Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)

1973-08-04 / 16. szám

All. ANYANYELVI KONFERENCIA A magyar népmesék visszatérő fordu­lata, hogy a hős valami nagy szolgálatot vállal, és ami'kor nekiáll teljesíteni, há­rom nap egy esztendő. Amidőn a mesé­ket álmodták, az élet lassú volt, sokszor nemzedéken át nehéz és reménytelen, és a reménykedő nép hajtotta volna előre az idő kerekét. Korszakunknak — bár messze még a Kánaán — egyik jellemzője, hogy az idő folyama sebessé vált. Három napra több esemény jut, mint régen egy évre, há­rom esztendő pedig már egész történe­lem. Gondoljuk el, mi minden történt körülöttünk és velünk 1970 augusztusa, az I. Anyanyelvi Konferencia óta. Ha valaki akkor előre jelzi, hogy az USA elnöke, Nixon ellátogat Pekingbe és Moszkvába; Brezsnyev, az SZKP fő­titkára viszonozza a látogatást; létrejön a fegyverszünet Vietnamban; a szocia­lista országok egész sora, köztük a Né­met Demokratikus Köztársaság egyez­ményt köt a Német Szövetségi Köztár­sasággal; eredménnyel zárul az európai biztonsági értekezlet első szakasza — hogy csak a legfontosabbakat emel­jük ki a három esztendő jelentős esemé­nyei közül —, álmodozónak bélyegezték volna, és talán kinevetik a tehetséges jóst. Mindezt nem kor-, és hangulatfes­tésnek mondjuk el a II. Anyanyelvi Konferencia tanácskozásaihoz, hanem a lényeget akarjuk felmutatni: a nemzet­közi helyzet enyhülésének új szakasza már akkor érződött a levegőben, az el­mékben, a népek közötti érintkezés min­den területén, és az 1970-es debreceni találkozó kifejezte és előlegezte a ké­sőbbieket. Az azóta eltelt három év ese­ményei a kapcsolatok erősítéséért vég­zett munkánk kedvezőbb feltételeit hoz­ták. Hazánk a három év alatt sokat haladt előre. Az új létesítményeket felsorolni is nehéz lenne: gyárak, iskolák, kórházak, a budapesti metró, az M—7-es autópálya Székesfehérvárig, lakótelepek és öntöző­művek, új szobrok és könyvek jelzik a fejlődés útját. Erősödött a nemzet belül és kívül, nemzetközi tekintélyünk nőtt. Nemrég járt nálunk a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság és Franciaország miniszterelnöke; vendégünk e napokban az ENSZ főtitkára; rendeződnek kapcso­lataink az USA-val; tárgyalunk a diplo­máciai kapcsolatok felvételéről a Német Szövetségi Köztársasággal. Mindezek is a II. Anyanyelvi Konferencia eredmé­nyes munkájának bíztató feltételei. Az emigrációval való kapcsolataink szélesedtek és erősödtek. 1972-ben pél­dául már 138 000 rokonlátogató kereste fel hazánkat, ezen belül mintegy ötven­ezer második és harmadik generációs magyar, és velük az idegen nyelvű hoz­zátartozók utaznak „haza”. Az idei Pető­­fi-évforduló, Petőfi szelleme áthatotta a világon élő teljes magyarságot, egyszer­re és egy időben az ország területén élő­ket, a szocialista országok magyarságát és a nyugat szórvány magyarságát egy­aránt. Ezt az egészséges folyamatot fe­jezték ki azoknak a szakembereknek szorgos, hétköznapi erőfeszítései, akik megvalósították a három év előtti ta­nácskozás ajánlásait, és a II. Anyanyelvi Konferencia tárgyalóasztalára tették a tankönyveket, amelyek az anyanyelv ta­nításának, megőrzésének, fejlesztésének nélkülözhetetlen eszközei. A