Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-09-02 / 18. szám
-Í/U Á G X Nem visel könyökvédőt iirti' Az a gimnázium, ahová jár, a Kölcsey, Budapest egyik legkitűnőbb középfokú oktatási intézménye, és Újlaki Laci, aki az idén ősszel kezdi meg a harmadik osztályt, nem tartozik a legjobb előmenetelű tanulók közé. Pontosan azért, mert érdeklődése olyannyira elsodorja egy irányba, hogy a másik irányt tán szemügyre venni sincs ideje. Az összes magyar nyelven megjelent tudományos-fantasztikus művet megtalálhatjuk a könyvespolcán, az amerikai Bradburytól a lengyel Lemig. Ugyanott komoly filozófiai tankönyvekre és művekre bukkanhatunk: Laci megpróbálja kielégítő rendszerbe foglalni a változó világot. Történész szeretne lenni, de tisztában van azzal, hogy megfelelő tanulmányi eredmény, kellő ismeret hiányában, az egyetemre bejutni képtelenség. Kamasz makacssággal azt hajtogatja; miért szükséges olyan dolgokat elsajátítani, amelyek nem tartoznak érdeklődési köréhez, bár értelmével jól tudja: matematika nélkül még történelemtudomány sem létezik. Ez a kettősség talán kitisztul addigra, amíg az egyetemi jelentkezés ideje eljön, addigra Laci törekvéseiből nemcsak fantasztikum, hanem tudományos, bizonyítható valóság is marad. Az édesapja újságíró. Hatalmas könyvtára van, s nyolc-tízezer könyv között a gyerek sem maradhatott érintetlenül. A könyv döntő az életünkben, nem annyira az irodalom, mint a tudomány, s már azt is érteni kezdi, hogy csak nagy önfegyelemmel, makacssággal, szorgalommal lehet megmaradni a tudományhoz vezető úton; csak még nem jutott el az értéstől a cselekvésig. Pedig ő szemlátomást az a fajta gyerek, akiről Arany János így ír: „E fiúból pap lesz, akárki meglátja ...” Két éve van előtte az érettségiig, valószínűleg a hirtelen testi és szellemi nyurgulás utón megállapodás következik most, s ez a megállapodottság lehetővé teszi majd, hogy Laci egyetemre kerüljön, s történész legyen, vágyai szerint. Most azonban éppen nyári építőtáborba készül, tavaly, amikor az elsőt végezte, akkor is a szünidőből néhány hetet munkával töltött. — Az ember nem valami humánus jóindulatból vállalkozik arra, hogy építőtáborba menjen'dolgozni nyáron — mondja. — A munka egyáltalán nem olyan nehéz ott, hogy a fáradságért ne kárpótolna bennünket bőven az együttlét, a nyár, az idegen környezet. Az az igazság, mindenki örömmel jelentkezik az építőtáborokba, azi olyan srácok is szívesen jönnek, akikre igazán nem lehet azt mondani, hogy túlteng bennük az öntudat. A nyaralás egyik fajtája ez, csöppet sem elpuhító, á fizikai munka kell is az embernek, kicsit sem árt, sokunkra ráfér egy kis szívósság megszerzése. Tavaly is kitűnően éreztem magam az építőtáborban, most is alig várom a kezdetét. — Hova mentek dolgozni? — Kunfehértóra. *— Hányán mentek az iskolából? — Kétszázötvenen. A gyerekek egyharmada. — Mi lesz a munkátok? — Tavaly ugyanitt voltunk, akkor kapáltunk, szőlőt metszettünk. Az idén, úgy hallottam, gyümölcsszedés lesz. — Mennyi pénzt kaptok ezért a munkáért? — Semmit. Nem azért történik. De a legjobb brigádokat háromnaponként megjutalmazzák. — Tavaly ott volt a brigádotok a legjobbak között? — Mi voltunk a „legkisebbek”, így hát meg akartuk mutatni, mennyit tudunk. Végül másodikak lettünk a versenyben, de néhányszor voltunk elsők is. Elképzelhetetlen, mennyire el tudja kapni az embert a munka heve, néha magunk is csodálkozunk a szorgalmunkon. — Hol laktok majd? — Két kőépületben. Emeletes ágyakon alszunk. Egyik épületben a lányok, a másikban a fiúk. — Senki sem tartja „cikinek” a társaid közül ingyen dolgozni? — Dehogy. Pontosan az lenne ciki, ha pénzért dolgoznánk. Kristóf Attila — A jogász urat keresem. — A jogász én vagyok! — Maga?... Maga az ilyesmihez nem is érthet! Az ügyfél sértetten fejébe csapta foszlott szalagú puha kalapját, és önérzetes léptekkel elhagyta a szobát. így kezdődött dr. Sik Margit jogügyi főelőadó, általános igazgatási csoportvezető pályafutása Budapest főváros Vll. kerületi tanácsának Lenin körúti székházában, az EMKE kávéház tőszomszédságában, a Nagykörút—Rákóczi út keresztezésének dübörgő terepén. Az ügyfél, aki sértetten és mégis önérzetesen távozott a jogi főelőadó szobájából, idősebb ember volt, afféle tősgyökeres erzsébetvárosi polgár, aki egy hosszú emberöltőn át ahhoz szokott, hogy a hivatalokban csöndesen kopaszodó idősebb férfiak ülnek, nyáridőben ingujjban, de akkor is felhúzva a fekete klott könyökvédőt, és orruk nyergére illesztve a csiptetőt, amit jó pesti németmagyarsággal abban az időben cvikkerként tiszteltek az ügyfelek. Dr. Sik Margit e régimódi köztisztviselői jelvényekből semmit sem visel. Sötétbarna haja hosszú hullámokban omlik a vállára, szemét seprős szempillák árnyékolják és egy csipetnyi kék festék, a női szépség legújabb parancsai szerint. Nagyvirágos miniszoknyát visel és aranypántos körömcipőt, mint egy maneken, aki éppen divatbemutatóra készül. De ne higgyük egy pillanatig sem, hogy ez a fiatalos külső komolytalan embert jelez, mert dr. Sik Margit — mint a beszélgetésből kitűnik — nagyon is komoly, korának és hivatásának felelősségét hordozó ember, aki a mindennapi élet legbonyolultabb és legsűrűbb bozótjában iparkodik napról napra utat ríyitni az igazság számára. Győrben született, ahová, saját szavai szerint, a háború forgószele sodorta a családot s ahonnan a háború után négy évvel költöztek vissza Budapestre. Édesapja textilipari szakember volt, egy parhutszövő vállalat vezérigazgatója. Kétszobás lakásban Iáknak, az egyik szobában a vezérigazgató papa és a mama, a rhisikban dr. Sik Margit — a kisfiával. A jogi főelőadó ugyanis elvált asszony, ez azonban magánügy s bennünket e vonzó megjelenésű, és éppen vonzó megjelenésével az ügyfeleket időről időre itieghökkentő, nagyon fiatal köztisztviselő pályafutása érdekel, amelynek indulásáról már beszámoltunk írásunk legelején. Hogyan lesz egy sudár alakú, csinos, olajbarna bőrű pesti lányból jogász s hozzá olyan beosztású jogász, aki egy kerületi tanács szövevényes munkafolyamatai között is a legtöbb emberisrheretet, szaktudást képviseli. — Én tulajdonképpen nem akartam jogász lenni — kezdi rendhagyó pályafutásának állomásait, amely rendhagyó pályafutást kénytelenek vagyunk im-A Vll. Kerületi Tanács épülete már szabályosnak elkönyvelni, mert e korosztály életének fordulatait vizsgálva, minduntalan visszatér egy mondat: nem vettek fel az egyetemre. Ezt a mondatot úgy is lehet forgatni, hogy nem vettek fel akkor és arra az egyetemre, ahová hajlamaim alapján készültem. Sik Margit ily módon nem lett bölcsész, de lett belőle dolgozó nő, szerény fizetéssel. Húszéves korában férjhez ment, és beiratkozott a jogi fakultásra, majd megszületett a kisfia, s így az egyetemet az esti tagozaton végezte, letette az államvizsgákat és jogi doktorrá avatták. Közben elvált. Néhány évig az Állami Biztosítónál dolgozott, mint munkaügyi előadó, majd a gépjármű-kárrendezési csoporthoz került, ahol ugyancsak nagy szükség van jogászokra. Mindez azonban meglehetősen messze esik a kerületi tanácstól, amelyet a meghökkent erzsébetvárosi polgár ma is úgy képzel el, mint a csiptetős, könyökvédős és már