Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-04-28 / 9. szám
RÓNAI MIHÁLY ANDRÁS: TAVASZÜNNEPI CIKK JÓVÁHAGYÁS ÉS FELHATALMAZÁS Április 15-én az urnákhoz járult a városok és falvak népe és döntött arról, hogy kiket tart a tanácstagi posztra legalkalmasabbaknak, legrátermettebbeknek. De nemcsak a személyekről döntött, hanem az általános és a helyi politika kérdéseiről is. Nézzük mindenekelőtt, mit mutatnak a számok. Az Országos Választási Elnökség közleménye szerint a választási névjegyzékben 7 459 030 választó-jogosultat vettek fel, ennek 98,1 százaléka élt szavazati jogával. Az érvényes szavazatok közül a tanácstagjelöltekre adott szavazatok száma összesen 7 222 838 (99,2 százalék) volt. A megválasztott helyi tanácstagok száma kereken 67 000, ezek közül 58 000 községi, több mint 6000 városi és több mint 2000 a fővárosi kerületi tanács tagja. Ezek a számok azt mutatják, hogy az ország lakossága demokratikusan kiválasztotta azokat, akikre az elkövetkező négy esztendőben helyi képviseletét bízza, és egyértelműen jóváhagyta az eddig követett országos és helyi politikát. A tanácstagokra, a helyi önkormányzat személyi összetételére szavazott az ország népe, azokra, akiktől jelentős mértékben függ, hogyan fejlődik az adott község, város, s milyen lesz a jövőben az ott élő emberek lakóhelyt és munkahelyi közérzete. Most, a szavazás után már minden kétséget kizáróan megállapítható, mind a szocialista demokrácia kiszélesítése, mind a közéleti munka, az önigazgatási tevékenység hatékonyabbá tétele szempontjából helyes volt, hogy a tanácsi választásokat elkülönítették a képviselőválasztástól. Az emberek jobban tudtak koncentrálni azokra a feladatokra, amelyek megoldása saját közreműködésüktől is függ, nagyobb figyelmet fordíthattak a tanácstagjelöltek kiválasztására. A követelmény: olyan emberek kerüljenek a helyi tanácsokba, akik jellemüknél fogva alkalmasak a választók érdekeinek képviseletére. akik élni tudnak a demokratikus lehetőségekkel, és hűségesen szolgálják népünket, céljainkat. Tanácstagokat választottunk, de voksainkkal egyúttal arra a politikára is szavaztunk, amelyet a magyar kormány csaknem két évtizede töretlenül folytat, amelynek jóvoltából messze előre jutottunk az új társadalom építésében s mindjobban kiteljesedhet a szocialista nemzeti egység. A választási eredmény egyértelműen azt bizonyítja, hogy népünk a haladásra szavazott. A haladás ma egyrészt folyamatosságot, másrészt ütemet jelent. Folyamatosságot olyan értelemben, hogy határozottan megvalósítjuk az MSZMP X. kongresszusán elfogadott és a Hazafias Népfront által jóváhagyott programot, mégpedig évről évre magasabb szinten. Az ütem pedig azt jelenti, hogy a rendszerek világméretű versenyében az előrehaladás sebességét az objektív és szubjektív feltételeknek megfelelően, a reális lehetőségek gondos számbavételével módunkban áll fokozni. A politikát, amelyre a nép most jóváhagyását adta, gazdaságilag a lendületes fejlődés jellemzi. Különös gondot fordítunk az 50 legnagyobb iparvállalat munkájának fejlesztésére. Ezekben az üzemekben kereken 700 000 ember dolgozik, ezek adják a termelés 50, és az export 75 százalékát. A nagyipari munkásság anyagi helyzetének megjavítását jelentette az 1 300 000 munkást érintő soron kívüli béremelés, ami nagyrészt megszüntette azt a különbséget, ami az utóbbi hónapokban jelentkezett a munkásság, valamint a parasztság és egyéb rétegek jövedelme között. Természetesen a magyar politika munkáspolitika, ami nem merül ki ilyen jellegű gazdasági intézkedésekben. A munkáspolitika lényege, hogy az ország vezető ereje, az új társadalom felépítésének motorja, a munkásosztály és ennek nézeteit, véleményét nemcsak az országos, hanem a helyi ügyek intézésében is messzemenően szem előtt kell