Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1972-04-15 / 8. szám

/ be mutatkozott a válogatott, (Jp az Újpest már páholyban Már csak négy hónap van hátra a müncheni olimpia augusztus 28-ra terve­zett ünnepélyes megnyitójáig. Az olim­piai sportágak azonban Európa-szerte mégiscsak lassan veszik át a szót a köz­kedvelt focitól. Ezekben a hetekben még a bajnokságok a nemzetközi kupamér­kőzések és a válogatottak erőpróbái áll­nak az érdeklődés középpontjában. így van ez nálunk is... A bajnokság tavaszi idényéből négy fordulót játszottak le, tizenegy még hát­ravan, de a bajnoki cimet védő Újpesti Dózsa máris csaknem behozhatatlan előnnyel vezet. A lila-fehérek négypon­tos előnnyel kezdték tavaszi mérkőzései­ket. Ha nehezen is, de eddig minden al­kalommal győztek — Rába ETO (idegen­ben) 3:1, Diósgyőr (otthon 10 emberrel) 2:1, Eger (i) 3:1, Szombathely (o) 3:0 — vetélytársakat viszont érzékeny veresé­gek érték. A Ferencváros például előbb Komlón, majd a Népstadionban l:0-ra kapott ki a kiesés ellen küzdő Diósgyőr együttesétől és ezzel a lila-fehérek elő­nye már nyolc pontra nőtt. Igaz, hogy a „nagyok” (Ferencváros, Honvéd, Vasas) elleni mérkőzéseik csak ezután következ­nek és négy vidéki ellenfél (Pécs, Szé­kesfehérvár, Tatabánya, Komló) vár Fa­­zekasékra, de a 8 pontos előny minden­képpen elég tekintélyesnek tűnik!... Az Újpesti Dózsa biztosan, mondhatni könnyen halad újabb, sorrendben a negyedik bajnoksága felé. Mind­ez nem véletlen. Illovszky csapa­tába is a lila-fehérek adják a leg­több embert és minden csapatrészben találunk ismert játékost, a hátvéd Ju­hász, a fedezet Zámbó és a csatár Faze­kas, Dunai II. és Bene személyében. Ép­pen ezért érintette a szurkolókat csaló­dásként az újpestiek nemzetközi szerep­lése. A sokszoros skót bajnok Celtic ugyanis a Megyeri úti 2:1 után Glasgow­­ban l:l-es eredménnyel is továbbjutott a bajnokok tornáján. Azaz az utcahosz­­szal vezető magyar bajnok nemzetközi vonalon újra nem tudott bizonyítani... A kupákban már csak a Ferencváros maradt játékban. A zöld-fehérek előtt a budapesti 2:2-es eredmény után a dön­tőbe jutás reménye is felcsillant az UEFA (az Európai Labdarúgó Szövetség) ku­pájában, de a Wolverhampton elleni má­sodik, idegenbeli 90 perc még hátra­van !... A magyar válogatott tavaszi, Népsta­dionbeli bemutatkozására nem keve­sebb, mint hat — az angol, az olasz, a román, az osztrák, a svéd, és a jugoszláv — szövetségi kapitány volt kíváncsi. Az érdeklődés ugyan jórészt az ellenfélnek, a Német Szövetségi Köztársaság csapa­tának szólt. A mai német együttest olyan világklasszis labdarúgók alkotják, mint Beckenbauer, Netzer és Müller, akik a hetvenötödik születésnapját a mérkőzés előtti napon ünneplő egykori csodaka­pitány Herberger véleménye szerint a hagyományos jó erőnlét mellé már „ját­szani” is megtanultak. A mérkőzésen látottak Herbergert igazolták. A magyar csapat hatvan percen át küzdött, erőlkö­dött, támadást, támadás után vezetett. A csatárok azonban képtelenek voltak a pontot feltenni arra a bizonyos „i” be­tűre, nem tudták bevenni, a mezőny kü­lönben legjobbjának ítélt Maier kapu­ját. Azután percek alatt fordult a kocka. Elég volt a hátvéd Breitner váratlan gól­lal végződött előretörése és addig dicsé­retesen küzdő válogatott megadta magát. A csapat, a játékosok teljesítménye ja­vult ugyan, de a régi idők, akár a hat­vanas évek játékától, messze vannak a maiak. S kérdés, a