Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-15 / 8. szám
/z £ KESFEHtR VÁ /?_ Országos ünnepségek egész sorával emlékezik meg az idén fennállásának ezredik évfordulójáról Székesfehérvár. 972-ben vetette meg alapjait Géza fejedelem — Szent István atyja —, magánkápolnájának maradványait 1971-ben tárták fel a történelmi városmag legfelső térszínén, az uralkodó ezer év előtti szálláshelyén. Fehérvár királyi városi múltjának legrégibb tárgyi bizonyítékai a négykarélyos templom faragott kövei, a hófehér puha mészkövek választ adnak arra is, honnan van Fehérvár neve. Az új balatoni autóút alig hagyja el a fővárost és a Budai-hegység ellaposodó végső nyúlványait, máris a Mezőföld teknőszerű széles völgyei és hosszú halomhátai között hullámzik föl s alá. Az ország egyik legértékesebb mezőgazdasági területe ez a táj, termékeny, fekete mezőségi talaján minden kultúrnövény gazdag termést ad. A magyar honfoglalás után ez a síksági jellegű dunántúli vidék jó részét a fejedelmi törzs vette birtokba. Az ingoványos sárrétekből kiemelkedő füves lösztáblák igen jó legelőterületnek bizonyultak, így lett a Mezőföld a királyi ménes szálláshelye. Még a 18. század végén is az állattenyésztés volt a lakosság főfoglalkozása, ma jól szervezett termelőszövetkezetek hasznosítják az agrotechnika fejlett módszereit a kiváló talajon kialakult korszerű mezőgazdasági nagyüzemekben. Székesfehérvár a mezőségi tájból nőtt ki, annak védelmi lehetőségeit használta fel kialakulása során. A Mezőség északnyugati peremén nagy besüllyedések —aSárrét, a Velencei-tó, a Zámolyi-medence — követik egymást, s Székesfehérvár oda fészkelte be magát, ahol a Velencei-tó elsekélyesedett mocsárvilága összeért a Sárrét ingoványaival. Az ilyen hozzáférhetetlen lápos területek nyújtották a legjobb védekezést a régi korok emberének, ezért telepítették lakóhelyeiket — szállásaikat, falvaikat, városaikat — lehetőleg olyan helyre, amit vizek, mocsarak vettek körül minél szélesebb ívben. Székesfehérvárnak is századokon át a megközelíthetetlenség volt a legfőbb erőssége; az áthatolhatatlan, süppedékes fertő-öv, ami körülölelte. Alig hagyjuk el a Velencei-tó nádrengeteggel övezett partjait, máris előttünk áll a soktornyú, sokkéményű Fehérvár. A tornyok a régi, a történelmi, a gyárkémények mai arculatát jelzik. Székesfehérvár históriája még Árpád fejedelemmel kezdődik. A 13. században élt Kézai Simon krónikaíró, aki a hunoktól kezdve lejegyezte a magyarok történetét, megírja, hogy amikor a honfoglaló magyarok hadai Dunán átkelve Pannóniába bejöttek, „maga Árpád azon helyt üté fel sátorait, hol most Fehérvár városa van telepítve, s az a hely vala Árpád vezérlő szállása”. Székesfehérvár szerepe kiemelkedő volt a középkori Magyarország történetében. A városalapító Géza fia, István 1001-ben kiváltságok sorával ruházta fel, királyi székhellyé tette, magának fényes palotát építtetett benne, az egyháznak pedig nagyszerű bazilikát, amely remeke volt a velencei építőmestereknek. Ebben a székesegyházban — amelynek fényét leírhatatlannak mondják a középkori szemtanúk — temettette el István 1031-ben Imre fiát, 1038-ban pedig saját magát. A téglalap alakú, több hajós csarnoktemplomban 1527-ig harminchét magyar királyt koronáztak meg és tizennyolcat temettek el, köztük Szent Istvánt, Nagy Lajost és Mátyást; itt őrizték századokon át a koronázási ékszereket és az ország levéltárát is. A törvénynapokat ugyancsak Fehérváron tartották középkori királyaink; ötszáz év alatt huszonkilenc országgyűlés színhelye volt a város. A nagy fényű királyi palota és a koronázó székesegyház a törökkori ostromokban pusztult el; a hódoltság idején semmisült meg a középkori város, a múlt a föld alá került, hogy majd csak két évszázad. múlva bukkanjon elő töredékeiben a régészek ásója nyomán. Szulej mán szultán hadai 1543-ban vették be Fehérvárt, s a királysírokat még abban az évben feldúlták és kifosztották a harácsoló martalócok; a szétrobbantott kőkoporsókból 'kihányták a csontokat, tetemeket. Csak az 1196-ban eltemetett III. Béla király és felesége, Anna királyasszony márványkoporsója maradt rejtve a sírrablók elől; épen, megbolygatatlanul kerültek elő a bazilika romjai alól. 1848 nyarán kútásás közben bukkantak rá erre a két királysírra, a később megindult nagyszabású régészeti feltárás során pedig napvilágra került a hajdani koronázó székesegyház alapfalainak egy része is. A középkori városközpont helyén ma megragadó történelmi hangulatú Romkert őrzi a múlt kiásott emlékeit. A zöld gyepmezőbe ágyazott romterületet árkádos kőtár keretezi, az Árpád-kori épületek maradványaival — falcsonkokkal, oszlopfőkkel, kőfaragványökkal. Itt áll István király fehér mészkőből való antik szarkofágja — díszesen kifaragott kőkoporsója —, melyet a várost megszállva tartó törökök száz éven át itatóvályúnak használtak. A napjainkban is folyó ásatások során a régészek 1970~ben rábukkantak István régóta keresett sírhelyére, a faragott kövekből rakott, márványpadozatú kriptára, amelybe az 1083. évi szenttéavatás után tetemét áthelyezték. A város legértékesebb műemlékegyüttesének közepébe illeszkedő kőtárhoz csaknem száz méter hosszúságban csatlakoznak az egykori várfal maradványai, a Monostorbástya egyik megmaradt Középkori kincs: az Anna-kápolna. Lent; István király kőkoporsója A Könnyűfémmű 350 személyes új munkásszállója Als
