Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-02-03 / 3. szám
AZ ÉV ELSŐ GYERMEKE 1973. január elsején, 0 óra 3 perckor a budapesti János kórház szülészetén világra jött a főváros első újszülöttje, Soós Ágnes, ö kapta meg az Állami Biztosító — ilyenkor szokásos — 20 ezer forintos ajándékát, amelyet a 18. életéve betöltésekor vehet fel. Soós Ágnes budapesti születésű ugyan, de mint kiderült, nem budapesti lakos. Szülei ugyanis a főváros közelében Bicske nagyközségben laknak. Onnan hozta be a mentő előző nap Soós Józsefnét a János kórház szülészetére. így tehát az 1973-as év első budapesti újszülöttje — vidéki. jk. Bicske, Kertváros, Űttörő út 25. Üj, nagyablakos családi ház. Csöngetésünkre egy férfi jön elő, s nem csodálkozik az idegen láttán, még fotós kollégám felszerelésén sem, nem kérdi, miért és honnan jöttünk, betessékel. Nféhány nap alatt hozzászokott, hogy újságírók és fotóriporterek keresik fel őket, pontosabban: híressé vált lányukat. A csecsemőt, aki csak annyit tett a hírnévért, hogy a megfelelő pillanatban jött világra. A kaputól járda visz a házig. A házba öt lépcső vezet fel, az újonnan épült falusi családi házak normája szerint. Mert aki ma valamit ad magára, az megemeli a házát. Legalább öt lépcsővel. * Az előszobából a konyhába lépünk. Két gyerek játszik az asztalnál, a hét éves, első osztályos Gabriella és a négy éves. óvodás Attila. A kis Ágnes nővére és bátyja. A nagyszobában olajkályha, rekamié, televízió, rácsos gyermekágy és csöppnyi fürdőkád. * — Ilyen rossz szilveszterem még nem volt — mondja az apa, Soós József. — A gyerekek itthon, a nagymamával, a feleségem a kórházban, én meg, egyedül, bánatosan jártam a pesti utcákat. Nem volt nekem semmi kedvem a vidámságra. Aggódtam az asszonyért, mert nehezen viselte ezt a terhességet, az orvosok azt mondták, nehéz szülés várható. Fél óránként telefonáltam a kórházba, mondták, legyek türelemmel. Éjfélkor persze, mindenki hívta telefonon az ismerőseit, boldog új évet kívántak egymásnak, nem kaptam vonalat, így aztán csak fél egykor tudtam meg, hogy nem gyerek született, hanem csak lány. Pedig fiút vártunk. Legalábbis én. — Mennyi ideje házasok? — Kilenc éve. Harmincegy voltam, amikor nősültem. — Hol dolgozik? — A Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat bicskei telepén. Ács vagyok. •— Szép szakma. — Csak elég veszélyes. Különösen télen, csúszós időben. De hát ilyen az építőipar! Amúgy nem rossz, kétezerötöt—háromezret megkeresek minden hónapban. * Soósné harminc éves, takarítónő Budapesten. — Amióta a nyolc osztályt elvégeztem, Budapesten dolgozom. Először a Herbária Gyógynövényforgalmi Vállalatnál voltam. 1968-ban megszületett Attila, akkor igénybe vettem a három éves gondozási segélyt. Amikor a három év letelt, nagy gondba kerültünk. Vissza kellett mennem dolgozni, a fizetésemre szükség volt, a házat akkor építettük. De hová tegyem a két gyereket, amíg én oda vagyok? Az édesanyám a szomszéd házban lakik ugyan, de ő is Pestre jár. Mondta, hogy a Rádiónál takarítónőt keresnek és talán el lehetne intézni, hogy ő állandó délelőttösnek kérje magát, én pedig állandó délutánosnak. Bementem, azt mondták, hogy lehet róla szó. így aztán átmentem a Rádióhoz. Azóta délelőtt én vagyok itthon a gyerekekkel, délután pedig ő vigyáz rájuk. Reggel óvodába én viszem Attilát, ő pedig amikor a munkából megjön, hazahozza. Soós József: „Két lányom van és egy fiam .. — Hogy jár be innét naponta Pestre? — Ahogy a fél falu. Vonattal. — Milyen a közlekedés? — Hát... lehetne jobb is. Soósné munkaideje déli két órától este tízig tart. Bicske a kelenföldi pályaudvartól harmincöt kilométerre van. Ezt a távolságot 49 perc alatt teszi meg a személyvonat. Soósné vonata 11 óra 16 perckor indul Bicskéről. Húsz percre laknak az állomástól, ezért háromnegyed tizenegy után öt perccel indul itthonról. Akkorra rendbe teszi a lakást és megfőzi az ebédet. Mindennap főz, mert a férje itthon ebédel, és Gabriella akár délelőtt jár iskolába, akár délután, szintén itthon eszik. Soósné munkaideje esete tízkor ér véget, a vonata tizenegy előtt egy percei indul. Éjfél előtt tíz perccel ér Bicskére. Mire ágyba kerül, fél egy, háromnegyed egy. — Minden este kimegyek elé az állomásra — mondja a férje. — Éjszaka a sötét utcán ne jöjjön egyedül a feleségem. Csöndes környék ez, nem lenne semmi baj, de csak nyugodtabb vagyok így. Ezért aztán vagy fent maradok, vagy pedig korán lefekszem és fölhúzom a vekkert. — Mi lesz most, a három gyermek mellett ...? — A szülési szabadság letelte után megint igénybe veszem a gyermekgondozási segélyt — mondja az asszony. — Három évig újra itthon maradok. Kevesebb lesz ugyan a pénzünk, de nekem megéri, hogy a gyerekekkel lehetek. És mire újra dolgoznom kell, Gabriella már tíz éves lesz, Attila iskolás, a kis Ágnes pedig óvodába mehet. * — Kartalon, Aszód mellett születtem, ott él a rokonságom, csak hát ide nősültem. Amikor összeházasodtunk, az anyósom azt mondta, elleszünk náluk, amíg lakást szerzünk. Nekik van egy nagy szobájuk, ott laktunk. De hát ők is hárman vannak, mi is hamarosan hárman lettünk. Amikor összegyűlt egy kis pénzünk, belevágtunk. Kell az embernek a saját ház, nem élhet örökké a más nyakán. Az anyósom a kertjéből egy darabot nekünk adott, és mi 1968 őszén elkezdtük az építkezést. Negyvenkétezer forint hitelt adott az OTP, abból, meg a spórolt pénzből lett az építőanyag. A munkát magunk végeztük, a feleségem már várandós volt Attilával, de azért úgy keverte a maltert, mint egy fiatal lány! Kartalról pedig eljött segíteni a rokonság. 1968-ban beköltöztünk. Még ma sem teljesen olyan, amilyennek elképzeltük, de mégis csak a miénk! A fürdőszobát berendeztük, megvan a kád, mosdó, vécé, csak a vizet nem tudtuk még bevezetni. A szobákat szeretnénk parkettázni. Milyen jó lett volna, ha az Állami Biztosító húszezer forintját nem tizennyolc év múlva, hanem most kapjuk meg! * Kilenc évi házasság, három gyerek és egy szép családi ház — a Soós házaspár esete nem tipikus. Mert a fiatal házasok többségének bizony választania kell, vagy legalább is fontossági sorrendet felállítania: lakás legyen előbb, vagy gyerek. Aztán: egy gyerek vagy — maximum — kettő. Mondom az embernek, nevet. — Nálunk úgy alakult, hogy jöttek a gyerekek és a ház is épült. De a kis Ágnesnél bizony mi is gondolkoztunk. A feleségem elment az orvoshoz, megkapta az engedélyt az abortuszra, aztán csak halogatta a műtétet... Végül azt mondtam, ahol van mit ennie két gyereknek, ott nem éhezik majd a harmadik sem. A ruhára valót is kiszorítjuk valahogy. A házra már csak tizennégyezer forint tartozásunk van, ha az lemegy, könnyebben élhetünk. Mert igaz ami igaz, eddig sok mindenről le kellett mondanunk. A feleségem ezerötszázhatvanat keres, kettőnknek négyezer—négyezerötszáz forint a havi keresete. Azért máris tervezünk. Ha a gyerekek felcseperednek, még egy szobát ragasztunk a házhoz. Hogy három szobás legyen. Egy nekünk, egy a fiúnknak, egy pedig, a lányoknak. Aztán meg, ugye, a lányok. Jó, jó nem szokás máma a nagy stafírung, de mégiscsak könnyebben kezdi az életet Gabriella is, Agnes is, ha a szülei segítik. Mint ahogy minket is segítettek. Sulyok Katalin A két „nagy” Az egynapos igazi baba és a többi Ismerkedés A nagynéni, a 14 éves Komlós Klári és a kicsik (Gábor Viktor felv.)