Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-11-13 / 23. szám
Kedvező futball fordulat Ilyen kedvező fordulatra gondolni sem mertünk. A magyar futball árfolyama jó ideje erősen csökkenő Irányzatot mutatott. Ügy tűnt, hogy az 1970-ben Mexikóban rendezett, a világbajnokságot megelőző selejtezőkben kudarc tovább kísért. Az Európa-bajnokság előjátékának félidejében, május végén sem volt sok remény. A norvégok elleni oslói sovány győzelem (3:1), a franciákkal játszott hazai döntetlen (1:1) után hidegzuhany következett Szófiában (0:3). Az első három mérkőzés mérlege tehát 3 pont és 4:5-ös gólkülönbség volt, s most a második három mérkőzés után az összesítés 9 pontot és 12:5-ös gólkülönbséget mutat. A bolgárok és a franciák elleni 2:0-ás győzelmet a norvégok 4:0-ás legyőzése követte. A helyzet egycsapásra megváltozott, s a magyar válogatott a csoport élére ugrott, az olasz, angol, jugoszláv, nyugatnémet, szovjet és belga válogatott mellett a legjobbak között érezheti magát. Ne igyunk azért előre a medve bőrére, a végső döntést a két francia—bolgár mérkőzés Nantes (nov. 10.) és Szófia (dec. 4.) hozza majd meg. Az a csapat, amelyik mindkét mérkőzést megnyeri, pontszámban utolérheti a mieinket, s akkor a gólkülönbség dönt. A magyar válogatott 7 gólos különbségét a bolgárok (jelenleg 8:4, tehát 4), sőt a franciák (7:5) is behozhatják, a papírforma azonban most már magyar továbbjutást ígér! S éppen ez az amire nem számítottunk! ... A fordulat elsősorban Illovszky Rudolf szövetségi kapitány érdeme. A véletlen úgy hozta, hogy bemutatkozása után kereken négy hónappal ismét a Magyar Labdarúgó Szövetség Népköztársaság úti székházának tanácstermében találkoztunk. Akkor, az első sajtótájékoztatón tulajdonképpen semmit sem ígért, csak türelmet kért játékosai számára. Most négyszemközt beszélgettünk, témánk adva volt. A gratulációt szerényen elhárította. „A fiúk érdeme, igazán mindent megtettek...” — válaszolta. S a gratuláció alkalmával ne feledkezzünk el a selejtezőket megelőző, brazilok elleni döntetlenről s a jugoszlávok legyőzéséről. Illovszky kapitányi sorozatához ugyanis ez is hozzátartozik. A hallatlanul energikus, az edzéseken 49 éves létére ma is minden gyakorlatot elvégző mester a bennfentesek szerint még játékosainál is jobb erőben van. Csak a hajában szaporodtak az ősz szálak... „A kispadon pedig nem izgulok, hiszen kellő nyugalomra van szükség a mérkőzések közben, bezzeg utána két napig használhatatlan vagyok, idegileg, fizikailag teljesen kimerülök” — mondta magáról, de csapatáról, a játékosokról szívesebben beszélt: — Ami történt, abban, azt hiszem, nincs semmi különös. Én akkoriban is állítottam, hogy a játékosok nem felejthettek el futballozni... Mindenekelőtt a fiúk önbizalmát kellett visszaadni, utána könnyebb volt igazi, harcos küzdeniakarást, küzdőszellemet követelni. Illovszky erőfeszítéseit siker koronázta. A játékosok küzdeniakarásának remek példájaként említhetnénk a párizsi mérkőzés egyik jelenetét, midőn Dunai Anti, az ezüstcipős gólkirály a második félidő egyik szorongatott helyzetében egyszerűen belevetődött egy szabadrúgásba, hogy így zárja el a labda útját! A régen várt és sajnos hiányzó lelkesedés visszatérése mellett Illovszky mindig gondoskodott valami taktikai meglepetésről. Az összeállítás ugyan alig változott, hiszen az öt mérkőzésen tizenhárom játékos szerepelt, de olykor más szerepkörben. Az elismerésre méltó küzdeniakarással kivívott eredményekre nem lehet panasz, a játék azonban helyenként még elmaradt a várakozástól. — Ez így igaz — ismerte el az edző —, de azért egyszerre ne kívánjunk túl sokat. Az egyes mérkőzéseken belül húsz