Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-13 / 8. szám
TALLÓZÁS A Kritika című művelődéspolitikai és kritikai lapunk teljes decemberi száma a szomszédos népi demokráciák magyarságának a kulturális életét ismerteti. A vezércikk megfogalmazza a szellemi közelkerülés elvi alapjait: „Mi azt kívánjuk, hogy a nacionalizmustól nem háborítottan végezhessük közös munkánkat, magyarként és internacionalistaként, a szocialista népek nagy családjában. Ehhez természetszerűleg hozzátartozik, hogy azt a jelentős kulturális értéket is megismerjük, amelyet a velünk közös múltú és azonos anyanyelvű emberek milliói hoztak és hoznak létre.” A csehszlovákiai magyar irodalommal több cikk foglalkozik. A lírikusok idősebb nemzedéke, a magányos költők (Forbáth Imre, Csontos Vilmos, Gyurcsó István) mellett, ma már feltűnnek a középnemzedék tagjai. A fiatalok az Egyszemű Éjszaka című antológia köré csoportosulnak. „Értéket bontó harmad- és friss reménnyel kecsegtető negyedvirágzás — ily szóval mérhetné fel — ha élne — Fábry Zoltán a csehszlovákiai magyar líra tájait" — állapítja meg a cikkíró. A dráma- és prózairodalomban a már felszabadulás előtt publikáló alkotók (Egri Viktor, Szabó Béla) mögé új írónemzedék sorakozott fel. A Fekete szél című antológia köré összetoborzott fiatal novellisták műveit a kritika is, az olvasóközönség is nagy elismeréssel fogadta. Külön cikk mutatja be a csehszlovákiai magyar képzőművészetet. Ami a színházi életet illeti, a felszabadulás előtt szlovák nyelvű állami színház is csupán Pozsonyban működött. 1945 óta beszélhetünk egyáltalán szlovákiai színházhálózatról, s 1952-ben ebbe már a magyar színjátszás is bekapcsolódott. Először Komáromban alakult meg a Magyar Területi Színház, aztán mind sürgetőbbé vált új magyar társulatok létrehívása. A hatvanas évek óta fontos szerepet tölt be a Kassai Thália Színpad, s a Magyar Területi Színház előadásait évente több mint százezer néző tekinti meg. Jugoszláviában a csehszlovákiai és romániai példához hasonlóan egy önerőre támaszkodó, de egyúttal hagyományt teremtő magyar literatúra sarjadt ki, „amely vajdasági voltából fakadóan lett eredeti színfolt az egyetemes magyar irodalom tablóján” — olvashatjuk. A Vajdaság magyar irodalmát már kibontakozásában is a testvériség eszméje, a kézfogás gesztusa határozta meg, s a harmincas évek derekától a Híd köré csoportosuló írók tevékenységét egyre inkább a valóságfeltárás igénye jellemezte. 1945-ben az újra induló Híd hasábjain Kék Zsigmond ezt írta: „A Híd számunkra a demokrácia folytatólagossága.” Valóban, a Híd a szocialista állam viszonyai közt átalakult irodalmi, művészeti, és társadalomtudományi folyóirattá. Áttekintést kapunk a vajdasági magyar irodalomról, az 1967- ben elhunyt, sokoldalú munkásságot kifejtett Sinkó Ervintől, a hetvenöt éves Lörincz Pétertől a máig, a fiatalokig, akik mint az eszmei-politikai örökség megvalósítói eggyé ötvözik a nemzetköziséget, a szocialista törekvéseket és a magyar nyelvi és kulturális hagyományokat. Átfogó cikk mutatja be a ma már több mint hatvan vajdasági magyar művésztelepet; ezek termékenyen együttműködnek a dél-magyarországi művészekkel. A Kritika érdekes riportot közöl „Látogatóban Krlezánál” címmel. A már életében klaszszikussá vált horvát író a cikk szerzőjének ismét kifejtette, amit nemegyszer megírt: hogy számára a magyar nyelv egyfajta második szellemi hazát jelent. Krleza vallomását mintegy kiegészíti az Illyés Gyulával készített riport, amelyben Illyés a más népek költészetének fordítása közben szerzett tapasztalatokról s örömélményről nyilatkozik. „Nyers fordításokból dolgozom, de nemcsak abból, meg is értem az orosz szöveget. Ugyanígy vagyok a román versekkel is ... Érzem és értem a vers szellemét.. A romániai magyar irodalom fejlődésén belül külön cikk foglalkozik Sütő András regényeivel, s ezek mondanivalójával. „Sütő nem mítizálja, hanem természetes mozgásterületnek tekinti a román—magyar együttélést, szerinte az egységben a természetes különbözőségek értékeivel kell képviseltetni magunkat." s. m. 7