debreceni konferencia magvetése nyomán a világ minden táján megsok­szorozódott a különböző típusú iskolák, tanfolyamok száma és látogatottsága. (Bár, tapasztalataink szerint, a spontán igény jóval nagyobb, mint amennyi az egyesületek jelenlegi szervezeti erejéből telik.) Teljes gőzzel dolgoznak a balatoni nyelvművelő táborok. A több százas fé­rőhely az idén már szűknek bizonyult; ugyanez a helyzet Sárospatakon a ser­­dültebb ifjúság nyelvi kollégiumán is. A tánctermekben gyakorolnak a világ kü­lönböző részeiből érkezett magyar tánc­csoportok fiataljai. A II. Anyanyelvi Konferencia jóleső érzéssel vehette számba az eredményeket. Bognár József professzor, az MVSZ elnöke az első anyanyelvi találkozó kö­szöntőjében többek között arról beszélt, hogy ,,A nyelv az egyik legfontosabb összekötő kapocs közöttünk, magyarok között, akik e hazában vagy a haza hatá­rain kívül élnek”. Ugyanakkor hangsú­lyozta, ha e kommunikációs csatorna „elég fejlett és árnyalt, akkor maga az érintkezés, információk és eszmék cseré­je is hozzájárul ahhoz, hogy mindenki megőrizhesse a magyar nyelvben rejlő értékeket” és „a közöttünk kialakult szellemi kapcsolatokat erősítsük”. En­nek a gondolatnak valóra váltásakép­pen a II. Anyanyelvi Konferencia egyik fő jellegzetessége, hogy az anyanyelv kérdésein túl a magyarságtudományok­­kal — irodalommal, nyelvtudománnyal, történelemmel, néprajzzal, a korszerű egyesületi élettel, a népművészettel is — foglalkoztak bizottságaink. Értavy-Baráth József, aki az USA-be­­li Buffalóból vett részt az I. Anyanyelvi Konferencián, így vázolta, mit vár: „A konferencia eredményeként komoly, megvalósítható, mértéktartó és konkrét programokat várok, felelős személyek­kel, akik a végrehajtást biztosítják”. A II. Anyanyelvi Konferencia most már a teljesített terveket vizsgálhatta meg, ellenőrizhette és bírálhatta, kijelölve a további feladatokat, a követendő utat. A II. Anyanyelvi Konferencia tanács­kozásainak értékelése a legközelebbi jö­vő dolga. Mégis, azt hisszük, már most megállapíthatjuk, azoknak volt igazuk, akik előlegezték a bizalmat a hazai szak­embereknek. Sinor Dénes professzor 1970-ben két szempontból vizsgálta a le­hetőségeket: mit tehet az ország a kül­földön élő magyarok javára (szerényte­lenség nélkül hisszük, megtettük, amit vártak tőlünk); a másik oldal — Sinor professzor szavaival — „a külföldön élő magyarok ezután jobban látják, mit te­hetnek ők Magyarországért. Nem hoci­­nesze alapon, hanem a befektetett jóin­dulatnak, munkának, pénznek meg kel­lene hoznia a maga gyümölcsét az or­szág javára.” Ugyanezt mondhatjuk el a II. Anya­nyelvi Konferencia után is. A nyugaton élő szórvány magyarság további bizal­mát kérjük és várjuk, fanyalgás és féle­lem nélküli lelkes, szívós munkát a szürke hétköznapokon is a magyar nyelv, a magyarságtudat megőrzése ér­dekében. 1970-ben dr. Galambos Ferenc Irene­­us hangsúlyozta, hogy „a konferencia a huszonnegyedik órában jött”. Többen is mondották, hogy a magyarságtudat ge­­rendázata töredezett már. Voltak sokan akkor is, most is — „gerendatöréskor szálkakeresők”, akik — Értavy-Baráth József idézte ezt a közmondást — in­kább átkozták a sötétséget, minthogy gyertyát gyújtsanak a sötétségben. A konferenciák munkája nyomán a szor­goskodó kis közösségek meghitt fényei égnek már világszerte. El kell érni, hogy nyugodtan dolgozhassanak, senki ne za­varja a fényhordozókat; senki ne szakít­hassa el a kapcsolatok elektromos Veze­tékeit. A velünk együtt munkálkodók pedig — és most a kételkedők is beláthatják, hogy a magyar nyelv megőrzése, a ma­gyarságtudat fenntartása nélkülünk le­hetetlen — végezzék áldozatos munká­jukat nyugodt öntudattal: ez az egyetlen út, ez az igazság, az élet magyar útja. Magyar nyelvművelő munka Jugoszláviában A magyar nyelv és kultúra ápolását célzó törekvésekkel találkozunk a távoli földré­szek kis szigeteket jelentő magyar kolóniáitól a szom­szédos szocialista országok­ban található magyarlakta vi­dékekig. E baráti országok­ban az állam minden segít­séget megad a magyar nyelv és kultúra ápolásához. A Dunatáj című lap egyik cik­ke arról tudósit, hogy az ál­talános iskolákban anya­­nyelvápolási órákat tarta­nak. Koza Hajnalka tanárnő úgy nyilatkozott a lapnak, hogy kitűnő segédeszközök­kel rendelkeznek a Horvát­országi Magyarok Szövetsége jóvoltából, sok magyar dia­filmjük s gazdag magyar nyelvű könyvtáruk van. A gyerekek részt vettek a hor­vátországi nyelvápoló isko­lák diákjainak kiskőszegi szemléjén s az újvidéki sza­valóversenyen. Ugyancsak a Dunatáj egy másik száma ad ismertetést arról a pélmonostori gimná­ziumról, amely a Morvát Köztársaság egyik legkorsze­rűbben felszerelt oktatási in­tézménye. Ebben az iskolá­ban a tanítás összevont ta­gozaton folyik, de a tantár­gyak nagy részét anyanyel­vükön hallgathatják a diá­kok. A Középiskolai Központ igazgatója közölte, hogy ősz­től a gimnázium magyar osz­tálya is megnyílik s ebbe a horvátországi magyar isko­lába minden általános is­kolát végzett baranyai, szla­vóniai gyerek beiratkozhat. De nemcsak az iskolákban folyik a nyelvművelő mun­ka a szomszédos baráti or­szágban. A Szocialista Szö­vetség végrehajtó bizottsága és a Szarvas Gábor Nyelvmű­velő Napok szervező bizottsá­ga együttes ülést tartott Adán. Megállapították, hogy az ed­dig megtartott nyelvművelő napok igazolják a nyelvmű­velés szükségességét, és mint tudományos összejövetelek ki­vívták maguknak a tartomá­nyi elismerést. A résztvevők leszögezték, hogy biztosítani kell a Szarvas Gábor Nyelv­művelő napok folytonosságát, s Ada község központjában felállították a nagy magyar nyelvész szobrát. Nagy sikere volt a jugoszlá­viai magyarság körében a Petőfi él című szavalóver­senynek. A Tiszavidék című lap beszámol róla, hogy a tartományi szintű vetélkedő­nek több száz résztvevője volt, s interjút közöl a leg­jobb versmondó címet el­nyert kislánnyal. „Az ünnep­ségen Kovács Zsuzsi elmond­ta Petőfi Szülőföldem című költeményét. A művészi elő­adásmód, a szép tiszta beszéd és kiejtés kivívta a hallgató­ság elismerését." A szép tisz­ta magyar beszéd örömével ajándékozza meg a szabad­kai Népszínház magyar tár­sulata is a lakosságot. A Magyar Szó hirt ad arról a nemes munkáról, melyet — a magyarországi Déryné Színházhoz hasonlóan — ez a szabadkai színház magára vállalt. 