Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-10-16 / 21. szám
A Hortobágy jövőjéről tanácskoztak Debrecenben Hogyan lehet megmenteni a Hortobágyot, hazánk e különleges természetű tájegységét a jövő számára? — ez a kérdés szerepelt a Debrecenben lezajlott kétnapos tudományos tanácskozás napirendjén. A megbeszélésen felszólalt Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára is. Mint rámutatott, a Hortobágyot — növény- és állatföldrajzi nevezetességeit, természeti szépségeit, ősi magyar háziállatait — külföldön is jól ismerik. A puszta életét, s magát a pusztát nemcsak nemzeti, de nemzetközi kincsnek kell tekinteni. A technikai forradalom, a civilizáció hatásai azonban egyre jobban veszélyeztetik ezt a kincset. Megmentéséért addig kell megtennünk minden lehetőt, amíg lehetséges. A műemlékeket — hangoztatta Bencsik István — lehet restaurálni, újjáépíteni, de a Hortobágy sajátos életét újrateremteni .képtelenség volna, mert hiszen létrejöttéhez évmilliókra volt szükség. A tanácskozás részvevői a vita során hangoztatták: a Hortobágy hatékony védelme széles körű tudományos munkát igényel s e munkához nemzeti parkká nyilvánítása adná a legideálisabb kereteket. A tanácskozás részt vevői helyszíni szemlét is tartottak a pusztán, s megbeszélésük során számos fontos tennivalóra tettek javaslatot. „Lepje meg magyarországi ismerőseit! Megbízásait teljesíti, ajándék- és viTlágküIdeményeit ön helyett megvásárolja és a kért címre szállítja a BOY SZOLGALAT! CÍM: BUDAPEST, V., BAJCSY-ZSILINSZKY ŰT 20. TELEFON: 123—523, 290—290 Haumann Péter kodik vele. De még nincs lakásom, és ezért kénytelen vagyok pénzre szert tenni. Az ember könnyen elpazarolhatja magát, és ez mindenképpen káros. Ügy érzem, van bennem erő arra, hogy bizonyos felkínált szerepeket elkerüljek. De az, hogy ezeket „elkerülhetem”, jó helyzet. RIPORTER: ön sokoldalú színész; játszott zenés vígjátékban, operettben, drámában. Nem fordult-e meg a fejében, hogy „az igazi" rang, mondjuk, ha valaki Shakespeare-színész? HAUMANN PÉTER: Az igazi rang: jó színésznek lenni. Ha egy jelenet vagy egy egész előadás után azt mondhatjuk, hogy amit láttunk, ahhoz kétség nem férhet, mert ilyen az ember, ilyen vagyok én is, akkor az, akit láttunk: jó színész. Különben Shakespeare-t nagyon nehéz lehet játszani. Aki. az általa megírt jellemeknek eleget tud tenni, annak az én szememben komoly rangja van. RIPORTER: Kedvenc szerepei, és úgynevezett „szerepvágyai”? HAUMANN PÉTER: Shakespeare: III Richárd-jában az írnok szerepe, A. Miller Pillantás a hídról című darabjában, Eddie Carbone, Azdak, a bíró, Brecht Kaukázusi Krétakör-ében, Arturo Ui szerepe, T. Williams Tetovált rózsá-jában nagyon szerettem a sörfőző figuráját, Heltai Jenő Lumpáciusz Vagabundusz című, zenés, verses játékában a részeges csillagjós Vargát és Szokratészt. Nevessen ki, Mixi grófot is nagyon szerettem a „Mágnás Miská”-ban. RIPORTER: Köszönöm a figyelmét és az idejét. Salamon Pál A „MINDSZENTY-HÍR“ Előző számunkban mi is közöltük a Magyar Távirati Iroda jelentését arról, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya és a Szentszék közötti megállapodás alapján Mindszenty József bíboros szeptember 28-án véglegesen elhagyta Magyarország területét és Rómába utazott. A hír, mint az várható volt, bejárta a világsajtót és számos kommentárt váltott ki, noha — mint azt a német rádió egyik adása megjegyezte — „néhány évvel ezelőtt még világszenzáció lett volna, az elmúlt napokban alig volt több napihírnél..Anélkül, hogy vitatni kívánnánk ehelyütt e megállapítás első felét, érdemes felfigyelni a második