percekre, egy-egy félidőre, mint például a franciák elleni második játékrészben, minden tekintetben elégedett voltam. De én magam is remélem, hogy megfelelő gyakorlás tudatosabbá teszi a játékot, s további javulást eredményez. Nagyon jó volna, ha már eldőlne a továbbjutás kérdése, Azt hiszem, olyan reménytelen helyezetből indultunk, hogy mindenképpen megérdemeljük a csoportelsőséget. Ez jó hatással lenne a fiúkra, és további lendületet adna a most kezdődő világbajnoki selejtező mérkőzésekre is. A magyar válogatott számára ugyanis az 1974-es világbajnokság első felvonása már novemberben, a Málta elleni mérkőzéssel megkezdődik. Az erősebb ellenfelekkel, a svédekkel és osztrákokkal pedig majd csak jövőre mérkőzik Illovszky együttese. Addig, ahogy emlegetik, még sok viz lefolyik a Dunán. Elsősorban arra volna szükség, hogy a jelenlegi javulási folyamat sem a válogatottnál, sem a kluboknál ne szenvedjen törést. A nemzetközi porondon ugyanis a klubok, a válogatotthoz hasonlóan, értékes eredményekkel jelentkeztek az utóbbi időben. Hiába, a szervezeti megerősödés, a játékosok helyzetének sokat emlegetett rendezése, s a következetesebb klubvezetés segített. A népszerű nemzetközi kupákból így eddig a Komló és a Vasas esett ki, az Újpesti Dózsa például a híres Di Stefano csapatát, a spanyol bajnok Valencia együttesét verte ki, s jutott tovább a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. Ezek azért csak a felemelkedés mindenképpen örömteli, de kezdeti állomásai. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a mai csapatból nemcsak Bozsikhoz, Puskáshoz, Hidegkútihoz, hanem még Mátraihoz, Sándorhoz, vagy akár a legjobb formájában lévő Alberthez hasonló tudású, klasszis labdarúgók is hiányoznak. Az igényeket ehhez a tényhez kell szabni. A válogatott szép sorozata után felesleges nagy ünnepet csapni, Benéék jó játékának azonban mindenképpen szívből örülhetünk! ... Vad Dezső A norvégok élleni mérkőzésen Bene nyitotta meg a gólok »órát. Az öt* venedik válogatottságon túljáró újpesti kapitány még egyszer betalált Harisén kapujába, de utána egy tizenegyest is hibázott. A magyar csapat 4:o-ra győzött Botrány Soroksáron ... Az FTC—Egyetértés mérkőzésen, l:l-es állásnál a ' ítélt, partjelző a rúd, hiszen görög ellenfeleiket, a Panlonios együttesét a Népstadionban botrány után kizárták az UEFA kupából... A hazai bajnokságban az Újpesti Dózsa vezet, bár újabb pontot vesztett a Pécs ellen, adón azonban 2:l-re verte a Ferencvárost. rang* HAJRA. MAGYAROK! A TÍZFORDULÓS OLIMPIAI FEJTÖRŐ HELYIS MEGFEJTÉSE 1. forduló. 1. Az első ókori olimpiát, amelynek győztesét Euszéblosz feljegyezte (az éllszi Korolbosz volt), Időszámításunk előtt 778-ban tartották. 2. Az ókori olimpiákon nem Ismerték a marathonl futóversenyt. Az emlékezetes csatanyerés és hírvivője emlékére csak 1896-ban. az első újkori olimpián vették fel a programba. 3. Drukk Ernő emlékezete téved: az ókori olimpiákon felesége nem lehetett jelen, mert a nőket nem engedték be a versenyek színhelyére, kivéve Deméter Istenasszony papnőit. 2. forduló. 1. Az első újkori olimpiát 1*96. április 6-án, szerdán nyitották meg Athénban. 2. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság első magyar tagja Kemény Ferenc egri reálgimnáziumi igazgató volt. 3. Az első újkori olimpián, 1896-ban Athénben, a 100 métefes és az 1200 méteres úszóversenyt Hajós Alfréd magyar versenyző nyerte meg. 3. forduló. 1. az 1900-ban Párizsban rendezett II. olimpián a diszkoszvetést a magyar Bauer Rudolf nyerte meg 36,04 méteres dobással. 2. Az 1904-ben St. Louisban rendezett III. olimpián a magyar Halmay Zoltán nyerte az 50 yardos (28.0). Illetve a 100 yardos (1:02.8) úszást. 