Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-10-30 / 22. szám
Sinor Dénes professzor a kitüntetettek nevében köszönetét mond Beszélgetés Sinor Dénes professzorral Anyanyelvről, utazásról, értékrendről A szegedi egyetemi oktatás megkezdésének ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek során tíz külföldi és három magyar tudóst a szegedi egyetemek díszdoktorává avattak. Közöttük volt Sinor Dénes professzor, az USA Indiana államban a bloomingtoni egyetem ural-altáji tanszékének vezetője. Megkértük Sinor profesztű írás is, akkor ott csinálnak egy másik tankönyvet, amelynek anyaga ugyanaz a kilencven százalék klasszikus, és íg„ az érték nagy többsége megmarad, a hazai könyv végül is jó irányban hatott. — Milyen további feladatokat lát ön? — Változatlanul fontosnak tartanám egy hungarisztikai folyóirat megjelentetését. A rendeltségi viszony áll fenn, hanem egyszerűen csak különbözőséget fejeznek ki. És, őszintén szólva, ez nem csupán fiatalok problematikája. Ha egy amerikai fiatal jön el Magyarországra, esetleg csak azt veszi észre, hogy kevesebb a kocsi és szinte alig lát nagy, vagy óriási kocsikat. Viszont nem veszi észre a tömegközlekedési hálózatot, autóbuszt, villamost, amely pedig az ő otthonában jóval fejletlenebb. Nem veszi észre, mert nincs szeme rá. Jóllehet, mindkét közlekedési formának előnyei és hátrányai vannak — nem értékben, hanem metódusban különböznek egymástól. De fordítva is: ha hozzám jön ki látogatóba valaki és látva a narancshegyeket, so-Sinor professzor és felesége Kárpáti Józseffel, a Magyarok Világszövetsége főtitkárával beszélget Szeged város tanácsának fogadásán (Novotta Ferenc felvételei) Jobbra: A professzor Budapesten, a Körösi Csorna Társaságnak az Akadémián rendezett illésén nagy sikerű előadást tartott a barbár sző etimológiájáról (Vámos László felv.) szór urat — aki tevékeny résztvevője volt a tavalyi Anyanyelvi Konferenciának —, tájékoztassa olvasóinkat munkásságáról azóta, hogy a konferencia alkalmából nálunk járt. — Augusztusban is itt voltam Magyarországon,, mondhatni „véletlenül”, amennyiben a Nemzetközi Altajisztikai Konferencia, amelynek főtitkára vagyok, s amely mindig más országban tartja üléseit, ezúttal Szegeden tartotta tizennegyedik ülésszakát. De egyébként is meglehetősen sokat utaztam az elmúlt másfél esztendőben. Tavaly, innen, az Anyanyelvi konferenciáról Tallinnba utaztam egy finnugor kongresszusra, onnan pedig Mongóliába mentem. Tudományos munkát végeztem Ausztráliában, ahol — ugyancsak véletlenül — magyarokkal is találkoztam. Meg kell jegyeznem, hogy örömmel tapasztaltam, milyen sokra tartják ott a Magyarok Világszövetsége munkáját, és milyen pezsdítő hatása volt a Magyar Hírek főszerkesztője látogatásának. — Elégedett professzor úr az anyanyelvi konferencia eddigi eredményeivel? — Annyiban feltétlenül, hogy a figyelem középpontjába állította az anyanyelv megőrzésének és ápolásának múlhatatlanul fontos kérdését. Olyannyira, hogy még* azok is, akik máskülönben támadják a konferenciát, egyszerre sürgősen ápolni kezdik a nyelvet — és az anyanyelv szempontjából ez a fontos. A konferencia — tetszik, nem tetszik — napirendre tűzte a dolgot. Hadd mondjak egy példát: Ha valahol a Magyarországról küldött — egyébként nagyon objektív — gyerekkönyvek nem felelnek meg a helyi ízlésnek, mert noha kilencven százalékban klasszikus anyagot tartalmaznak, de van bennük néhány újabb kelelapot Magyarországon kellene szerkeszteni — nem irodalmi folyóiratra gondolok —, és a magyar származású értelmiségiek közötti kapcsolatot segítené elő. Hatása bizonyosan eljutna szélesebb körökbe is és a magyar dolgok ismeretére, szeretetére késztetné olvasóit. Hasznos lenne az is, ha egy-egy földrészen, például az Észak- Amerikában élő, és a magyar nyelv