Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-06 / 5. szám

4

A

4

— Ezt úgy értettem akkor, hogy valóban részt vettem az alkotás megszületésében. Az előadást, amelyre 1938-ban Bázelben került sor, sok együttgyakorlás előzte meg férjemmel. Két zongorán eljátszottuk férjem műveit, de más szerzők alkotásait is. Ez volt az előzmény, bár a férjem nem említette, hogy a gyakorlással további tervei is vannak. Amikor megszületett a mű, a kétzongorás Szonáta és gyakorolni kezdtük, úgy éreztem magam, mintha ismét fölvételi vizsgát tettem volna Bartók Bélánál a Zeneakadémiára.

— Ez a „második felvételi vizsga’’, úgy tetszik, jól sikerült, mert az 1938. január 16-i bemutató és az Önök első közös fellépése után azt írta egy levélben Bartók Wilhelmine Creel asszonyhoz: „Feleségem nagyon jól játszott — ez volt első nyilvános fellépése idegen országban”. Szigorú kritikusa volt önnek Bartók?

— Rendkívül szigorú volt, és mindent elkövetett, hogy saját műveit a maga elképzelései szerint hallhassa. És ez természetesen nemcsak reám vonatkozott. Próbák közben gyakran közbeszólt, beleavatkozott, mindig határozottan megmondta a véleményét.

— Az életrajzok szerint szerény és halk szavú volt...

— Valóban az volt, de ez nem gátolta meg abban, hogy kemény legyen. Nem használt nagy és erős kifejezéseket, általában szelíden és csöndesen beszélt, de határozottan.

— Az utóbbi időkben örömmel értesülhettünk arról, hogy művésznő ismét gyakran szerepel Bartók műveivel. Hallhatnánk valamit az elmúlt néhány év hangversenyeiről?

— Legutóbb két vidéki nagyvárosban, Győrött és Debrecenben szerepeltem. Győrött annak emlékezetére rendezték meg a Bartókhangversenyt, hogy 1940-ben ezen a napon adtuk ott az utolsó közös koncertünket. Most, az évfordulón, Comensoli Máriával a Mikrokozmosz hét darabját adtuk elő két zongorán, Debrecenben Tusa Erzsébettel a két zongorára és ütőhangszerekre írt szonátát játszottuk. Előzőleg Budapesten egy kórushangversenyen működtem közre, ezen a hangversenyen vette fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem énekkara Bartók Béla nevét.

— És korábbi külföldi koncertjei?

Pontos akar lenni, ezért kemény fedelű füzetet lapoz föl, onnan nézi meg a pontos dátumokat:

— 1964-ben Serly Tibor vezényletével Bécsben lemezre vettük a III. zongoraversenyt. 1965-ben a párizsi rádió emlékműsort készített férjemről; Comensoli Máriával a hét Mikrokozmosz-darabot játszottuk, én külön is előadtam 14 szólódarabot a Mikrokozmoszból, Antal Lívia pedig Bartók-dalokat énekelt. A Mikrokozmosz részleteit egyébként a budaStefl Geyer,

a Két portré „modellje”

majd búcsút vett svájci barátaitól is.

Halála óta egyre gyakrabban hangzanak fel művei a svájci hangversenytermekben. A baseli hangversenyze-nekar 1958-ban rendezte negyedik Bartók-ősbemutatóját. Azt a Hegedűversenyét adták elő Sacher vezényletével, amelyet fél évszázaddal előbb írt ifjúkori szerelmének. Tíz évvel később a Suisse Romande tartotta meg a Cantata Profana első bemutatóit Lausanne-ben és Genfben. A szabadság utáni vágy erejét megéneklő művet a 85 éves Ansermet tanította be. Ez volt az utolsó vezénylése.

Bartók halálának 25. évfordulóján nagyszabású kiállítást rendeztek Genfben, amely a magyar zeneszerző Svájccal való kapcsolatait szemléltette. Bőven volt hozzá anyag.

Farkas Lujza

d, ßiknoKol*{oSzT.

BARTÓK ES SVÁJC

BESZÉLGETÉS BARTÓK ÖZVEGYÉVEL, PÁSZTORY DITTÁVAL

A Bartók teljes kiadás francia nagydíjat nyert lemezfelvételeinek borítója (Varga Győző munkája)

A művésznő, Bartók műveinek is gyakori interpretátora most összekulcsolja maga előtt kezét, és várja a kérdéseket.

— Ha megengedi, ott folytatnám, ahol egy nyilatkozatában, a Vigília 1971. januári számában befejezte. A riporternek arra a kérdésére, hogy Bartóknak melyik művét szereti a legjobban, ön azt válaszolta: „Minden művét egyformán szeretem, de a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre különösen közel áll hozzám, mert részes vagyok a mű létrejöttében.” Szólhatna erről bővebben is?

Dunán innen és tengeren túl hangzanak művei hangversenydobogókon, operákban, a rádió és a televízió állomások hullámhosszain.

A művészi elismerésért vívott harcában csaknem indulásától haláláig, sőt azon túl is, komoly segítséget kapott svájci zenebarátaitól.

Kezdetben a csodálatos hegyek vonzották, amelyek között gyógyulást, megnyugvást keresett, és talált. Azután az emberek, akiket ismert, és a közönség, amely öt ismerte.

Svájcban ismerte meg a klasszikus szépségű svájci hegedűművésznőt, Stefi Geyert. Az ismeretségből nem született kölcsönös szerelem, de életen át jó barátok maradtak. Bartók az ő számára komponálta kéttételes hegedűversenyét. A művésznő nem játszotta el, de a „Két portré" kompozícióval és a hozzá írt levelekkel együtt megőrizte.

Bartóknak sok barátja volt Svájcban. Vendégbarátságukon kívül elismerésükkel, megbízásukkal és bírálatukkal is igyekeztek egyre újabb alkotásokra ösztönözni.

Először a zürichi Konzervatórium zongoratanára, a magyar Freund Róbert hívta fel rá a svájci zenei körök figyelmét, ő és Volkmar Andrea, a zürichi hangversenyzenekar dirigense készítette elő Bartók első svájci fellépését a 46. zürichi zenei fesztiválon, 1910-ben. Zongorára és zenekarra írt rapszódiáját adta elő. Zongorajátékának óriási sikere volt, de muzsikáját még nem értékelték eléggé.

A szellemi elszigeteltségben élő Bartóknak egész életében harcolnia kellett művei előadásáért, pedig már a húszas években a világ legnagyobb élő zeneszerzői között említették.

Ernest Ansermet, a Suisse Romande zenekar vezetője Nyugat-Svájcban népszerűsítette muzsikáját. A húszas években Genfben és Lausanneban mutatta be a Két portrét és a Táncszvitet. A karmester később egyre jobban elmélyült Bartók műveiben s a harmincas évektől kezdve mind gyakrabban tűzte műsorra azokat.

1929 volt az első év, amikor egyidejűleg több svájci városban is játszottak Bartók-műveket. Január végén Baselben, Zürichben, majd Winterthurban rendeztek Bartók-kamarazene estet Bartók, Stefi Geyer és Ilona Durigo közreműködésével. A hegedűművésznő II. szonátáját, az énekesnő népdalait adta elő. A Rapszódia hegedűre és zenekarra két ízben is szerepelt a zenekar műsorán.

Az Üj Zenei Társaság baseli Bartók-koncertja az életmű szempontjából is igen jelentős. Ott ismerkedett meg a baseli muzsikus körökkel, amelyektől a legtöbb támogatást kapta. Müller-Vidmar professzor felesége, a művészek nagy mecénása, férjével együtt annyira el volt ragadtatva zenéjétől, hogy meghívta, legyen a házuk vendége. Az ő házi koncertjükön mutatták be Svájcban először V. Vonósnégyesét.

