Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-30 / 2. szám
Egy kép Berlinből: a Berlini Magyar Kolónia működésének 125. évfordulóját ünneplő összejövetelen — 450 főből állt a vendégsereg — készült ez a felvétel, az asztalfőn Kárpáti József, a Magyarok Világszövetsége főtitkára, mellette balról a charlottenburgi polgármester és felesége, a kép jobb oldalán — előtérben — Kleineissel Antal, a nyugat-berlini kolónia elnöke HÉTKÖZNAPOK ÉS ÜNNEPNAPOK EGY MAGYAR EGYESÜLET ÉLETÉBEN Az ausztriai Magyar Kultúr- és Sportegyesület immár 26 éves fennállása alatt meggyőződtünk arról, hogy az egyesület fő feladatának teljesítését — a magyar nyelv és kultúra ápolását — csak akkor tudjuk biztosítani, ha a tagok szorgalmasan eljárnak az egyesületbe, eljönnek rendezvényeinkre, ha otthon érzik magukat nálunk és mint egy nagy család tagjai, összetartanak. Mivel a kultúr- és sportegyesületen kívül Bécsben és Ausztriában még néhány nagy és nagy múltú egyesület működik (mint például a több mint 80 esztendős Gráci Egyesület, a 70 éves Munkásegyesület, az Iskolaegyesület, és mások is), amelyekhez közös célkitűzés és egyetértés köt, egyesületi rendezvényeink naptárát össze kellett egyeztetni testvéregyesületeink kalendáriumával. A tagok hetenként kétszer gyűlnek össze. Ezek a mi úgynevezett klubnapjaink, amikor a friss magyar napilapokat olvassuk, és a vezetőség tagjai a folyó ügyeket intézik, így alakultak ki az évek folyamán a magyarországi rokonlátogató társasutazások dátumai, amelyekhez mindenki igazodik. Megkezdtük a magyar filmek bemutatását is. Átlagosan havonta egyszer van filmelőadás. Kezdetben nagyon kevesen, később mind többen jöttek. A jó filmek toborozzák a közönséget. A rosszak pedig elijesztik még a hű tagokat is. Az ünnepnapok alkalmából rendezett magyarországi társasutazások megőrizték népszerűségüket. De ez kevésnek bizonyult. Megkezdtük tanulmányutak szervezését magyar tájakra. Habár ezek elég költségesek, mégis kedveltek, ami a kiváló vezető, Székely tanár ismeretterjesztő előadásainak köszönhető, s kisebb kirándulások a határmentivárosokba, Sopron, Kőszeg, Szombathely környékére — különösen, ha disznótorral vagy egyéb ínyencséggel vannak összekötve — szintén jó visszhangra találtak. Jól sikerültek kirándulásaink a közeli ausztriai vidékekre is. Egyesületünk magyar népi tánccsoportja régen működik, alapítói ma tekintélyes családanyák és kopaszodó férfiak. Az utánpótlást a fiatal generáció biztosítja. Ma az egyesület tánccsoportja a bécsi magyarság rendezvényeinek nagy vonzóereje. Hivatásos kritikusok a legjobb ausztriai népi tánccsoportok közé sorolják. Szólni kell szorgalmasan működő takarékegyletünkről is, hetenként lehet ide befizetni, a megtakarított öszszegek kifizetése karácsonv előtt történik. Egyesületünk magyar könyvtára jórészt elavult, ezért a Collegium Hungaricum könyvtárát látogatjuk. Itt megtalálhatók a magyar klasszikusok, az új magyar irodalom számottevő alkotásai és a magyar irodalmi folyóiratok is. Napilapok, folyóiratok, illusztrált lapok — a Magyarok Világszövetsége jóvoltából — pontosan érkeznek elegendő példányban és a heti klubnapokon a tagság, a látogatók rendelkezésére állnak. Mivel sokan napi munkájuk után keresik fel az egyesületet, „az éhezők és szomjúhozók” számára mindig akad valami jó magyaros harapnivaló és hozzá egy korty ital. Erről egy áldozatkész asszonytagunk gondoskodik. A tagság mindezt már megszokta, magától értetődőnek tartotta, változatosságot kívánt. Tevékeny nőtagjaink ezért elhatározták, hogy családi estéket rendeznek. Kezdetben azt indítványozták, hogy az esték „mottója” legyen valamilyen jó hazai étel, annak rendjemódja szerint, ahogy azt egy-egy háziasszony elkészíti. Egyik ilyen családi estére Teri néni hívta halászlére és túrós csuszára vendégeit, máskor Zsófi bográcsgulyást csipetkével kínált, Böske sütötte tepertős pogácsával — és így tovább. A siker óriási volt, de a munka az asszonyok számára megerőltető, hiszen mind többen és többen látogatták a híres vacsorákat. Később a vacsoraprogram, a családi összejövetelek műsorokkal bővültek. Jelentkeztek felolvasók, szavalók, sőt volt egy ügyes bűvész is. Fiataljaink társasjátékot játszottak, amikor pedig néhányan egy kis szalonzenekart szerveztek a társaság szórakoztatására, kiderült: jó torkú énekesek is vannak közöttünk. Így fejlődtek az eredetileg szerény célú estékből igazi családias mulatságok. Beléptidíjat nem szedtünk. Ételért, italért csak az önköltséget számítcsak közösen szervezzük a magyar színielőadásokat, amelyeken nagy sikerrel vendégszerepeit a Déryné Színház, a győri Kisfaludy Színház, a budapesti Vidám Színpad együttese. Esténként ki kellett tenni a táblát: „Minden jegy elkelt”. A bécsi magyarság hálás közönség, és az itt szereplő művészek mindig megérdemelték azt a tapsvihart, amivel előadásaikat megköszöntük. A bécsi magyar kulturális egyesületek egyetértésének szemmel látható eredménye az a keszthelyi nyári telep, amely már ötödik éve működik. A Balaton partján nyolc bungalow-nkban, kéthetenként váltakozva, családjaikkal üdülhetnek a tagok. Szépen berendezett házikók ezek, villannyal, folyóvízzel. A kis telep anynyira meghódította a Balaton és a napfény szerelmeseit, hogy a jelentkezők száma ma sokkal több, mint a férőhely. Már karácsonykor jelentkeznek az első helyfcglalók. Az egyesületek intéző bizottsága a telep bővítéséről, korszerűsítéséről, még kényelmesebbé tételéről gondolkodik. Havonta megjelenő Értesítőnk körülbelül 15 éve ad hírt tagságunknak rendezvényeink idejéről és témájáról. Bármily szerény is ez az újság, szervező munA Bécsi Magyar Kultúr- és Sportegyesület hangulatos családi estjén új táncokkal szerepelt a Bécsi Kultúregyesiiletek Intézőbizottságának tánccsoportja juk. A munkát pedig önkéntesen, társadalmi munkában végezzük. Vendégeinket, a testvéregyesületek tagjait mindig örömmel látjuk. Éppen úgy, mint ahogy ők is szívesen fogadnak minket a munkásegyesület műkedvelőinek színielőadásain. Szeretném hangsúlyozni, hogy az a baráti együttműködés — minden egyesületi önállóság és hagyomány megőrzése és ápolása mellett — pozitív hatással van az ausztriai magyar kolónia életére. A kulturális egyesületek vezetőségeinek tagjaiból egy intéző bizottság alakult, amely az egész kolónia számára rendezi az immár hagyományossá vált farsangi és szüreti mulatságot. Közösen rendezzük meg a magyar nemzeti ünnepna*pok programját is. Ugyankánkhoz nagy segítséget nyújt; fontos szerepet tölt be a vidéki tagsággal való kapcsolatunkban olyan ausztriai magyarlakta vidékeken is, ahol kevesen vannak és nincs helyi egyesület. Vannak azután nagyobb csoportok is, például Alsó- Ausztriában, és amennyire erőnkből futja, igyekszünk őket újságokkal, rendezvényekkel ellátni. A magyar könyvtáraknak, filmbemutatóknak, társasutazásoknak, báloknak és egyéb mulatságoknak mindig megvan a publikuma. így teljesítjük az egyesület alapszabályainak egyik fontos pontját: ápoljuk az osztrák és a magyar nép közötti barátságot, a megértést és a jószomszédságot. Vajda Sándor elnök ^^6 fOY^f hoc Néhány kedves és népszerű művészünk az idei tavaszon — a Magyarok Világszövetsége kezdeményezésére — „faképnél hagyta” megszokott színházát, másutt, más színpadokon hódította meg az „ezerfejű Caesart”. Psota Irén Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, Márkus László kétszeres Jászai Mari-díjas művészünk, a Madách Színház tagjai, Horváth Eszter, a Szegedi Nemzeti Színház Liszt Ferenc-díjas operaénekese, Bende Zsolt, az Állami Operaház Liszt-díjas érdemes művésze és Hajdú Júlia zeneszerző első útja Hollandiába vezetett, Amszterdam szép városába, a Vondel Park Paviljoen nagytermébe. A helyiség ezúttal figyelmet érdemlő fizikai jelenségről tett tanúbizonyságot: nevezetesen arról, hogy 150 személyes befogadóképességét 250-re tágította. Ez már egyúttal válasz is volt a műsor mottójára, miszerint — „Pest Márkus László nevettet Horváth Eszter és Bende Zsolt megköszöni a tapsokat Psota Irén énekel, a zongoránál Hajdú Júlia megér egy estet”. S ha hozzáfűzzük, hogy a hollandiai magyarok közül többen az ország különböző tájairól utaztak fel, hogy a holland földön első alkalommal vendégszereplő magyar művészeinket lássák és hallják, s ami a kint élő magyar kolónia nagyszerű szervezőképességének jóvoltából sikerült is — ez mind csak megerősíti a mottót: Pest valóban megért egy estet. A május 14-i hollandiai előadást követően a magyar művészcsoport klasszikus opera- és operettáriáikkal, sanzonjaikkal és táncdalaikkal másnap már Angliában, a Londoni Kultúr Kör estjén, a város előkelő negyedében, az Old Chelsea Town Hall-ban több mint 500 fős közönség előtt szerepelt, május 16-án pedig Croydonban a Pannónia Clubban aratott tapsokat. De hát a siker is fárasztó, néhány napos pihenés, szemlélődés következett, hogy aztán ismét újult erővel bizonyítsák a turné mottóját: Pest megér egy estet... Ennek bizonyságáról május 20-án már a Teesside-i Magyar Egyesület közönsége győződött meg a szép új kultúrcentrumban. Május 21-én „fehér folt”, új terület meghódítására indult a kis művészcsapat, Manchesterbe, itt első ízben találkozott a kint élő magyarság itthoni művészekkel. A Manchester és környéke magyar egyletének, az International Club előadótermében megrendezett estjéről a krónikás ezt jegyezhette fel: a nézőtér zsúfolásig megtelt, a magyar vendégművészek minden várakozást felülmúló forró sikert arattak. Ez után már csak a finis következett, a május 22-i fellépés a Bradfordi Magyar Egyesület közönségének rokonszenvével kísérve, s befejeződött a turné, visszakaptuk kedves és népszerű művészeinket, akik kicsit fáradtan, de nagyon sok szép élménnyel gazdagodva tértek vissza hozzánk. h. m. 7»U^hxC /tl/Mi/S Y*'sZL<*2 Egyik színházi kritikusunk jellemzése szerint Márkus László széles mellénnyel gyalogol a népszerűségben és amikor beszél vele az ember, úgy tűnik, fölgyújtja magában az összes csillárokat. Nos, a mi esetünkben is találó volt ez a megállapítás, Márkus — „teljes kivilágítást” csinált. — Imádok utazni, játszani... Kezdem Amszterdammal. Számomra újdonság volt ez a gyönyörű város, amiből ugyan keveset láttam, de a közönség szeretetéből annál többet éreztem. És ez színésznek a legnagyszerűbb, amit kaphat. S ha még hozzáfűzöm, hogy egy kedves hollandiai magyar hölggyel előadás után alkalmam volt charlestonoznom, talán mondanom sem kell: Pest már itt megért egy estet. — Ami Angliát illeti: London iránti szerelmem 1967 óta egyfolytában tart, akkor jártam kint először barátoknál, tavaly nyáron Márkus László (MTI felv.) másfél hónapig ismerkedtem a nevezetességekkel és a híres angol színjátszással. Most is, rövid pihenőnkön belevetettem magamat a londoni színházi estékbe, láthattam Anthony Shaffer Sleuth című, régóta és nagy sikerrel futó darabját, mi a Madách Színházban Mesterdetektív címmel játsszuk, hasonló sikerrel. Én az egyik főszerepei alakítom. — Visszatérve vendégszereplésünkre: óriási felelősséget éreztem — s úgy hiszem, velem együtt a kamaraegyüttes minden tagja —, hogy magyar barátaink előtt jól szerepeljünk. Elvégre minket a régi közönség nem ismerhet, jómagam csak 1956-ban kerültem fel Debrecenből pesti színházba. Első találkozásra kellett hangulatot teremteni. Ezt elértük, a taps mindenütt bejött. — S nemcsak a taps jött be. A tetszésnyilvánításon kívül — akarva-akaratlanul —, úgy látszik, másféle, bonyolultabb érzéseket is megbirizgáltunk, hallottuk, sokan Pestet nem egy este, hanem többször és nappal is akarják látni. Magyarán: haza akarnak látogatni. Akik eddig még nem voltak ... — Én slágeregyveleggel léptem színpadra. Volt ebben sok régi... Mert ugye, tetszenek emlékezni, hogy a „Jön-e velem, nagysád simmit járni?” meglehetősen régi, és régi a „Jaj, Sári rosszul lett, mert a szoknya hoszszú lett”, és az sem nevezhető éppen újnak, hogy „Oly jól csúszik ez a banánhéj...” Nos ezzel az egyveleggel Manchesterben, a rendkívül hangulatos, szinte családias esten éri utói a végzetem. Amikor a közönség sorai közt sétálgatva, nagy nevetések közepette belekezdtem a „Kicsike, vigyázzon, mert egyszer nagymama lesz” kezdetű dalocskába, észrevettem, hogy egy hölgy unott, szinte savanyú arccal ül a székén. Kétségbeestem. Hát minden hiába? Nem tudom megnevettetni az én kedves közönségemet? Gondoltam egy merészet, éneklés közben „Kicsike, vigyázzon.. — beleültem az unott képű hölgy ölébe. Egyedül neki énekeltem. A siker fergeteges volt, ám a hölgy arca nemhogy felderült volna egyre unottabbá vált. Boldogtalan voltam. Egészen addig, amíg nem közölték: a hölgy egyetlen szót nem értett az egészből. — A magyar közönség között ő volt egyedül — angol. (H) 10