vénembernek született, vagy ifjan elaggott aktamolyok savanyú gyülekezetét. Miért választotta immár dr. Sik Margit a tanácsi pályát? Olyan helyen szeretek dolgozni, ahol sok ember jön és megy, mert számomra elképzelhetetlen az olyan hivatal, ahol az ember elfoglalja az íróasztalát, és a nyugdíjba ettől az asztaltól megy, életé(Novotta Ferenc (elvételei) A Jogügyi főelőadó ben mindössze öt kollégával ismerkedik meg. Már az államvizsgák előtt érdekeltek a gyámügyek, valamiképpen vonzalmat éreztem az elesett, a gyámolításra szoruló emberek iránt. Megpályáztam tehát az állást, és másfél éve a jogi csoport vezetője vagyok. Munkám legérdekesebb része a tanács intézményeinek jogi képviselete a különböző hatóságok, bíróság, közjegyzők előtt. Ha ezek a legérdekesebb ügyek — vélekedünk dr. Sik Margit szavainak hallatára — akkor nyilván nem a gyámügyek szerepelnek az aktái között a legnagyobb számban. — Tévedés. A gyámügyek száma rendkívül nagy, ezen kívül ott vannak az örökösödési ügyek s mindazok az embert, az embersorsot érintő, jó vagy rossz irányba befolyásoló ügyek, amelyek rám tartoznak. Ebben az öreg és nagyon sűrűn lakott kerületben nagyon sok ember hal meg örökös nélkül, akkor is le kell folytatni a hagyatéki eljárást. A halottak után maradt hagyatéki ügyek azonban — vélekedünk tovább — már alig-alig érintik az élőket, különösen, ha valaki örökösök nélkül távozik az élők sorából. — Ez sem egészen így van, mert a legtöbb esetben marad hitelező, akinek az igényét ki kell elégíteni az örökségből, a fennmaradó összeg pedig — törvényes örökös híján — az államot illeti. Az élő emberrel kapcsolatos ügyek közt sok a gondnoksági eljárás. A kortól eltompult, vagy született szellemi zavarokkal küzdő emberek magukra maradnak, rokonok és hozzátartozók nélkül. Ezek számára törvényes gondnokot kell kirendelni s nagyon lelkiismeretes munkával kell eljárni az érdekükben, mert esetleg van ingatlanuk, vagy másfajta vagyonuk, ami fedezi a megélhetési költségeiket. Évente két-három szülőtartási pert kell hivatalból lefolytatnom, amikor a gyerekek nem hajlandók gondoskodni ellátatlan szüléikről. Azután itt vannak a műszaki ügyek, amikor a tanácsot kell képviselnem például az Elektromos Müvekkel szemben, amely szerződésben elvállalta egy kerületi utca közvilágítását és a munka befejezését jelentette, de kiderült, hogy nem tett eleget a szerződés minden pontjának. A jogi karon semmiféle műszaki képesítést nem szerez az ember, így menet közben kell a szükséges ismereteket megszerezni. Be kell látnunk, hogy dr. Sik Margit munkakörével kapcsolatos ellenérveink nem helytállók, a fiatal jogásznő a tanács íróasztala mellől igen gyakran kikijár az életbe. Zavarosan megfogalmazott írásbeli, vagy megfoghatatlan szóbeli végrendeletből kell kitapogatni az örökhagyó szándékát, zavaros és gyötrelmes tartási szerződések ügyében kell kibogozni az igazságot, társbérleti torzsalkodásokat elsimítani, birtokháborítási ügyeket vizsgálni és a lehetőséghez mérten jól megoldani, diplomáciai egyezséget kötni olyan lakótársak között, akik gyűlölve a társbérlőt, nem fizetnek villanyszámlát, hogy végül áz egész lakást kikapcsolják az áramszolgáltatásból s inkább gyertyafény mellett kínlódnak, de a másiknak se legyen emberi világossága. Mindamellett tanul, jogtanácsosi vizsgára készül. Ügy tűnik, az életnek olyannyira a nyúlós, ragadós, nem jó illatú tájain él és dolgozik, hogy meg kell kérdeznünk, hol villan fel életében az öröm? — A munkámban, a kisfiámban és most egy különösen nagy öröm vár rám. Szabadságomon Párizsba utazom ... Baróti Oéza
