Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)

1973-04-14 / 8. szám

DCuérlel a Im^izabáli^&zásjLai INTERJÚ PONQRÁCZ LÁSZLÓVAL, A MUNKAÜQYI MINISZTÉRIUM FŐOSZTÁLYVEZETŐJÉVEL Nemcsak a tudományban, hanem a gazdasági életben Is foly­nak kísérletek, természetesen nem laboratóriumban, zárt körül­mények között, hanem a gyárak, üzemek mindennapi munkája közepette. Sokkal nagyobb ezért az irányítók felelőssége, hiszen még a kísérlet sikertelensége esetén sem érheti kár a munkáso­kat, alkalmazottakat. A kísérletek „árát” — kockázat nélkül nincs előrelépés — a közösség, a társadalom állja. Magyarorszá­gon január elseje óta érdekes gazdasági kísérlet folyik: 16 ipari és építőipari vállalatra kiterjesztették — kipróbálásra és tapasz­talatszerzésre — az eddigi bérszínvonal-szabályozás helyett a helyenként már eddig is alkalmazott bértömeg-szabályozást. E kísérletről kérdeztük Pongrácz Lászlót, a Munkaügyi Miniszté­rium főosztályvezetőjét. — Kérjük, magyarázza el, mit jelent e két fogalom: bér­tömeg-, illetve bérszínvonal-szabályozás. — Az új gazdasági mechanizmus bevezetése óta vált általá­nossá hazánkban a bérszínvonal-szabályozás. A kifejezés a bérnövekedés szabályozásának egyik megoldását jelenti. Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy minden vállalatnál kiszá­mítják az egy főre jutó átlagbért: a bérek összegét osztják a dolgozók számával. A bérszínvonal növekedését feltételek­hez kötik. A rendelkezések értelmében az átlagbér csak a nyereség alakulásától függően emelkedhetik. A bérszínvonal­növekedés után — bizonyos határon felül — a vállalatoknak igen magas adót kell fizetniük. — A bértömeg-szabályozás viszont azt jelenti, hogy a vál­lalat a bérekre meghatározott pénzösszeg fölött rendelkezik. Ez az összeg a termelés növekedésével együtt emelkedik, de itt nincsen külön meghatározva az átlagbér. Ha tehát keve­sebb dolgozó ugyanannyit termel, mint azelőtt több mun­kás, akkor a bérekre meghatározott összeget, a bértömeget szét lehet osztani közöttük, azaz magasabb lehet a bérszín­vonaluk. — Mi tette szükségessé a bértömeg-gazdálkodás kísérleti bevezetését? — A munkaerőforrások csökkenése. Az évek folyamán ki­merültek a munkaerő-tartalékok, hovatovább csaknem any­­nyi ember megy nyugdíjba, amennyi fiatal beáll a termelés­be. A bértömeg-gazdálkodás arra ösztönöz, hogy az üzemek mind jobban használják ki rejtett munkaerő-tartalékaikat. Egyébként is, az átlagbér-szabályozás bevezetése óta kiderül­tek bizonyos hátrányok. Ahhoz például, hogy valamely vál­lalat egy magas fizetésű munkatársat alkalmazhasson — ve­zetői vagy szaktanácsadói munkakörbe —, jelentősen növelnie kellett a nyereséget, vagy föl kellett vennie — csupán a vál­lalati átlagbérek növekedésének elkerülése vagy mérséklése céljából — egy-két kis fizetésű dolgozót is. így gyakran feles­legesen növelték a létszámot. — Miért kell akkor kísérletként, mindössze néhány üzem­ben bevezetni a bértömeg-gazdálkodást, ha ez a módszer eleve jobbnak tűnik? — Ki kell tapasztalni ennek is az előnyeit és hátrányait. A mezőgazdasági és erdészeti állami gazdaságokban például már a gazdasági reform kezdete óta a bértömeg-gazdálkodás van érvényben. El is értek vele eredményeket. Ugyanakkor azonban egyes gazdaságok igyekeztek megszabadulni a mun­kaigényes termékek termelésétől. Ezt, természetesen, meg kell előzni. Arra is ügyelnünk kell, hogy azok az üzemek, gyárak, amelyek idáig sok embert fölöslegesen alkalmaztak, most ne kerüljenek előnyösebb helyzetbe. Hiszen csupán az­zal, hogy megszabadulnak a fölöslegektől, sokkal jobban emelhetnék a többiek fizetését, mint azok a vállalatok, ame­lyekben eddig is mindenki teljes erővel dolgozott. Ezt meg­akadályozandó, a rendeletben előírtuk, hogy öt százaléknál nagyobb bérszínvonal-emelkedés esetén az öt százalékon fe­lüli többlet után jelentős adót kell a vállalatoknak fizetniük. (Ebbe, természetesen, nem számít bele a kormány elrendelte nagyarányú béremelés.) — Hogyan folyik majd le a kísérlet? — A rendelet szerint legalább két évig tart a kísérlet. Ad­dig állandóan figyeljük a 16 vállalatot, konzultálunk veze­tőikkel és felettes hatóságaikkal. Közben igyekszünk megta­lálni a legcélravezetőbb szabályozási formákat is. A tapasz­talatok