Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-02 / 9. szám
1969-1970 XIX. Három család állapotrajza 2. Ináncsiék Ináncsi Lászlónéval is az egészségügyi állomás előtt ismerkedtem össze, miközben a szövetkezet teherautójára várakozott. Nagynevetve tiltakozott, amikor föltételeztem róla, hogy a napi fárasztó munka után már terhes lesz a vendéggel — velem — beszélgetnie. Méghogy neki terhes volna a vendég! Méghogy ő fáradt a beszélgetéshez! Egyébként nem is volt az beszélgetés. Csak győztem jegyezni, amit Ináncsiné mondott a kétszavas kérdésre: — Hogyan élnek? — A nagymama főz, ő bánik a háztáji jószággal is. A húgom, Orosz Margit elvált aszszony, ő is velünk étkezik, de külön lakik. A téesz végett jó ez a közös konyha, így mindketten nyugodtan dolgozhatunk, tudjuk, hogy a mama mindent ellát idehaza, már úgy értem, mindkét házban, a Margitéban is, meg a miénkben is. — A férjem már nyolc—tíz éve Budapesten dolgozik, kőművesekkel. Hetenként egyszer jár haza, általában 2500—3000 forintot hoz havonta. Az utazás nem kerül sokba, 56 forint, de egyet egy hónapban a vállalat áll. („Az ember summásmunkával keresett az idén 102 pengőt, ez az esztendő napjaival elosztva, napi 29—30 filléres átlagot jelent a család, napi nyolcfilléres átlagot egy családtag számára — írja Szabó Zoltán az egyik tardi családról. — Ez a számítás persze teljesen elvi értékű, hiszen a kereset jó része elment a ház javítására, adósságtörlesztésre, odahaza az öszszes vagyonuk pár fillér, az embernek pontosan 6 fillérje van a zsebében.”) — Van egy katonafiúnk. Mezőgazdasági gépszerelő a szakmája. Három évig tanulta, másfél évig gyakorolta, aztán bevonult. Hat ötvenes órabérrel kezdte, de fél év alatt letette a gépkocsivezetői tanfolyamot motorra, traktorra, mindenre. Igaz, akkor csak egyszer jött haza, hat hónap után, mint egy régi summás. — Még egy fiúnk van, 15 éves, szakmunkás tanuló Miskolcon, a Nagyvágóhídon. Már ő is keres: 120 forintot. Hetenként jár haza. Miskolcon az üzemben egy forintért kap naponta ebédet és reggelit. A vacsorát neki magának kell kiállítania. Hát én fölpakolom alaposan kenyérrel, hússal, szalonnával, süteménnyel, gyümölccsel. De azt hiszi, kitart nála egy hétig? Dehogy! A fizetésén túl 150 forintot visz el hetenként — pótlásra. De kell is neki az erő, hisz’ szakmunkásként dolgoznak már, pedig csak másodéves tanuló, mert kevés az ember. (1935: „Ételük csupán leves, nagyrészt tésztaleves, rántottleves, ilyesmi. Húst az ember utoljára még a munkában evett, az asszony nem emlékszik rá, pontosan mikor, úgy tavasszal lehetett, — mondja. Cukor az egész esztendőben egyszer volt a háznál, mikor a kisgyerek nagyon meghűlt, az anyja teát főzött neki, abba tett néhány kockát.”) — Én, hiszen tudja, szövetkezeti tag vagyok. Meg tanácstag is. Az én szavam is benne volt abban, hogy végre kiépítik ezt az utat; éppen ott volt, hallotta, hogy Piros néni milyen tűzbe jött miatta egyik nap, ideje tényleg, hogy' megcsinálják, senki se böcsmölje a tanácsot az út miatt. — Ezt a házat félig építőben vettük. Én vakoltattam, vettem belé az ajtókat, ablakokat. 1963-ban megrongálta az árvíz, mert nem betonalapon áll, de annak már nyomát se látni, igaz? Itt, a zárt verandán vagy a nyitott kicsin vagyunk legtöbbször, itt szoktunk enni is. A konyhában nincs tűzhely, minek?, úgyis a nyári konyhában főzünk, de „A nagymama főz, ő bánik a háztáji jószággal is.” A „fizethetetlen” nagymama Ináncsiné kipróbálja az új gáztűzhelyet itt tartjuk a mosógépet. Ebbe a szobába most akarunk venni bútort, valami szép hálót. Ebbe a szobába pedig a télen tévé kerül. (1935: „Földje nincs, mindössze a ház egyik szobája az egyik tardi napszámosember tulajdona, az is a feleségére maradt örökül. Az egyik ablakot szalmazsákkal tömték el, a másikat deszkával szögezték