mai játék, a mai erőn­lét elég lész-e a románok elleni fontos európa-bajnoki negyeddöntők során (április 29-én Budapesten, május 14-én Bukarestben). A vendégek véleményéből is nagyjából ez tükröződött. A látottak okairól két ré­gi, ismert magyar labdarúgó érdekesen vélekedett.......A mai fiatalok máskép­pen nézik az életet — elmélkedett Bozsik József, a százszoros válogatott Honvéd játékos. — Mi annak idején napestig rúgtuk a labdát a kispesti réteken. Az én tízéves fiamnak erre egyszerűen nincs ideje. Az iskolában magasak a követel­mények, azután nyelveket, zongorázni tanul, így alig van szabad ideje...” A kis Bozsikhoz hasonló helyzetben van­nak a mai tizenévesek, ezért panaszkod­tak azután a klubokban, mint például Dékány Ferenc dr. a Fradi egykori csa­patkapitánya: „Ma alig száz ifjúsági csa­pat működik a közel kétmilliós Budapes­ten — mondta. — Mi, ferencvárosiak mindig híresek voltunk kiváló ifjúsági gárdánkról. Évente három-négy saját ne­velésű fiatal állt készen arra, hogy beke­rüljön az első csapatba. Ezek az idők sajnos elmúltak...” Elgondolkoztató vélemények ... Akár­csak dr.Wilfried Gerhardtnak, a Német Labdarúgó Szövetség sajtófőnökének nyilatkozata. A sajtófőnökkel a német bajnokság, a Bundesliga közismert vesz­tegetési botrányairól, az eltiltott játéko­sok sorsáról beszélgettünk. „Játékos szá­mára nincs nagyobb bűn, mintha eladja társait, csapatát. Ezért vállalni kell a felelősséget” — mondta határozottan. Az ítéleteket széles körű vizsgálatok alap­ján, a vádak beigazolódása után hozták. A Nyugat-Berlini Hertha csapatában szerepelt Varga Zoltán bűnössége is bi­zonyítást nyert. Az ügyek lezárása után a német szövetség az eltiltottak listá­ját egyszerre terjeszti be a FIFA-hoz, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez és ezzel a büntetések nemzetközileg is jog­erőre emelkednek. Az eltiltott játékosok külföldi, más labdarúgó csapatokban sem szerepelhetnek. Varga Zoltán a kö­zelmúltban elkeseredetten nyilatkozott a Telegraf riporterének: „Barátaim is el­hagytak, senki sem áll szóba velem” ... Mitagadás, ha olimpiai esküjének meg­szegésére, új csapatának eladására gon­dolunk, ezen nem is lehet csodálkozni... Vad Dezső SZÖLLÖSI Imre (1960, Kóma, 2. a kajak egyesben és a 4X000 m-es kajakváltóban, 1964, Tokió, 4. a kajak négyesben, 4. a kajak kettesben, 196S, Mexikó 3. a ka­jak négyesben). A római olimpia elótt Üstökösként tűnt fel, az Albano tavi versenyeken is nagy esélyesként rajtolt, de a dán Hansen megelőzte. Tokió előtt hosszabb kényszerpihenőt tartott, külföldön élt feleségével, majd hazatért és újabb két olimpián képviselte a magyar színeket. Igazi nagy sikereit világ- és Euró­­pa-bajnokságokon aratta, össze­sen öt első helyezést szerzett. Az elmúlt idény végén vonult vissza véglegesen. Szondy István kimerültén futott a célba 1952-ben, a magyar öt­tusázók ekkor nyerték első olim­piai bajnokságukat SZOMJAS Gusztáv (1924, Pá­rizsi a 6. helyezett csapat tagja az egyes lövéses agyaggalamb-lővő­­versenyben). A tiszántúli föld­­birtokos vadiszszenvedélyének hódolva lett sportlövő, életének alakulásáról az idősebb verseny­zők, szakemberek sem tudnak. SZOMJAS László (1924, Párizs, a 6. helyezett csapat tagja az egyes lövéses agyaggalamb-lövő­­versenyben). Fivérével együtt ke­rült a csapatba, róla sem tudunk. SZOMORI Sándor (1936, Berlin, a 4. helyezett kézilabdacsapat tagja). A magyar válogatott irá­nyító