alapján döntjük el, hogy érdemes-e ezt a módszert általánosan bevezetni. Most, a kísérlet indulásakor, már szá­mítani lehet arra, hogy az érintett vállalatok jobban takaré­koskodnak a munkaerővel, azt azonban nem lehet pontosan előre látni, hogy milyen kísérőjelenségek, illetve problémái: merülhetnek föl a későbbiekben. Mindenesetre gondosan ügyelünk arra, hogy sem a kísérletben részt vevő üzemek, sem a többiek munkásai semmilyen szempontból se kerülje­nek hátrányos helyzetbe — fejezte be nyilatkozatát Pongrácz László főosztályvezető. —spé— Dr. Bruno Kreisky Fock Jenővel, a Minisztertanács elnökével tanácskozik JÓSZOMSZÉDSÁG Ötször ismétlődött meg egy diplomá­ciai kifejezés azokban a kommünikék­ben (magyarul: hivatalos közlemények­ben), amelyek dr. Bruno Kreisky, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancel­lárja magyarországi látogatásának ese­ményeiről számoltak be. Vendégünk és kísérete március 28-án érkezett Buda­pestre, Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének meghívására, s még aznap megkezdődtek a tárgyalások — szívélyes, baráti légkörben. A magyar miniszter­­elnök és felesége vacsorát adott az oszt­rák kancellár és felesége tiszteletére, amelynek hangulata szívélyes, baráti volt. Másnap Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke fogadta dr. Bruno Kreiskyt, s a találkozó légköre szívélyes, baráti volt, hasonlóképp ilyen volt az Apró An­talnál, az országgyűlés elnökénél tett lá­togatás légköre, nemkülönben annak a vacsorának a hangulata is, amelyet dr. Bruno Kreisky és felesége adott Fock Jenő és felesége tiszteletére. Az ismételten visszatérő — tehát hangsúlyozott — kifejezés, amely a láto­gatók és a vendéglátók találkozóit jel­lemezte, nem csupán a diplomáciai szó­tárból vett formula, hanem lényeges tar­talmakat hordozó ténymegállapítás, amely három okból is megkülönbözte­tett figyelmet érdemel. Először azért, mert a két ország vezetőinek találkozá­sakor kialakult légkör nemcsak a magas vendégek és vendéglátók viszonyát jel­lemzi, hanem a két ország, a két nép kapcsolatainak alakulását is. A közös közlemény ezt így szögezi le: .....a Ma­gyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság között az elmúlt években a politikai, gazdasági, kulturális és tu­dományos élet, valamint a társadalmi érintkezés számos területén szoros, jó­szomszédi kapcsolatok épültek ki.” Má­sodszor azért, mert — ahogyan Fock Je­nő miniszterelnök mondotta — „a ma­gyar—osztrák kapcsolatok a mai nem­zetközi életben a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mel­lett élése elvének egyik példamutató megnyilvánulása”, vagy ahogyan az oszt­rák kancellár megfogalmazta: a ma­gyar—osztrák kapcsolatok példaképül szolgálhatnak a kis országok számára. És, harmadszor, figyelemre tarthat szá­mot szívélyes, baráti kapcsolatunk azért is, mert e két nemzet között szakadék volt a mindkét nép által gyűlölt Habs­­burg-ház, a monarchia mondvacsinált „közössége” lényegében azonban az egy­oldalú függőségi viszony idején és most a valóságos közeledést meghozta a köl­csönös egymásrautaltság és a célok és érdekek egyeztetése, a szabad fejlődés. Különböző társadalmi rendszerben élő népek és közös célok, érdekek... Nincs ebben valami ellentmondás? Fock Jenő pohárköszöntőjében emlékeztetett arra, hogy dr. Kreisky már 1964-ben, külügy­miniszterként is járt Magyarországon, amikor „rendeztük kétoldalú kapcsola­tainknak a közös múltból megmaradt sok-sok nyitott kérdését, megteremtettük az együttműködés elvi alapjait”. Ezeken az elvi alapokon azóta sok minden épült. Ipari és gazdasági együttműködés, a ha­gyományos árucserén túl már egyes vál­lalatok között is; szélesedő kulturális kapcsolatok, amelyeknek keretében Bu­dapesten megépül az Osztrák Kulturá­lis Intézet; sok közös erőfeszítés a bé­ke megóvásáért — azaz politikai együtt­működés —, amelynek során a két szom­szédos ország kormánya mind az euró­pai biztonsági konferenciát előkészítő tanácskozás, mind a fegyverzet csökken­tésével foglalkozó bécsi értekezlet össze­hívásáért sorompóba lépett. A közös köz­lemény is rögzíti az egyetértést, az ed­digieken túlmenően még abban is, hogy az ENSZ egyetemességét fejezné ki, ha mindkét Németországot felvennék a vi­lágszervezet