Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-10-27 / 22. szám
„Két olimpia között egy világháború” címmel emlékezett a közelmúltban a Magyar Televízió az 1936-ban Berlinben és az 1948-ban Londonban rendezett olimpiai játékok magyar sikereire. Az érdekes dokumentumfilmben a kedvelt pólósok, a bajnokságot nyert vízilabda-válogatott nevében Brandi Jenő kapott szót. A berlini csapat egyes játékosairól külön-külön megemlékezett. „Németh János Spanyolországban él, edzőként dolgozik, de a vízilabdasport egykori legjobb játékosa, a legendás hírű Jamesz, érdekes módon nem vízilabdázókat, hanem úszókat oktat.. A film bemutatása után néhány héttel személyesen is találkoztunk ... „Valóban úgy van, ahogyan Jenő barátom említette, idestova másfél évtizede a Spanyol Üszó Szövetség edzőjeként dolgozom. Madridban” — mondta Németh János. Tevékenységéről, az ország különböző részein szervezett nyári tanfolyamokról, az iskolai tanév alatti bentlakásos sportintézetben végzett munkájáról rendkívüli lelkesedéssel, valóságos megszállottsággal beszélt, mint amilyen odaadással küzdött egykor a medencében; ahogyan szövetségi kapitányként dolgozott, s tiltotta el csalhatatlan érzékkel a kapus szerepkörtől Gyarmati Dezsőt, a háború utáni időszak legjobb magyar pólósát, a mai kapitányt, vagy ahogyan például a Városi Tanács Sportegyesületének elnökeként dolgozott, mint mindig, most, 67 évesen is, fiatalos jó kedéllyel, a sport önzetlen, olthatatlan szeretetétől vezéreltetve. Góljainak, csavart ejtéseinek, ravasz kettőzéseinek történeteit igaz legendaként emlegetik mind a mai napig. De vajon melyik gólra is emlékezik a legszívesebben? — Nem könnyű a választás, hiszen csak a hivatalos bajnoki és nemzetközi mérkőzéseket számítva legalább ötezer gólt dobtam — kezdte. — Válogatottbeli búcsúm alkalmával például 18:0-ra vertük a portugálokat, 1939- ben sikerült kereken egy tucat gólt dobnom, Vagy amikor a magyar csapat ellen a világválogatottat állították ki, nyolc góllal sikerült hozzájárulnom 9:2-es győzelmünkhöz. Felejthetetlen emlékű kapitányunk, Komjádi Béla, ekkor már örökre eltávozott körtünkből, s az akkori sportláp találóan írta a mérkőzés után: „A kapitány biztosan mosolygott az égben fiai nagyszerű játéka láttán.. — Mi volt Komjádi, a magyar póló titka ebben az időszakban? — folytattuk a beszélgetést. — A magyar vízilabda Komjádi felismerése nyomán megelőzte korát. Kapitányunk állóképességre, technikára és gyorsaságra alapozta játékunkat. Már akkoriban háromórás vagy még ennél is hosszabb edzéseket tartottunk. A nemzetközi tornák, mérkőzések előtt naponta kétszer is a medencébe parancsolt bennünket, de addig nem nyúlhattunk a labdához, amíg a magunk két kilométerét le nem úsztuk. Technikai képzettségünket fáradhatatlanul igyekeztünk javítani, csiszolni. Ekkor emlegették; a magyar összjáték olyan pontos, hogy adogatás közben megszárad a kéztlől kézre járó labda. Ennek is megvolt a maga titka. Mi a labda átvétele előtt mindig csak azt néztük, hogy hol helyezkednek, hova úszhatnak társaink, s nem a Németh János, a Spanyol ÍJszó Szövetség edzője Az a híres Janiesz-csavar labda átvétele után kezdtünk el gondolkodni, hogy hová is passzoljunk. A maiak játékából ezt a gyorsaságot, az igazi technikát hiányolom, de ezen a téren viszonylag még mindig a magyarok nyújtják a legtöbbet, nemhiába nyertük meg a világbajnokságot, visszaszerezve a világelsőséget. Németh János, Jamesz, a legendás hírű pólós rövid, kéthetes szabadságának jó részét régi barátai körében, az uszodában töltötte. Ahogyan mondta, „jótevőit”, Pongrácz Kálmánt, a fővárosi tanács egykori elnökét, Pesta Lászlót, a régi újpesti sportembert is felkereste. A magyar úszósport nagy halottjainak (Komjádi Béla kapitány, Boros Ödön elnök, Stampfer Sándor időmérő, Halassy Olivér egykori játékostárs) sírját virágcsokorral kereste fel. A még élő kortársakkal pedig olykor hajnalig emlékezett. Nem kérdeztük, hogy érezte magát itthon, hiszen hallottunk róla, hogy Vértessy Józseffel, az 1932-es Los Angeles-i nagy csapat kiválóságával már megállapodott, 1974-ben újra Budapesten találkoznak ... ISMÉT CSAK DÖNTETLEN Az eredmény már bizonyára ismert. Az utoljára 1972 májusában, az Európa-bajnokság negyeddöntőjében, a románok ellen győztes magyar labdarúgó-válogatott pillanatnyi erejéből, tudásából Koppenhágában is csak sovány döntetlenre futotta. A legutóbbi mérkőzésekhez hasonlóan pedig újra a magyar csapat szerzett vezetést (Fazekas révén kétszer is!), s végül még Illovszky kapitánynak is tárgyilagosan el kellett ismerni, hogy „mi örülhettünk a döntetlennek” — akárcsak az osztrákok, svédek, vagy jugoszlávok ellen. Mi van a válogatottal? Mi van a magyar labdarúgással? A kérdésre, a teljesség igénye nélkül, Koppenhágában járt kollégáink észrevételeivel, megállapításaival próbálunk választ adni. NÉPSPORT: „önmagunkat csapjuk be, ha nem vesszük tudomásul, ha nem látjuk be, hogy a magyar labdarúgás már hosszú évek óta elvesztette nemzetközi tekintélyét. Koppenhága ennek újabb bizonyítékát adta... A mai magyar válogatottban nincsenek olyan kivételes képességű játékosok, akik formálni tudnák a csapatjátékot, akik szinte egymaguk el tudnák dönteni a mérkőzést, akik kritikus pillanatokban vezéregyéniségei lehetnének az együttesnek. Az egészben az az érdekes, hogy a küzdeni tudást nem kell tanulni, mint a labdarúgás számos technikai elemét, például a cselezést. Nem magyarázható meg, egyáltalán nem érthető tehát, hogy a mieink miért nem tudnak lelkesedni? .. MAGYAR HÍRLAP: „A szombat délutáni koppenhágai mérkőzés ismét segített eloszlatni a tévhitet. Hírnevünk megkopott, a magyar labdarúgás távolkerült nemcsak a világ, hanem Európa élvonalától is. Sajnos eltelt egy esztendő és a magyar labdarúgó válogatott képtelen volt a fejlődésre, az előrelépésre. Kár lenne ismét felsorolni a magyar labdarúgás korszerűsítésének kerékkötőit. Csak mutatóban — elemzés igénye nélkül — emlékeztetünk a képzésben, az alulról felfelé áramló tehetségek megtorpanásában és eltűnésében, az erkölcsi-akarati tényezők színvonaltalanságában kereshető okokra. Az átfogó rendezés, a gyökeres változás igénye — úgy tűnik — 1973-ban is csak remény marad, gyakorlati lépések nélkül.. HÉTFŐI HÍREK: „A korábbi világbajnoki selejtezők döntetlenjei alkalmával általános volt az a megállapítás, hogy ez a maximum, amire jelenleg a magyar válogatott képes. No. ha most sem hagyta el vereséggel a csapat a pályát, még mentőkörülmények is akadtak. De ez a játék mégis újra felveti a most már egyre sürgetőbbé váló reformokat. Tegyük hozzá, nem Illovszky személyéről van szó, hanem a sportág morális helyzetéről. Az egyesületekben elkényeztetett és dédelgetett kedvencekről, akik közül nem is keveseknek érdemtelenül minden vágyuk teljesül, odáig jutottak, hogy már nem is érzik megtiszteltetésnek a válogatottságot, nem érzik a győzelem ízét.. NÉPSZABADSÁG: „Könnyű megoldás lenne kimondani a szentenciát: elölről mindent, jöjjenek a fiatalok. Ez már az utóbbi években néhányszor elhangzott, s mégsem hozott alapvető változást. A magyar labdarúgás helyzetén sem a játékosoknál kell elkezdeni a „tisztogatást”, a fegyelmet sem’ a nemzeti tizenegynél, hanem már a legalsó osztálytól kell megteremteni. Olyan légkört, amelyben a dolgához értő szövetség éppúgy, mint a klubok magasra emelik a mércét, nem nézik el a mulasztásokat, s ehhez — de csakis ehhez — megadnak minden lehetőséget. Jelenleg fordítva van a futballban. A játékosok csak kapnak, s cserébe semmit sem adnak ...” Mindehhez aligha lehetne sokat hozzátenni. Reformok feltétlenül, mindenképpen szükségesek. Ezt nemcsak a válogatott szereplése, hanem az egyes klubok házatáján uralkodó zűrzavar is indokolja. A Vasasnál Baráti Lajos, az egyik legkiválóbb magyar szakember lemondott, de a hírek szerint marad. A Ferencvárosnál Csanádi Ferenc állt fel az edzői kispadról. Lemondásuk oka ugyanaz: az egyesületek vezetőségeitől nem kapják meg a szükséges támogatást a fegyelmezetlen játékosokkal szembeni erélyes fellépésre. Az ugyanis vitathatatlan, hogy bizony szakmai kérdések mellett elsősorban morális problémák sodorták válságba a magyar labdarúgást. QualuLáLiu/ik Császár Mónika, a Bp. Postás idén érettségizett s a Közgazdaságtudományi Egyetemre készülő csinos versenyzője nyerte az idei tornászbajnokságot. A kedves tornászlány a Münchenben rendezett olimpián bronzérmet nyert magyar válogatott egyik legjobbja volt. A szerenként! döntőben nagyszerű gerendagyakorlatával az értékes negyedik helyet szerezte meg. A magyar bajnokság után most a Londonban sorra kerülő Európa-bajnokságon indul. A népszerű táncdal kezdő sorával búcsúztatjuk : „Minden jót Mónika ...” A lelátóról jelentjük Gedó György (képünkön mesterével, Papp Lászlóval) a Belgrádban rendezett Európa-bajnokságról kéztörése miatt hiányzó olimpiai aranyérmes, sikerrel tért vissza a szorítóba. Berlinben erős mezőnyű nemzetközi viadalon győzött súlycsoportjában, a papírsúlyban. A kisváltósúlyú Juhász István ugyancsak az első helyen végzett. * Szabadkán járt az egykori válogatott labdarúgókból összeállított „öregfiúk” csapata. Grosicsék nagy közönségsikert aratva 2:0-ra verték jugoszláv kortársaikat. * Montevideóban kerül sor a női röplabdázók első Világ Kupa tornájára. A magyar válogatott az idén már hoszszabb túrán járt Japánban, s így lemondta a meghívást. A tornán dr. Holvay Endre, a nemzetközi szövetség alelnöke képviseli a magyar röplabdasportot. * Az angol együttes nagyarányú. 7:0-ás legyőzésével kezdett a magyar asztalitenisz-válogatott az Európa Liga most megindult mérkőzésein. A Coventryben és Crawtonban lejátszott barátságos jellegű visszavágó is magyar győzelemmel végződött. Az Újpesti Dózsa régi, Megyeri úti otthona új létesítménnyel gazdagodott. A lila-fehér sportolók számára korszerű, fedett edzőcsarnokot építettek. * Harangi Imre ismert belvárosi trafikja kedves ünnepség színhelye volt. Papp László a szövetség vezetői társaságában köszöntötte a hatvanadik születésnapját ünneplő sportembert, a Berlinben rendezett olimpia ökölvívó aranyérmesét. * Fájdalmas veszteség érte a magyar vízilabdasportot. Hosszas betegség után, 56 esztendős korában elhunyt Fábián Dezső, az 1948-as és 1952-es olimpián szerepelt magyar vízilabda-válogatott játékosa, a legutóbbi időszak egyik sikeres edzője. * Űj bajnokokat avattak a kézilabdázók. A férfiaknál a Bp. Spartacus, a nőknél pedig a Vasas nyerte a magyar bajnokságot. A kézilabda a legnépszerűbb sportágak közé tartozik: a labdarúgás és a természetjárás után a harmadik legnépesebb sportág, mintegy százezer igazolt játékossal. A válogatott csapatok a világbajnokságra készülnek. A nők decemberben Jugoszláviában, a férfiak pedig a jövő év elején a Német Demokratikus Köztársaságban rendezendő világbajnoki tornán vesznek részt. A lósport világából Balczó András lova, Mimiké (apja: Imperiál — anyja: Mikróbusz) nyerte a 15 000 forinttal díjazott Miczi-handicapot. A hároméves kanca nagy küzdelem után a célban előzte meg rövid fejhosszal, a sokáig nyerőnek látszó Iffet. A nyerőt Vas József lovagolta és Kováts László készítette elő versenyére. * A Német Demokratikus Köztársaság és Magyarország ügető-vetélkedőjén az NDK versenyzői győztek 2:1 arányban. A kétévesek nemzetközi versenyében Sorrento, a Hungária díjban Elkó győzött. Mindkettő német tulajdonban van, a Villám-díjat a legjobb magyar ügető Tóbiás nyerte. * Az amatőrök nagy versenyét, a FEGENTRI hivatalos futamát a francia P. Biancone nyerte Spektátor (apja: Spalato — anyja: Brunhilda) nyergében. A második Donna Diana (lovagolta: Száraz György), a harmadik Llacourt (Karnitschnik osztrák) volt. A győztest Szentgyörgyi István készítette elő versenyére. Ugyanazon a napon futották a Magyar St. Légért is, amelyben az idei derby győztes Anda (apja: Imperiál — anyja: Ambó) vitte el a pálmát Indián és Pátosz előtt. 15