játékosa 1932 és 1936 kö­zött állandó tagja volt a legjobb együttesnek. Az újpestiek kivZ- ló kézilabdása Budapesten él, az egyik külkereskedelmi vállalat nyugdíjas tisztviselőjeként. SZONDY István (1952, Helsinki, az aranyérmes öttusacsapat tag­ja, 3. az egyéniben). A vigkedé­­lyü testnevelő tanár Helsinki előtt Londonban az öttusa, utána pe­dig Stockholmban a lovas olim­piai versenyeken Indult. A tech­nikai számokban mindig kiváló eredményeket ért el, több Ízben volt a világbajnok magyar csa­pat tagja. Másfél évtizede kül­földön él. Éttermet vezetett, ko­sárlabda edzőként működött, de 1969-ben a Budapesten rendezett világbajnokság alkalmával már a német öttusa válogatott kapitá­nyaként érkezett haza. S7.UCS Lajos (1968, Mexikó, az aranyérmes labdarúgócsapat já­tékosa). A mai magyar váloga­tott 29 éves örökmozgó fedezete hosszú úton Jutott el a sikerekig. Újpesten annak Idején nem tu­dott bekerülni az első csapatba, Dorogon folytatta pályafutását, majd a Ferrencváros igazolt já­tékosa lett. Részese volt a zöld­fehérek hatvanas évekbeli szép eredményeinek, sőt az olimpia után még a világválogatottban is szerepelt. Rióban. Lakat Károly edző távozása után ő sem ma­radt, a Honvédba lépett át, de csak egyéves várakozás- ufán szerepelhetett új csapatában. A mai Honvéd legjobbja. Felesége, Pécsi Ildikó ismert színésznő je­lenleg a Mikroszkóp Színpadon lép fel. SZOTS FERENC (1912, Stock­holm, a 2. helyezett tornacsapat tagja). Az ismert BTC, Budapes­ti Torna Club versenyzője, az államvasutak tisztviselője volt. SZYMICSEK Alajos (1936, Ber­lin, az 5. helyezett kormányos evezős négyes tagja). A Hungá­ria vezérevezőse pályafutása leg­nagyobb sikereként 1934-ben a magyar nyolcast vitte diadalra a Luzernben rendezett Euró­­pa-bajnokságon. Hosszú évek óta külföldön él. Ausztráliában tele­pedett le, orvosként dolgozik és hét lány boldog apja. TÁBORI László (1956, Mel­bourne, 4. az 1500 m-es, 6. az 5000 m-es síkfutásban). A martfűi származású sportember a Jelen­leg Athénben működő Iglói mes­ter tanítványaként Iharos és Ró­zsavölgyi társasáságában ért el nagyszerű eredményeket. Mel­bourne után edzőjével együtt Los Angelesben telepedett le. Ot évvel később, 1961-ben vonult vissza és addig 19 nemzetközi versenyen végzett első helyen, amerikai bajnokságot Is nyert. Az Iglól-iskola élő amerikai rek­lámja volt és sikerei, valamint Iglói fanatikus munkája nyomán indult fejlődésnek az amerikai hosszutávfutás. Régen hal­lottunk a rokonszenves atlétáról. TAKÁCS Elemér (1924,_Párlzs, a 6. helyezett csapat tagja az egyes lövéses agyaggaíamb­­lövő versenyben). A Nemzeti Torna Egylet katonatiszt lövésze a második világháborúban vesz­tette életét. TAKÁCS Gyula (1936, Berlin, a 4 helyezett kézllabdacsapat Játé­kosa). A népszerű MAFC, a mű­­egyetemisták sportklubjából ke­rült a válogatottba. Tizenkét al­kalommal szerepelt a legjobbak között. Budapesten él, sporttal nem foglalkozik. TAKACS Károly (1948, London, és 1952, Helsinki, aranyérmes az ötalakos gyorstüzelő pisztolylö­vésben). A hadsereg egykori al­tisztje Jobb kézfejének elvesztésé után bal kézzel tanult meg bánni a fegyverrel, vasakaratú ember­ként ismerték, tisztelték. Lon­donban és Helsinkiben győzelmé­nek kihirdetése után előre meg­írt nyilatkozatát vette elő, s ol­vasta fel a rádió mikrofonja előtt. Melbourne-ben is indult, de nem jutott a legjobbak közé. Ma alezredesi rangban a tisztjelölte­ket oktatja, de fia fejlődését Is féltő gonddal kíséri. Az ifjabb Takács még csak 18 éves, de máris a hazai élgárdához tarto­zik. (folytatjuk) EGY KIS IRODALOM VÍZSZINTES: 1. Tompa Mihály költői elbeszélése (zárt betűk: 8, F, S). 8. Hosszú . .. ereszt. 12. Erős szándék. 13. Csökönyös ál­latok. 15. Kezdetleges lábbelik. 17. Fundamentum. 18. Kiejtett betű. 19. Folyó Romániában. 20. Női név. 22. Megszólítás. 23. Mi­csodák? 24. „Tele pénzzel ... kövér erszény” (Petőfi). 25. AUJ! (autóknak szól). 26. Csökönyös­ség. 27. G. T. 28. Szólásmondás (zárt betűk: N, E, R). 30. Női név. 31. A pályázat nyertese kap­ja. 32. Perzsa uralkodó. 33. D. S. 35 Vízzel elárasztott talajon ter­mesztett növény. 37. Papírra vet. 40. A gyümölcs nedve. 41. Zama­­ta. 43. Ökori görög törzs. 45. Ausztria második legnagyobb vá­rosa. 48. Az alaphangsor 4. és 7. hangja. 49. Arcrózsa. 50. Község Tolna megyében. 51. Óta betűi keverve. 52. Nagyszámú. 53. O. S. 54. ISO. 55. Testrész. 56. Ezüst vegyjele. 57. Kövér ember becé­­zése. 59 Királyság Ázsiában. 60. Csőtészta. 63. Juhfajta. 64. .. .­­útfélen, FÜGGŐLEGES: 1. A fogasra tesz. 2. Különfélék, vegyes dol­gok. 3. Elad. 4. Toktermést hozó növény. 5. Osmium vegyjele. 6. U 8. 7. Zaj betűi keverve. 8. ÜJ- ság. 9 Kis patak. 10. Vékony válaszfal. 11. Gazdasági eszköz. 12. Jósika Miklós regénye (zárt betűk: E, B, O). 14. Foggal tép. 16. Átnyújtok valamit. 20. Köl­csey Ferenc „Vanltatum vanitás” c. énekének kezdő sora (zárt be­tűk: A, R, S). 21. Csökken. 23. Az Északi-tengerbe ömlő folyó. 25. Csend Jellemzője lehet. 26. D T. 28. A tűzhely sütésre szol­gáló zárt tere. 29. Római 1049. 34. Cukorkát fogyaszt. 36. Több a kelleténél. 38. Vaj is van ilyen. 39. Fészket épít. 42. Megeredtek az ég csatornái. 44. ... hegedű (gyermekjáték). 46. Z R. 47. Be­cézett Anna. 48. Mohón eszik. 51. Kis folyó a Duna-Tisza közén. 52. Férfinév. 53. Kemény hang­nem. 55. Csipke is van ilyen. 57. Elhunyt filmkomikus. 58. Fehér­nemű. 59. N A A. 61. Knock out. 62. I A. 63. M S. (BEDNAY JÓZSEF) A retjvény megfejtését nem kell beküldeni, csupán szórakoz­tatás céljából közöljük. Megfejtés a 6. számból: — Mi úgysem a filmet nézni jöttünk, mi úgyis csókolóznl fogunk. AM p t R £ A R A F I A MI U G I S E M A F I L M £ AU L A L 1 B A L E T T ZG A K I V £ K U A N N A 0I X A L ó R I A N I £ X NI K 0 T I N S I X E Z A SA P 0 G K I R A X N R 0c £ A H R B Ö D I T Ds R A M A S K A R A J AA J K A L K 0 L C S Ő N SK 0 T K A P A R A s T y 0C s U S M A R I S E T A zs I R 0 S N L S £ L Ö L 0K 0 L 0 Z N I F 0 G U N X As 0 R S A A R A s K A Üjra zsúfolásig megteltek a Népstadion lelátói... Hatvan percen át lelkesen küzdött, mezőnyfölényben játszott a magyar válogatott. Breit­ner (középen fehér mezben) csak szabálytalanul tudta szerelni Zámbót, balról Fazekas, jobbról Dunai II. Az egyik magyar helyzet a sok közül... Dunai n. elől azonban Maier (háttal) az utolsó pillanatban ment. Nem sikerült bevenni a német kaput Egyórás magyar fölény után Breitner (fehér mezben) előretört, Bálint elkésett a közbeavatkozással és a hátvéd közeli lövésével szemben Rothermel tehetetlen volt, a magyar csapat megadta magát, a Német Szövetségi Köztársaság válogatottja 2:0-ra győzött Budapesten Helmut Schön, a vendégek kapitánya elégedetten nyilatkozott Szepesi Györgynek, a rádió népszerű riporterének, s a magyarok első félidőben jó játékát dicsérte 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom