Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-09-30 / 20. szám
Az Ifjúsági Park Évi 300 000 látogató — évi 1 500 000 forint bevételt jelent. Miután az Ifjúsági Parkban a fogyasztás nem kötelező, de az ötforintos belépődíj kifizetése igen. De az évi 1 500 000 forint bevétel jelenti itt a legkevesebbet. Évi 300 000 látogató évi 300 000 vágyat jelent. Háromszázezer szórakozáskeresést föltételez. Lármát és lázat, éhét... minek? Ki nem volt valaha „tizenéves”? Éhét valaminek, amelyet nevezhetünk illúziónak, romantikának, nyugtalanságnak, összesimulásnak. E láz alapja biológiai. Szeretni élni. Szeretni éltetni. Szeretni másokat szeretni. Szeretni valakit keresni. Szeretni megkeresni azt az egyvalakit, aki mellett édesebb a szó, nyugtalanabb a létezés, sajátosan különösebb az egész mindenség. A budapesti tizenévesek külön kis köztársasága — hivatalos néven is „Budapest főváros tizenéveseinek nyári táncos szórakozóhelye” — felé ballagok Budán, azon a Duna-parti részen, ahol a várdomb, a királyi palota területe merészen hajlik egyet, s hirtelen lehull. Ahol a várdomb lejtője egyszerre merészen élessé válik, ott áll e nagy liget teraszaival, virágos oldalával, gondozott fáival, lépcsőivel és tánchelyével, s a tánchelyen a fedett emelvénnyel, amelyről a hétfői napok kivételével minden évben május egytől október egyig, minden délután öt órától este tízig a beat szól, zajong, dobol, zakatol. Ez a rózsalugasokból, virágágyásokból, fák szelíd hajladozásából, gondozott teraszokból kialakított színhely volt valaha Horthy Miklós garden party-jainak a világa. S tizenegy éve már, 1961. augusztus 20.-a óta a főváros „tizenéveseinek nyári táncos szórakozóhelye”, Ifjúsági Park. Az Ifjúsági Park címe: Budapest, I. kerület, Ybl Miklós tér 1—3. Ez Budapestnek az a része, ahol minden kő, mármár minden levél, talán minden porszem is műemlék. Itt áll a ház, ahol Semmelweis született, itt állt valaha a ház, ahol Clark Ádám, az Alagút, a Lánchíd építője élete utolsó éveit töltötte. Itt kanyarodik, szinte suhan a magasba a Sándor Móric lépcső, emlékeztetve a budaiakat az ördöglovasra. Itt áll az utca, amely tele van szórva az Ybl Miklós tervezte épületekkel, s itt áll a szobra annak, aki Budapest mai arculatát segített kialakítani. S itt pihennek, kicsiny temető törökturbános különös sírkövei alatt annak a népnek a fiai, amely valaha uralkodott itt minden élőlény minden holt tárgy, az egész mindenség felett. S az egész tájat megkoronázza a tömör tömb, az egykori királyi palota épületsora. Az Ifjúsági Park egyik kicsiny épületében találom meg azt a két férfit, aki ezt az intézményt vezeti. Rajnák László a megalapítása óta, tizenegy éve már, Petrecz Béla pedig tíz esztendeje. Tizenhat éves diákként került ide, mint „társadalmi aktíva”. Rajnák az intézmény igazgatója, a fiatal Petrecz a gazdasági igazgató, ök ketten a kis „köztársaság” elnökei. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a két férfi ismeri a legalaposabban azt 'a világot, amelyben zúg, zeng, dobol, zakatol a beat, táncolnak a fiatalok, élnek, égnek, harsognak a tizenévesek olyan bolyban^ amely távolról nézve egybeolvad, olyannyira, mintha nem is élőlények táncolnának, hanem a vad és különös tenger hullámzana. — Van olyan délután, különösen jó idő és „erős” zenekar, például a General, a Gemini vagy a Hungária fellépésénél, amikor hatezer tizenéves táncol itt, s volt olyan év, amikor nem 300 000, hanem 350 000 jegyet adtunk el — mondják. Ha tovább feszíteném a számsort, azt is ideírhatnám, hogy ez a két vezető tíz esztendő alatt 3 000 000 fiatal szórakozását irányította és nézte végig. De lehet-e a szórakozást „irányítani”? Elmondják hűvösen és tárgyilagosan ennek az intézménynek a rövid történetét : — Nem volt a fiataloknak tömegtánchelye. Az igény pedig óriási volt erre. Budapest főváros tanácselnöke 1961- ben az ifjúsági szövetség budapesti bizottságának ajánlotta fel a várkert területét. Több ezer fiatalember, több ezer tizenéves fél esztendő alatt a háborús romoktól, bombamaradványoktól megszabadította a várkertet, amely addig teljesen elhanyagolt állapotban volt, és 1961. augusztus 20-án megnyílt az Ifjúsági Park. Az árakat a tizenévesek — helyesebben a szüleik — zsebéhez mértük, megteremtve a főváros legolcsóbb szórakozóhelyét. öt forintért délután öttől este tízig, kötelező fogyasztás nélkül szórakozhat itt bármelyik fiatal. Minden nap más zenekar játszik, egy nyári évad idején legalább ötven-hatvan. A zenekarok tagjai nem idősebbek a látogató vendégeknél. A fogyasztókat a Délbudai Vendéglátó kihelyezett üzlete látja el III. osztályú árakon, de a mi felügyeletünk alatt. A sör fogyasztása engedélyezve van, de bizonyos „veszedelmek”, fizetési napok idején csak egy csapból engedjük kiszolgálni a fiatalokat. Mi ketten vezetjük a „parkot”, ezenkívül minden nap, külön tiszteletdíjért, huszonöt felügyelő vigyáz a rendre. Ezek a felügyelők családapák, pedagógusok. Akár a mozikban és a színházakban, minden nap megjelenik a helyszínen, a rendre ügyelve, egyetlen rendőrtiszt. A nyitás, tehát május elseje előtt a fiatalok csinálnak itt rendet egy hétnyi idő alatt, a zárás, október elseje után, egy hét alatt a fiatalok raknak rendbe mindent. Esténként pedig a huszonöt felügyelő. A kis köztársaságnak költségvetése is van. — önellátók vagyunk, évi 1 500 000 forint bevétellel, jelentős nyereséggel, de nyereségünk nem „nyereség”, mert minden évben beruházzuk. Építjük az Ifjúsági Parkot tovább. Fent: Petrecz Béla gazdasági igazgató — Milyen a szerkezeti felépítés? Hova tartozik az Ifjúsági Park? — Éveken át az ifjúsági szövetség volt a gazdánk. Miután gazdálkodó szerv vagyunk, 1972. január 1-én a Fővárosi Tanács művelődési főosztályához csatolták az Ifjúsági Parkot, amely az Ifjúsági Színpaddal és a Fiatal Művészek Klubjával együtt alkotja a Fővárosi Ifjúsági Művelődési Központot. Ezt az intézményt vezetjük mi. Az Ifjúsági Park lassanként módszertani központtá fejlődött, ide járnak az ismereteket elsajátítani azok a megyék, amelyek a mi intézményünkhöz hasonlóan vidéken is meg akarják valósítani az Ifjúsági Parkokat. A mi Ifjúsági Parkunk, ne tévedjünk, nem tánchely csupán. Szórakozóhely. Természetesen tánchely is. A tánchely pódiumán fellépnek énekesek, versmondók, paródisták. Május elsején nagy ünnepséggel nyitunk, s a szezont — az idén például szeptember 16- án — részben szüreti bállal, szeptember utolsó vasárnapján pedig a nyár legsikeresebb zenekarainak a fellépéseivel zárjuk. Szezon közben rendezünk tűzijátékot, Annabált, ifjúsági divatbemutatót, szépségkirálynő választást. A közelgő szüreti bál idején két mázsa szőlővel, almával, kukoricával díszítjük fel a színhelyet. Az Ifjúsági Park nem csak a hazai tizenévesek szórakozóhelye. Évi 30—40 ezer külföldi fiatal is megfordul itt, s voltak olyan ifjúsági csoportok, például Csehszlovákiából, amelyek egyetlen estére jöttek át hozzánk szórakozni. Egyetlen este kedvéért. Mindenről beszéltünk már. Kínosan kerülgetve bizonyos botlások kérdését. Itt soha sincs botrány? Féltékenységi jelenet? Ittasság? Verekedés? Ahol évenként 300 000 tizenéves keresi szomjasan és megszállottan azt a bizonyos másikat? Ahol 300 000 vágy. törekvés hullámzik, keresztezi egymást; ahol 300 000 tizenéves találkozik az első szerelemmel, talán az első csalódással, gyönyörű és gyötrelmes példát szerezve eljövendőkből? — Néha úgy megy el egy hét, hogy nem merül föl benne egyetlen „ügy” sem. Lekérés nincs. Ezt mindenki törvényként tiszteli. Ha az évi háromszázezer látogató közül húsz ittas van, vagy húsz ittas volt, sokat mondok. Ha tíz féltékenységi jelenet robban ki, túlzók. E számok teljesen elhanyagolhatók. Ezt a vezetők mondják. Hozzátéve: — Gondjaink egészen mások. Hatvannyolc-hatvankilenc-hetvenben a látogatók zöme 18—25 éves volt. Az elmúlt két év során olyan létszámban jelentkeztek nem általában a „tizenévesek”, hanem a tizennégy évesek, hogy lesöpörték, kiszorították innen a huszonéveseket. Ilyen belső, alig látható, de szívós háború van. Ilyen dúl. A mi gondjaink ilyenek: hogyan teremtsünk téli Ifjúsági Parkot, hogyan oldjuk meg a téli tánchely kérdését, és hogyan teremtsünk szórakozóhelyet, tömegszórakozást a 20—28 éveseknek, a fiatal nőseknek, a fiatal asszonyoknak. Már tárgyalunk a MAHART-tal este nyolctól tízig tartó zenekaros, divatbemutatós sétahajózásokról. — És az soha nem fordul elő, hogy betéved egy felnőtt ide? Valamit ellopni az ifjúság harsány hangulatából, valamit újraélni, ami már elmúlt, valamit megkeresni, megtalálni köztük? Ilyen nincs? — Nincs — felelik mind a ketten. — A felnőtt itt le sem tudna ülni. Helyet sem találna. Ruffy Péter Csak rajt< A fiút együtt ismertem meg az édesapjával, mindketten ugyanabban az üzemben dolgoznak — igaz, az apa már nyugdíjasként —, a Volán Tröszt autóbusz nagyjavítójában. Az idősebb Budai mestersége — több mint negyven esztendővel ezelőtt tanulta ki a szakmát — hűtőbádogos; a fiú géplakatos, az egyik legjobb szakmunkása a nagyüzemnek. Nincs szándékomban összevetni kettőjük sorsát, hiszen a különbség olyannyira nyilvánvaló, hogy az összehasonlítás túlságosan is hatásos fogásnak számítana. Az apáról csak annyit tartok szükségesnek elmondani, hogy férfivá érése a harmincas évek elején ment végbe, s az idő tájt — aki élt akkor jól emlékezik — nem volt a mi országunk a munkásember számára tejjel-mézzel folyó Kánaán. Mégis, Budai Tibor, a hűtőbádogos olyan emberi törekvéseknek engedelmeskedett, amelyeknek kiteljesedését fiában üdvözölheti, szerette a színházat, zenét, irodalmat, érdeklődésével előre jelezve: ha társadalma engedi, rajta nem múlik az előbbrejutás. 1945 után olyannyira megváltozott körülötte a világ, hogy korosodván egyre feljebb jutott anyagiakban és szellemiekben is; nyugdíjából most jobban él, sokkal jobban, mint hajdan napi 14—16 órás munkával megkeresett jövedelméből. De most a fiúról lesz szó, Budai Róbertról, aki 1943-ban látta meg a napvilágot Angyalföldön, a „város peremén”. — Lehet, hogy mások, akikkel eddig beszélt, nem úgy kezdték, mint én, de én csak azt tudom mondani, az életemben nem sok olyasmi történt, ami az újságírót érdekelhetné. Szokványos a sorsom, tudj’ isten, mit mondhatnék el róla — így kezdi beszédét Budai Róbert. — Dolgozom, ennyi az egész. A munkahely Most is a műhelyből jött, munkaruhát visel, talán kétségek gyötrik, érdemes volt e ezért a beszélgetésért a gépet otthagynia. A munkatársaitól tudom: ez a fiú a munkáját a világ legbecsesebb dolgának tartja, munkaszeretetét csak felesége és kislánya iránt érzett rajongása előzi meg. — Erről beszéljünk — mondja a riporter —, a munkájáról, hogyha csak „ennyi az egész”. Mintha a tekintete fqlmelegedne egy kicsit. — Mit mondjak róla. Elhiheti nekem, nem véletlenül lettem géplakatos. Gyermekfejjel szőtt elképzelésemet valósítottam meg, és ez számomra nagy dolog volt, habár sokan azt mondhatnák, mi örvendeni való van azon, hogy valaki kitanul egy mesterséget. A gépekhez vonzódtam, s azokon keresztül a finom, gondos, pontos munkához, amelyben az ember kedvét leli, mert amit csinál, az kiterjed az egészre. Más érzés ez, mintha futószalag mellett dolgoznék, ahol állandóan ugyanaz a darab siklik át az ember keze alatt, állandóan ugyanazt a mozdulatot ismételgetni. Az én szakmám merőben más, változatos, mondhatnám izgalmas, megkívánja a gép teljes ismeretét kiterjed az egészre. Egyszóval ezért szeretem. A hallgatag fiatalember egyetlen szusszanásra mondta el ezt az egészet, közben a szeme is beszédessé vált. — A Láng Gépgyárban tanultam ki a szakmát, jó mesterektől. Lehet, hogy az ő szeretetükből is ragadt rám. A katonaidőm letelte után kerültem ide, ehhez a vállalathoz, s azóta nem változtattam munkahelyet. Ilyesmi nincs is szándékomban. De azért nem biztos, hogy teljesen változatlan lesz az életem. Nem tudom beszéljek-e a terveimről... — Beszéljen. — Csak nehogy elkiabáljam. Valamikor az általános iskola elvégzése után jelentkeztem a gépipari technikumba. Akkor helyhiány miatt nem vettek fel. A szakmatanulás, majd a katonaság, a nősülés, a kislányom megszületése elterelte a figyelmemet erről a szándékomról. Közben a lakás berendezése, egy új szoba építése is lefoglalt. Szóval az a tervem, ha túl leszünk végképp az építkezésen, ismét jelentkezem a technikumba. A tanulás, úgy érzem, még közelebb hoz majd a gépekhez. Nem elégedetlenség csábít rá, hanem az érdeklődés, hiszen hazudnék, ha azt mondanám, hogy a sorsommal nem vagyok maradéktalanul elégedett. A tanulás nagyon vonz, a munkám mellett el tudom végezni esti tagozaton a technikumot. — Hol tart most a lakásépítkezés?