tartani. Ez a politika ugyanakkor szövetségi politika, aminek alapja a munkásosztály és az egységes szövetkezeti parasztság szilárd szövetsége. A szövetségi politika egyben a szocialista nemzeti egység politikája, amelyben a két nagy társadalmi osztály, az egyre növekvő létszámú értelmiséggel és a kisiparos réteggel együtt, érdekeik állandó egyeztetésével dolgozik az új társadalom felépítésén. Április 15-én több mint négyszázezerrel növekedett azoknak az ifjú választópolgároknak immár tekintélyes serege, akik népi rendszerünkben nevelkedtek fel s akikre a történelem azt a nagy feladatot bízta, hogy vegyenek részt a szocializmus teljes felépítésében. Jellegzetessége volt még a választásoknak, hogy sok fiatal és sok nő került a közösség bizalmából a tanácstagi tisztségbe. Nagy elhatározásokat és nagy energiákat hoztak magukkal, és ezt kamatoztatni kell. Sokan tehát most kezdik a szó szoros értelmében vett politikai életüket, most tanulják a közéletiséget, ismerkednek meg a társadalom bonyolult viszonylataival, az országos, a csoport és az egyéni érdek egyeztetésének finom érzékét is ezután kell majd elsajátítaniok. A megválasztott helyi testületek a demokrácia nagy iskolái és itt tanulják majd meg a felelősség vállalását, a közösségi tettek megszervezésének tudományát. Az országos politika helyes vonala csak akkor érvényesülhet, ha megvan az összhang az általános és a helyi politika között. Az összefüggés magától értetődő. A helyi politika, más szóval községpolitika az állampolgárok millióinak mindennapi gondjaival, kérdéseivel, megoldást váró problémáival foglalkozik. Egy ország politikai hangulatát mindenkor két tényező határozza meg: az általános és a helyi politika. Az egyes ember szerint akkor van rendben az országos politika, ha személyes életének mindennapi problémáit a helyi hatóság, a tanács olyan módon intézi, hogy dolgai kedvezően alakuljának, és őt ne érje sérelem vagy hátrány. Mint Kádár János mondotta az angyalföldi választási nagygyűlésen: „Az országos politikában azért dolgozunk, hogy a munkásosztály, a dolgozó osztályok, a nép általános közérzete megfelelő legyen és azt mondják az emberek: most elégedettek Pagyunk, helyes irányban mennek a dolgok.” Az április 15-i választások előkészítése, majd annak eredménye azt mutatja, hogy jó az országos és jó a helyi közhangulat. Á szavazással népünk jóváhagyta az eddig végzett munkát és felelősségteljesen vállalta a jövő feladatait. Felhatalmazást adott tehát az eddigi politika folytatására és egyetértését fejezte ki a kitűzött célokkal. Pethő Tibor Egy vita elmaradt A magyar és a francia televízió Aczél Györgynek, az MSZMP KB titkárának és Alain Peyrefitte-nek, az UDR (gaulleista párt) főtitkárának részvételével március 28-ra közös vita műsort tervezett. Az adást Peyrefitte kérésére április 25-re halasztották. Alain Peyrefitte, az új kormányban kapott megbízatására hivatkozva, visszalépett a vitától, bár a vitát a párt főtitkáraként vállalta és ezt a funkcióját továbbra is megőrizte. Maga helyett Alexandre Sanguinettit, az UDR nemrég megválasztott főtitkárhelyettesét ajánlotta, aki Toulouse-ban, a március 11-i képviselőválasztásokon vereséget szenvedett. A francia vitapartner viszszalépése miatt a televíziós párbeszéd elmaradt. TTúsvét és május elseje között jelennek meg ezek a sorok — hát mit is írhatnék mást fölébük címnek? írhatnám, hogy Húsvéti cikk. Hiszen sajtónkban ennek hagyománya van, s ahol a szakmában felnőttem, a Pesti Napló szerkesztőségében pláne már-már babonás respektusa volt. Hiszen „nálunk" jelent meg Deák Ferenc ama történelmi húsvéti cikke, amelyet a szerkesztőségben Salamon Ferencnek diktált a haza bölcse, s amelyet a közönség a Pesti Napló 1865. április 16-i számában olvashatott. Higgadt történeti