be és csak a harmadikon hivalkodik ablaküveg... A falat nemrégiben tapaszthatták meg sárral, ahogy hozzáér az ember, nedves és hideg. A kemencét szalmával és kukoricacsutkával táplálják, kegyetlenül füstöl, ez a füst befutja a szobát és valami kevéssé melegít is, amíg kimegy a bedeszkázott ablak résein. Az asszony, egy nagyobb és egy kisebb gyerek mezítlábasán sétál a szobában... Az ingó: egy ágy, egy keskeny és alacsony padka, melyen a négy családtag egyszerre aligha férne el, láda, egynémely ócska holmi és mindenkinek annyi ruhája, amennyi éppen rajta van. Földjük nincs semmi, állatjuk semmi, búzájuk, termésük télire semmi, felsőkabátja egyiküknek sincs, cipője nincs az asszonynak és a két gyereknek.”) — Mindezt kettőnk keresetéből szereztük, mert nekünk 46-ban semmink, de semmink se volt még. Tudom én, hogy maguknak, városiaknak, nem nagy szó egy olajkályha vagy egy gáztűzhely, de nekünk! Nekünk... Nem is tudom elmondani, milyen könnyebbség. — A kereset a téeszben nem rossz. Tizenhárom és fél ezer forint volt a keresetem 1968-ban. Az idei talán még több lesz. És ehhez még hozzájön a háztáji. Van egy fias kocánk, egy hízónak valónk, kettőt eladtam, mert nem szerettem őket, meg kellett a pénz is. Tehenünk nincs, nehéz takarmánnyal bírni. Különben is, lesz a boltban tej, még a csarnokba se kell menni érte. Csirke, liba sok volt, de jó néhány elpusztult, igaz, maradt is. - Tyúkom van öt, csirkém 16, libám 20, meg nyolc japáni lúd. Látja, ezért fizethetetlen a nagymama! Igaz, azt mondja, csak addig vállalja a bajlódást a jószággal, amíg a nagyobbik fiam leszerel, aztán nem csinálja a háztartást. Pihen. 64 éves, de az unokái csak az ő főztjét szeretik. — A férjemnek nehezebb, ő magát kosztolja, tönkre is ment bele a gyomra. Pedig nekem azért nincs se szombatom, se vasárnapom, mert két emberre készítek, csomagolok, nem is számítva a katonafiamat. Azért moziba el-eljárunk, a mama is nagyon szereti. Még színházban is voltunk, de most nagyon elfoglaltak vagyunk. A fürdőbe is el szoktunk járni Bogácsra, én tévét is szoktam nézni, amíg volt a fiatalok klubjában, amióta onnan elvitték, azóta a tanácselnökéknél. Ö is fotográfiákat mutogat, a gyerekekről főleg. A nagymama, ahogy az unokái kerülnek szóba, fölélénkül, a maga csöndes-szerény módján büszkélkedik velük: milyen jó kiállású gyerekek; mennyire szeretik őt, talán még jobban, mint az édesanyjukat (ezt azonban csak akkor mondja, amikor Ináncsiné kikíséri az egyik vizitbe jött szomszédasszonyt); hogy csak az ő főztjét kérik; hogy azt hitte: a nagyobbik sír majd bánatában, mert katonáskodnia kell, s itthagyja a szülői házat, de nem, megszokta, most már igazi ember. Amikor kikísér, odasúgja még: — A szülők, látja, el se hiszik, hogy felnőnek a gyermekeik. Azt szeretnék, az én lányom is azt szeretné, ha mindig a szoknyájuk mellett maradnának. De én azt mondom, ha egyszer megnősül az a gyerek és családot alapít, akkor ne a szüleit szeresse, hanem a feleségét meg a gyermekeit, így lesz csak boldog. És az, hogy boldog legyen, az a legfontosabb. Igaz-e? (Folytatjuk.) Garami László ARCKÉPEK A MÁBÓL dákomé JCl/u'a PSZICHO-QRAFOLÓQUS RIPORTER: Mikor es hogyan vált tudatossá különleges képessége? Tud-e valamit az ön képességének fiziológiai alapjáról? ÁCS KLÁRA: Ahhoz, hogy valaki jó pszicho-grafológussá váljék, vagyis, hogy munkáját művészetté emelhesse, sokágú ismerettel és fejlett intuitív készséggel kell rendelkezzen. Fiatal koromban a művészetek különböző ágait műveltem. Az írás, mint olyan gyermekkoromtól kezdve érdekelt. Szokásommá vált, hogy ha egy-egy írás elém került, önkéntelenül kommentárokat fűztem hozzá. Abban az időben ez öntudatlan megnyilvánulásom volt. Később, a harmincas években egy vizsga után beléptem a Magyar Irástanulmányi Társaságba. Ebben az