Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-11-13 / 23. szám
Téli munka TALLÓS PROHÁSZKA ISTVÁN a szlovákiai magyarok nagy festője Az élő és ellentétek közt hányódó szlovákiai magyar társadalmat a két világháború között elhitetőn, költők fejezték ki, regényben nem érlelődött ki emlékezetesen ez a mondanivaló, de volt egy festőművész, aki bűvölettel ábrázolta a kisebbségi magyar társadalmat és a tájat, ahol ez a társadalom él. Fél évszázad • dal ezelőtt indult a festő témái meghódítására, most novemberben hetvenöt éves. Munkáját befejezte, nem is él már huszonöt éve szülőföldjén, csak valamivel délebben, a Magyar - országhoz tartozó másik dunai sziget szélén, a Csallóköztől pár evezőmerítésre eső Szigetkö zön. Lenyűgöző erő a patriotizmus, az ember nem bír szabadulni a földtől, a levegőtől. A festőt is áttelepítették — 1947-ben — mint megannyi szlovákiai magyar értelmiségit, de ő nem ment tovább a határnál, ott maradt, a rögbe kapaszkodva. Tallós Prohászka Istvánról szólunk. A csepp Mosonmagyaróváron él ma, visszavonulva, életműve azonban a szlovákiai magyarok egyik legfontosabb öröksége. Nagy és kisebb méretű képei annak a valóságigénynek ábrázolásai, amely igényt eszmélésük csúcsán jelentettek be a szlovákiai ma gyarság felfedezői, a sarlósok. Tallós Prohászka István csatlakozott a Sarlóhoz, együtt járta a diákokkal Szlovákia jellegzetes magyar vidékeit. A meglátás és meghatározás erejével komponálta valóságot lehelő képeit. Nem nehezedett rá a művészi hagyomány, forradalmi látásához az új képzőművészeti eredmények erejét és módszerét kereste meg. Igazmondó festő akart lenni, az igézőén ősi, sajátosan magyar népiségű Csallóközre kívánt tá • maszkodni, amely a Dunától körülvéve úgy fest, mint Petőfi és Arany verseiben az Alföld. Emlékszem, első kiállításán Pozsonyban, 1928-ban, ezt a szép Csallóközt kerestük, a szemvarázsló tájat, de a festő inkább az emberek nehéz életét tárta fel képein. Ott ragyogott a mondákkal teletűzdelt Tündérsziget is, ahogy Csallóközt hívják, de a lényeges a csallóközi emberek bemutatása volt. Kivette a maga részét Tallós Prohászka István 1919-ben a katonaéletből. Ott döbbent rá a valóság ábrázolásának elkerülhetetlenségére. Aztán Budapestre került, ahol elvégezte az Iparművészeti Főiskolát. Fél évet töltött a háború utáni Berlinben, majd visszatért Somor - jára, szülővárosába, a régi céhek, vízimalmok, halászok, földesurak és templomok közt élő néphez. Csak a természettel együtt élő parasz tok, pásztorok és halászok ismerik olyan eredetien reális formában a nép életét, mint ez a festő, aki a csallóközi nép fia. Gyakran jelent meg Pozsonyban, amely macskaugrás • nyira esik Somorjától. Egyre inkább érezte, hogy kötelessége többet adni a szokványos valóságrajznál, emberi sorsokat kell az előtérbe állítani. Vízfestményei könnyed, szinte játszi színezéssel érzékel tetik a vízi világot, de olajképein parasztok, kispolgárok, munkások és értelmiségiek jelen • nek meg munkájukat végezve, sorsuk sodrásában. A táj és ember egységét teremtette meg ezeken a bátor formájú és bátor színű képeken. A kifejezés teljességére törekedett, s ezért torzított is, ha jónak látta, hogy a hang súlyt érzékeltesse. S lovai, tehenei, kutyái, kecskéi együtt élnek a térben és időben a kiszolgáltatott emberrel. Szenvednek és tönkremennek az állatok is, akár az ember. Legjob ban mutatja ezt a Téli munka című olaj-képe, amely a prágai Modern! Galerie című gyűj ■ teményben található. A csallóközi Duna-part ez itt, télen, a holt égen ott piroslik a téli nap