Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-06-12 / 12. szám
A NYÁR A HAJNAL A tó sötétzöld fodrokat vet a könnyű szélben, lustán borzong a felszín, a fény nyilai elsuhannak fölötte. Keleten, Siófok felé enyhe vörössel nyílik az égbolt. S lassan, mint hűvös, puffadt üveggömb, a vízre felépül a nap. Pirossal árnyalt aranyhíd ível át most a Balaton felett, a tihanyi dombok lábáig ér. A csönd véglegesnek tűnik, s ebben a parttalan, csodálatosan tiszta állapotban egyre közelibb, egyre elviselhetetlenebb lesz a ragyogás. A tó kitárul, s megalvad a felszín, egy pillanatig szürkére változik, lassan sodródó pára lebeg fölötte. Csak a fény harsog, az izzó, fentről és lentről egyformán áradó hűvös lobogás. Néptelen a part. A távolban, ott, ahol Tihany és Szántód opálos árnyékként kinyúló földjei épp hogy nem összeérnek, fehér folt lebeg a vízen; talán vitorlás, talán sirály. Jobb kéz felől nádasok sárga-zöld csíkjai húzódnak, az egyre jobban megvilágosuló vízen ismét borzongás ■ fut át. Ez az óra a korán kelőké, vagy azoké, akik a tó mellett ébren töltötték el az éjszakát. Napfelkelte előtt, mikor a lilába hajló égen egymás után kílobbannak a csillagok, a mólón, s körös-körül a nádasban rejtőző padokon, mint szentjánosbogarak — pislákolnak a horgászlámpák halvány fényei. A halra — süllőre, pontyra, angolnára — lesők ismerik a füredi éjszakát. A lágyan lélegző, illatos hűvösséget lehelő csendet, amit az élőlények — állatok, fák, füvek, nádasok — parányi moccanása tölt meg, a szinte észrevehetetlenül halk nyüzsgést, motoszkálást és zümmögést a nyár, az élet örökös ritmusát. És ismerik a fiatalok is, akik a sétány vén fái alatt fülelnek erre a hatalmas szívdobbanásra, s önmagukat lelik meg benne. A hajnali fény jöttével kialudtak a lámpák, s most, aki a tóba nyúló móló kövein, vagy a nádasok ösvényein a természet neszeit értő füllel figyeli, kilesheti, hogyan ébred a víz. Csöppnyi loccsanások törik meg a csendet, aztán hirtelen robajló csattanás, karcsú ezüstös test csillan meg a fényben, körülötte látni lehet a menekülő keszegek csillag alakban szétspriccelő nyomát. Á legnemesebb balatoni hal, a fogassüllő vadászik e hajnali órán — halászok, horgászok és ínyencek gyönyörűsége. Távolabb látni lehet a bolondozó balinok hordáját; a balin a korányé ri Balaton delfiné. Ez a magányra való, csöndes szemlélődő állapot hél óra tájig tart Füred partjain. A rutinos, öreg horgászok ilyenkor már összepakolják készségeiket, a meleg közeledtével mélyebb vizekre húzódik a hal. A jó horgász innen ritkán tér vissza üres kézzel, hiszen a Balaton még máig is Európa egyik legtisztább vizű tava, ez idő tájt kezdi kiheverni az 1965- ös nagy halpusztulás következményeit. Ismét feltűntek a kapitális süllők, a nagy harcsák, s a pisztránghoz hasonló hevességgel harcoló balinok. A balatoni hal — a víz tisztasága és növényi világának viszonylagos épsége következtében — úgy mondják, talán a világ legjobb ízű hala. Aki evett már a füredi Baricska csárdában valaha is roston, egészben sült fogassüllőt, azt hiszem egyetért ezzel a megállapítással. S egyetértenek vele azok is, akik most — e kora reggeli órában — a parti sétány közelében levő halsütőhelyeken paprikás keszeget esznek reggelire, s füredi rizlingből készült fröccsöt isznak rá — habár az igazi borértők azt vallják, az itteni bort szódával elrontani szemérmetlenség, ízlésbeli ferdeségre utal. A DÉLELŐTT Nyolc óra tájt a parton megjelennek az első strandolók. Vitorlák csattanása hallatszik, hófehéren csapdosó szárnyakkal telik meg a víz. Motorcsónak mögött vízisí száguld — s ha jómagam nem is próbáltam ezt a rendkívüli vonzó vízi sportot, mások tapasztalataira hivatkozva elmondhatom — a Balaton nyugodt, sima vize, az enyén lejtő meder biztonsága, a tó viszonylagos telítetlensége — eszményi színhelyet biztosít a vízisízés szerelmeseinek. A fürdőzők viszont nem túlságosan örülnek a motorcsónakok zajának, s az olajfoltoknak, amelyeket maguk után hagynak a vízen. S talán igazuk van — mert a Balaton, s a füredi part — elsősorban fürdőhely, jellegében pótolhatatlan. Nehéz leírni azt az érzést, ami elfogja az embert, amikor naptól felhevült testét megérinti ez a víz! Így mondom: „Ez a víz!” Mert véleményem szerint különbözik minden mástól, amit ismerek. Más a tenger tömör, végtelen érintése, más a svájci tavak mélységes hűvöse, nem beszélve az uszodák pocsolyájáról; a Balaton érintése olyan, mint egy hűvös, eleven, sima kéz, nem csupán körülveszi, hanem befogadja az embert; ringatja, csitítja, megbékíti. Lágy és engedelmes, hűsít és feloldoz, nem lehet vele betelni. S talán a délelőtt a legalkalmasabb a strandolásra, a víz hőfoka — az időjárástól függően — húsz, huszonnégy fok. A nap még nem perzsel, a víz és a fény aranybarnára színezi az ember bőrét, ez a szín — szavamra mondom — csak a Balaton mellett alakul ki, s különösképpen Füreden, ahol a dúslombú fák hűvösséget lehelnek. Lehet, hogy tévedek; s önmagamat csapom be, de én mindig így hittem, így tapasztaltam, ki tudja? ... Talán a Balatonhoz, s Füredhez fűződő szeretetem miatt. Most véges-végig a parton, s a közeli vízben fények és színek remegnek — napernyők, gumimatracok, vitorlák, s a barna testek foltjai. Megállás nélkül, kitar tóan pereg alá a fény az égbolt feltárult mélységeiből. Ha valaki végigfekszik egy gumimatracra, s hanyatt dőlve hagyja, hogy a víz é; a szél apró loccsanásokkal ringassa, sodorja, s behunyt szemére a fény tüzes, vörös bársonya borul, egy idő után úgy érzi, hogy kiszakadt a világból, valahol a végtelenben lebeg szépséggel megteli tve. A felnyíló szem aztán a víz akvamarinja fölött Füred partjaira pillant, kecses tornyok, á házak fehér foltjai, a szőlővel befuttatott zöld lankák tűnnek elő, a város, a tó felől nézve új arcát mutatja, talán kedvesebbet az előzőnél is. Ily módon mire elmúlik a délelőtt, az ember csudára megéhezik. Választhat az elegáns szállók, s a csárdák éttermei között — habár a leghíresebb csárda, a Baricska, az építkezések miatt még zárva van. Füred híres konyhájáról, magyaros ízeiről, hogy csak néhányat említsünk: nem evett az még jót, aki Füreden nem kóstolt halászlevet, gulyást, fogassüllőt, rétest és tepertős túrós csuszát. Tekintettel a nyári fényre és hőségre csak könnyű borokat ajánlatos inni most, habár a füredi szőlőkben megterem a balatoni borok minden ereje, fűszere, zamata. A DÉLUTÁN Amikor felmelegszik a víz, igazán már csak az üdít, ha az ember a mélységek fölé merészkedik. De van még más is; jó könnyű szélben, szelet kavarva siklik a vitorlás — s az orránál felcsapódó víz párája szivárványszínekre bomolva hűsíti a felhevült testet. Füredről — vitorlás hajókkal — könnyen bejárható az egész kelet' rész, Tihanytól Siófokig. Íme, a krónikás kissé belefeledkezett tárgyába, nincs már több helye — bár sok mondanivalója volna a füredi estékről. De talán elképzelhető, hogy a fényben, simogató vízben, könnyű szélben töltött nap után, miféle este következik. Nyolc óra felé ismét megjelenik a vörös-aranyhíd a tó vizén. Aztán szemközt, Tihany nyugati lankái fölött kilobban a nap. Az ember ilyenkor arra gondol — örökösen itt kellene élni ezen a tájon. Hát ilyenforma a füredi nyár. Kristóf Attila Hajnal az öbölben Lent: Esti fények BALATO A RAM B O U 11 Van neki egy botja, egy Petőfi Sándor utcai háza, nagy, árnyas kertje, hol az álmok angyalai szállnak, s van neki egy nagy fehér kutyája. Van neki egy felesége, a hűek hűé, van megszámlálhatatlanul sok emlékkönyve, s vannak neki zöldmázas kerámia borospoharai, amelyeknek tartalmával — saját bor — a szellem készenlétét és a vita szellemét táplálja. Látta zokogni Szabó Lőrincet, amint egy nagypéntek éjjelén A huszonhatodik év szonettjeit diktálta. S látta berobbanni a rambouillet-i szalonba, katalán fehér kalapban, lobogó fehér hajjal, piros sállal, fekete bőrmellénnyel, foltos farmernadrággal, piros harisnyával megjelenve, lakk csattos topánt viselve, az Én, Claudius íróját, Robert Graves-t. S volt alkalma megvendégelni a Nobel-díjas Salvatore Quasimodót — „Balaton, 27 giugno 1961” —. aki a rambouillet-i szalonban felállva, levélborítékot vett föl az asztalról, elvonult egy üres szobába, s a boríték .hátlapjára verset írt, javítások sűrű szarkalábjaival. A verset egy másik szobában Passuth László azonnal fordította — az olasz eredetit nézem az egyik emlékkönyvben, az egyikben, mert számtalan van. Van neki egy népművészeti tárgyakból álló gyűjteménye — nyírfakéregből készült finn pásztorkürt, 1605-ös paraszttányér, az ország egyik legszebb céh-kancsója, ekevas és vasvillafej, gótikus cseh madonna és régi olasz ikon — s egy kéziratgyűjteménye, mármár irodalmi múzeuma szinte, benne Illyés-sorokkal, Szabó Lőrinc A huszonhatodik év kéziratával, A két Bolyai első, kockás diákfüzetben megfogalmazott szövegével, amellyel Németh László ajándékozta meg, Ferenczy Béni Pengető fiú című rajzával, amelyet már bénán formált, 1959-ben, mikor lehozták, meglátogatni a rambouillet-i szalont. S van szíve, amely csak adni, adni, s harmadszor is csak adni tud. A kevéskéből, amije van, sokat. A majdnem semmiből mindent. Na, még egy kevéske bort a zöld cserepekből, na, még egy feketét, szerezzük csak be a frizsidert Illyésnek, fogadjunk szállítókat, vigyük el hozzá, a Fellegvárba, Tihanyba, na még egy nagy összejövetelt, megünnepelni a rambouillet-i szalon magas szellemi fórumán a hetven éves Németh Lászlót, na, még egy telefont Pestre, megmenteni, ha még lehetséges, a füredi fasort, amelyet halálra ítéltek, na gyorsan bort, étket, székeket, helyet, mert megállt a nagy társasbusz Pestről jövet: — Kik érkeztek? — kérdi a hűek hűé. — Az egész Pen-kongresszus Budapestről — a nagy fehér kutyájától lomhán követve, már megy botjára támaszkodva a kerti ajtó felé a kerek arcú, a kis sólyomcsőr-orrú, az ősz szalontulajdonos, valaha volt francia, magyar irodalmi szalonok kései utóda, a vendéglátó, vendégszeretű, vendégrajongó Lipták Gábor, Füred, és az irodalom „Gabus”-a akinek irodalmi vendégházát Illyés nevezte el rambouillet-1 szalonnak, a 17. századbeli irodalomrajongó francia Mme de Rambouillet-re emlékezve. Másokért egyedül című kötetét e szavakkal ajánlotta neki: „Lipták Gábornak szeretettel, köszönettel a rambouillet-i szalon változatlan nívójáért. Illyés Gyula”. S a név mellett négyszirmú virág rajzolata, amely a mai „feleségek felesége” aláírásának jelképe. A virágot jelentő Flóráé, Illyésnéé. Valaha közgazdasági egyetemet végzett Pesten, ide nősült Füredre, újságíró és író lett, a Balaton-vidék kultúrtörténésze, balatoni történetek, figurák, mesék gyűjtögető és kivetítő embere, s ha lenne ilyen rang és méltóság, a pannon vidék, a Balaton, a szent Tihany—Füred—Sajkod szeglet irodalmi helytartója és házigazdája A legszerényebb, mindenesetre a legalázatosabb szolgája annak a már-már irodalmi fővárossá emelődött füred—tihanyi tájnak és műhelynek, amelyben Illyés Gyula, Németh László, Déry Tibor. Passuth László, a szobrászművész Borsos Miklós munkálkodik és teremtve álmodik. Morzsákat próbálok leseperni a terített asztalról, hogy láttassam, érzékeltessem e hely szellemét. Egy alkalommal költői versenyt hirdetett Gabus, díjként egy liter borát tűzve ki, zsűriként a feleségeket nevezve ki. Wilhelm Busch következő két sorát kellett magyarra ültetni: Schöner ist es anderswo: Hier ist man ja sowieso! Mesteri Vas Istvánunk fordítása ez volt: Másutt lenni volna hecc, Ha már úgyis itt lehetsz. Vajda Miklós e sorokai nevezett be: Mindig másutt kéne lenni, ahol vagy, ott úgy sincs semmi.
