokat megtalálni, elérni — szinte reménytelen. Reménytelen? Hacsak — mondja dr. Borsa Iván felcsillanó tekintettel —, hacsak a tulajdonosok nem jelentkeznek, akár maguktól, akár a Nemzeti Múzeum és a Magyarok Világszövetsége közös felhívására, mely néhány éve a Magyar Hírek és a Rádió Szülőföldünk rovata útján eljutott a nagyvilágban élő magyarokhoz: hogy a külföldre került magyar eredetű, magyar vonatkozású értékekről honfitársaink adjanak hírt, s hla lehet, juttassák haza. Annak idején közöltük is a tárgyak listáját — megnevezve küldőiket — amelyek a Nemzeti Múzeumba érkeztek a felhívás nyomán. A múltbelit most dr. Borsa Iván hasonló kéréssel toldja meg, az Országos Levéltár nevében. Ám a felhívás csak a dolog egyik oldala: a másik a világban szétszóródva élő honfitársak érzékenysége, fogékonysága az idők folyamán a forrástól messzire sodródott magyar értékek sorsát illetőleg. Amikor a kettő — az itthonról elhangzó kérés, s a határokon túl megmozduló érzelem találkozik, akkor emelkedik az elvi ügy a cselekvés szintjére, talán túlzás nélkül mondhatjuk: a hazafias cselekvés, a cselekvő hazafiság magaslatára. Persze az, hogy a kettő — a felhívás és a hazajuttatás gondolata — minden esetben találkozott-e, ki tudja? Gróf Esterházy Kázménróil sem tudjuk, vajon olvasta-e lapunkban, hallotta-e a rádióban annak idején a felhívást. Amit tudunk ennyi: az Esterházy család zólyomi ága a XVII. században vált tki a nemzetségből. A főúri családban generációkon át összegyűlt iratokat Esterházy Kázmér gróf -nagyapja 1877-ben letétbe helyezte a Nemzeti Múzeumban. Az iratok a Nemzeti Múzeumból a két világháború között az Országos Levéltárba kerültek, innen vette kölcsön és vitte magával külföldre Esterházy Kázmér gróf apja az anyag egy -részét. Ennyi az előtörténet, vagy mondjuk: történelem. S a folytatás? Gróf Esterházy Kázmér levelezésben állt a nála levő iratok ügyében az Országos Levéltárral. Dr. Borsa Iván azt mondja erről: — Tudni kell, hogy gróf Esterházy Kázmér a család zólyomi ágához tartozik. A hozzánk intézett leveleit kristálytiszta magyarsággal írta. A levelezés részünkről arról szólt, hogy engedélyezze az Ering am lnn-i kastélyában őrzött levéltár anyag lefényképezését, a müncheni levéltár közreműködésével. ö ennél sokkal -többet tett. Nemcsak hozzájárult az anyag egyik részének lefényképezéséhez, -hanem az anyag másik részét eredetiben juttatta haza. Érthető, hogy ennyi „előzetes” után, végre látni szeretném beszélgetésünk tárgyát, az iratcsomót. Ehhez a levéltár boltíves folyosóin arra az osztályra kellett mennem, ahol dr. Kállay István osztályvezető az anyag rendezésével foglalkozik. Amikor indulni készülök dr. Borsa Iván elmosolyodik: — Tudja ki ült ezen a széken két nappal ezelőtt? Gróf Teleki Andor Buenos Aixesből. Tudniillik október elején tőle is érkeztek a tengeren túlról történeti értékű családi iratok s most Magyarországon átutaztában eljött, hogy személyesen meggyőződjön róla: a csomagot épségben átvettük. így éijt az a szerencse, hogy egy történelmi-becsű küldemény rnegtekintésére indultam el, s célhoz érve, dr. Kállay István kettőt tesz elém. — íme a mennyiség: kétszer félméter. A tartalmi értékelésre még nem volt időnk. Annyit mindenesetre megállapíthatunk — mondja —, hogy -az anyag nemcsak családi, hanem nemzeti értékű. Először a „fél-méter” kifejezésre kérek magyarázatot. így tudom meg, hogy az Országos Levéltár teljes anyaga — az iratokat, mint könyveket élükre állítva, egymáshoz simulva kell elképzelni — harmincnégy kilométer. Ebből az Esterházyak zólyomi levéltára harminc méter volt, a hazakerült „félméteres” kiegészítéssel. De a mennyiségnél fontosabb, hogy vajon mit rejt -magában a -gondosan összegyűjtött iratköiteg? Peres iratok, -adománylevelek, a család birtokjogait igazoló okmányok a XVIII. századból — a szakember számára egész kis világot tárnak föl. S a gróf Teleki Andortól származó „félméter”? Néhány finom bőrkötéses könyv, melynek lapjai: kétszáz éves gyöngybetűs levelek. Gróf Teleki Lajos levelei mátkájához, majd később feleségéhez az 1770-es évekből. „Méltóságos drága kedves Húgom Asszony!” így kezdődik -az egyik, s a másik, melyet a feleség írt, egyszerű „Kedvesem” megszólítás után azt panaszolja: „Kettőzted fájdalmamat, hogy a Posta nem érkezik.” Erre, mintegy magyarázatképpen -következik az a levél 1792-es dátummal Bécsből, amelyben