korongja, hangtalanul dermedeznek a fiatal fák. A Duna gátjáról szekereken hatalmas jégtáblákat szállítanak el. Az előtérben a csonttá fagyott hepehupás úton jéghqrdó szekér nyikorog. Két árva ló, minden erejét megfeszítve húzza a szekeret, riadtan, erőlködve. A szekeres kezét melengetve botorkál zúzmarás bajszával a szekér mellett. A háttérben hasonló szekér ereszkedik alá az úton. Ma már ez a kép történelem, de drámai erő lobog benne és a sors kérlelhetetlensége. Ilyen képeivel értjük meg Tallós Prohászka István művészi nagyságát. Nagy életmű áll a festő mögött, a festői érzéklet kitűnő példái; mindig a valóság jellegzetes formái, azzal az átlényegítéssel, amit művészeti megjelenítésnek érzünk. Bár Csallóköz jellegzetessége ott látható valami formában minden képén, s a magyar életstílus, sőt, a népszokások is, mégis külön megemlítem lírai finomságú vízfestményeit, a táj tavaszi, nyári, őszi és téli lélegzetvételét. Érdekesek könyvillusztrációi, főként Petőfi János vitézének bravúros, színes albuma, megemlítenivalók dokumentatív tollrajzai és politikai karikatúrái. Tallós Prohászka István részt vett a szlovákiai magyar képzőművészek mozgalmaiban; képei ott voltak minden magyar kiállításon Pozsonyban, Prágában, Budapesten és Kassán. Legutóbb, 1966 májusában, születésének 70. évfordulójára, Somorján rendeztek nagy sikerű kiállítást 1926-tól 1947-ig készült alkotásaiból. Tallós Prohászka István a két világháború közti korszak egyik kifejezőjeként, a szlovákiai magyar világot örökítette meg. Ez sokkal nagyobb dolog, mint amilyennek látszik. Világszemlélet áll mögötte, s kemény tudat. Tallós Prohászka István festészete, nemzeti művészetünk szerves része. Szalatnai Rezső Őszi fák DR. SZILAGYI FERENC: A MAGYAR VII. Hoppmesterek, polgárok, gigerlik A szlávokkal történt találkozásainkhoz némiképp hasonlít a német—magyar kapcsolatok története. A németséggel is új hazájában került szorosabb műveltségi kapcsolatba a magyarság. Első királyunk, István, bajor királylányt vett feleségül, vele német lovagok és térítő papok jöttek nagy számmal az országba. A XII. században történt meg a szepességi németek, a cipszerek letelepülése a Felvidéken s a szászoké Erdélyben. A szorgalmas kézművesek, kereskedők a városi élet megteremtői lettek. A városlakókat jelentő polgár szavunk is német eredetű, megfelelője a Burger, amelyben a ,vár’ jelentésű Burg szó rejlik, jelezve, hogy a várak, városok lakóit illette ez a név. (Ez az alapja a francia bourgeois szónak Is.) De már korábban az udvari, a hadi életben is jelentős szerephez jutottak a királyi házhoz tartozó bajor, német lovagok. Legrégibb német eredetű szavaink éppen az udvari, a főúri és a hadi élet szókincsébe tartoznak. A XII. és a XV. század közötti időben került be nyelvünkbe a herceg, a porkoláb, a hóhér és a ma már csak meséinkben élő hoppmester, akinek neve nem a gyorsaságot kifejező hipp-hopp szóból eredt, hanem a német ,Hofmeister’-ből, s a szó szerint azt jelentette: .udvarmester’. A fullajtár is már csak népmeséinkben él afféle .kengyelfutó’ jelentésben; ez a derék udvari ember sem onnan kapta a nevét, mintha „fulladozott" volna a nagylótás-futástól, hanem egyszerűen a német Vorreiter, azaz szó szerint .előfutó’ öltött itt magyarosabb alakot. A hadi élet körébe tartozó német eredetű szavunk még a páncél (ez a németben is jövevény, a ,has’ jelentésű népi latin pantica volt az őse). Német eredetű a ma már régies, de például Ady költészetében is gyakori .béke, szövetség’ jelentésű frigy szavunk (őse a német Friede, amely szintén