oktatásával, ápolásával intenzívebben foglalkozók szekció-konferencián vinnék tovább az anyanyelvi konferencián felmerülteket, a maguk helyi, speciális problémáival kiegészítve. — Végezetül, mint pedagógust, milyen problémák foglalkoztatják professzor urat? — A számos kérdés közül, hadd említsek meg csak egyet, amely nagyon intenzíven foglalkoztat, cikket is írtam róla. Amikor a második, harmadik nemzedékbeli fiatal magyaroknak tanítunk, akkor merül fel, milyen fontos velük megértetni, hogy a Világon többféle értékrend van, amelyek között nem alá-, vagy fölépánkodik, hogy otthon jó ha két hónapig lát narancsot, azt válaszolom neki: én pedig ribizliről szoktam álmodni. Mert itt az nincs, még két hónapig se! És ha elfogadja, hogy Bloomingtonban nincsen járda, mert ott, ahol mindenki autóval jár, mi szükség is lenne rá, sietek hozzátenni, hogy a tizennégy éves fiamat a néhány száz méterre levő iskolába nem tudom gyalog elengedni, mert nincs járda, hanem kénytelen vagyok naponta négyszer beültetni a nyolchengeres kocsiba és azon fuvarozni ... Mérce lehet a technikai fejlettség, de az is, hogy hány főre esik egy színház. Az emberek gyakran könnyen ítélnek és a megszokott mérce szerint mérnek, pedig nem csak Celsius fok létezik, hanem Fahrenheit is, és a különböző számok ugyanazt a hőfokot mutatják! A különböző értékrendszerek tényének elfogadása és megértése nagyban elősegítené a különböző világokban élő emberek közeledését egymáshoz. B. P. 2 MAGYAR SZÓ AZ ENSZ-BEN Íz Egyesült Nemzetek közgyűlése általános politikai vitájában felszólalt Péter János, hazánk külügyminisztere. Beszéde a szocialista országok közösségének álláspontját is kifejezte, pontosan megjelölve azokat az elodázhatatlan feladatokat, amelyeknek megoldása nélkül a világ képtelen előrelépni. Az expozé széles körű figyelmet keltett azért is, mert egy olyan ország külügyminisztere mondta el, amely belső stabilizációjával, gazdasági eredményeivel, Európa és a világbéke érdekében kifejtett tettrekészségével rászolgált a bizalomra, arra, hogy szavára odafigyeljenek. Már a külügyminiszterünk által felvázolt témakör első pontja, az Egyesült Nemzetek helyével, szerepével, mai jelentőségével való foglalkozás is jellemzőnek mondható. Mert felhívni a figyelmet arra — a Népszövetség kudarcára is emlékezve —, hogy az ENSZ-et minden válságán átlábolva, megkerülni, egyetemességét elgáncsolni akaró törekvések ellenére az Egyesült Nemzetek él, szava erősödik, s remény van arra, hogy még hatékonyabb és dinamikusabb nemzetközi fórummá váljon: már önmagában is világpolitikai tézis, útmutató. Ebből a szempontból — a nemzetközi politikai légkör további meg javulásának reményében is — tárgyalta Péter János a világszervezet alapító tagja, a föld népességének egynegyedét magában foglaló Kína ENSZ-képviseletének immár elodázhatatlan problémáját. E nagy horderejű kérdés megoldásra éretté vált és ez már önmagában is a nemzetközi viszonyok kedvező fordulatának jele, így a Kínai Népköztársaság bevonulása az ENSZ-be, a világszervezet tekintélyét növelné és a pozitív irányzatokat tovább erősítené. A szovjet—amerikai viszonyt említve — külügyminiszterünk „a nemzetközi élet egyik legfontosabb jó hírének” nevezte a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak javítására irányuló lépéseket — tulajdonképpen a jelen legfontosabb problémájáról szólt Péter János, nemcsak azért, mert a két világhatalom máris kötött néhány nagy fontosságú egyezményt — például a „forró drót”-szerződést —, s a tárgyalások egész sorát folytatja, hogy a termonukleáris végpusztulást elkerüljük, hanem mert e kapcsolatok normalizálásától számos égető világprobléma megoldása, mindennapjaink légköre, biztonságunk ügye függ. Sokat szenvedett kontinensünk, Európa biztonsága számunkra