felére, amely — némileg ugyan egyszerűsítve —, de mégis valós helyzetre utal. A Washington Post „Mindszenty kardinális Rómában” című vezércikke így foglalja össze ezt a helyzetet: „Mindszenty visszatérése Rómába a megbékélés és az Európában végbemenő rendkívül gyors változások korszakát jelzi. Többről van szó, mint a Kelet és Nyugat közötti javuló kapcsolatokról általában. A Vatikán és a kelet-európai országok az elmúlt év során nagymértékben kibővítették párbeszédüket. A Vatikán céljai érthetőek. De ami igazán figyelemre méltó tény: ez világos pozitív visszhangra talált a kelet-európai kormányok részéről”. A világlapok túlnyomó többsége hasonló szellemben értékeli az eseményt, s noha másmás aspektusból közelíti meg, hasonló konklúzióra jut. A Paris-Jour véleménye szerint a „Vatikán nem rejtette véka alá, hogy a bíboros távozása nagyban elősegítené a katolikus egyház és a Magyarország közötti kapcsolatok normalizálását”. Az elmélyültebb vizsgálódások a szükséges és kibontakozó párbeszéd érdekében történt lépést összekötik azzal a történelmi folyamattal, amely elvezetett hozzá. Közülük idézzük az egyik legtekintélyesebb francia lap, a Le Monde római tudósítójának, Bemard Fér ónnak a cikkét: „Mindszenty bíboros 15 éves harc után megadta magát a nyilvánvaló tények előtt” — írja Férőn, majd ismerteti Mindszenty pályafutását és azt írja róla, hogy kétségtelenül jobboldali mentalitású ember volt, aki érsekké történt kinevezése után Magyarország régensének tekintette magát. Ilyen körülmények között elkerülhetetlen volt a konfliktus a hatalommal. A cikkíró, visszapillantva az elmúlt esztendőkre, azt írja, hogy a magyar kormány igyekezett „kezet nyújtani a katolikusoknak". A Vatikán és a magyar püspökök egyaránt tisztában voltak azzal, hogy modus vivendit kell találniuk a polgári hatóságokkal, hogy az egyház betölthesse hivatását. Mindszenty helyzete azonban megakadályozta, vagy legalább is zavarta a tárgyalásokat. A prímás végül is meghajolt azok előtt, akik bebizonyították neki magatartása hasztálanságát. Végül Ferón felteszi a jellemző kérdést: „És ha vajon valaha is visszanyerte volna tisztségét, képes lett volna-e eleget tenni az ezzel járó feladatoknak? A magyar társadalom semmiben sem hasonlít ahhoz, amelyet Mindszenty ismert és a római egyház is átalakult szobafogságának 15 éve alatt. Az egyház és az állam konfrontációjának viszonyai teljesen módosultak. A bíborost még a kiátkozások korszakában nevelték. Most át kell engednie helyét a dialógus korszaka embereinek”. A világsajtó ilyen, és hasonló értékeléseihez nem szükséges bármit is hozzátenni, hiszen a maguk módján kifejezik korunk bonyolult, de legjobb erőiben mégis megértésre és megegyezésre — azaz békére — törekvő szándékait. A magyar nép álláspontját pedig világosan és egyértelműen fejtette ki Kádár János legutóbbi, Tolna megyei látogatása alkalmával tartott beszédében; „A Magyar Népköztársaság kormánya és a Vatikán között évek óta tárgyalások folynak, amelyek viszonyunkat bizonyos mértékig érintik mondotta. — Itthon arra törekszünk, hogy normális legyen az állam és az egyház kapcsolata, s ez megfeleljen népünk szocialista építőmunkájának. A Vatikánnal való tárgyalások keretében intéződnek konkrét ügyek is. Ennek keretében jött létre az a megállapodás, hogy Mindszenty József véglegesen elhagyja Magyarországot és Rómába távozik. Ezt a tényt a lapokból ismerik. Az is köztudott, hogy ha mi az egyházak egyik-másik vezető személyiségével szembe kerültünk, az mindig politikai összeütközés volt. Az embereket, mint állampolgárokat sohasem osztályoztuk aszerint, hogy ki hivő és ki nem, hanem mindig aszerint, hogy reakciós-e, vagy haladó, segítője-e a nép haladásának, kész-e a néppel való együttműködésre, vagy sem. Aki nem, azzal mindig megütköztünk, aki igen, azzal együttműködtünk”. A Mindszenty-hír felröppent, majd lekerült a világsajtó hasábjairól. Az életnek — a híreknek is — azon kell munkálkodnia, ami előre visz, amit segít, hogy az emberek békéjét, testi és lelki békéjét egyaránt megőrizhessük. ARCKÉPEK A MÁBÓL "1 " ^őaumanu rftéter ízhimiíaéiz RIPORTER: Mikor végzett? HAUMANN PÉTER: A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1963-ban végeztem. Hogy a mesterségemet mikor fogom alaposan kiismerni és megtanulni, azt nem tudom. Kevés olyan szerepre emlékszem, amely előtt ne lett volna izgalmam, hogyan fogom megoldani, és nagyon kevés bemutató után éreztem elégedettséget. A gyanúm mindig megn\aradt: lehetett volna jopban is. Tanulság akad 'bőven; ezért az izgalom a következő szerep előtt. RIPORTER: Hogyan lett színész és miért?\ Melyik színházaknál dolgozott? HAUMANN PÉTER: Vannak napok — rossz esetben hónapok, — pmikor arra gondolok, hogyan lettem én színész és miért, hiszen én orvos akartam lenni. Végül is győz bennem a játékosság. Az a fajta játék — és kérem, ne vegye ezt szerénytelenségnek —, amivel az ősember karcolta fel a barlangja falára a soha el nem ejtett bölényét, mondván: „Ha úgy nem is, így legalább az enyém vagy!” Pár vonás csak az egész, két szín, de azóta is minden bölény olyan akar lenni. Hogy milyen színházaknál dolgoztam? 1967-ig a debreceni Csokonai Színháznál, 1970-ig a Pécsi Nemzeti Színháznál és most a 25. Színháznál. RIPORTER: korábbi színész beszélgető-partnereimtől is n^egkérdeztem, hogy mi a véleményük a sokat emlegetett színházválságról. Véleménye szerint, van-e ilyen? Ha igen, érzékel-e ebből személyes munkájában valamit? HAUMANN PÉTER: Hogy van-e színházi válság, vagy BUDAI FÉNYEK (Révész Tamás felvétele) nincs, azt döntsék el a szakemberek. Egy színházi embernek elsősorban a maga munkájával kell törődnie. Figyelje saját magát, a feleségét, a családját, a környezetét, a hazája és a világ sorsát, és magára vessen, ha este hét órakor nem tud tanácsot adni — vagy jókedvet — annak a pár száz embernek, aki este fizet azért, hogy őt nézze, hallja. Ha esetleg tanácstalan, ami jobb esetben azért van, mert még nem lát tisztán, vagy ha lát — de jó is az — még nem tud rendszerezni, formát adni. Igen! Egyre többször tűnik úgy, hogy áttekinthetetlen a helyzetünk, érzéseink, választási lehetőségeink. De most álljunk oda vitázni, ahelyett, hogy kísérleteket tennénk arra, hogy a feladatainkat próbáljuk megoldani?! Nem hiszek a kegyetlen színházban, de szeretem a „Codotra várva”-t, nem szeretem az olyan háborúellenes filmeket, amelyekben megint csak gyilkolnak. Akkor inkább megnézem a „Cherbourgi esernyők”-et. Szeretem a politikai színházat, mert hiszek abban, hogy a színháznak eleve politikusnak kell lennie. RIPORTER: A színészek általában arra törekednek, hogy a „foglalkoztatottak” kategóriájába kerüljenek. De tapasztalatom szerint a „foglalkoztatás” bizonyos konstrukciói nem kedveznek a tehetség kibontakozásának. Mi erről a véleménye? HAUMANN PÉTER: Hát igen! Abból, amit az előbb említettem, kicsit az is következne, hogy egy színésznek mindenhez kellene érteni, ami a mesterségéhez tartozik. Ha csak egy speciális lelki beállítottság, vagy fizikum nem mond ellent ezeknek. Másrészt nem győzőm magam időnként korholni, ha azt veszem észre, hogy az oroszlánt is el akarom játszani. Az említett „foglalkoztatás" nagyon jó dolog, ha az ember megfelelően gazdái-
