Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-08-20 / 17. szám
AVAROS Minden ember életében vannak megrendítő és maradandó találkozások, amelyek sohasem fakulnak el, hanem megőriznek valamit a találkozás pillanatából, oly élesen és frissen, mintha nem pergett volna át a történet mozzanatain az idő végtelen áramlása, s úgy lobbannak elő, mint a nyáréji villámfénynél a tárgyak, szinte érinthető közelségben, így villan elém Esztergom városával való első találkozásom, valahányszor megpillantom a hegytetőn magasló Bazilikát, valahányszor megérint e város sajátos légköre és hangulata, s nem merem azt mondani, hogy mindez azért van, mert első alkalommal gyerekfejjel léptem Esztergom macskaköveire, egy kora őszi este, amikor a Duna hallható neszekkel osont el medrében a város alatt. Fehérvárról érkeztem, annak a gimnáziumnak kisdiákjaként, amely Szent István nevét viselte. Hagyományos őszi kirándulásra érkeztünk a szálfa termetű Bölcskey tanár úr vezetésével, aki a magyar történelmet tanította s aki nyaranta fehér szakállat növesztett, amely csodálatosképpen hasonlatossá tette István király ismert művészi ábrázolásaihoz. A fehérvári diák az ódon gimnázium falai közt beszívott első lélegzettel történelmet lélegzett s a történelem a vérébe ivódott a nyolc esztendő alatt, mert Bölcskey tanár úr csak ezt az egy tantárgyat tanította, azt azonban olyan forró szenvedéllyel, hogy a magyar történelem keserves korszakainak előadása közben mennydörgő hangja elfulladt s könnyeivel küszködve kirohant a teremből. Fehérvárról érkeztünk tehát, Szent István életének második sarokbástyájából, Budapest felől hajóval húztunk fel, s megérintve a Duna kanyarulatának félelmetes szépségétől, a hajózás regényességétől, a kaland izgalmától, ke.és figyelemre méltattuk az esti szürkületben kibontakozó látványt, mígnem Bölcskey tanár úr fölhágott a kapitányi hídra, lobogó fehér szakállával, mint egy kései próféta, s karját előre lendítve, szokatlanul csöndes hangon megszólalt: — Ott született Szent István ... Tíz év sem telt el még akkor az első világháború befejezése óta, még nem kezdődtek meg az ásatások és kutatások, de Bölcskey tanár úr csöndes szózata után mindnyájan hittük, hogy a történelem tanúsága szerint iskolánk névadó királya ott született valahol a bazilika súlyos tömegével megkoronázott dombon. Fehérvárról érkeztünk, mondottam, abból a városból, amelyet Szent István városának neveztek s akkoriban mintegy kiváltságként emlegették az ősi Álba Régia történelmi kapcsolatát történelmünk nagy királyával. Csak bámultuk szótlan megilletődéssel a haloványan megvilágított várost, s hallgattuk Bölcskey tanár úr csöndes szavait, amelyeket mintha önmagához intézett volna: — Királyi város ... Királyi táj... E négy szó mély zengését most is hallani vélem, pedig Bölcskey tanár úr a kirándulás után két esztendővel megtért paptársaihoz a zirci anyamonostor temetőjébe. Azóta számtalanszor felkapaszkodtam Visegrád vagy Dorog felől jövet az esztergomi magaslatra, a Duna felől is jó néhányszor megérkeztem a város alá, s rejtelmes módon ugyanaz a fullasztó megilletődés fog el, mint azon a kora őszi estén... Milyen volt hát akkor, s milyen manapság a királyi tájon uralkodó királyi város? Ezen a ki tudja hányadik látogatáson hajlamos vagyok azt hinni, hogy Esztergom nem sokat változott az elmúlt ötven esztendőben, mintha a királyi szülőhely kövekbe faragott s a szorgos ásatásokkal kibontott történelmi maradándóság lenne a város arculatának uralkodó eleme. «Tudom — persze —, hogy mindez az ifjúkori élmény múlhatatlan ereje, s Esztergom éppúgy megindult a ’ XX. század A régi Esztergom (Novotta Ferenc felvételei) második felében kibontakozott magyar városfejlődés útján, mint várostársai — erről a modern Esztergomról még szó esik sorozatunkban —, mégis azt az Esztergomot keresgélem, amely azon a kora őszi estén úgy belénk ivódott, mintha Bölcskey tanár úr megilletődött hangja nem is foszlott Volna szét a csípős dunai szélben. Gyalog baktattunk föl a kikötőből a hegytetőre, mert lengő szakállú tanárunk úgy kívánta, hogy onnan vessük első pillantásainkat a városra, amelyben Szent István király született. A történelmi lecke szavaira, amelyeket BölcSkey tanár úr a roppant oszlopok árnyékában elzengett, már nem emlékszem, de a tanár úr nem is azt kívánta, hogy a leckéket szó szerint fölmondjuk. A tanár úr magasabb igénnyel tanított, s azt kívánta, a magyar sors történelmi fordulatainak birtokában lépjünk majd ki az életbe, amikor az ódon fehérvári gimnáziumban ballagásra csendít az iskola fürge kisharangja, a Primus... Esztergom csöndesen aláereszkedő homályba takarózott, a hegyre kaptató utcákban pillogni kezdtek a lámpák, lassan ki lehetett venni az utcák szeszélyes rajzolatát, a keskeny sikátorokat és a hűvös tereket a templomok előtt, s mi alig vettük észre, hogy Bölcskey tanár úr átváltott a történelemből a földrajzra, már a Duna szerepéről beszélt, s Iszter gombjának nevezte a lábunk alatt pihenőre térő várost, majd az ég alján tömör, súlyos felhőkben úszó füstökre mutatott, a távoli bányák vidékére, a Börzsöny hallgatag őszi erdeire, mintha erről a magasHegyre kúszó utcák latról az egész Magyarországot megmutatná ... Három napig abban a 'történelmi bűvöletben éltünk, amelynek felidézésében és megtartásában Bölcskey tanár úr egy varázsló készségével rendelkezett. A fehér szakállú varázsló fokról fokra bontogatta ki előttünk Esztergomot a történelem súlyos és díszes köntöseiből, mert olyan történelemtanár volt, aki a menték, csótárak és főpapi ornátusok mögött a történelmi díszeket viselő embert kutatta és állította a diákjai elé. Nincs még egy város Magyarországon, amelynek történelmi szerepét úgy ismerném, mint Fehérvárét és Esztergomét, különös módon Esztergomét valamivel jobban, mert a másik város, amelyben éltem, tanultam és pályámat elkezdtem, valamiképpen hétköznapi emlékekbe szürkült mindaddig, amíg 1945 nyarán haza nem érkeztem a tépett Budáról, s meg nem kerestem apám sírját azon az iskolaudvaron, amelynek kavicsait nyolc évig tapostam ... Azon a három napon átéltünk Bölcskey tanár úr vezetésével egyfajta szellemi ásatást s csak ezzel tudom magyarázni, hogy később, amikor bontakozni kezdtek a harmincas években kezdett ásatások nyomán a történelmi maradványok, már nem éreztem igazi megrendülést, mintha mindezt már láttam volna ... Ezen a mostani látogatáson azt az Esztergomot kerestem és találtam meg, amelyet gyerekfejjel megismertem: Szent István szülővárosát, Balassi Bálint városát, régi dunai hajósok városát, majd elindultam pályatársaimmal a modern Esztergom fölfedezésére. Baróti Géza A bölcsöt keressük, kutatjuk, ezer év után is. A szentistváni szülőföldben vág kutatóárkot a műemlékvédelem. Azt az esztergomi Várhegyet faggatja a tudomány, a régészet, a történelem, a művészettörténet, amelynek földje István király szülőföldje. Két nagy szálláshelye, gazdasági és egyházi központja, két — már-már fövárosnyi — települése volt a hajnalok Magyarországának, az államalapítás korának: Esztergom és Fehérvár. A hagyomány szerint a nagy király Esztergomban született — ennek az eseménynek az ezredéves évfordulóját köszöntjük és ünnepeljük —, Esztergomban koronázták meg az 1000. esztendőben, itt tartotta menyegzőjét Gizellával, s már nem a hagyomány, hanem történeti is-A Bö netét a bölcsőnek, a szentistváninak. Tudunk-e, tudtunk-e újat, ismereteinken túlit mondani az ásatásokkal a mai nemzedékeknek, az eltemetett ezer, s több mint ezer év vallott-e valamit régészeinknek, annak a Nagy Emesének, aki a Nemzeti Múzeum középkori osztályának a vezetője, s már évek óta megszállott kérdezője, faggatója — mint régész — a szentistváni bölcsőnek, a feltételezett bölcsőnek, e Várhegy földjének és lábaink alatt némán pihenő omladékainak? Ki ajándékozta meg Magyarország népét, történelmünket a Várhegy mai királyi palotájának, az ősinek, III. Béla 'királyunk otthonának a 80wl A város és a folyó A feltárt várfal méreteink szerint Fehérváron temették el. E két város közt feszül ki a pálya, e két város — a bölcső és a sír. Tavaly, augusztus húszadika előtt ott álltam a fehérvári István Király Múzeumban, végigjárva egy készülő és augusztus húszadikán megnyíló kiállítás termeit, kincseit nézegetve, István király személyes emlékeit szemlélve. Ez a kiállítás föltárta mindazt a tárgyi emléket, amely a korból megmaradt, nálunk, vagy külföldön őriztetve. Ez a kiállítás — Szent István prágai kardja, a pannonhalmi alapító levél későbbi másolata, személyes tárgyak, kódexek — szinte elbeszélte e kort, Magyarország hajnalának a korát, a szentistváni államalapítás s a magyar történelemindulás idejét, az idők elejét tehát, amikor a bölcsesség, a képesség, a meszszirenézés, a fegyelem, a szervezés, ezek a szentistváni erények országot, államot teremtettek és terítettek egy nem is olyan nagyon régen e földre érkezett, sok népcsoportból álló nép elé. S idén, az idei Szent István nap, a közelgő augusztus húszadika előtt Esztergomba mentem, újra fölnézni a Várhegy sziklafalára, újra megnézni, egészen közelről, országunk és népünk e nagy, építészeti remekbe formált bölcsőhelyét, azt a Várhegyet, amely sziklás szakadékkal, merész és fölemelő látvánnyal köszönt s földjében ezer év vallomását, üzenetét őrzi. Üze-