létkérdés. E problémát tehát — érthetően — behatóbban tárgyalta külügyminiszterünk, de a világpolitika már említett összefüggéseibe ágyazva. Nemcsak azért, mert azoktól nem is választható külön — a Nyugat-Berlinről szóló négyhatalmi megállapodás, a szovjet—NSZK, a lengyel—NSZK szerződés, a várható megegyezés a két német állam között a többi fájdalmas nemzetközi kérdés pozitív megoldásának nagy reményét vetíti az emberiség elé —, hanem azért is, mert a béke ügyéért viselt felelősséget Európa nem háríthatja el magától. Ezért hangsúlyozta Péter János olyan határozottan hazánk szerepét, jó szívvel vállalt kötelezettségeit az európai biztonsági konferencia összehívásáért. Indokína, Korea oly nagy aggodalmat kiváltó ügyéről szólva Péter János a józanul gondolkodó milliók vágyait foglalta szavakba: a béke csak az ott élő népek valódi képviselőivel folytatott közvetlen tárgyalások révén érhető el. Miként a közel-keleti béke is csak úgy, ha az agresszív törekvéseket felváltja a józanság, a térség minden népe életérdekeinek elismerése. Egy, a földkerekség ügyéért felelősséget érző és vállaló, saját népe létérdekeit mindenekelőtt figyelembe vevő állam külpolitikájának téziseit ismertette külügyminiszerünk az Egyesült Nemzetek fóruma előtt, amikor pontokba foglalta a Magyar Népköztársaság külpolitikájának alapelveit: külpolitikánk célja minél kedvezőbb életfeltételeket biztosítani a magyarságnak; részt veszünk minden nemzetközi együttműködésben, amely a termonukleáris háború veszélyének elhárítására irányul; támogatunk minden lépést, amely az agressziók elhárítását célozza; a Varsói Szerződés és a KGST alapelveinek megfelelően hívei vagyunk a nemzetközi politikai kooperációnak, szoros kapcsolatokat létesítettünk a szocialista országokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval, de szélesíteni kívánjuk az érintkezést valamennyi szocialista országgal; Ázsia, Afrika, Latin-Amerika országaival bővítjük a sokoldalú együttműködést; a békés egymás mellett élés elvei alapján erősítjük a kapcsolatainkat a nyugat-európai országokkal — a két német állam viszonyának javulása a magyar—NSZK kontaktus számára is új kapukat nyithat —, az amerikai országokkal, az Egyesült Államokkal is, amellyel (miután az együttműködést terhelő számos kérdést sikerült rendezni) új lehetőségeket lehet feltárni további kapcsolatok számára. Hazánk hallatta szavát az Egyesült Nemzetek közgyűlésének tisztes fórumán. Ez a hang a világ realitásainak józan mérlegelését, felelősségérzetünket is tükrözi, és a saját erőnkbe, a békét akarók összefogásába vetett mélységes hitet is. MEQJELENT A MAQYAR NYELVÉRT ÉS KVLTORAÉRT OJ SZAMA Megjelent a „Magyar nyelvért és kultúráért” című tájékoztató 4. száma. A füzet fontos tanulmányokat és érdekes cikkeket közöl a magyar nyelv és irodalom terjesztésének kérdéseiről. Helyet kapott a tájékoztatóban többek között Tölly Ernő (Ausztria) tanulmánya a burgenlandi magyar nyelvoktatásról és Lőrincze Lajos professzor cikke a nyelvérzék szerepéről. Szende Aladár és Ginter Károly a most készülő magyar nyelvkönyvekről ír. Bemutatják, hogy előzetes tervek szerint mit fognak tartalmazni a kisgyermekeknek és fiataloknak szánt magyar nyelvkönyvek. Űj rovat is indul ebben a számban, . „Irodalommüvelés” címmel. Elsőként Debreczeni Tibor irodalmi összeállítása lát napvilágot, „Petőfi nem alkuszik” címmel, a nagy költő verseiből és életrajzi emlékezéseiből. Formája olyan, hogy irodalmi színpadok, színjátszó együttesek is előadhatják. A tájékoztató ezenkívül gazdag híranyaggal és nyelvi játékokkal is szolgál a magyar nyelv barátainak. Lapunk zártakor nemzetközi kisplasztikái biennálé nyitotta meg kapuit Budapesten. Képűnkön: dr. simó Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes ünnepi beszédét mondja A