és közjogi fejtegetés volt az az alapos és méltán nevezetes húsvéti cikk, húsvétról, tavaszról nem volt abban szó semmi. Húsvéti cikk gyanánt is — e híressé vált címmel — csak a történelem tartja számon; valójában hosszú, szárazon tárgyilagos címe volt, mely arra utalt csupán, hogy a bécsi Botschafter egyik cikkére íródott válaszul. Hadd nézem a dolgot — persze most nem a hatvanhetes kiegyezés dolgát, hanem a tavaszét — mégis történelmileg; ezzel is — és parány létemre is — ama múltszázadi s századfordulói „kollégáim” ihletésének tartozom, akik a Pesti Napló munkatársaiból lettek a magyar történetírás Salamon Ferenceivé s Acsády Ignácaivá. Ezért írtam e sorok, e húsvét és május elseje közt megjelenő sorok fölé Húsvéti cikk vagy Május elseje helyett ezt a mindkettőt egybefoglalt: Tavaszünnepi cikk. Tavasszal ünnepük Jézus Krisztus feltámadását a hívek, tavasszal ülik meg a munka nemzetközi ünnepét a dolgozók. Ha ezeket a száz és száz milliókat — s hozzájuk és közöttük azokat, kik megünneplik mind a kettőt — egybeöltöm: valami határtalan tavaszünnepet látok, már-már teljes emberiséget, amely ünnepel. Hozzájuk láthatnám még a messzi távol múltat, görögrómai hitregék s tarka más egyéb pogány rítusok emlékezetét: mindnyájának megvolt a maga tavaszünnepe, amint megvolt az Ószövetségé is, sőt megvan ma is. Naptárilag többé-kevésbé mind a húsvéttal egyező. Valami pezsgő, nagy várakozásé: a tavaszé. Évezredek, évmilliók óta fűz ehhez reményt, bizakodást, illúziót az ember fia. Mert a bőrén puhább szellőt érez, mert rügyet lát az ágon, mert győzelmet megint egy hosszú tél fölött, mert újrakezdést, évről évre újuló Ígéretet. Rövidebben, azon a néven, mely méltán elragadó: Feltámadást. Roppant szimbólikája van ennek, roppant vigasza s szépsége is. A Biblia a lélek magasába emelte, az Újszövetség Jézus Krisztus gyengéd alakja köré fonta: azóta, a Biblia óta nemcsak pogány újjongás, hanem költészet is. Pogány rítusból így lett európai vallás. Feltámadás, Resurrectio! Ráfér az emberiségre ez az évente ismétlődő nagy ígéret, kifogyhatatlan remény. S hogyne lett volna e tavaszünnepben a húsvétnak társa — társa, szomszédja, akár testvére is — május elseje! Megvolt annak a maga jókedvű, komótos kis rituáléja a polgári világban is. Már gyerekkoromban is, emlékszem, felvirágozták május elsejére még a súlyosan trappoló, nehéz mecklenburgi lovakat is a stráfkocsik előtt, faluhelyen pedig csak úgy kacagtak a májusfák cifra díszei. Felnőtt, azaz ifjú hírlapíró koromban szerkesztőségi slussz után május elsejének hajnalán kicsavarogtunk a Ligetbe, óriási vigalom volt ott, tavaszi sör, vattacukor, vurstli. Hagyománya volt ott ennek is, még az irodalomtörténet is őrzi, azon a Helfgott bácsi-féle fotótörténeti leleten, amelyen Molnár Ferenc és Szép Ernő látható, fiatalon, amint a fejüket kidugták a Helfgott bácsi valamelyik festett figurájának feje helyén a lyukon, a május elsejére virradó éjszakai muriban, amihez ez a vicces fényképezkedés is szigorúan hozzátartozott. De még szigorúbban tartoztak hozzá a rendőrök, akik már az áprilisról májusra virradó'éjjel figyelemre méltó létszámban népesítették még a Ligetet is. Készültség volt 1945-ig az egész városban, amióta az eszemet tudom. olt egy május elseje Franciaországban, Liliében, még a múlt század vége felé: egy munkáskórus az Internacionálét ott énekelte először el. Május elsején énekelték először minálunk is, amikor megvolt már magyarul, ideröpült. De ami engem illet, két május elseje az, amit sosem feledhetek. Az egyik 1919-ben volt, akkor végeztem az első elemit. Apám kezét fogtam az Andrássy út és az Eöti'ös utca sarkán, az Andrássy úti páros oldalon, a ház előtt, amelynek magasföldszinti ablakai alatt díszítés gyanánt oroszlánfejek láthatók. A gyerek