3. Az 1904-ben St. Louisban rendezett III. olimpián mind az öt vívószámot (tőr. egyéni, tőr csapat, párbajtőr, kard- és botvivás) a kubai versenyzők nyerték. .äOEk-, 4. forduló. 1. A negyedik olimpiát eredetileg Rómában kellett volna rendezni, de a város visszalépett és London vállalta helyette. 2. Az 1908-as Londonban rendezett IV. olimpián 63 magyar versenyző vett részt. Az 1908-ban Londonban rendezett IV. olimpián a kötöttfogású birkózás nehézsúlyú súlycsoportjában a magyar Weisz Rlchird győzött. 5. forduló. 1. A NOB 1914-es határozatával, Budapestnek adta az 1920-as olimpia rendezési Jogát, de a háború és következményei még a részvételünket Is megakadályozta. 2. A finnek csodafutója Paavo Nurmi volt. 3. Az 1924-es Párizsban rendezett Vili. olimpia agyaggalamblövő aranyérmét a magyar Halasy Gyula dr. nyerte. 8. forduló. 1. Az 1928-ban Amszterdamban rendezett IX. olimpián a magyar labdarúgócsapat azért nem vehetett részt, mert időközben bevezették a profizmust. 2. A magyar úszósport fellegvára sokáig Eger volt. 3. Az 1928-ban Amszterdamban rendezett IX. olimpián dr. Mező Ferenc, „Az olimpiai játékok története” című Irodalmi (epikai) munkájával nyert aranyérmet. 1. forduló. 1. Az 1836-ban Berlinben rendezett XI. olimpián a magyar versenyzők 10 aranyérmet, l ezüstérmet és 6 bronzérmet szereztek. 2. Az 1936-ban Berlinben rendezett XI. olimpián a könnyűsúlyú ökölvívás aranyérmét a magyar Harangi Imre nyerte el. 3. Az 1936-ban Berlinben rendezett XI. olimpián a 100 méteres gyorsúszást Cslk Ferenc nyerte 57,6 mp-cel. 8. forduló. 1. Székely Éva, Helsinki, 1952, 200 méteres mellúszásban győzött 2:51,7 mp-cel. ^.ánya: Gyarmati Andrea. 2. Elek Hona, Berlin, 1936, és 1948 London, győzött a női tőr egyéniben: 1952-ben Helsinkiben második lett. 3. Csák Ibolya. Berlin, 1936. győzött magasugrásban, holtverseny után 162 cm-es ugrással, de a hivatalos eredményben a holtversenyben elért 160 cm-et hirdették ki. 9. forduló. 1. Az 1852-ben Helsinkiben megrendezett XV. olimpián Csermák József kalapácsvető 60,34 méteres dobásával átlépte az addig bűvös határnak tartott 60 métert. 2. Papp László a nagyváltósúlyú ökölvívásban Londonban, Helsinkiben és Melbourne-ban háromszor egymás után aranyérmet szerzett. Edzője: Adler Zslgmond volt. 3. Az 1964-ben Tokióban rendezett XVIII. olimpián a kötöttfogású birkózás nehézsúlyú súlycsoportiában Kozma István győzött. 10. forduló. 1. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság első elnöke a görög D. Vikelasz volt. 2. Az olimpiai jelvényen az öt egymásba fonódó karika alá ez a Jelszó van írva: Cltlus — Alttus — Fortius . . . Azaz: Gyorsabban — Magasabbra — Erősebben. 3. Műkorcsolyázó reménységünk: Almássy Zsuzsa, Klampár Tibor helyenként nagyszerű játékkal nyerte a tizenhárom ország legjobbjainak részvételével megrendezett magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokságot. A fiatal világbajnok vezérletével továbbra Is Jöl szerepel a magyar válogatott. Az Európa Liga keretében a szovjet és a francia együttes után a nyugatnémetek ellen is győztek Á(ÜN(HIN A jelentjük Szerezzenek minél többen dicsőséget - mondta a lelkes szurkoló Kaszer Sándor, a New Jersey államból látogatóba érkezett Ismert mérnök, gyárak építésével foglalkozó üzletember Járt a minap a Magyarok Világszövetségében. Az egykori sportember 100 000 forint értékű valutát ajánlott fel Kárpáti József főtitkárnak a Sportért-Ollmpláért akcióra, a magyar sport olimpiai előkészületeinek és részvételének támogatására. A húszas évek fiatal atlétája, aki később a francia Sochaux profi labdarúgócsapatéban lőtte a gólokat, majd itthon az