Ekkor ismerkedett meg a baseli kamarazenekar vezetőjével, akinek ösztönzésére• több nagy művet is komponált. Zenekarának tizedik hangversenyére írta a Zene húros és ütőhangszerekre és celestára című művét. Néhány hónappal a sikeres ősbemutató után Sacher újabb művet rendelt tőle. A Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre baseli bemutatóján a szerző és felesége, Pásztory Ditta játszott a két zongorán, ifjabb nagy siker, de nem lehetett sokáig örülni. Hitler Ausztria lerohanására készült, és Bartók tudta, Magyarországra is sor kerül. Talán egész Európára, Svájcra is. Hazatérve megkezdte kéziratainak kiküldését Svájcba. Átmenetileg Müller-Vidmar asszony címére küldte, hogy onnan tovább juttassa londoni kiadójához.

Közben Pesten is készültek a kétzongorás quartett bemutatójára, de a próbákon sok volt a zavar, Bartók le akarta mondani az előadást. A magyar bemutatót a Suisse Romande karmestere, Ansermet mentette meg, elvállalta a mű betanítását és dirigálását. Hiszen egy évvel azelőtt — röviddel az ősbemutató után — Lausanne-ben és Genfben ő vezényelte a Zenét, s azóta egyre jobban elmélyedt a bartóki muzsikában.

A másik svájci barát, Paul Sacher újabb kompozíciót kért, kis vonós zenekarra. Meghívta Svájcba s egy minden komforttal felszerelt parasztházat bocsátott rendelkezésére, Saanenben. Bartók három hét alatt elkészült a Divertimentóval és nekikezdett V. vonósnégyesének. Akkor tört ki a háború. Már Svájcba is áthallatszottak a robbanások. A mester hazaindult és felkészült az emigrációra.

Rövid amerikai turnéra indult, hogy felmérje az elhelyezkedés lehetőségeit. Aztán még egyszer Pestre utazott,

özv. Bartók Béláné Pásztory Ditta (Reismann Mariann íelv.)

kell magyarázni, mert szinte zenei anyanyelvűk lett. így hát kinevelődött és folyamatosan nevelődik az a publikum, amelynek számára természetes ez a muzsika. Azt tapasztalom, hogy a közönség szívesen hallgatja Bartók zenéjét, mert jól népszerűsítik, és mert lényegesen jobbak az előadások is.

— Szabad megkérdeznem: mivel telik el ideje, ha nem koncertezik?

— Rendszeresen gyakoriok és a hivatalos ügyeimet intézem. Gyakran akad ilyen hivatalos elfoglaltságom; kérésekkel, kérdésekkel fordulnak hozzám, kiadókkal kell leveleznem. Látogatók keresnek fel, gyakran fiatalok is. Különösen a fiataloknak örülök. Látszik, hogy alaposan fölkészültek, mert sokat, okosan kérdeznek, néha alig tudom kíváncsiságukat kielégíteni.

— Hová készül mostanában művésznő?

— Barcelonában a Budapesti Madrigálkórus hangversenyén Comensoli Máriával a II. szvit kétzongorás változatát adjuk elő, majd március végén Pécsett játszom az egyetemi ifjúság számára. Egyelőre ennyit mondhatok a legközelebbi terveimről.

Pásztor Gyugyi György faragott asztalánál ülve a nyitott ajtón át belátni a másik szobába, ahol két zongora áll egymás mellett: egy Steinway és egy Bösendorfer. Az utóbbi Bartóké volt, gyakorlásainak futamait őrzi még a hangszer. És őrzi a világ azokat a műveket, amelyek itt születtek, ezen a, fekete zongorán.

Most egykori növendéke, későbbi hű társa játssza rajta az apró világ nagy titkait, a Mikrokozmosz darabjait.

Gábor István

Müller — Widmann asszony és Paul Sacher karnagy társaságában Bázelben

A Bartók-évforduló alkalmával a svájci Unesco-blzottság és a Zenei Tanács védnökségével reprezentatív Bartók-klállltás nyílt Genfben

Törékeny, vékony, fekete ruhás asszony nyit ajtót a csöngetésre a Krisztina körút egyik házának félemeletén. A szobában négyszögletes, művészi faragású asztal körül ülünk le, az asztal lapjára a népművészeti ízlés karcolt utánozhatatlan jeleket. Bartók megrendelésére a körösfői Péntek Gyugyi György faragta az asztalt, jó hatvan évvel ezelőtt. Népművészeti emléktárgyak láthatók az egész szobában is: csodálatos hímzésű díszpárnák a székeken, a díványon, a falon cseréptálak, kancsók. A nagy zeneszerző gyűjteményének becses darabjai ezek, amelyek hányatott sors után visszakerültek az 1946-ban Amerikából hazatért özv. Bartók Béláné Pásztory Ditta tulajdonába.

pesti József Attila Gimnáziumban egy ifjúsági hangversenyen először játszottuk el a nyilvánosság előtt.

Űjabb néhány adat a füzetből:

— 1966, Hilversum, a rádióban a Mikrokozmoszból játszottam, Brüsszelben pedig Serly Tiborral elkészítettük a III. zongoraverseny televíziós felvételét. 1967-ben a Zeneakadémián Tusa Erzsébettel, Sándor János vezénylete mellett, előadtuk a kétzongorás szonáta zenekari concerto-változatát, amelyet férjem már Amerikában készített. Egy évvel később ugyanezt Győrben, majd Luganóban is bemutattuk, szintén magyar ütősökkel: Petz Ferenccel és Marton Józseffel.

Közben 1968-ban a magyar Bartók-összkiadás számára felvétel készült Pásztory Dittával a kétzongorás szonáta concerto változatából Tusa Erzsébettel, a II. szvit kétzongorás átiratából Comensoli Máriával közösen.

— Ha Bartók Béla még közöttünk lehetne, vajon mit mondana az összkiadásról?

— Azt hiszem, nagyon meg lenne elégedve vele.

— Tapasztal-e változást az utóbbi időben a Bartók-művek előadásában?

— Föltétlenül. Egységesebben játsszák, mert általánosabb lett a művek előadási stílusa is. Nagyon szépen sikerültek az összkiadás lemezfelvételei, nemcsak a zongoraművek, hanem a zenekari kompozíciók lemezei is.

— Bizonyára emlékszik rá, művésznő, hogy 15—20 évvel ezelőtt a magyar közönség számára még nehéz volt Bartók; a hangversenyen egy-egy művéhez két népszerű kompozíció társaságában kellett becsalogatni. Ma fordítva van: Bartók a „csáberő”, mellette azután mást is könnyebb előadni. Miben látja ennek a változásnak az okát?

— Mindenekelőtt abban, hogy javult az előadások színvonala és értelmezése, másrészt pedik fejlődött az ízlésnevelés. Itt Magyarországon már a kisgyerekek Bartókon nőnek fel, gyorsabban megértik, mert közel áll hozzájuk ez a zene. A Mikrokozmoszt számukra nem

iaUfftUyt.hr fhUr

fle*(■ Tl*dt.UrécGfh ** Lv*mu./2t4,

ioí lm» IfcrL ' rtLOŰa $*JJ.

jpnftit J*r f. X. ■ ^

(tflffi. SsCt/Muuír HtUMlMJŰÁ dv+1

úfaj- x,0 MűhJL.

lie. »JhMb ’mlÍA****, QAecÁ Jar JUh*.

Pfd Lrttr l*jo «1, %*** <ci>A. tyk Al fhJUL. '<At*.Le**.fl*a>. I-fa útld/cOtT.

1/ iCyiU. rf* fyu&r tim*. . ofa fl'f. úduixr Ikm&K-Vfa&r -<*fücL/ «Ar»k"oWi«Ktrt<0r, t***tr-r

Részlet Bartók Sacherhez írt leveléből, amelyben a Két zongorára és ütőhangszerekre készülő kvartett tervéről számol be