megjegyzi, ami alacsonyan van, közel van a szeméhez. Meghatva nézem, ha arra járok, azokat az oroszlánfejeket ma is. A menetet néztük, amint vonult a Liget felé. Nyomába is eredtünk, szenzációs volt a négy nagy vörös gömb a Köröndön. Ketten voltunk apámmal: anyám fehér köpenyben, orvosi táskájával magában a menetben haladt. Be is csavarogtuk ketten a várost: a Szervita téren, a Rózsavölgyi-ház tetején nagy földgömb volt, azon felírás, hogy „Világ proletárjai, egyesüljetek!” Most, utólag beleérzem a dolog történelmi pátoszát. A gyerek persze még csak a, látványosságnak örült, azért emlékszik rá most is olyan élesen. Volt egy kis vörös zászlóm és szép világos vörösre volt dukkózva a Körúton némelyik hatos villamos. Ami végképp fantasztikus volt, mert hisz’ annak sárgának kell lennie. Sárga az ma is — és ma már tudom, hogy nem a villamos színén múlik a dolog. Huszonhat év múlva mindent tudtam már, 1945. május elsején. Akkor úgy mondtuk, hogy „első szabad május elseje”. A második volt, amit soha nem feledhetek. Óriást rendetlenségben, tökéletes zűrzavarban sodródtunk a feleségemmel a sokaságban az Andrássy út kellős közepén. Virágok, zászlók, papírgirlandok, röpcédulák, összeölelkezett emberek, a felszabadulás mámora. Félig eszelősen gyásztól, ami sújtott, haláltól, mely elvétetett, teljes öntudattal afelől, hogy most már minden más lesz, jobb lesz, különb lesz — nem is tudhatja, aki nem élte át. Soha úgy nem éreztem, mint akkor, ott az 1945-ös május elseji Andrássy úti tömeg hullámain, melyeknek egy parányi tajtéka voltam, melyekbe beleporlottam, mint a vízcsőpp — soha így nem éreztem pátoszát annak, amit Goethe mondott, amikor hírét vette a valmy-i csatának, forradalmárok első nemzetközi diadalának: — Von hier und heute geht eine neue Epoche der Weltgeschichte aus, und ihr könnt sagen, ihr seid dabei gewesen. Mától s innen fogva a világtörténet új korszaka indul, s elmondhatjátok, hogy tanúi voltatok. Magyar történetet gondoltam a világtörténet helyébe, s a nagy perccel s nagy ígéretével eltelt egész értelmem s idegzetem. /gazam is volt, ebben vagyok — s egyre jobban — még ma is. A nagy ígéret valóra vált — s nem ingat meg, hogy mekkora áron, mily botlatókkal s még nem is teljesen. A tavaszünnepnek teljes pezsgését érzem húsvét és május elseje között. S mert azt kockáztattam meg e sorok elején, hogy történelmileg iparkodom nézni ezt — hát nézem is: a Tízparancsolat érvényének kiverekedéséről van szó. Húsvétkor éppúgy, mint május elsején. £50 MILLIÓVAL TÖBB FIZETIK A FELEMELT BÉREKET Április közepe tájt kapta kézhez a nagyobb összegű fizetést az az egymillió-háromszázezer munkás, akinek bérét március 1-től a központi intézkedések alapján felemelték, s azok a százezrek is, akiknek fizetést a vállalatok még saját forrásaikból is javították. Csupán a központi intézkedések 230 millió forinttal növelték a munkások havi bérét, de több tízmillió forint többletbért biztosítottak saját pénzalapjukból is az üzemek. A népgazdaság legdinamikusabban fejlődő iparágában, a vegyiparban például áprilisban átlagban 7,6 százalékkal magasabb bért vesznek fel a dolgozók. Ez a növekedés természetesen differenciáltan oszlik meg a nagyvállalatok között, fokozott mértékben érinti a legnagyobb beruházásokkal bővülő nagyipari üzemeket. A könnyűiparban — ahol a munkavállalók kétharmada nődolgozó — a központi intézkedések nyomán átlagosan 9,26 százalékos bérfejlesztés valósult meg. De sorra vehetnénk a magyar ipar valamennyi szektorát, hiszen a béremelés változó mértékben ugyan, mégis minden munkást érintett. Képeink az ország legnagyobb finommechanikai és optikai üzemében, a Magyar Optikai Művekben készültek, a „vastagabb borítékok”, az első felemelt bérek kifizetésének napján. (Novotta Ferenc felvételei)
