Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-02 / 9. szám
Kebelét baljával megijedve rejté, Másikkal az erszényt öve megöl fejté S oda tartá esdő, néma tekintettel, Ha menekülhetne a szűzi élettel. Látva, felel kobzos: „Ne legyen félelmed! Magyar vagyok én is, Lajos hada mellett. „Ha magyar vagy, akkor lovag is vagy" monda A szűz „köszönöm; — de tégy fogadást nyomba’ Hogy utánam nem jársz, nem tudakolsz, s ajkad Ez egész dologról, míg akarom, hallgat.” Még sok időnek keTíeítelnie addig, míg ez a levél eljut a királyhoz. Közben folyik tovább a harc Itáliában. A magyar had számos újahb diadalt arat, ezekben nem kis része van a titokzatos barátnak, aki csak a .válságos pillanatokban bukkan fel. Széles rendet vág az ellenségben, aztán — ha már nincs szükség rá — tovanyargal és nyoma vész a messzeségben. A küzdelem pillanataiban mindig ott látják mellette hű csatlósát, az ifjú kobzost. Most, az Avema birtokáért folyó küzdelemben, történik meg először, hogy a legény elmarad barátcsuhá* urától. Mert bizony a lelkét lába ele hévvel Odaöntené, ha nem tudja regéből, - Mily próbát követel leány a legényt« Volt, ki egész évig, háromig is néha. Lön az ohajtottért fogadásból némát Lóra segítő hát rendbe hozott fékke'' S megvált a leánytól, vékony J reménységgel. Kékszakállú és Judit: Faragó András partnerével, Szónyl Olgával A Borisz Godunov címszerepében Ahhoz, hogy valamelyik nagy művészegyéniségről írjunk, nem szükséges különös indokolás. De ha mégis „ürügyet” keresnénk, semmi sem kézenfekvőbb, mint hogy Faragó Andrást válasszu . riportalanyul — erre egyszerre akár több indokot is találhatunk. A folyton külföldet járó, s hazánknak a világ minden táján megbecsülést szerző művészek közé tartozik, s most, a Bartók-évfordulón kiváltképpen meg kell emlékeznünk arról a misszióról, amelyet a Kékszakállú tolmácsolásával évek óta betölt a földkerekség nagy operaszínpadain és koncerttermeiben. Az operairodalom történetében számtalanszor előfordult, hogy zeneszerzők személyreszólóan írtak szerepet egy énekes számára. Nos, ha lehetséges „utólag születni” egy szerepre — Faragó Andrást egész lénye, hanganyaga Kékszakállúvá predesztinálja. Az ember — ha öt hallja — önkéntelenül az 1918-as bemutató után írt Kodály-sorokra gondol: „Ez az első mű a magyar operaszínpadon, amelyben az ének elejétől végig egyöntetű, ki nem zökkenő magyarsággal szól hozzánk.” Faragó az „ének magyarságát” is, meg a figurából áradó lenyűgöző erőt is „elejétől végig egyöntetűen” képes közvetíteni. És ez rendkívül nehéz, csaknem megoldhatatlannak tűnő feladat, ha az ember meggondolja: micsoda őrült, vad ellentétek feszülnek s csapnak itt össze dramaturgiai és zenei anyagban. Vajon lehetséges-e az operaénekes eszközeivel egy olyan összetett gondolatrendszert kifejezni, amelyben a belülről sötéten hajszoló hatalom a megbékélés, a nyugalom, a szépség sóvárgásával párosul, a kíméletlenség heroizmussal, a megváltódás és megtisztulás vágya ön- és mást gyötréssel keveredik... És vajon lehetséges-e annak a gondolati tartalomnak a megjelenítése, amely a nő és férfi problematikus kapcsolatán túlmutatva általában az emberi társulás tragikumát