Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-04 / 7. szám

A megújhodott Vár a Gellérthegyről nézve

(Vámos László felvételei)

A Zsigmond kápolna részlete

Borsos Miklós kőrózsája

A J

Sokféle vár van Magyarországon. Ódon, robusztus kőrengetegek és kecses, kastélyokat mimelő főúri építmények, Némelyikben mintha az évszázados történelem öltene testet; régholt híres vitézeket képzelünk a homályos kerengőkre, boltíves csarnokokba. Másutt meg könnyű, cirádás tornácok adják hírül az érkezőnek, hogy kényelem- és pompaszerető főurak lakták valamikor a tágas szobákat. De mindegyik kastély, vár neve előtt ott van a hely, ahol áll: egri, fértődi, siklósi.

Vár — így, nagybetűvel, és önmagában csak egy van, a budai. Bárhonnan vidékről, külföldről érkezik látogatója, így számol be pesti élményeiről:

.. és voltam a Várban is”. S mindenki tudja, miről beszél.

Ha a pesti ember végigsétál a Duna-parton — és a pestiek nagyon szeretnek ott sétálni — a szeme önkéntelenül is fel-feltéved a magasba és kritikusan ellenőrzi: szépült-e, épült-e, csinosodott-e a Vár. Mert hiszen akármennyire is a Belváros, a Rákóczi út és a Duna-part a város szíve, az igazi, a történelmi központ, a mag, amely köré a város telepedett, a pont, ahol az utak találkoznak, a hely, ami egész Budapest jelképévé vált: nem más, mint a dombon álló épületcsoport, az Alagút, a Halászbástya, a Mátyás-templom, a Palota, a bástyák és tornyok, a szűk utcák és macskaköves terek, múzeumok és föld alatti járatok. Egyszóval: a Vár.

Jelkép, szomorú szimbólum volt 1945-ben is. A sebesült, vánszorgó város rokkant jelképe. Kiégett ablakok, üresen, tető nélkül ásítozó termek, omladozó falak mutatták a háború vandalizmusát. Az elpusztíthatatlan galambok az ablakukvesztett termekben ütöttek tanyát, s fázó, éhező emberek keresgéltek a törmelékek között. Elhullott állatok és elhullott emberek. Betegség és gyász jelképe volt a Vár.

És sokáig az is maradt. Az újjáépítés már megindult, de itt csak a törmelékeket takarították el. Az ország megtizedelve, és kevés volt a munkáskéz. A hősies erőfeszítés, a munka fontosabbra kellett, lakást, iskolát, hidat kellett építeni. S kellett a kenyér, a tej, a villany, a szén is. A megtépázott ország az életét mentette, s nem törődhetett a műemlékfalakkal.

Később, évek múltán vetőd-A romos Vár 1945-ben (MTI Archívum)

Az újjáépítés kezdetén. A palota déli szárnya

Állványok a palota udvarán