Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1972-07-08 / 14. szám

Ml AZ ARANYIGAZSÁG? Hitchcock és más krimiszerzők hátbor­zongató történetei is Pósa bácsi gyermekme­séinek tűnnek, ha egyes külföldi, magyar nyelven megjelenő sajtóorgánumok hasábjain a magyarországi viszonyokról olvasunk. Mi az igazság az arany be jelentési kötele­zettség ügyében? — kérdezi levelében a többi között egyik honfitársunk — sokunkat érde­kel, akik szeretnénk hazatelepedni. Mert a „jól értesültek” szerint a szenvedő alanyok ezúttal azok a békés honpolgárok, akik arany­tárgyak boldog tulajdonosainak képzelték ma­gukat, ám boldogságukat megzavarta, féle­lemmel és pánikkal töltötte el az aranybeje­lentési kötelezettséggel járó brutális zaklatás, amely házkutatással kezdődött, az aranytár­gyak elkobzásával folytatódott és szigorú bün­tetésekkel végződött. A kérdésre szívesen válaszolunk: Magyaror­szágon nincs bejelentési kötelezettség magán­­személyek birtokában levő aranytárgyakra, és nincs súlykorlátozás. Ebből következik, hogy hatósági eljárást sem indítanak aranytárgyak tulajdonosai ellen. A korántsem jóhiszemű tollnokok fantáziá­ját nyilván a múlt esztendő áprilisában megje­lent pénzügyminiszteri rendelet ihlette meg, miszerint 1971. július 1-től külföldi eredetű aranytárgyakat magyar fémjellel ellátni csak akkor lehet, ha a bemutató a vám megfizeté­sét igazolja, vagy a fémjelzés illetékével együtt a vámot is megfizeti. A magánszemélyek birtokában levő aranytárgyak belföldi fémjel­zését ez a rendelet sem tette kötelezővé, de akik erre mégis igényt tartottak, a rendelet hatályba lépéséig — 1971. július 1-ig — arany­tárgyaikat vám megfizetése nélkül fémjelez­­tethették. Nagyon sokan éltek és élnek ma i.s ezzel a lehetőséggel, hiszen a „nem mind arany, ami fénylik" nemcsak a szólásmondásban igazság, vonatkozik a különböző nyugati turistautakról behozott és itthon „kéz alatt” vásárolt arany­tárgyakra is, ugyanis, ha nem félnék attól, Jnogy Lőrincze professzor barackot nyom a fe­jem búbjára, azt mondanám, hogy sokan „rá­fáztak” az ilyen ügyletekre. Nemrég a televí­zió is felhívta a nézők figyelmét erre, bemu­tattak jó néhány aranynak minősített — kül­csínre tetszetős, belbecsében vajmi kevés ara­nyat tartalmazó — tárgyat, amelyet a kárval­lottak magasan túlfizettek, magyarán mondva, alaposan becsapták őket. Magától értetődő tehát, hogy az új és régi aranytárgy-tulajdonosok saját érdekükben siettek a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő In­tézetbe (és persze, hogy a vám kifizetését is megtakarítsák), s értékeik finomsági jelzésé­től függően elégedetten vagy bosszúsan távoz­tak onnan. A jelentkezők nagy száma miatt azonban a fémjelzéseket az intézet dolgozói nem tudták időben elvégezni, s így az 1971. jú­lius 1. előtt fémjeleztetésre jelentkezők egy ré­szének csupán igazolást adtak, és a fémjelzés végrehajtására későbbi időpontot tűztek ki. Íme, ez a helyzet az arany körül, vagy ha úgy tetszik: ez az aranyigazság. Ami pedig a hazatelepedő honfitársaink to­vábbi kérdéseit illeti: a magyar bankszervek messzemenő segítséget nyújtanak a hozzájuk fordulóknak. Az Országos Takarékpénztár (Budapest, V., Münnich Ferenc utca 16.), va­lamint az Általános Értékforgalmi Bank (Bu­dapest, V., Dorottya utca 5.) minden tájékozta­tást megad a tervezett hazatelepüléssel kap­csolatban. Mindkét bank vállalja a hozzájuk előzetesen átutalt külföldi fizetőeszközöknek a megbízó nevén vezetett kamatozó deviza­­számlán történő kezelését, öröklakás és egyéb ingatlan vásárlás, életjáradék-szerző­dés, betegségi biztosítás megkötésének lebo­nyolítását, —i— A LÓSPORT VILÁGÁBÓL Június 10. és 11-én Tatabányán rendezték meg az immár országszerte hagyományossá vált lovasna­­pokat. A belföldi érdeklődők mellett sok külföldi is tanúja volt a gazdag programnak. A lovas- és fogatversenyek nagy sikert arattak. * A lengyelországi Olsztynban Csehszlovákia, Ma­­gyaroszág, Nagy-Britannia, az NDK, a Szovjetunió, Románia és Lengyelország részvételével nemzetközi díjugrató versenyt rendeztek. Az eddig még nem­zetközi versenyben nem indult lovak futamában a magyar Bognár Sándor győzött Betty nevű lován és ezzel elnyerte a lengyel mezőgazdasági minisz­ter nagydíját. * Nagy közönség előtt futották június 18-án a Ma­gyar Derbyt. Az érdekesnek ígérkező verseny ér­tékét lerontotta, hogy az egyik esélyes pályázó. Nagyvezér verseny közben lesántult. Immer (apja: Imperiál — anyja: Margaréta) megszabadulva nagy ellenfelétől, könnyen győzött a 120 ezer forinttal dí­jazott versenyben. A győztest Hertelendy Gábor lovagolta és Aperianov Zakariás készítette elő ver­senyére. * Mind több külföldi vesz részt a versennyel egybe­kötött lovastúrákon. Ma már hazánk minden neve­zetes vidéke felkereshető lóháton. Hosszabb távú túrák rendezését is tervezik. Kísérletképpen Debre­cen— Nyíregyháza—Sárospatak—Tokaj között indíta­nak lovas országjárást, hogy ezzel Kelet-Magyaror­­szágot is bekapcsolják a bejárandó útvonalak közé. Képünk: lovastúrán. Sz. L. Dr. Bánk József váci megyéspüspök Brunári Ferenc plébánossal és főpapi segédletével az alapkő letételénél . (Kertész Ottó felv.) •• r Ünnepség lljpest-Kertvárosban Új .épületet kap az Újpest-Kertváros Szent István templom plébániája. Az alapkő letételét — amelyre az elmúlt napokban került sor — dr. Bánk József váci megyéspüspök konceleb­­rálta a plébánia vezetőjével, Brunári Ferenc esperesplébánossal és főpapi segédlettel. Az építkezést nagyban elősegíti a hívők anyagi támogatása. Az alapkő letételének ünnepségét a bérmálás szentségének feladásával gazda­gították, és egyben most ünnepelték a temp­lom fennállásának 25. évfordulóját is. Irta — Magyarország Magyarország nagy úti­könyvének több mint nyolc­száz oldalas, fényképekkel, térképekkel, illusztrált ne­gyedik, bővített kiadását je­lentette meg a Panoráma Idegenforgalmi Kiadó. Test­vérköteteitől — az utolsó tíz esztendő alatt másfél száz útikönyv jelent meg hazánk­ról — abban különbözik, hogy tartózkodó tárgyilagos­sággal vezeti végig az olvasót az országon. A tartózkodó tárgyilagos­ság helyénvaló, másként nem is lehetne sorolni mind­azt a rengeteg anyagot, ada­tot, amely jelzi, hogy hazánk sokkalta gazdagabb szépsé­gekben, látnivalókban, neve­zetességekben, idegenforgal­mi értékekben, mint ami­lyennek a hazai vagy kül­földi látogatók vélik. Budapesttől kiindulva az órámutató járásával egyező irányban haladva és sorrend­ben a Dunakanyart, Észak- Magyarországot, az Alföldet, a Dunántúlt, majd a Bala­tont és környékét ismerteti a kötet, a már gyakran emle­getett tájainkon kívül Ma­gyarországnak valóban min­den, a turizmus tekintetében figyelemre méltó részletére is ráirányítja a figyelmet, ha csupán egy botanikai vagy művelődéstörténeti szem­pontból érdekes öreg fa vagy emlékmű is a téma. Mert ugyan hányán tudjuk — (tudják) —, hogy Szabadkí­gyós arborétumában találha­tók az ország legrégibb gyer­tyánfái, Alcsut közelében, a Csapiári hegyen áll hazánk legnagyobb libanoni cédrusa, a dobai szanatórium kertjé­ben magaslik a 970 centimé­ter törzskörméretű fehér­nyárfa, Polgárdi arborétuma az ország legtekintélyesebb mammutfenyőjével büszkél­kedhet és Lad temetőjében pedig egyedülálló látvány a mamutfenyőkből álló liget — hogy csak néhányat sorol­junk természetvédelmi terü­leteink ritkaságaiból. És hányán tudjuk (tudják), hogy római kori emlékek találhatók az ismertek mel­lett az eddig soha vagy csak nagyon ritkán emlegetett kis településeken is, mint ami­lyen a dunántúli örvényes, román stílusjegyek maradtak fenn az észak-magyarországi Szalonna községben, Szent­­simonban és Felsőregmecen, az alföldi Lónyán meg Pini­­osén, a dunántúli Hidegségen és Becsehelyen, a Balaton vi­déki Látrányon, gótikát több mint száz helységünkben, köztük Hejcén és Tiszaburán, Csatka és Nyírtura tájékán láthatnak. A kötet felsorolja a 12 tag­ból álló szerzői-szakértői munkaközösség névsorát és feltünteti a munkaközösség vezetője, Papp Antal nevét, tudjuk, kik a szaklektorok és helyismereti lektorok, azt is, hogy az Athenaeum Nyomda mestereinek művészi munkája és a Kartográfiai Vállalat térképészeinek is­mét egy jelentős alkotása. Ám a szerzői gárda felsoro­lása mégsem teljes, hiszen — mint azt a kötet ünnepélyes átadásakor megemlítették — 900 községi, megyei tanács emberei helyi ismereteikkel segítették a szakértők és lek­torok munkáját és tették le­hetővé számukra, hogy egy valóban konkrét összefogla­lót, mintegy élő, érdekes, szí­nes tartalomjegyzéket nyújt­hassanak át az érdeklődők­nek hazánkról. Így akár azt is elmondhatjuk, hogy szinte egy egész ország hozzájárult Magyarország nagy útiköny­vének negyedik kiadásához. — h — JCillmm jétlkMujMLg, Naiv, hiszékeny emberek mindenkor voltak és vannak is. Belőlük élnek az apró szélhá­mosok, kölcsönkérők, házasságszédelgők, po­tyázok, mindenféle rendű és rangú beugra­­tók. Túlnyomó többségük anyagi haszonra dolgozik, akár nehéz ezresekből, akár csupán egy tízesből áll ez a haszon. De nem valamennyi. A hiszékeny emberek beugratásának olykor más, jóllehet semmivel sem erkölcsösebb célja és „haszna” lehet, íme, egy sajátos példa: Él Budapesten egy ifjú testvérpár, V. And­rás és V. Ödön. Mindketten házasok, s mind a négyen végzős, illetve éppen végzett főisko­lások. S mindkét házaspár éppen gyermeket vár. Lakásuk, egzisztenciájuk van, persze gondjaik is, nem több, s nem kevesebb, mint másoknak. A gyermek öröm és kiadás is egy­ben, amelyre fel kell készülni. Ekkor lép köz­be a „tanítvány”. A nagymama egykori ta­nítványa, aki a világ másik felén él, s mint hűséges tanítvány, ma is levelez hajdani ta­nítójával. E levelezés terméke és ötlete az ajánlat, hogy a várandós kismamák fordul­janak kérelemmel egy tengerentúli segély­­szervezethez, és kérjenek tőle somagot. V. András töpreng: miért is ne? Ha küldenek, tiszta haszon, ha nem: megleszünk nélküle is! A fiatalság tapasztalatlan és vállalkozó ked­vű... Hanem a bátyjának mégsem mer szólni a dologról. Ha érkezik a csomag, majd lesz meglepetés! Nos, ha csomag nem is, de meglepetés az érkezett, méghozzá vaskos: a hajdani tanít­vány levele, s benne egy újságkivágás. Rész­let egy amerikai magyar lapból, amely kél szegény várandós magyar anya segélykiáltá­sát közli: gyermeket várunk, emberek, segít­setek rajtunk! És hozzá teljes név és cím.., Nehéz volna megmondani, melyik indulat volt erősebb V. Andrásban és feleségében, a szégyené, vagy a dühé! Tudják, hogy nem hi­bátlanok, mert akinek nincs reá komoly szük­sége, az ne kérjen, de arra álmukban sem gondoltak, hogy a „segélyszerv” és a „családi jóbarát” diszkrét csomagocska helyett — nyilvánvaló sanda szándékkal, olcsó kis po­litikai pecsenye kedvéért —, ország-világ elé tárja, hogy ők — névvel és címmel! — ala­mizsnáért koldulnak. Nemzeti ügyet csinálni a dologból már csak azért is nevetséges lenne, mert még rendsze­rünk ellenségei is tudják, hogy ha hiányossá­gaink közül akarnának egyet horogra kapni, legkevésbé itt kereskedhetnek, hiszen a vá­randós anyák anyagi és munkakedvezményei tekintetében Magyarország a világ sok, jóval gazdagabb, fejlettebb országa előtt jár. Hiszen a munkahelyi szakszervézet az in­gyenes babakelengyéhez még anyagilag is hozzájárul, és szülés után hat hónapig kap teljes fizetést az anya, ha pedig otthon maga akarja gondozni gyerekét, három éven át, ha­vonta 600 forintot a gyermekgondozáshoz, hogy csak néhány szerény juttatást említ­sünk. Voltaképpen nem történt több mint né­hány tapasztalatlan és hiszékeny pesti fiatal — mint Pesten mondják — „átverése”. Ugyanígy kerülhettek volna potyázok, házas­ságszédelgők, kapualj alatti hamisarany áru­sok hálójába is. Így most övék a szégyen. És a tanulság is. G. Jogi tanácsok Fiatalkorúak egészségvédelme Az egészséges társadalmi viszonyok között felnövő gyermekek egészségének biológiai és pedagógiai szempontból egyaránt legkritiku­sabb korban (16—18év között) történő megvé­dését Magyarországon a társadalmi szerveze­teken, egészségügyi intézményeken kívül a jog­alkotás is védi. E téren irányt mutató az ifjú­sági törvénynek alapvető rendelkezése. A törvény szellemében fogant a belkeres­kedelmi miniszternek nemrég megjelent ren­deleté is. Magyarországon 18 éven aluliaknak szeszes italt nem szolgálnak ki. Azok a fiatalkorúak, akik 16. életévüket még nem töltötték be, ital­boltban, borozóban, poharazóban, termelői borkimérésben szülői (nevelői) kíséret nélkül nem tartózkodhatnak,' bárba és más éjszakai mulatóhelyre pedig szülői kísérettel sem lép­hetnek be. Nem zárja ki a rendelet a fiatalokat a ko­ruknak megfelelő szórakozásból, táncos ösz­­szejövetelekből, hiszen eszpresszóban, zenés, táncos és műsoros szórakozóhelyeken, továbbá étteremben szülői kíséret nélkül is tartózkod­hatnak este hét óráig, sőt. szülői felügyelettel kilenc óráig is. A szállodában lakóknak hasznos dolog tud­ni, hogy a szálloda éttermében étkezés céljá­ból — szülői felügyelet mellett — záróráig maradhatnak a 16 éven aluliak is. Természe­tesen szeszes italt itt sem fogyaszthatnak. Utazás közben pályaudvarok, állomások vendéglátó helyiségeiben ugyancsak étkezés céljából tartózkodhatnak az említett fiatalko­rúak. Felesleges bosszankodástól óvja meg magát a szülő, aki az említett rendelkezések betar­tására megfelelően kioktatja serdülő gyerme­két. A vendéglátóipari vállalatok vezetői és dolgozói szigorú utasítást kaptak ugyanis a fenti rendelkezések betartására. Dr. M. D. « —X

Next

/
Oldalképek
Tartalom