FTC ökölvívó szakosztályának elnöke volt, az óceán túlsó partján változatlanul rajong a sportért, ahol csak lehet szurkol a mieinknek. — Az eredményeket állandóan figyelemmel kísérem és a sikerek lelkesítenek, büszkeséggel töltenek el — mondta beszélgetésünk alkalmával. — A magyar labdarúgók talán nem is tudják, de úgy érzem, Jó kabalát Jelentek számukra, hiszen, ahol csak láttam őket — annak Ideién Svájcban, később Tóklóban, majd Mexikóban, vagy most a norvégok ellen —, mindig győztek. Azt viszont a mai naoig sajnálom, hogy akkoriban a brazilok és az uruguayiak elleni remek mérkőzések után. a döntőt nem várhattam meg Bernben, mert már én is elhiszem, hogy szerencsét hozok a fiúknak . . . Münchenben, természetesen ott leszek I ... A müncheni olimpiai részvételünket Kaszer Sándor Jelentős felajánlásával segíti . . . — Az e.edmények köteleznek bennünket, magyarokat — magyarázta lelkesen. — Az állam viszont nyilvánvalóan csak bizonyos létszámú sportoló kiküldetését tudja, akarja biztosítani. De hadd legyenek ott többen, hadd Induljon mindenki, akinek csak egy kis esélye is van arra, hogy dicsőséget szerezzen Magyarországnak. Ezért nyúltam én Is a pénztárcámba, és tudom, hogy rajtam kívül sokan vannak, akik már adtak, s még adhatnak isi... Dr. Csanádi Árpád, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára Münchenben, az olimpia városában járt. A magyar olimpiai küldöttség az épülő versenypályákat tekintette meg és a csapat elhelyezésével kapcsolatban is tárgyalásokat folytatott a szervezőkkel. Gulyás István, a tizenötszörös teniszbajnok — mint jelentettük — öt hétre Argentínába utazott. Baranyi Szabolcs és Szőke Péter, a két fiatal játékos ezúttal harmadízben kapott meghívást az Egyesült Államokba, a téli fedettpályás versenyekre. Rajki Béla, az egyre sikeresebben szereplő magyar vízilabdacsapat kapitánya összeállította a válogatott új keretét. Visszahívta dr. Bodnár Andrást, aki eddig már három olimpián szerepelt. Továbbra is a fiatalok viszik a prímet, hiszen a jelenlegi keret tagjai közül Bodnár és a kapus Molnár mellett csak Szívós, Sárosi és Kotvrád járt Mexikóban. MŰNK József (1908, London, * 2. helyezett 4XÍ00 m-es gyorsúszó váltó tagja). A rendkívül balszerencsés váltó első embereként már tekintélyes előnyre tett szert, de végül az olimpiai bajnok Halmay Zoltán a cél előtt váratlanul görcsöt kapott és a biztos győzelemből csak második hely lett. MUNTEAN László (1960, Róma, a 6. helyezett kormányos evezős négyes tagja). A Vörös Meteor sportolója hazai vizeken kettesben, Wagner Pállal szerepelt eredményesen, tóbb alkalommal nyertek országos bajnokságot. Munteán 1965-ben vonult vissza, gépészmérnökként dolgozik. MUSKAT László (1924, Párizs, a 4. helyezett 4X100 m-es futóváltó tagja). Az MTK atlétája gátfutásban bajnokságot nyert, magyar rekorder volt. A váltóban második emberként futott. Nősülése uán a híres EMKE kávéház társtulajdonosa lett. A hatvanas években halt meg Budapesten. NADAS Tibor (1948, London, a 4. helyezett kormányos evezős négyes tagja). Az FTC rokonszenves versenyzője nemcsak a sportban, az életben la Jőllsmert ember volt. Minisztériumi főtlsztvlselöként dolgozott. Jugoszláviában autóbaleset érte és az ekkor szerzett sérülései után a hatvanas évek elején halt meg. Dr. NAGY Ambrus (1956, Melbourne, a 2. helyezett párbajtőrvivó-csapat tagja). A Jól megtermett, víg kedélyű vívó a legjobbak közé tartozott. Sportpályafutása közben orvosi diplomát szerzett. Az olimpia után előbb Bécsben telepedett le, ott Is nősült. Jelenleg Hollandiában él, orvosként dolgozik. NAGY Ernő (1932, Los Angeles, az aranyérmes kardvlvócsapat tagja). A jó nevű, rúdugró