Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-08-05 / 16. szám
X Magyar nyelvű köszöntő (Lévai András felv.) 'I- tanulni vágyása nem volt l- „esőre hajló’’, nem volt 'i- kevésbé „napsütéses”, mint n- szemben Káptalanfüreden. Az Anyanyelvi Konfeir rencia Védnöksége kezdeni ményezésére az idén előg- szőr indul Sárospatakon lé „Nyári kollégium”. Most a —az első esztendőben — ló az angol nyelvterületen ó- élő középiskolás fiatalok u- részére. A nyári foglalkolit zás célja: az anyanyelv félti. frissítése, gyakorlása a z- magyar irodalom a törtéí- nelem, kultúránk megis-és mertetése. ai A „Nyári kollégium” 5- megnyitóját Tóth József, a a sárospataki Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának j- elnöke tartotta, és részt •k vett azon Lőrincze Lajos, >1, az Anyanyelvi Konferencia l- előkészítő bizottságának y, elnöke, és Nagy Károly Ig egyetemi tanár, az előkéi- szitő bizottság tagja is. ís A program színes, váltoi- zatos. Július 17-től augusz-5- tus 11-ig — tehát a tanfolyam időtartama alatt — a i- kánikula az úr, ezért azr• után a hét öt napjának csak c- a délelőttje a tanulásé, a t- délutánokat Városnézéssel, i- sportolással, fürdéssel, i- csendes pihenővel tölthetik ét a részvevők, rendeznek k, még klubesteket, találkozói, kát a magyar fiatalokkal, s ki-ki azt választja, amit akar. A délelőtt azonban a komoly tanulásé. Két óra a magyar nyelvé, amelyet három csoportban — kezdő, középfokú és haladó szinten — gyakorolnak majd a tanfolyam hallgatói. A másik két óra tartalmát a magyarságismeret kifejezéssel lehet leginkább érzékeltetni: előadással, vetített képekkel, filmmeí, zenével • (ha a hallgatók nyelvismerete úgy kívánja, angol kisegítő fordítással) vázolják fel az előadók Magyarország történelmi, irodalmi, földrajzi, művészeti „térképét”. Azért a délelőtti kötött és a délutáni szabadabb program nem szakad el teljesen egymástól. A művészeti, történelmi tabló kiegészítésére a délutáni órákban kerül sor, amikor például népdalokkal vagy a szabadságharc dalaival ismerkednek meg a részvevők. A tanfolyam „toldaléka”: a rendszeres hétvégi kirándulásokon túl augusztus 12-től 16-ig Debrecen—Szeged—Balaton—Budapest útvonalú országjárás alkalmával ismerkednek meg Magyarország legszebb tájaival és városaival vendégeink. nette a bemutató tanítást A televízió Is filmet készít a gyerekek nyári programjáról A Nemzeti Galériában — ahol 193 műve borítja a kiállítási termek falait s tölti meg feszültséggelteljes atmoszférával — egy félreeső kis irodahelyiségben beszélgetünk. Megkísérlem felidézni a beszélgetést. — Ügy hírlik, hazakészül, itthon kíván letelepedni. Miért? — Azért szeretnék hazajönni, mert zavar a tökéletesség, és a magyar grafika ma abban a betegségben leledzik, hogy hibátlan, csaknem tökéletes. Szeretném megmozgatni egy kicsit az itthoni formanyelvet. Egy kis tótágas sohasem árt. Ügy kell rajzolni, hogy a dolgok izgató fonákját is megmutassuk. Egy szép kesztyű belsejében élünk, amely belül érdes. Nem az ember természetéhez illő a hibátlanság. A grafikai alkotás se legyen olyan, mintha angyalok rajzolták volna. — Megengedi tehát, hogy megírjam hazatérési szándékát? — Miért ne? Csak egyet nem engedek meg: a hazugságot. Tudja, én vagyok az egyetlen művész, akinek az a tragédiája, hogy még sohasem értették félre. Nincs titkom, sem a világ, sem a Magyar Hírek olvasói előtt. — Ha már itt tartunk: mi a véleménye a Magyar Hírekről? — Mindenki nagy izgalommal olvassa. Aki szereti Magyarországot, azért, hogy halljon valamit róla, aki „nem szereti” — idézőjelben mondom, mert egyesek sértődöttségből vagy a tények elleni védekezésül menekülnek ebbe a dacos pózba —, szóval aki negatívan viszonyul az óhazához, azért kíváncsi a Magyar Hírekre, hogy megkontrázza. — ön szerint melyik tábor létszáma nő? — Az emberek szándékától függetlenül elkopik a Magyarország ellenes emigráció. Nem azért, mert meghalnak, nem, mert a számuk fogy. A harag, ami már kezdetben sem volt őszinte — elfárad. Az ember honvágyból jön haza. Tapasztalatból marad. — Mit mondana el önmagáról, életéről, munkájáról a Magyar Hírek olvasóinak? — Kevés művész csavargóit a világon annyit, mint én: végigbarangoltam Amerikát, Patagóniától Alaszkáig, bejártam Európát, Afrikát. Ugyanakkor én vagyok az a művész, aki ezt a legkevésbbé igényli. Megülnék életemfogytáig Tamadobon. — Lehetséges, hogy ehhez az érzéshez éppen a föld megkerülésével kellett eljutnia? — Nincs kizárva, egyet azonban biztosan állíthatok: hogy magyar művésznek még ilyen nemzetközi nyelv birtokában is, mint a rajz — itt van a helye, és ez nem dollár kérdés. Ha egy magyar művészt elismernek külföldön, inkább a kuriózumot csodálják, de nem értik igazán. Ha „értik”, akkor olyasmit látnak, ami nincs benne. Így aztán a magyar művésznek két lehetősége van: vagy egzotikummá válik, vagy akklimatizálódik. De mi sül ki akkor, ha akklimatizálódik? Hogy pár évszázaddal lemarad. Ha — teszem azt — franciává válik, rossz és ásatag francia lesz, mert valami hiányzik belőle, ami a franciákkal velük született. — Amit ön mond, általános érvényű megfogalmazásként hat. Annak is szánta vajon? — Természetesen lehetséges, hogy más művész másként érez. En sohasem éreztem jól magam külföldön. Hogy miért bírtam mégis ilyen sokáig? Mert hozzászoktam, hogy ne érezzem jól magam. Abban azonban egyszerűen nem hiszek, ha magyar művész azt állítja, hogy külföldön megtalálta önmagát. Persze, aki a felületbe kapaszkodik gyökereivel, könnyebben boldogul, mint aki a gyökereit a mélybe eresztené. — Akt tehát a mélybe ereszti, mint ön, az nem boldogul? — Kisebb a szakmai és anyagi rangom, mint amekkorát ennyi erőfeszítés után várni lehetne. Számolok vele, hogy itthon se lesz jó a közérzetem. Egy kicsit mindig a másik oldalon vagyok — de ezt is megszoktam. Apám parasztember volt, hatan voltunk testvérek, korán megtanultam, hogy nem támaszkodhatom senkire. Persze sok mindennek nyilván én magam vagyok az oka. Egyik legnagyobb bajom, hogy külföldön, ahol a rajzolás olyan leegyszerűsített, mint az angol nyelv, amely csak alanyesettel és infinitivussal él — én még mindig gazdag igeragozással rajzolok. Így hát nagyon boldog vagyok, hogy olyan helyre kerülök, ahol az érdemeimet nem büntetik. Emlék a táborból: szülök és gyerekek együtt a tábor főterén Egy kis sport — Mit tart ön e „büntetendő” érdemeknek? Milyen célokat tűzött maga elé, mit akar a grafikában megvalósítani? Gondolkodó Szántás — Legfontosabb elvem, hogy nem akarok mindenáron modern lenni. Hogy mit akarok? Jól rajzolni. A jól rajzolásról persze idők folyamán megváltozhattak a fogalmaim, de azt hiszem, nem is nagyon. Ketten tudtak igazán jól rajzolni az évszázadok során: Leonardo és Picasso. Mindkettő latin. (A spanyol és angol nyelvű sajtóban Picasso— Szalay párhuzamot is talál az ember, de amikor ezt megpendítem, nem engedi befejezni a mondatot. Fejét rázza, mosolyog.) — Nekünk, magyaroknak mindenféle érdemünk lehet — de nem vagyunk latinok. (Ezt már akkor mondja, amikor búcsúzom és elindulok. Tőle — hozzá. A kiállítási termek felé, a képeihez. Nem kísér el.) — Ha készen vannak, már nem szeretem a képeimet. Idegesítenek. Ügy érzem, mintha meztelenül járnék. Ezért nem rajzoltam soha önarcképet. Fölösleges, hogy az ember visszanézzen önmagára. Soós Magda 5