békét jelent; a Frigyes keresztnév is e szó származéka); s ugyancsak németből vettük át az ostrom szót (ennek őse meg a német Sturm volt). Legtöbb német eredetű szavunkat azonban a városokban megtelepült kézműves német polgárságnak köszönhetjük e korban. Német eredetű a kézművesek érdekvédelmi egyesüléseinek, a céh-eknek neve is. (A régi városi életre utaló céh szavunkkal azonos eredetű a mai bizalmas nyelvben élő .számla’ jelentésű cech szavunk.) Német eredetű a ma már csak nyelvjárásainkban s egyes földrajzi nevekben élő .kovácsműhely, vasércmű’ jelentésű hámor szó is (e szó azonos eredetű az angolban is meglevő .kalapács’ jelentésű hammer-rel, mivel a kovácsműhelyben, az érczúzóban a kalapácsoknak volt legtöbb dolguk). Ma is élő kohó szavunk szintén német jövevény (a német, kochen .főzni’ ige rejlik benne). Sok iparos mesterség, foglalkozás neve szintén a német nyelvből jutott szókincsünkbe. Német eredetű a csapiár, a borbély, a bognár neve; ez utóbbi eredetileg ,kerékgyártó’-t jelentett; a ,kocsi’ jelentésű Wagen (az angol wagon) szó rejlik benne; lényegében azonos, a Wagner személynévvel. A kereskedelem szókincse is sok új szóval gazdagodott a német városi polgárság révén. Német eredetű a kalmár, a kufár, az erszény, a persely neve, s az erszénybe, perselybe való paras, a fillér meg a krajcár s a tallér, amelynek édestestvére az angol dollár. A fejlettebb, kényelmesebb városi életet tükrözik az ekkoriban átvett ilyen német eredetű szavaink, mint a torony, az erkély, a kályha, a rostély, a kristály, a márvány, a láda, a kanna, a perec meg a fánk és a koppon. (E szavak egy része a német nyelvben is jövevény volt, így például a kristály göröglatin, a márvány latin eredetű. A .serleg’ jelentésű billikom azonban eredeti német szó, voltaképpen az üdvözlést kifejező xvillkommen ige rejlik benne.) Német jövevény a ma már régies istáp, istápol is, amelyben a ,bot’ jelentésű német Stob bújik meg; a bot jelentette ugyanis a támaszt, a segítséget a rászorulóknak. A mezőgazdaság szókincsébe viszonylag kevés szó került át a német nyelvből ebben az időben. Idetartozik a major, a csűr, a kaptár s a .paraszt’ jelentésű ma már régies pór (az ugyancsak ,földműves'-t jelentő német Bauer megfelelője). A következő századokban, a mohácsi csatavesztés után az ország nyugati fele a Habsburg német Ferdlnándot koronázta királlyá, s a török elleni harcban nagyszámú német zsoldos katonaság jött az országba. E viharos korszak emlékét őrzi a németből átvett zsold. zsoldos (amelynek alapeleme föllelhető a német Soldat, az angol soldier szóban is). A mordály, a mozsár, a tarack, a pisztoly, az alabárd, a sánc, a sarc, s az eredetileg .riadó’ jelentésű lárma szintén ebben a háborús korszakban vált szókincsünk részévé. Ez utóbbinak édestestvére az angol alarm, amely végső soron a latin ad armal .fegyverbe’ riasztó felkiáltásból született. A kereskedelem és az ipar szavai is megszaporodtak ez időben: a pék, a pallér neve, a cégér, a cukor, a gyémánt, a tucat, a selejt ekkor került a németből nyelvünkbe. A XVIII—XIX. században a török után elnéptelenedett területekre sok megyébe német telepesek jöttek, a meggyöngült ország erős függésbe került a bécsi kormányzati szervektől. Ekkor árasztotta el a hivatalos nyelvet, a katonai nyelvet s a társalgás nyelvét a sok^iémet jövevényszó s a magyar nyelv természetével sokszor ellenkező németes kifejezés, amely a nyelvújítók magyarító buzgóságát is fegyverbe szólította. Emlékezhetünk, Gvadányi József népszerű „Peleskei nótárius”-ában a tokos németek milyen