Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-10-16 / 21. szám
OKTÓBER 6 Százhuszonkét éve emlékszik a magyar e gyászos napra, és nem felejt. Mert nem lehet felejteni, nem engedte felejteni a történelem, mennyi vér tapadt a Habsburg-ház kezéhez, micsoda kátyúba lökte Magyarország szekerét az osztrák és a vele szövetkezett német imperializmus, uralkodóosztályaik és a magyar urak kézfogása, Aulich, Damjanich, Dessewffy, Kiss, Knézich, Lahner, Lázár, Leiningen-Westerburg, Nagy Sándor, Pöltenberg, Schweidel, Török, Vécsey és Batthyány, és a sok névtelen azért halt meg, mert független és szabad hazát akart. Mártírjai voltak egy harcnak, amely a túlerővel szemben elbukott, de nevüket és tetteiket jelképnek tekintette a nemzet mindenkoron. Ma, huszonhat esztendővel túl a nemzethalál rémült vízióján, élve, erősödve, népünk hálával és szeretettel gondol október 6. hőseire. De az emlékezésen túl levonta tanulságait is a múltnak: energiáját a békét akaró népek szövetségével hatványozza meg, s keresi a kapcsolatot mindazokkal, akik Európában ebben egyek velünk, hogy a még létező, fejüket felütni akaró, retrográd erők soha többé ne emelhessenek ránk kezet. Gorka Géza Kossuth-dljas, érdemes művész, Munkácsy-díjjal kitüntetett keramikusművész, 77 éves koriban, alkotó ereje teljében távozott körünkből. Európa országaiban csakúgy mint New Yorkban állította ki műveit, s mindenütt teljes sikerrel. A magyar kerámia nemzetközi tekintélyét részben az ö több mint fél évszázados munkásságának köszönheti Magyar hanglemezújdonságok LPX 11 535 ERKEL FERENC: BANK BAN (Részletek) I. felvonás: Előjáték — Bordal — Bánk áriája II. felvonás: Bánk áriája — Bánk és Tiborc kettőse — Melinda áriája — Bánk és Melinda kettőse — Bánk és Gertrudis kettőse III. felvonás: Tisza-parti jelenet. Finale Ének: Simándi J., Agay K., Komlóssy E., Faragó A., Réti J., Melis Gy. A Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara LPX 13 701 ÁLLATMESÉK Mese a bátor nyűiről — Az öreg pulyka — A róka meg a macska — Liba-dal — A macska meg az egér barátsága — A két patkány — A farkas és a kuvasz — A méhkirálynő Madárnász — A három versenyugró — A gyámoltalan kis bárány — A mi pókunk Előadják: Margittay Ági, Kohut Magda. Gábor Miklós Ének: Andor Éva, Kishegyi Árpád, Várhegyi Endre Filharmóniai Társaság Zenekara Andor Ilona Kamaraikórusa Vezényel: Behár György Megrendelést felveszünk, és részletes katalógust küldünk, külföldi képviselőink címjegyzékével együtt. Címünk: KULTÚRA Budapest, 63. P. O. B. 149. Az IBUSZ jelenti, ...hogy október 1-én megérkezett az IBUSZ és a svájci Kuoni Utazási Iroda turista-ingajáratának első csoportja. A téli idény folyamán négynaponként érkeznek — a két utazási iroda közös szervezésében — svájci turisták hazánkba ... ... hogy 23 észak-amerikai utazási szakember tanulmányozza októberben, a szocialista országok, köztük Magyarország turisztikai lehetőségeit és nevezetességeit ... ... hogy élelmezési szakemberek, ugyancsak Észak-Amerikából tartózkodtak október elején Budapesten, s látogatást tettek a Húsipari Tröszt telepén is... ... hogy nizzai fogorvosokat utaztatott az IBUSZ hazánkba, szám szerint 40-et..., s ... hogy két különvonattal a magyar fővárosba érkezett az Osztrák I. W. Zentralsparkasse 1700 személyből álló turistacsoportja. Nagy gyásza van a magyar zenei életnek: 76 éves korában elhunyt Komor Vilmos Kossuth-dijas, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház karmestere. A zenei életünkben örök ifjúként emlegetett művész utoljára nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon szerepelt, az Aida előadásait dirigálta a hazai és külföldi közönség tiszteletétől