Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-12-25 / 26. szám
VA BÚSOK. LOTA II. ^ROM KIFLIRŐL Erre az elővesz öt üveg bort és három kiflit. Társai elhűlve bámulnak rá. Aztán megszólal az öreg. „A fene vigyen el — dorgálja az ifjoncot —, hát ki mondta neked, hogy ennyi ennivalót hozzál? Elég lett volna hármunknak egy kifli is.. Ez az anekdóta első pillantásra kissé túlzónak látszik. Nézzük tehát a valóságot. Körülbelül tíz esztendővel ezelőtt megvizsgálták a palotai talponállók, éttermek, kricsmik forgalmát: mennyit is költenek nyilvános helyen az itt élő emberek ételre, italra. Huszonkilenc millió körüli összeg jött ki. Aztán megnézték a dolgot közelebbről, különkülön és kiderült, hogy a 29 millióból 27 millióért az éttermek, csapszékek törzsközönsége italt vásárolt, a további 2 milliót költötte ételre. Ugye, az anekdóták nem mindig esnek távol a valóságtól? Ilyen tréfás dolgok is foglalkoztattak bennünket, Várpalotán jártunkban. Azon tűnődtünk, vajon a megállapodott életmód miképpen befolyásolta ezen a vidéken az étel-ital arányát. A jó bort, jó sört, jó pálinkát felettébb kedvelő magyar ember vajon mértékkel él-e itt e nemes italokkal, vagy tán a három kifli példája érvényes rájuk is? A véletlen néha a riporter kedvébe jár, hirtelen elébe hozza a példát, jelen esetben egy kucsmás férfiú személyében, aki is egy biciklin egyensúlyozva hozzávetőleg húsz üveg sörrel igyekszik hazafelé. A sörösüvegek a kormányra akasztott szatyorban himbálóznak, s néha-néha halk csilingeléssel nekiütődnek a sárhányó vasához. Állítsuk hát meg a biciklis férfit, valamely átlátszó ürüggyel, s pórbáljuk aztán a lényegről szóra bírni. Mit kérdez ilyenkor az ember? — Mondja csak, bátyám, merre van a Széchenyi utca? Mert ugyebár Magyarország minden településén létezik Széchenyi utca. — Azt nem tudom — mondja a biciklis ember hosszas gondolkodás után —, ha nevet említenek, azt inkább ismerem. Kit keresnek a Széchenyi utcában? — Tudja, mi újságírók vagyunk. Azt hallottuk, ott, a Széchenyi utcában lakik egy bizonyos Kovács nevű ember, aki kiadósán tud mesélgetni a nagy építkezések idejéről, amikor a belevaló férfiak rum nélkül nem itták meg a sört. A biciklis ember leveszi a pedálról a másik lábát is, úgy áll rezdületlenül. — Hát, én is emlékszem azokra az időkre. Engem ugyan Székács Vincének hívnak, de nem egy korsó sör ment le akkortájt a tor!-. ' - mon, amúgy bányász módra, kissé felhígítva fél deci rummal. — Ügy látom, most sem veti meg a sört. Néhány üveg ugyancsa húzza a kormányt. — Születésnapom van, ügyi — kacsint a biciklis férfi —, s különben is az a húsz üveg eltart vagy három napig. — Rum nélkül? — Anélkül. Ahogy öregszik, úgy gyöngül az ember. Meg a régi időkben másképpen ment az ivás, igyekeztünk kis pénzen alaposan berúgni, azért kellett a rum. Most meg csak a szomjúság mián iszom. A munka megkívánja az italt, s a jó ebéd is. Másképp van már, mint azelőtt volt, éhgyomorra nem esik jól a szesz. En azt mondom, aki megállapodik, az mértékletesebbé válik, ez kezdetben úgy jelentkezik, hogy a rövid italokról áttér a sörre, a borra. — Mi meg úgy tudjuk, szépen fogy azért a szesz a vendéglőkben manapság is. — Hát, fogy, bizonyára fogyogat. De ki jár gyakorta vendéglőkbe? Akinek nincs családja, nincs végleges otthona. Azért mutatkozik bőséges szeszfogyasztás. Én csak ismerem a dolgot. Mióta megnősültem, gyerekeim születtek, lakást kaptunk az új lakótelepen, jóval kevesebbet iszom, mint azelőtt. És ha iszom is, csöndben, otthon, társaságban beszélgetve iszom. Kricsmibe ritkán teszem be a lábamat, az a jövő-menő emberek otthona. Ott kezdtem én is. De aztán állandó lett a munkám, az életem. Tudják, mióta nem voltam részeg? _t _ _ ? — öt esztendeje. Mert ha egy kicsit többet iszom is a kelleténél egyszer-egyszer, odahaza a fotelban ülve szépen elalszom. És aki alszik, az nem lehet részeg, ugye? Kristóf Attila PALOTAI VALÓSAQOK A palotai álmok után a palotai valóságok... "Első várpalotai cikkemben Krúdy Gyula regényeimét, a Palotai álmok fanyar-édes történetét idéztem, Mikszáth Kálmán A szelistyei asszonyok című beszélyének dévaj históriáját, s a Hulló csillagok című Jankovich Ferenc regényt, amely a palotai vár egykori védőjének, Thuri György kapitánynak állított irodalmian szép emléket. S azt kérdeztem volt, mi okból vonzotta a Bakony-alji kisváros ilyen forró erővel íróinkat, mi volt ennek a kisvárosnak múltjában-mélyében az a forrás, amelyből kiszökkent Krúdy története, Mikszáth egyik népszerű elbeszélése, Jankovich Ferenc hősi históriája? A palotai álmok, s az álmok színhelye, Várpalota, a második világháborúban megsemmisült, betemetődött, sorsa már-már elvégeztetettnek látszott. Elvégezték a kegyetlen munkát a repülőgépek bombái, az aknavetők s egy ideig úgy tűnt, hogy Krúdy álmainak egykori világa romtenger marad, a kidőlt falak, összeomlott házak, cák sokaságát? Telehintve művészeti alkotásokkal a közterületeket, s elkezdve a történelmi becsű régi Újlaki várkastély, a Thúri-vár helyreállítását is. Az újjáépítés, az újjászületés talán azzal kezdődött, hogy megjelentek az orvosok, hogy leküzdjék a járványokat, visszajöttek az elmenekült, a harcok elől elmenekült emberek, hogy összekeresgéljék a romok közt régi emlékeiket, a néphez hű emberek táborából megalakult az első közigazgatási egység törzse, kijavították az elpusztult villanyvezetéket, helyreállították a vízszolgáltatást, megindult a közeli bányákban a munka, és néhány év múlva a történelmi Várpalota közigazgatásilag egyesült Pétfürdővel, és azzal az Inotával, ahol az első ötéves terv nagyszabású erőmű építését rendelte el. Város lett az elpusztult város színhelye, még nagyobb kiterjedésű város, de kik voltak azok a tervezők, mérnökök, képzőművészek, gobelinkészítők, restaurátorok, akiknek ízlése és hevülete újat teremtett az elpusztult régi helyén, akik pauszpapírral jöttek ide, fölmérni a pusztulást és kijelölni az új város határát és megrajzolni az új Palota arculatát? Összegyűjtöttem azoknak a mérnököknek, építészeknek, művészeknek a névsorát, akik az új Várpalota arculatának kialakításához járultak hozzá és akiknek érdeme, hogy ez a Krúdy-álmokban szépnek lefestett, a valóságban azonban bizony csúnyácska kisváros olyan új, szép köntöst kapott, hogy Várpalota újjáépítését valósággal tantárgyként tanítja az új magyar városépítés, s Várpalota újjáépítését szoktuk külföldön bemutatni, ha a magyar építészet nagy vállalkozásairól akarunk képet festeni. Első helyen talán Károlyi Antal Ybl-díjas építész, várostervező nevét említhetném. Károlyi a falusi építkezéseinknek volt egyik tudós kutatója, a magyar falu építészeti rendszerét vizsgálgatta szabad idejében, de tervezői tevékenysége két város újjáépüléséhez fűződik. E két város Szombathely és Várpalota volt. Várpalota újjáépítését 1952-től, Szombathely városrendezését 1954 óta vezette. Az ő tervei nyomán épült fel Palota egyik legjelentősebb, tömegében mindenesetre a legmonumentálisabb épülete, a Művelődési Ház és Károlyi Antal vezette a palotai vár, a Thuri-féle vár helyreállítását is. Károlyi Antal, a magyar építőművészek egykori mesteriskolájának a tanára az idén halt meg, hatvanöt esztendős korában. Nem él már Rimanóczy Gyula sem Palota egykori újjáálmodói közül. Rimanóczy 1958-ban, ötvenöt esztendős korában, aránylag fiatalon halt meg Budapesten, ö tervezte Palota egy másik jelentős épületét, amely egy teljes negyed arculatát határozza meg: a Vájáriskolát. E két nagy újjáépítő művész, Károlyi és Rimanóczy mellett megemlíthetjük még Radnai Lórántot, aki Várpalota főterének kialakításában vitt jelentős szerepet, Albert Jenőt, egy régi vendéglőépület felhasználásával megvaló-Táncoló lánykák. Mlkus Sándor szobra megsemmisült utcák, lakatlan épületek tájá. Egyetlen nagy, kegyetlen szabadtéri „múzeuma” a háború emlékeinek. Az álmok lebombázott színhelye hogyan támadt fel végül porából, hogyan vált újjá ez a város, hogyan lett pezsgővé élete, miféle akarat, szándék, a megvalósítás milyen heve teremtett majdnem új várost — mindenesetre új lakónegyedek épültek —, utA vájárisKofa, Rimanóczy Gyula tervezése sült új Palota Szálló tervezőjét, Fábián Istvánt, aki Radnai Lóránttal együtt a Nemzeti Bank és az Országos Takarékpénztár palotai épületeit tervezte. A mi újjáépült városainkra igen jellemző a tervező építészek mellett a képzőművészek közreműködése. Várpalotán különösen jelentős az ő munkájuk. Ez a város kérte, igényelte művészeinknek alkotásokban való jelenlétét: így kerültek az új Palota Szálló kávézójának a falaira a „mesehangulatú olajképek” álmodójának, Szabó Vladimir Munkácsy-díjas festőnek és grafikusművésznek azok a képei, amelyek Várpalota nagy múltját idézik fel a néző előtt. Az újjáépítők a legnagyobbakkal kívántak együttműködni. Így történt, hogy a Károlyi Antal tervezte Művelődési Ház előcsarnokába Ferenczy Noémi Kossuth-díjas gobelinművésztől rendeltek gobelineket. Ferenczy Noémi Ferenczy Károly leánya, Ferenczy Béni, egykori nagy szobrászművészünk ikertestvére, aki 1912-ben Párizsban, a Manufacture des Gobelins-ben sajátította el nem csupán a gobelintervezés, hanem a szövés technikáját is. Gobelinjait saját maga szőtte. A nagy művész 1957-ben halt meg Budapesten, hatvanhét esztendős korában. Várpalotai gobelinjeit mesteriskolájának négy növendéke készítette: Pintér Éva, Prepelicza Katalin, Tóth Gizella és Szőke Erzsébet. Két kiváló hazai művészt kell még emlegessünk, ha Várpalota szépségéről, egy csúnyácska régi kisváros újjáépítő igyekezetéről szólunk. Széppé egy várost a rendező igyekezet tesz: ezt Károlyi Antalék már elvégezték. De a bensőséges szépséget, a kellemesség légkörét olyan művészek teremtették meg itt, mint a Munkácsy- és Kossuth-díjas Kaesz Gyula belsőépítész, bútortervező, az Iparművészeti Főiskola egykori igazgatója, és volt tanára. A Művelődési Ház berendezését Kaesz Gyula és egykori tanszékének a munkatársai tervezték. Az egyik legvonzóbb palotai köztéri alkotás a Kossuth-díjas Mikus Sándor Táncoló leánykák című szobra. Két, egymás felé forduló, mezítelen leánytestet ábrázol. A leányok tánclépésre készülve, szinte lebbenni látszanak. Vonzó, tiszta szépség lengi körül az alkotást. A palotai álmok után ezzel fejezhetnénk be a palotai valóságokról készített híradást. De vajon nem álmok-e ezek is, Ferenczy Noémi gobelinjei, vagy Mikus szobra, a Táncoló leánykák alkotása? Álmok bizony, de a valóság talaján, tehát mindenki gyönyörködtetésére. Ruffy Péter A város főtere (Novotu Ferenc felvételei)