tagjainak a sorába; hogy nagy előrelépést jelent a béke ügyében a vietnami fegyverszüneti megállapodás aláírása; hogy aggodalomra ad okot a közel-keleti válságnak az ENSZ Bizton­sági Tanács 1967. november 22-i hatá­rozata szerint való rendelkezésének el­húzódása. Fock Jenő tehát joggal állapíthatta meg: „A békés egymás mellett élés és az együttműködés lehetőségével jól élve, gazdag tartalommal töltöttük meg az el­vi kereteket gazdasági, kulturális és po­litikai téren egyaránt”, valamint azt, hogy „kapcsolataink mindkét ország ja­vát és általában a közép-európai politi­kai viszonyok javulását is szolgálják”. Az osztrák kancellár pohárköszöntő­jében a jövőről is szólt: „Vizsgáljuk meg — mondotta többek között — kapcsola­taink jövőbeni alakításának konkrét le­hetőségeit. E kérdésben megengedhető, hogy kis fantáziával hozzálássunk e fel­adat megoldásához”. Hogy e feladatok milyenek, s megoldá­suk útját milyen irányban keresi a két fél, az már a küldöttségnek és a vendég­látók tárgyaló csoportjának az összeál­lításában is megmutatkozott. Az osztrák szövetségi kancellárt annak a három tar­tománynak — Burgenlandnak, Alsó- Ausztriának és Steiermarknak — a tar­tományfőnöke kísérte, amelyek — aho­gyan dr. Bruno Kreisky mondta — „év­századok óta nemcsak földrajzi, hanem szellemi szomszédságban is állnak Ma­gyarországgal”, ugyanakkor magyar részről a Vas és a Győr-Sopron megyei tanács elnöke vett részt a tárgyalásokon. Az eszmecsere tehát nyilvánvalóan fel­ölelte a közvetlen érintkezések bővítésé­nek kérdéskörét, azt, hogy a határmenti területek, városok és községek idegen­­forgalma, gazdasági, kultúrális és sport­kapcsolata mindkét részről egyaránt szé­lesedjék. Elkísérték továbbá dr. Bruno Kreiskyt a három osztrák parlamenti frakció el­nökei, ezzel is kifejezésre juttatva, hogy „g kapcsolatok javítása — a pártok ha­tárain túl —, általános politikai szán­dék.” Ez a szándék kölcsönösen általá­nos, s e szándékot és valóra váltását már nem árnyékolja a múltbéli viszályok fel­hője. Nemrégiben (lapunk idei 5. szá­mában) megírtuk, hogy dr. Pándi Pál egyetemi tanár a bécsi Petőfi-ünnepség alkalmával a Collegium Hungaricumban idézte Petőfi Sándort, s nem is akármi­lyen versét, hanem éppen azt, amelyben az elnyomó és császári Ausztria bukását jósolja. S mintegy visszhangként most a semleges és köztársasági Ausztria kan­cellárja idézett a szabadságharc költőjé­től néhány szót, hogy ebből kiindulva érzékeltesse a két ország megváltozott viszonyát, szívélyes és baráti kapcsola­tát : „A világtörténelem csodálatos köny­vében számos oldal foglalkozik kapcso­latainkkal. Csatoljunk hozzá új oldalt, amely a szabad döntés alapján való együttműködésen nyugszik, országaink népeinek és Európa azon részének béké­je érdekében, amely e földrész közepén van, s amelyet nem véletlenül neveznek Európa szívének.” Ratifikálták a magyar—amerikai konzuli egyezményt Az amerikai szenátus március 27-én ratifikálta a magyar—ame­rikai konzuli egyezményt, amelyet William Rogers külügyminiszter tavaly júliusi magyarországi láto­gatása során magyar részről Péter János külügyminiszter, amerikai részről pedig William Rogers írt alá Budapesten. Magyar részről már a múlt év végén ratifikálták az egyezményt, amely szabályozza a két ország közötti konzuli kapcsolatot, a kon­zul, és a konzuli tisztviselők joga­it és mentességeit, továbbá köl­csönösen fokozottabb és egysége­sebb védelmet biztosít az állam­polgárok személyes, vagyonjogi, hagyatéki és más hasonló ügyei­nek intézésében. 25 éves a Duna menti államok nemzetközi kormányközi szervezete, a Duna Bizottság. Idei, budapesti ülésszakán a tagállamok — Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország, Románia, Szovjetunió — delegációján kívül részt vettek még a Német Szövetségi Köztársaság közlekedési tárcá­jának szakértői, a Vaskapu folyami igazgatóság, az ENSZ európai gazdasági bizottság, valamint a nem­zetközi távközlési egyesület és a meteorológiai világszervezet képviselői. A vendégeket fogadta Fock Jenő miniszterelnök is Az ipar államosításának 25. évfordulóján nagygyűlésen emlékeztek meg a történelmi eseményről (MTI felv.) MIÉNK AZ mUt MASUNKNAK ÉPÍTJÜK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom