Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-10-27 / 22. szám
"Baráti Qcza - Búiig fiéler - Jtristói Attila SZÜtóFÉÜHM SZÉP HM A LEGNAGYOBB MAGYAR FALU ÉRD ötíkántemmiők Azt mondják, az a tipikus érdi, aki nem érdi. Ez a kijelentés látszólagos ellentmondást tartalmaz, ám ha közelebbről szemügyre vesszük, kiderül, hogy alapvető igazságot is: a főváros tőszomszédságában elterülő település több, mint harmincezer lakója közül nagyon kevés az olyan, aki itt is született, s itt élte le eddigi életét. A község magva, Érd-Öfalu az elmúlt esztendők lázas gyarapodása és fejlődése során elveszítette jelentőségét, anakronizmussá vált, tulajdonképpen mint életforma szűnt meg, mint ritmus és állapot; a falu fogalma — ha Érdről beszélünk — megtévesztő már, hiszen az itt élő embereknek sem munkájuk, sem sorsuk, sem törekvéseik jellegében nincs közük ahhoz, ami „falusias”. Az 1970-es népszámlálás adatai szerint tizenhatezer érdi lakos járt dolgozni máshová a községből, s ez a „máshová” elsősorban az ipart jelenti, Budapest, Csepel, Százhalombatta, Diósd nagyüzemeit. Öfalu magva körül — akár a cseresznye vagy a barack esetében — színes, ízes, életet hordozó burkot találhatunk, ha nem akarunk, nem is kell tudomást vennünk a magról, anynyira rejtőzködik. Tehát, amikor Érdről beszélünk, egy rendkívül bonyolult, színes, kialakulatlan, lüktető életformáról, jobban mondva érlelődő állapotról kell beszélnünk. Ez a település — lakóinak mibenlétét tartva szem előtt — az ország egyik legváltozóbb, szociológiai, de néprajzi szempontból is a lehető legnehezebben körülírható települése. Mi mégis szociológust hívunk segítségül, hogy e hirtelenül megduzzadt község és közösség sokféleségében eligazodjunk. Gulyás Sándor bölcsészdoktor, miként az érdiek döntő többsége, szintén nem érdi. Tíz esztendővel ezelőtt telepedett meg itt, házat vásárolt, családot alapított. Születését tekintve egyébként békési, tanulmányait Budapesten, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen végezte, hivatására nézve Pest megyei vezető szakfelügyelő, irodalom és történelem szakos. Szociológiai, doktori értekezését Érd, Ráckeve és Csobánka cigány származású tanulóinak kulturális integrálódásáról írta. így hát bennszülött érdinek csak fiát, Ivánt és kislányát, Babit nevezhetjük; ők már itt, egy csendes kertes házban látták meg a napvilágot. Babi hétéves, Iván pedig kilenc. A gyermekek anyja szintén Békés községből származik, tanulmányait Szegeden végezte: gyógyszerész. — Egy példát említenék legelőször, hogy bizonyítsam azt a szüntelen változást, amely Érden a közelmúltban végbement, és a mostani időkben is végbemegy — mondja dr. Gulyás Sándor. — Tíz esztendővel ezelőtt az egyik érdi általános iskolában, a Vincellértelepen 230 gyerek tanult négy tanteremben. Jelenleg ugyanott kilenc tanteremben 550 gyerek tanul, az általános iskolás korúak száma tehát több mint duplájára nőtt. A községben jelenleg nyolc iskola működik, három kivételével valamennyiben ehhez hasonló a helyzet: a gyermeklétszám ugrásszerűen növekszik. A kivételek: az érdófalusi iskola és a két központi iskola. Mit jelent ez? A község külső részein, ahol sok szabad telek áll viszonylag olcsón rendelkezésre, évről évre bevándorlók százai telepednek meg, általában fiatalabb emberek, egy-két, vagy több gyerekkel. A belterület zárt, kialakult részein viszont nem történik változás. így lehet lemérni az iskolás korú gyermekek számának emelkedésén, stagnálásán vagy csökkenésén a bevándorlás irányát, nagyságát és ritmusát. Vú Gulyás Sándor — Iván, Babl és a kutyus — A hatvanas évek elejétől kezdődően az évi ezret is meghaladta az Érden letelepedők száma, úgy, hogy a község lakossága egy évtized alatt húszezerről harmincezerre nőtt. Szabolcsból, Hevesből, Békésből, Baranyából, egyszóval az ország legtávolabbi részeiről is érkeznek a bevándorlók, jobb élet- és munkakörülményeket keresve. Budapest előtt Érd az utolsó állomás. Sok itt a szabad terület, húsz-harminc-negyvenezer forintért telekhez lehet jutni, s a közelben levő ipari üzemeknek szinte korlátlan a munkaerő-szükséglete. A bevándorlók döntő többsége falusi környezetből jön, így hát szakmája nincs. Férj és feleség betanított munkásként, vagy segédmunkásként kezd dolgozni valamelyik fővárosi üzemben, szorgalma, igyekvése dönti el végül is, mire jut. Érd tizenhét kilométerre van Budapesttől, a közlekedés jó, két vasúti vonal, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi érinti, s rendszeres buszjárat köti össze a főváros belső területeivel. Az Érdi panoráma emberek többsége — ahogyan már az előbb említettük, több mint tizenhatezer ember — reggel munkába indul vonattal vagy busszal, s este tér haza. Ez a jellemző életforma itt. Mint pedagógus, szociológus, azt tudom mondani, a gyerekek szempontjából ez az „ingázás” nem éppen kedvező. Az érdi iskolákra nagy feladat hárul: a szülők helyett, a szülők távollétében kell nevelniük. Az emberek, a nemrégiben bevándorlótok otthont teremtő igyekezetükben képtelenek jelentősebb időt és erőt szentelni a családjuknak. Ezt a hiányzó időt a pedagógusoknak kell pótolniuk; hihetetlenül nehéz feladat ez. Szüntelen törődést, figyelmet igényel a nálunk tanuló gyerekek sorsa. — A bevándorlók útja általában így alakul: az emberek összegyűjtött pénzükön telket vásárolnak Érden, ezzel anyagi erejük jobbadéra ki is merül. A telekre felépül valamifajta átmenetinek tekinthető épület, közben a férj is, a feleség is dolgozik, s újra kezdődik a kuporgatás, hogy a családi ház is felépülhessen. Általában öt-hat év telik el, mire az igazi otthont sikerül tető alá hozni. Ez az öt-hat év még akkor is kemény, feszült küzdelem, ha a „bevándorló” kölcsönt kap a Takarékpénztártól, támogatást az üzemtől, ahol dolgozik. Minden fillérnek megvan a helye, minden mozdulat számít, mondhatnám, az öt év alatt, az ember patikamérlegen méri a cselekedeteit, az életét. Gyakorta megtörténik, hogy az üzemből a munkatársak, a barátok, a szocialista brigád tagjai kijönnek munkaszüneti napokon segíteni az építőknek, kalákában dolgoznak. A közösség hozzáadja a magáét, az egyén küzdelméhez. Egy-egy ház befejezése, avatása nagy ünnep itt, a megállapodás, a letelepülés ünnepe. És öröm látni, hogy szépek, korszerűek ezek a házak. — Ismét pedagógus szemmel nézve a dolgot, megfigyelhető, hogy az otthont teremtő küzdelem után miképpen fordul az emberek figyelme ismét a család, a gyermek felé. Az érdi általános iskolások 80 százaléka továbbtanul, a megállapodott, révbe ért ember minden erejét arra fordítja, hogy lánya, fia már ne járja végig az ő rögös útját. Ez a magasabbra emelő szándék már az első gyümölcse az évekig tartó makacs, szigorú küzdelemnek. — A bevándorlási folyamat az eddigi elmaradott vidékek iparosodásával minden bizonnyal befejeződik. Az országnak egyre kevesebb olyan tája lesz, amely ne tudná lekötni az ott élő emberek munkaerejét. Ily módon értelmét veszti a több száz kilométeres bolyongás, az új életlehetőség, az új otthon keresése. Érd népességének gyarapodása megáll, állandóvá csendesül a most még túlságosan is szaporán lüktető életritmus. A jövő valószínűleg az lesz, hogy Érd Budapest egyik elővárosává válik és kulturális, szociális szempontból is az elővárost megillető helyre kerül. Eljön az az idő, amikor az érdiekre valóban azt mondhatjuk, hogy érdiek. Itt születtek, itt élnek, ide tartoznak mindenképpen ... ... Mint Babi és Iván, a bölcsészdoktor gyermekei, akik már nem ismerik az ide vezető utat, akiknek már nem kell új otthont teremteniük. di fé izfrmizédiág. háza Valamikor régen még vidéken éltek a magyar írók. Irodalmunk udvarházak mélyén, virágillatú falusi csendben született. Amint az érdi Sárd utcában ballagok, Kölcsey Csekéjére, Kisfaludy Sándor Badacsonyára, Kazinczy Széphalmára, Berzsenyi Nikié j ára, Madách Alsósztregovájára, Arany Nagyszalontájára, Gyulai Pál Leányfalujára, Vajda János váli erdészlakára gondolok. A csend volt az írók otthona, a magány falai közt Ellentétek élték, a vidék oltalom volt, teremtő forrás és menedék. Madách még lúdtollal írt, Berzsenyi csizmája sarkantyújával verte a padlatot, amint verseit skandálta a niklai csendben. Kölcseynek mécses világított, Vajda falevelek hárfahangját hallgatta a váli erdőkben. Egyetlen írónk, költőnk, irodalomszervezőnk maradt talán mindmáig hű a faluhoz; a hetvenkét esztendős Csuka Zoltán még vidéki csendességben él, igaz ugyan, hogy a „legnagyobb magyar falunak” nevezett, harmincezer lakosú Érden, Budapest határában. Amint kilép a jó szomszédság házából és lekötelező udvariassággal elém siet, meg is jegyzem: — Zoltán bátyám, te vagy az utolsó falusi író Magyarországon ! Voltaképpen hogyan kerültél Érdre? Erre már dolgozószobájá- , ban felel, a jó szomszédság roppant könyvgyűjteménye közt. A szoba faláról szerb, horvát, szlovén írók, költők dedikált sorai, arcmásai néznek felénk. Olyan falusi kovácsműhelybe érkeztem, ahol szüntelenül zeng az üllő meg a kalapács, a kalapácsok legfinomabbika, a költői átültetések szerszáma. Olyan műhelyben állok, egy pillanatra megrendülve magam is, ahol déli szomszédaink legnagyobb költő fiai dalolnak, zengenek, dörögnek szüntelen; ahol a szentendrei Ignjatovic Jakov beszéli el múlt századbeli életét; ahol Miroslav Krleza, a horvátok élő klasszikusa zengi Petrica Kerempuh balladáit; ahol a Nobel-díjas Ivó Andric prózája zendül meg, de hárfafinomságú hangon; ahol az Adriai-tengernek múzsájáról énekelnek XVI., XVII., XVIII. századi horvát, szerb és szlovén költők. Csuka, a tökéletes szerb, horvát és szlovén nyelvtudás birtokában ül, könyvekkel és jegyzetekkel elborított asztala mellett és évek, évtizedek óta hallgatja ezt a déli üzenetet, hogy magyarra tolmácsolhassa Krleza kemény kritikáját vagy az adriai szigetvilág csodálatos énekeit. Ezért neveztem el érdi otthonát a jó szomszédság házának. — Negyven éve élek itt. S hogy feleljek a kérdésedre, hogyan is kerültem ide, nagyon messze kell elkezdenem. A bánáti Zichyfalván, Versec mellett született, egy magyar pénzügyőri szemlész fiaként. Pécsett vált költővé, s ami nála ezzel egyet jelent, forradalmárrá. A Tanácsköztársaság és a baranyai köztársaság elbukása után tízezernyi pécsi, baranyai munkással és értelmiségivel együtt Jugoszláviába Csuka Zoltán és felesége menekült, ahol — Képes Vasárnap, Vajdasági írás, Üt, Kéve című antológia, Kalangya című folyóirat — megszervezte a jugoszláviai magyar irodalmat, amelynek kiemelkedő költője lesz. Ezerkilencszázharminchátíomban tért vissza Magyarországra, hogy olyan folyóiratot alapítson, amely az egész magyar nyelvterületet figyeli, és a magyar s a szomszéd népek barátságát és irodalmait gondozza és ápolja. — Az újságban olvastam, hogy Károlyi Imre gróf parcellázza ezt a területet. Megvettem egy parcellát olyan utcában, amelyben még egy ház sem állt. Molnár Farkas tervezett számomra egy kis házat, fölépítette, ez az otthonom negyven éve már. Itt élek feleségemmel és Milka kutyámmal, amelyet Szentendrén kaptam. Milka magyarul kedvest jelent. Itt él munkaereje teljes birtokában, folytonos alkotói lázak és tevékenységek között, állandóan új terveken töprengve és naponta több órán át fordítói munkát végezve, s Érdről nagyon sűrűn hazajárva bácskai világába vagy Zágrábba, Újvidékre és Belgrádba. Ha szerb, horvát, szlovén író, költő Magyarországon jár, a