feszegeti, pontosabban: a magányosság kínját a társadalomban. Tehát azt a lelkiállapotot, amely 1911-ben Bartókot jellemezte, amikor az operát írta. Ebbe a lelkiállapotba belejátszott Kirkegaard és Nietzsche filozófiája éppen úgy, mint Wagner Bolygó hollandija — a magányos lelket csak tiszta és önzetlen szerelemmel lehet megváltani —, és e sok távoli vonatkozást még szövevényesebbé (vagy éppen egyszerűbbé, átlátszóbbá?) teszi az a bizonyos „elejétől végig egyöntetű, ki nem zökkenő magyarság”. S e sokrétűséget — tehát valamennyi mögöttes eszmei motívumot nemcsak zeneileg intonálni, hanem átélni és átadni — erre képes Faragó és muszáj minderre gondolni, mindezt megírni, ha az ember találkozik vele. Mert ha a találkozás nem is a színpadon, a Kékszakállú várában történik, hanem például egy presszóasztal mellett, akkor is magával ragad kirobbanó, sodró erejű egyéniséAzt lovevé, ezt is már oldani nyála. Ki is oldta félig: de hogy’ elámúla! Sisak alól hosszú hajadnnhaj omlik, Kebele is duzzad, hogy a vért kibomlik: Odakapott kézzel, noha öntudatlan, S szeme nyílt a holtnak, másik pillanatban. És amíg ezt mondja, érezzük objektív mérlegelése mögött az indulattól fűtött szimbólumokat, amelyek a mű visszatérő motívumai: vér és könny, lánccsörgés és sötétség. De a minőségi értékmérők mellett a menynyiségi faktor sem mellékes, mert hiszen az újra és újra átélés, a sokszor-éneklés a kiérlelést, az egymásrarakódó, összefonódó rétegek feltárását, kibontását teszi lehetővé. És Faragó András több mint százszor énekelte a Kékszakállút. Vagy inkább úgy kell mondanunk: több mint százszor volt Kékszakállú, mert az volt, azonosulása a figurával, a művel, Bartók zenéjével lenyűgöző. Nem véletlen, hogy az egész világon felfigyeltek rá ebben a szerepben, amelyet énekelt a New York-i Lincoln Center Hall-ban, s több mint tíz alkalommal nagy nemzetközi fesztiválodon: Varsóban, Prágában, a brabanti Holland Fesztiválon, Edinbourghben, Wiesbadenben, Salzburgban, Chicagóban. De Operaházunkban szintén sokat, s természetesen mást is énekel. Legjelentősebb szerepei Verdi Otellójában Jágó, Don Carlosban a főinkvizitor, Alban Berg Vozzekjében a címszerep. Wagner Bolygó hollandijának szintén a címszerepét énekli, a Rajna kincsében, a Walkürben Wotant, Erkel Bánk bánjában Peturt, s egyénisége, színészi sokoldalúsága bizonyságaként Mozart vígoperájának ellenállhatatlanul csípős humorú Figarója. Az opera mellett a klasszikus daléneklés s az oratórium is kedves műfaja, mindegyikben megismerték s nagyra értékelték, New York, Chicago, Brüsszel, Liege, Bukarest, Moszkva, Párizs, Berlin, Philadelphia, Cleveland operaszínpadain s koncerttermeiben. A hazai megbecsülés bizonyságaként a Liszt-díj, a Székely Mihály Emlékérem és a Magyar Népköztársaság érdemes művésze kitüntetés tulajdonosa. Jövő terveiről kérdezem. 1971 januárjában Stockholmban énekli koncertszerű előadásban a Kékszakállút. Doráti Antal vezényletével. önkéntelenül elmosolyodom. Ügy tűnik, valóban ez a sors által számára rendelt szerep. Vagy mégsem? — Nemrég rendkívül vonzó feladatra kapjam meghívást — meséli —, szeptemberben Kölnben a Borisz Godunov címszerepét fogom énekelni nemzetközi szereplőgárdával, s az előadást az Egyesült Államokban élő Kertész István vezényli. És most ő az, aki kicsit hamiskásan, jelentőségteljesen elmosolyodik. — Mondanom sem kell, hogy ezt a meghívást annak köszönhetem, hogy Kertész István felfigyelt rám New Yorkban — a Kékszakállú előadásán. Soós Magda ge. amit az tesz különösen értékessé, hogy tudjuk: individuális hömpölygését, ha kell, képes a szerep, a feladat medréhez szabályozni. A beszélgetés a szabványos életrajzi elemek összerakásával kezdődik. A Zeneakadémia ének tanszaka, 1947—48: budapesti Vígoperatársulat, 1949 óta az Operaház szólóénekese basszbariton szerepkörben. De tüstént átcsap az egyszerű tények korlátain egy megjegyzéssel, amelyben — noha szorosan a tárgyhoz tartozik — a szenvedélyesség dominál. — Zongora tanszakra is jártam, s ez azért fontos, mert Bartókot énekelni hangszeres A Rajna kincsében és a Walkürben mint Wotan alap nélkül — egyszerűen lehetetlen. Bármilyen ösztönösen zseniális egy énekes, Bartókhoz nem szabad és nem is lehet nyúlni egyéb zenei képzettség nélkül. Különös, de nagyon is tanulságos, amint robosztus lénye minden izzásával a józan, tárgyi-mesterségbeli tudás pártján áll. Majd arról beszél, hogy mit jelent számára Bartókot énekelni. — Bartók a Kékszakállúban egy óra alatt bemutatja az emberi élet legsúlyosabb konfliktusait a hét kapuval s bezárt köreivel. Ezt a sürítettségében sokfelé mutató teljességet megszemélyesítve továbbadni szinte kimeríthetett en szerep, s minden alkalommal új, izgató feladat. Itt hangkarakter és színészi karakter, művészi teljesítmény és emberi alkat — elválaszthatatlanok. Piroska feleszmélt a tetszhalálból, de életkedve nem tér vissza többé. Elvonul a világtól, a Nyulak-szigetcn álló rideg apácakolostor lakója lesz. Oda egykori szépsége, sorvadozik, érzi, hogy közeledik számára a végső óra. Nem bánkódik miatta, de mielőtt meghal, még valamit el akar végezni. Levelet diktál örzsénck, a királynak szól a levél. Piroska esküvel tanúsítja benne, hogy Toldi nem lehetett a sírrabló. Beszámol arról is. amit társnői megvallottak neki: látták, hogy a végzetes viadalra Tar Lőrinc teljes vértezetben állt ki, s ellenfele egy szál karddal küzdött. Toldi nem orozva ölt! Esedezem hát — ki földi képe Annak. Ki kegyelem-forrás — Felséges uramnak: Kegyelemből Toldi . lovagot feloldja. — Ne legyen hős kardját alacsony bűn foltja. Paripát vön észre, mely nekivadultan Visszafelé száguld, s hozza urát —- holtan. Kengyele felcsúszván tartja egyik lábát Maga, tört virágként, verdesi a kápát, Fiatal, sőt gyermek nemes apród, látja Megesett a szíve: „hátha megél, ^ /v S vezeté jó távol egy szakadék-érre, Hogy megmossa sebét s bekötözze, félre. Sebet ugyan kívül nem lat, se' pedig vért Tán sisak elrejti, vagy az acél ing-vért? ; Szembe lován a vad lovat addig űzte Mig megállíthatta, vezetékre fűzte •* 1 EXCLUSIVIDADE EXPORT IMPORT BODOLAY TELEFONE 2J-1672 Tokaji aszú Tokaji szamorodni édes Tokaji szamorodni száraz Badacsonyi kéknyelű Badacsonyi szürkebarát Egri bikavér Pecsétes barackpálinka Pecsétes szilvapálinka Hubertus Baracklikőr és még számos kiváló minőségű magyar bor és szeszesital különlegesség Brazíliában 10