időben már tudatosan képeztem magamat. Különböző kórházakban elkértem és megkaptam betegek kézírását, majd az elemzés eredményét egyeztettük a kezelő orvosokkal, akik természetesen közelről ismerték páciensüket. Készségem fiziológiai alapja az átlagtól eltérően érzékeny idegrendszer. RIPORTER: Az íráselemzés tudományában milyen szerepe van az intuitív képességnek, és milyen a tanulásnak? ÁCS KLÁRA: Magasabb rendű szerepe van az intuitív képességnek, de a tudomány gyakorlása elképzelhetetlen tárgyi képzettség nélkül. A grafológiának nagy nemzetközi irodalma van. RIPORTER: Véleménye szerint mi az oka a grafológiát körülvevő misztikának? ÁCS KLÁRA: Minden olyan emberi tevékenység, amely kivételes személyi-fiziológiai adottságokkal függ össze, tehát nem mindenki számára érzékelhető — alkalmas a misztifikációra. RIPORTER: ön sokat járt külföldön. Bizonyára tapasztalta, milyen divatos az asztrológia és a grafológia. Tudomásom szerint sok sarlatán is működik ezeken a területeken. Erről kérem a véleményét. ÁCS KLÁRA: Angliában, Svédországban és sok más országban jártam. Mindenütt azt tapasztaltam, hogy az emberek egyre nagyobb érdeklődést tanúsítanak ai asztrológia és a grafológia iránt. Ennek különféle okai vannak. Ezek közül csupán a véleményem szerint legfontosabbat említem. Nevezetesen: az emberek bizonytalansági érzete fokozódott. Ebből következik, hogy elszántan, gyakran elkeseredetten keresik a bizonyosságot, a kivezető utakat. Tehát a jó grafológusnak az a feladata, hogy meglássa az egyén külvilág felé irányuló hibás cselekedeteinek okait, és a helyes vágányra terelje. Ez a munka egyik része. A másik: a személyiség belső problémáinak megvilágítása és lehetőség szerinti megoldása. Kétségtelen, hogy ezen a pályán világszerte sok sarla-Rákosné Acs Klára tán működik. Azt hiszem, e tudományt körülvevő misztika segíti létezésüket. Es még valami: az emberek nagy része csodaváró. RIPORTER: Kérem, beszéljen a grafológia történetéről. ÁCS KLÁRA: Az időszámításunk előtti kultúrnépeknél csak nagyon kevesen ismerték az írás művészetét. De már ekkor a római császárság történetírójának, Svetoníusnak feltűnt, hogy a császárok aláírásában (nem mindegyik császár tudott írni) személyiségüket kifejező különbségek rejlenek. A XVIII. században Goethe figyel fel az írásban kifejeződő jellegzetességekre. Tapasztalatait közölte Lavaterrel, a híres antropológussal. Lavater alapos kutatások után lerakta a grafológia tudományos alapjait. RIPORTER: Hogyan fejezi ki egy ember írása a személyiségét? Ha külsőleges okok miatt megváltozik — akárcsak időlegesen is — valakinek az írása, ez a körülmény nem zavarja-e az elemzést? Meg lehet-e téveszteni önt tudatosan elferdített írással? ÁCS KLÁRA: A gondolatok rögzítésének képe az írás. Mint ilyenről a tudomány és intuíció birtokában megállapítható az írás tulajdonosának teljes személyisége. Az írás átmeneti megváltozása tudományos szempontból zavaró lehet, de az intuíciót nem befolyásolhatja. Különben is, minden ember írásának vannak állandó jegyei. A kérdés harmadik részére példával válaszolnék. Egy embertől kétféle írást kaptam, amelyet valóban kétféleképpen elemeztem. De kiderült, hogy neurotikus személyiségről volt szó, aki változó állapotaiban a valóságban is változó egyedként viselkedett. RIPORTER: Eddigi tapasztalatai szerint milyen pontossággal dolgozik ön? ÁCS KLÁRA: Ahelyett, hogy elismerő levelek sokaságával terhelném, elemezni fogom az ön írását. Az talán hitelesebb. RIRORTER: Elemzése minden lényeges vonatkozásban helytálló. Köszönöm a figyelmét és az idejét. Salamon Pál „Ezt a házat félig építőben vettük. En vakoltattam, vettem belé au ajtókat, ablakokat.” Jobbra: az Ináncsi-család itthon dolgozó tagjai. Balról jobbra: Orosz Margit, a nagymama, Ináncsi Lászlóné lt * A . íj&A m 6