atlétából lett vfvó olimpikon már 28 éves is elmúlt, amikor először vett kardot a kezébe. Dr. Nagy Imre. az olimpiai bajnokból lett öttusa-kapitány Legnagyobb sikerét Los Angelesben aratta. A vívók közül a legidősebb még élő olimpiai bajnok. A vívás oktatásával Is foglalkozott, a Csatornázási Müvek eredményesen működd kis szakosztályának edzője volt. Jelenleg, 73 éves korában Is jó egészségnek örvend. . NAGY Ferenc (1936, Berlin 4. a -nehézdUlyú ' ökölvívásban). ' A mintegy 190 magas, rendkívül Jó fizikai adottságokkal rendelkezett vasutas versenyző a magyar ökölvívás legnagyobb reménységei közé tartozott. Külföldi ellenfelet azonban hamar kiismerték gyengéjét, hiszen álla könnyen sebezhető volt. Változatlanul a vasútnál dolgozik, a Keleti pályaudvar egyik raktárát vezeti és közben a Papp— Adler kettősnek segédkezik, a válogatott keret edzéseit Irányítja. Dr. NAGY Imre (1960, Róma, az aranyérmes öttusa csapat tagja, 2. az egyéniben, 1964, Tóklú, a 3. helyezett csapat tagla). Az ötvenes évek elején a céllövésből, úszásból és futásból álló háromtusa versenyeken tűnt fel, tulajdonképpen a magyar öttusázók Helsinkiben elért sikerei nyomán kapott kedvet a sportoláshoz. A Monoron született sportember elvégezte a közgazdasági egyetemet, doktorátust is szerzett. Rómában versenyzett formája csúcspontján. Visszavonulása után előbb a MAFC sportkörének gazdasági vezetője volt, majd a Nehézipari Minisztérium egyik tudományos Intézetébe került. Mexikó után, 1969 óta a válogatott öttusacsapat szövetségi kapitánya. Dr. NAGY József (1908, London, a 3. helyezett olimpiai futóváltó tagja). A 200-200 -400— 800 méteres váltóban harmadik emberként a 400 métert futotta. Az egyéni versenyben biztató hazai eredményei ellenére sem kísérte siker Indulását. A budaiaknál, a BBTE-ben versenyzett. Jogászember, bíró volt, táblai tanácselnökként vonult nyugalomba a két háború között. NAGY Lajos (1948, London, a 4. helyezett kormányos evezős négyes tagja). A Colos néven közismert kétméteres sportembert az evezősök mókamestereként tartották számon. Itthon a Magyar Távirati Iroda egyik gazdasági vezetője volt. Másfél évtizede külföldön él. New York közelében telepedett le családjával. Korábbi nagy sikerei színhelyére kapott meghívást Papp László. A háromszoros olimpiai bajnok a bécsi Stadthalléban több alkalommal állt profi ökölvívóként a szorítóban. A közelmúltban osztrák kollégái szakmai továbbképzésére, a versenyzők szakmai irányítására utazott Ausztriába. Dr. Szerencsés József ismert kardvivó, súlyos betegség után, 37 éves korában elhunyt. Az orvos-vívó 1957-ben tagja volt a világbajnokságot nyert magyar csapatnak. A fiatalon elhunyt sportembert nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára. Űj szerepkörben járt Münchenben dr. Kamuti Jenő. A vivők olimpiai próbaversenyén a nemzetközi szövetség megbízásából méréseket végzett, tudományos megfigyeléseket gyúj’tött az ismert, három olimpián szerepelt kiváló magyar orvosvívó. A magyar jégkorong válogatott szakmai Irányítását szovjet edző vette át. A Moszkvából érkezett Andrej Csaplínszkij a Szpartak játékosa volt, élvonalbeli csapatoknál edzőrködött. Budapesten sokat várnak működésétől. A bajnokság hat csapat részvételével kezdődött meg. A legjobbak a szlovák második liga csapataival is játszanak néhány mérkőzést, s az eredmények beszámítanak a magyar bajnokság sorrendjébe is. A női labdarúgás Budapesten is megjelent a televízió képernyőjén. A javában folyó bajnokság rangadóját, a Femina— Magyar Kábel mérkőzést közvetítették. Elnézést kérünk kedves olvasóinktól: a keresztrejtvény anyagtorlódás miatt maradt ki ebből a lapszámból. 15