kerékbe tört magyar nyelven. biztatják éneklésre a derék falusi jegyzőt. S ha van Gvadányi énekében tréfás költői túlzás is, való igaz, hogy még a szabadságharcot követő Bach-korszakban is sok Magyarországra került katona, hivatalnok bizony törte a magyar nyelvet, németesen fogalmazta rendeletéit, s ez nem valami épületesen hatott nyelvünkre, éppen elég gondot adott a későbbi nyelvművelőknek. Sok német szó azonban akkor is meghonosodott, beilleszkedett, s többé-kevésbé szerves részévé lett nyelvünknek. A társasélet szókincséből ekkor került hozzánk például a kibic, a pech, a tromf, a puszi, s a puszihoz a bakfis (amely ,süldőlány’-t, .serdülő lány’-t jelent, de szó szerinti első jelentése ,sült hal, sütésre alkalmas fiatal hal' volt). Idetartozik még a ,piperkőc’ jelentésű gigerli, amely nálunk ma már főként a Schneider Fániról szóló polka szövegében él (eredetére nézve egyébként azonos a ,kakas’ jelentésű ausztriai Gigerl szóval; érthető a jelentésváltozás, hiszen olyan személyt jelentett, aki a nők körül szeretett „kakaskodni”.) A divat és öltözködés köréből ekkor került nyelvünkbe a ,hajfonat’ jelentésű copf, a copfba való szalag, a mdsli, a pruszlik és a ,kelengye’ jelentésű stafirung. A női szépítkezés, kozmetika szókincse is több német szóval gyarapodott akkoriban: a batiszt, a púder, a paróka, a fiánc és a „fess puccos dáma" mind ekkor jelenik meg nyelvünkben. (Meg kell azonban jegyeznünk, hogy e szavak jó része a német nyelvben is jövevény: a divat fővárosából, Párizsból, a francia nyelvből kerültek a németbe, s a legtöbb európai nyelvbe.) De hát nemcsak a női viselet, hanem a férfidivat is gyarapodott német szavakkal: a frakk, a la)bi, a kamásli, a suviksz ekkoriban került nyelvünkbe. A konyha nyelvébe is sok német szó furakodott be s szinte kitörölhetetlenül él mindmáig: a fasírt, a spenót, a gríz, a nokedli, a nudli, a kóstol, a dinsztel, a zaft, a zacc ekkoriban honosodott meg, s hiába alkottak helyettük a nyelvművelők magyar szavakat, a „vagdalt hús” ma is inkább fasírt vagy fasirozott, a gyermekek réme ma is a spenót és nem a paraj. A katonai és az állami élet szókincséből azonban a legtöbb német szó eltűnt, legföljebb tréfásan használjuk a német „habi Acht!" .vigyázz!’ kifejezésből lett hapták-ot, vagy az obsit-ot, a /ínánc-ot a 2«andár-t. A művészetek és a mesterségek köréből német átvétel a giccs (amelynek őse — egyik föltevés szerint — az angol „sketch"), a plajbász, a papír (ez végső soron görög eredetű), a papundekli, a drót, a sróf, a cement vagy a zsalugáter, a söntés, a kaszni, a sámli. A foglalkozásnevek közül idetartozik a bakter, a suszter, a tróger neve (eredetileg ,házaló’-t, .hordár’-t jelentett s összefügg vele trágár szavunk, mivel e foglalkozási ág emberei nem nagyon válogatták meg kifejezéseiket). A ma már csak ritkán hallható .ügynök’ jelentésű vigéc is német eredetű, a „Wie geht’s” ,hogy van?’ mondatból keletkezett az ügynökök szavajárása nyomán. Az elmúlt évtizedekben a német nyelvi hatás erősen csökkent, s a tervszerű nyelvművelő és nyelvújító munka nyomán a legtöbb fölöslegessé vált német szót, fordulatot fölváltotta a megfelelő talpraesett magyar szó, kifejezés. A megmaradt újabb német Jövevényszavak jó része tréfás, illetőleg régies hangulatot kapott: mint például a .főzelék’ jelentésű csuszpájz, a .huzat’ jelentésű cúg, a .magános, gazdátlan’ jelentésű facér vagy az alantasabb városi nyelvbe, a „slang” szókincsébe szorult, mint például a .mérges, boszszús’ jelentésű háklis vagy a .fukar’ jelentésű smucig. (Folytatjuk)