kísérve Az olasz posla-és távközlési miniszter Budapesten Giacinto Bosco szenátor, olasz posta- és távközlési miniszter dr. Csanádi György közlekedés és postaügyi miniszter meghívására több napos hivatalos látogatáson tartózkodott hazánkban. A két miniszter foglalkozott a többi közt a magyar és az olasz postaforgalom és a távközlés időszerű kérdéseivel, a műszaki tudományos együttműködés fejlesztésével. Napirendre került a két ország távbeszélő forgalmában — egyelőre Budapest- Milánó és Budapest—Róma között — a félautomata rendszer bevezetése, s később, miután 1974-re a mostani forgalom kétszeresére számítanak, teljes automatizálása. Magyar—svéd építésügyi munkacsoport Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter svéd kollegájának meghívására négynapos látogatást tett Svédországban. A két ország szakértői építésügyi vegyes munkacsoportot alakítottak. —Svédországi látogatásom során — mondta a miniszter —, területrendezési és területfejlesztési kérdésekben az állami szervezetek között is kapcsolatot teremtünk. Svédországban folyó megbeszéléseinken megállapodtunk, hogy az emberi környezet védelmének témájában együttműködést építünk ki a svéd mezőgazdasági minisztériummal. Drámai küzdelem a fertőzött vízzel A próba és a gyakorlat különös találkozása történt október első napjaiban. Az egész világon nagy gondot okoz a vizek elszennyeződése. Magyarországon is nagy erőkkel igyekeznek védekezni ellene. Október elsején az Országos Vízügyi Hivatal nagyszabású vízminőség védelmi gyakorlatot tartott a somogyfajszi tavon. De alig tértek vissza a vízügyi szakemberek a jólsikerült gyakorlatból, máris valódi vízszennyeződési veszély elhárítására riasztották őket. A vámosgyörki vasútállomáson kisiklott egy tehervonat néhány kocsija, közöttük két tartály vagon, amely nyolcvanöt tonna folyékony halmazállapotú nátriumhidroxidot tartalmazott. A köznyelven marónátronnak nevezett erősen mérgező anyag a sérült tartályvagonokból a pályatestre ömlött és az esővíz elvezetésére szolgáló szivárgókon a közeli Gyöngyös patakba került. A nagymennyiségű lúgos vegyszer elpusztítással fenyegette a víz teljes élővilágát, a vízből ivó állatokat, fertőzéstől kellett félteni a Gyöngyös vize révén a Tárnát, a Zagyvát, sőt a Tiszát is. Drámai küzdelem kezdődött az erősen szennyezett vízzel. A patakon három helyen hevenyészett gátakat építettek és a Szolnoki Kénsavgyárból húsz tonna tömény kénsavat szállítottak a helyszínre, hogy a lúgos hatású marónátront közömbösítsék. A vasúti pálya szivárgóiban maradt mérget pedig ecetsavval mosták ki. A gyors, határozott és szakértő védekezés sikerrel járt, nagy károktól mentette meg a környék élővilágát. A REGŐS-ÜGY Százezer fölött jár — most október elején — az idén hazánkba érkezett rokonlátogatók száma. Kétségtelen, hogy a szülőföld és a világ különböző országaiban élő kivándorolt és emigráns magyarság közötti kapcsolatrendszer legfőbb érintkezési eszköze az utazás lett, a kölcsönös látogatás itt és ott. A legtöbb rokonlátogató ismételt beutazó, elmúltak az első meglepetések és az első lázak. Nem szükséges lakkozni a valóságot, nem illik egymásra licitálni. Az itthoni és határon túli magyarság egymásról alkotott ismeretei összeigazodtak és napra készen tükrözik a valóságot is. Néhány kirívó esettől eltekintve jó hangulatú, zavartalan volt a látogatások túlnyomó többsége. Ezt a helyzetet nálunk nem érti félre és nem magyarázza hamisan senki. A kölcsönös utazások, látogatások feltételei a megértésnek, de nem járnak automatikusan politikai egyetértéssel. Aki hazalátogat, még nem válik a szocializmus lángoló hívévé, a kiutazók többsége nem fertőződik polgári eszmékkel. A Magyar Hírekben megjelent számtalan interjú és riport bizonyítja, hogy az interjúalany nyugodtan bírálhat, nem köteles mindent megdicsérni. A beutazás tehát nem politikai állásfoglalás. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a látogatók nem mind angyalok. Kevés kivétellel minden honfitársunkat szívesen látja a Magyar Népköztársaság. Hát vannak kivételek? Vannak és az alábbiakban erről a kérdésről szeretnénk beszélni. Előfordul bizony, hogy hatóságaink megtagadják a beutazást a határainkat átlépni szándékozótól. Ha valaki valutát vagy embert csempészett, esetleg politikai eszmék zugáruit akarta illegálisan behozni, vagy terjeszteni és aztán rajtavesztett, az ne csodálkozzék, ha a legközelebbi próbálkozásnál udvariasan közük vele: látogatása nem kívánatos. Konzuli szerveink megtagadják a vízumot azoktól az emberektől is, akiknek vétkeit nem bocsátotta meg az 1963-as általános amnesztia. És van még egy kategória: azoknak a maroknyi csoportja, akik ellenséges cselekedeteket hajtanak végre a befogadó országokban a Magyar Népköztársaság ellen. A jobb megértés kedvéért nézzünk egy olyan példát, amely happy enddel végződött. Ez a címben már jelzett Regős-ügy. 1970 nyarán érkezett a Ferihegyi repülőtérre az Amerikai Egyesült Államokból dr. Regős Péter és vízumot kért. Ezt a hatóságok megtagadták és kénytelen volt dolgavégezetlen visszautazni. Meg volt győződve arról, hogy ügyében félreértés történt, vagy valaki megrágalmazta és ezért kérelemmel fordult az illetékes szervekhez, vizsgálják felül a történteket. Ez megtörtént és most nyáron dr. Regős Péter beutazott és lehetőséget kapott ügyének tisztázására is. Az előző évi vízummegtagadás indoka nagyon meglepte. Kezébe adták az USA-ban megjelenő egyik szélsőjobboldali emigráns lap ama példányát, amelyben hírül adják, hogy a szélsőséges magyar szervezet 1967 őszén megtartott kongresszusán őt intéző bizottsági tagjává választotta. Kiderült, hogy dr. Regős Péter hosszú ideig volt ugyan tagja a szervezetnek, onnan azonban 1963-ban kilépett és a szervezet — négy évvel később — tudta és beleegyezése nélkül használta fel a nevét. Ebben az ügyben e szervezet eljárása jellemző ugyan, de alapjában nem túl érdekes. „Ez van, ezt tudja nyújtani”, ahogy Pesten mondják. Szegénységi bizonyítványt állítottak ki magukról, de ez sem új dolog; eddig is tudtuk, hogy hadsereg nélküli tábornokok kétségbeesése, bizonytalansága rejlik lármázásuk mögött. Most már a tisztikar is elolvadt és ilyen méltatlan fogásokkal szeretnék bizonyítani, hogy van még náluk „egy csapatra való játékos”. E szervezetek legtöbbjét 1944. és 1949. közt a háború végén Nyugatra menekült fegyveres erők tagjai, a régi rendszer hivatalnokai alapították, hozzájuk csapódtak a felszabadulás utáni politikai csaták szétvert osztagai, földbirtokosok, gyárosok, a pénzvilág emberei. A lelket a hidegháború úgynevezett felszabadítási vonala tartotta bennük. ték, ajnározták, rájuk vetették magukat a különböző emigráns szervezetek. Közülük sokan úgy válaszoltak erre a felfokozott politikai „keresletre”, hogy eltúlozták, kiszínezték, sokszor utólag költötték ellenforradalmi szerepüket. Az ellenséges szervezetek létszáma hirtelen felduzzadt; a hidegháború során gyakori szocialistaellenes akciók tömegei közt sűrűn voltak találhatók magyarok. Aztán a nemzetközi helyzetben kezdtek érvényesülni az enyhülési irányzatok. A világgá futott emberek is letelepedtek, családot alapítottak, egzisztenciájuk kialakult, megkapták az állampolgárságot, meghiggadtak. Először levelezni kezdtek az otthoniakkal, majd amikor a magyar kormány 1963- ban általános amnesztiát hirdetett, kibontakozott a kapcsolatok sokrétű rendszere, megindult a tömeges hazalátogatás. Ezzel járt együtt az a folyamat, amelynek során viszonylag gyorsan kiváltak az ellenséges szervezetekből. Velük tartottak sokan a régi gárdából is Kedvüket vesztették, kiábrándultak. Az elmúlt években közülük is tízezrek utaztak haza. A magyar politikai emigrációra jellemző a kislétszámú, egymás közt is marakodó törpe egyletek sora és az ezeket összekötő, időnként hangzatos felhívásokat kibocsátó átmeneti szövetségek, amelyek egyszerűen elfedik azt a tényt, hogy mögöttük nincsenek tömegek. Hiába töltötték meg tehát a régi tömlőket új borral, hiába fabrikáltak össze új szervezeteket, a tagság elfogyott. A legtöbb ember egyszerűen elmaradt a szervezetekből, annyi fáradtságot sem vett, hogy hivatalosan kilépjen; részint unta a terméketlen vitatkozást, részint kényelmesebb volt. Munkahelyet változtattak, elköltöztek, megszakadtak a kapcsolatok. A szervezetek pedig ottmaradtak néhány csüggedt vezetővel, üres keretekkel. Az egyesületből nem maradt más, csak egy névsor, amely különböző világrendezvényeken hivatkozási alap volt, de mindenki tudta a meztelen igazságot. Léteznek törpe lapocskák, amelyeknek minden megjelenése nyaktörő mutatvány. A ponyván becsurog az eső, közönség már régen nincs; egymásnak egyensúlyoznak a foszló kötélen. Utaznak a mutatványszámok, a címzettek hetedhét országon túl laknak már; a szegény újságok bolyonganak. Az „olvasódnak, aki rég nem olvasó, a valaha volt előfizetőnek fogalma sincs, hogy — Kosztolányi után kissé szabadon fogalmazva — „be vannak írva mindenféle könyvbe és minden módon számontartatnak”. Vannak azután a nagy tömegkommunikációs intézmények, rádió és televízió állomások — fenntartásuk csillagászati anyagi eszközöket követel — és e nagyüzemek egy részének vannak magyar nyelven sugárzó osztályai is. Ezek általában betartják a politikai erkölcs és modor, a jóízlés kötelező normáit. Vannak azonban olyanok is, amelyeket a szocialista országok elleni keresztes háború céljából hoztak létre és — ha harcmodoruk változott is — talpig vasban szolgálják az eredeti elgondolást ma is. Az ellenséges csoportok zsugorodnak — töredeznek, hatásuk alig van. Ezt tudva is, természetes és jogos önvédelmi reflex, ha az illetékesek nem engedik a kapun besétálni azt, aki követ-sarat dobál a „házra”. Ne akarja tiszteletét tenni a háziaknál az, aki az ablak alatt szidalmazza a gazdát... Lehet és kell is azonban különbséget tenni vezetők és tagság, cikkírók, hírmagyarázók és félremagyarázók, meg az olvasók és hallgatók között. A mai tevékenység a döntő; nem szükséges és nem is szabad vájkálni a múltban, hetedíziglen büntetni. Egyénileg kell elbírálni minden embert, tudomásul venni és megbecsülni a tisztességes szándékot. Az Elnöki Tanács elnöke 1968 decemberi beszámolójában így fogalmazta meg a magyar vezetés álláspontját: „Aki nem fejt ki ellenséges politikai tevékenységet, vagy tetteit megbánva felhagy vele, aki a földrajzi távolság ellenére közel érzi magát a Magyar Népköztársasághoz, azt a legszélesebb értelemben vett nemzeti közösség tagjának tekintjük, hazalátogatását szívesen fogadjuk.” 1956 fekete napjaiban körülbelül két- Az emigráció tömegei megértették és százezer ember hagyta el az országot, íl megértik, hogy nem lehet haragban túlnyomó többségük fiatal városlakó élni a szülőfölddel, rendezni kell végre férfi — zömmel ipari munkások és diá- a dolgokat. Ez történt — kölcsönös kok is. Az idők folyamán ötvenezren megelégedésre — dr. Regős Péter esetelepültek vissza; a kinnmaradtakat a tében is. Ez a Regős-ügy valódi és lébefogadó országok vezető körei körülvet- nyeges tanulsága. ,