gróf Teleki Lajos megírja, hogy „a mi kegyelmes bölts és igen igazságos Királlyunk kedden éjtszaka meg betegedvén tsötörtökön negyed fél Órakor meg hala.” Szívesen böngészném még sokáig e történölmi levegőt s bizonyos barokkos bájt árasztó leveleket. De dr. Kállay István -kis sóhajjal figyelmeztet, hogy bizony, a szakemberek számára is hosszú időbe kerül majd az anyag feldolgozása. Búcsúzóul megemlíti, hogy az Esterházy és Teleki családok rokonságban állnak egymással. A jelenleg Buenos Airesben élő gróf Teleki Andor nagyanyja Esterházy lány volt. Most hát a rokonok, a levéltár -asztalán, a világ két -különböző részéből „hazautazva” — összetalálkoztak. Vajon tudott-e a két külföldön élő gróf — Esterházy Kázmér és Teleki Andor — a másik szándékáról? Leveleztek-e? Közösen vagy egymástól függetlenül határozták -el a család-i hagyaték haza juttatását? Csupán véletlen műve, hogy a két rokon-anyag itthon összekerült? — Az időbeli egyezés meg a rokoni találkozás lehet véletlen, de az Esterházy és Teleki -iratok, s még sok hasonló történelmi anyag hazajuttatása, tudatos, átgondolt cselekvés eredménye — mondja dr. Borsa Iván, akihez visszatérek, hogy ismét feltegyem -az eredeti kérdést: mi az indíték? Miért küldte haza az értékes iratokat Esterházy Kázmér és Teleki Andor gróf a világ különböző részeiből? A levéltár főigazgató-helyettese, mintegy fokozva a gondolat jelentőségét, visszakérdez. Miért küldte haza Klapka György szabadságharcos-tábornok irathagyatókát Franciaországban élő unokája? Miért küldte öl nemrég egy több generáció óta külföldön élő család a birtokában levő Zsigmond-korabeli címeres levélfényképét vagy egy másik család Belgiumból, annak a privilégiumnak a reprodukcióját, amelyet Lipót császártól kapott 1700-as keltezéssel? Rövid tűnődés után így válaszol: — Ezek a honfitársak külföldön élnek, de magyarnak érzik magukat. Magyarságtudatukat erősítik -a náluk levő nemzeti értékek, amelyekről tudják, hogy -sehol nincsenek olyan biztonságban, mint Magyarországon. Nézzük a lehetőségeket: ha — ami nem valószínű, de előfordulhat — valaki efféle irat-ritkaságot eladna egy külföldi gyűjtőnek, talán sok pénzt -kapna érte, de az irat, mint nemzeti kincs örökre elveszne. Ha a tulajdonos ide-oda utazik -a világban, nem viheti mindenüvé magával e régi, sérülékeny iratokat. De ha egyhelyben marad, akkor sem áll módjában mindazt elvégezni a sokszor több száz éves iratokkal, amit levéltárunk még a nálunk csak letétbe-helyezett anyagokkal is elvégez: rendezzük, fényképezzük, restauráljuk. S ami mindennél fontosabb — -megőrizzük. Végeredményben talán csak az aktív féltés készteti -az iratok birtokosait e gesztusra, hogy a magyar vonatkozású értékeket eljuttassák Magyarországra. Csak? A szakember, a tudós tárgyilagos-hűvös magyarázata ez, amelyben azonban benne remeg az öröm, hogy mind többen élnek e lehetőséggel, juttatják el különböző országokból az értékes ira-t-ereklyéket, s rábízzák az Országos Levéltár gondjaira, ezzel részben megőrzik a maguk és az utókor számára, részben hozzájárulnak, hogy mind teljesebben, gazdagabban ismerhessük meg nemzeti múltunkat, történelmünket. Soós Magda Lőrincze Lajos hozzászólását mondja. Balról: Kiss Károly, Cserháti József és Koref Oszkár Tovább az anyanyelv Az MVSZ Elnöksége 1974. november 28-án megtartotta rendes Ülését. Az Elnökség megtárgyalta és jóváhagyta a Szövetség ez évi tevékenységéről szóló jelentést és az 1975-re kidolgozott feladatterveket; örömmel vette tudomásul a hazalátogatók számának töretlen emelkedését, valamint azt, hogy a nyugaton élő magyar családok és szervezetek körében tovább bővült az anyanyelv megőrzéséért síkra szállók tábora. Az Elnökség úgy döntött, hogy 1975 nyarán kerül megrendezésre az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének kibővített ülése. 1975 jubileumi év: hazánk felszabadulásának 30. évfordulója. A szocialista Magyarország — haladó hagyományainkat megbecsülve — készül arra, hogy megemlékezzen nemzeti múltunk, kultúránk olyan kiemelkedő személyiségeiről, mint Rákóczi Ferenc, Széchenyi István, Jókai Mór, Bartók Béla, József Attila. Jövőre lesz 150 éves a Magyar Tudományos Szabó Zoltán Kárpáti József / • /mm/ : /W, Z í » *<■>''» .»•*»/£ ««.«y *** 9 7>‘P . * ^ A, e f Me/tßm 4. . 'Jtt tfyfjk rr jr. mű***. y f i t'/*-*'»* r/'ff / O 4 At -zííw-----f--- x • y C /ttArrJf-m ivi2 mwr. 6