1960 óta járják szí­nészei az országot s Horvát­ország és Szlavónia legkisebb színpadaira is elviszik a szép magyar szót. Ezúttal Tamási Áron: Énekesmadár című né­pi játékát mutatta be a tár­sulat. A MAQYAR TÁNC SZERETETE A magyar tánc szeretete hozta össze hét évvel ezelőtt a Detroiti Magyar Tánccso­port tagjait. Csupán néhá­­nyan voltak — lelkes fiata­lok, akik elhatározták, hogy ha törik, ha szakad, ma­gyar tánckultúrát teremtenek Detroitban. Több éves mun­ka, tanulás következett — de a csoport kiállta az első esz­tendők próbáját. Lassan megérlelődtek az első sike­rek — a csoportból együttes vált. Mindezt Enyedi Linda és Szalay Viola magyarázza el nekem Budapesten, az Álla­mi Népi Együttes székházá­ban, miközben a berlini Vi­lágifjúsági Találkozóra indu­fel. Most, minden délelőtt a programunkat gyakoroljuk. Bujdosó János és Guerra Éva egyaránt hat-hat eszten­deje táncol a csoportban, ök is a magyar táncosokat fi­gyelik. — Hogyan dolgozik a cso­port Detroitban? — Hetente egyszer próbá­lunk. Ez nem sok, de mind­annyian dolgozunk, vagy is­kolába járunk, nem jut több időnk a gyakorlásra. Havon­ta egyszer-kétszer lépünk föl, rendezvényeken, nemze­tiségi fesztiválokon. — Sikerrel? — Ügy érzem, igen. Meg­lepő, hogy a nem magyarok előtt sokszor nagyobb sikert aratunk, mint honfitársaink előtt. De nem csupán ebből áll a tevékenységünk. Vagy Szalay Viola Próbál a tánccsoport. Előtérben Enyedi Linda két tucat kisgyerekkel is fog­lalkozunk. ök már kint szü­lettek, és a tánccsoportban tanulják a magyar népdal és a népi táncok alapelemeit. Ök a mi „utánpótlásunk” is — de nemcsak azért csinál­juk: egyszerűen jó dolog, ha minél többen ismerkednek meg az óhaza dalaival, tán­caival. Pálfalvi István a csoport egyik művészeti vezetője. Ve­le a Szakasits Árpád Műve­lődési Házban, a Csörsz ut­cában beszélgettünk, a tánc­csoport délelőtti próbáján. — Nagyon hasznos volt, hogy tavaly részt tudtam venni Szegeden a magyar tánccsoport-vezetők kéthetes továbbképzésén. Rengeteg új dolgot tanultunk, sok kottát, leírást, magnetofon-szalagot vittem haza: ezekből mind­annyian profitáltunk, Ha most Celldömölkön sikerünk lesz, az már ezeknek a ta­pasztalatoknak is köszönhető. Ezért is határoztuk el, hogy idén részt veszünk a magyar táncegyüttesek fesztiválján, hogy mindenki eljön, aki tud — hiszen ez nagy fejlődést jelenthet számunkra. Próbál a csoport. Végig­táncolják a fesztiválra össze­állított műsort, elkezdik elöl­ről, majd újra elölről. Meg­­megállnak, igazítanak egy­­egy lépésen. És egyre több­ször kerül elő érvként: „Nem láttad tegnap? Ezt a magya­rok így csinálják. Próbáljuk meg mi is!” S. P. J. ló népi együttesek próbájá­ban gyönyörködik. Mindket­ten a tánccsoport vezetőségé­be tartoznak — s az elbeszé­lés közben minduntalan föl­­fölpislognak a színpadra. Fi­gyelik a lépéseket, a testtar­tást, s a kezek mozgását. — Tulajdonképpen tanulni jöttünk Budapestre — mond­ja Enyedi Linda —, hiszen kottából, leírásokból nagyon nehéz elsajátítani a táncot. Azt látni, gyakorolni, kell. — De a tanuláson kívül, ahogyan hallom, szerepelnek is? — Igen. A II. Anyanyelvi Konferencia ideje alatt, a Celldömölkön rendezendő néptáncfesztiválon lépünk .Készül” a tnüsor. Elöl Pálfalvi István (Novotta Ferenc felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom