Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1971-12-25 / 26. szám

Péter János magyar külügyminiszter, aki részt vett a Varsói Szerződés tagállamai külügyminisztereinek értekezletén a lengyel fővárosban, hazaérkezett Budapestre. Képünkön: (balról jobbra) Corneliu Mancson román külügyminiszter, a rádióriporter, Péter János, valamint az azóta tragikus körülmények között elhunyt Ivan Basev bolgár külügyminiszter nyilatkozik a rádiónak December elején Budapesten aláírták a magyar és a Német Demokratikus Köztársaság közötti idegenfor­galmi egyezményt. A megállapodást német részről dr. Volkmar Winkler, magyar részről dr. Tamás György irta alá Csehszlovák kubista művészek alkotásaiból rendeztek kiállítást Buda­pesten a Kulturális Kapcsolatok Intézetében A Színház- és Filmművészeti Főiskola végzős növendékei Tamási Áron Enekesmadár című színművét választották vizsgadarabként. Cent: Hód­mezővásárhelyen az Alföldi Porcelángyár új csempegyárat állított üzembe (MTI felv.) Szabolcsban Tiszavasváriban modern gyógyszergyárat építettek Épül a Barátság II. kőolajvezeték fogadó állomása Fényeslitkén. Lent: A Videoton gyár teljesen elektronikus hangolású televíziókat készít a Német Szövetségi Köztársaság és Svédország részére Komlón öregek napközi otthonát avatták fel a közelmúltban. A ma dolgozó fiatalok azoknak az öregeknek építették az otthont, akik annak idején Komló építkezésén részt vettek. Lent: Székesfehérvá­rott új szállodát építenek, az Álba Regiát

Next

/
Oldalképek
Tartalom