Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-13 / 8. szám
Egy új lakótelep születése Budapesten (Arpád-bíd) fHasiu, tHttfunn pMlMHUfi EL’ v ff ■" ff v 'iljfS *'<i ff * Az ötvenes években a hazai városfejlődés legfőbb jellemzője az új városok építése volt. Ennek a korszaknak legkiemelkedőbb — bár sokat és sok szempontból joggal vitatott — alkotásai Dunaújváros, Komló, Kazincbarcika, Várpalota. Az elmúlt évtized egyetlen jelentősebb új városa Tiszaszederkény — Leninváros, a hatvanas években ugyanis új városok helyett a városépítés inkább a meglevő városok továbbfejlesztésére helyezett súlyt; így születtek meg az új lakótelepek, amelyek közül leginkább a pécsi, úgynevezett Uránváros és a budapesti József Attila lakótelep érdemel figyelmet. Idáig mintegy százezer lakás épült fel az új lakótelepeken, vagyis új városokban és új lakótelepeken ma már mintegy félmillió ember él Magyarországon olyan életfeltételek között, amelyeket a korszerű urbanisztikai törekvések hoztak létre. Mind az új városok, mind az új városrészek építése mögött lényegében azonos urbanisztikai koncepció mutatható ki, amelynek fő célkitűzése, hogy megteremtse a közösségi élet feltételeit. Ennek hangsúlyozása magyarázza azt a fenntartást is, amelyet az elmúlt két évtizedben urbanisztikánkban például a családi házas fejlődéssel szemben tapasztalhattunk: a lakótelepi többszintes, soklakásos épület társadalmi jelentőségét tekintve mint „közösségi” jelent meg, szemben az „individualista” családi házzal. (Természetesen a családi házzal szemben sok gazdasági, területfelhasználási stb. kifogás is felmerült.) Az urbanisztika — a soklakásos épületek előnyben részesítése mellett — a közösségi élet formálásának fontos eszközét látta az új városrészek intézményhálózatának fejlesztésében is, ezen belül kitüntetett jelentőségű volt a művelődési otthon, amely az uj városokban a szellemi központ lett. Mindezen túlmenően várostervezőink az elmúlt két évtized legtöbb új városának, vagy lakótelepének tervében megszüntették a korábbi értelemben vett utcát, a forgalmai igyekeztek elterelni a lakóterületektől, megkíséreltek mennél több nyugodalmas sétálóteret biztosítani, az épületeket pedig szétszórták a térben és nem fűzték rá a forgalmi utakra. Ezért ezek az új városrészek a szem számára új látványt jelentenek, nincsenek bennük üzletektől zsúfolt, forgalomtól zajos, színes főutcák, az új városrészben sétálót nem fogják közre házsorok, meglépetések, néhány parkszerű környezetben elhelyezett típusház látványa között válogathat csupán. Nappal a lakótelepre látogató benyomása kellemes, a lazán szétszórt épületek között szabadon maradó tereket betölti a gyermekek vidámsága: a gyerekek az új városrészeket, akárcsak az új városokat, hamar birtokukba veszik, számukra valóban ez jelenti az otthont és a várost. Este ezek a városrészek már kevésbé vonzók: a szabad terek barátságtalanná sötétülnek, szinte minden lakás ablakában a televízió kékes fénye villog, az utcákon csak hazasiető embereket látni. Vajon milyen társadalmi tartalom, milyen életforma húzódik meg ezek mögött a látványszerűen megragadható urbanisztikai jegyek mögött? Sikerült-e kollektívabbá tenni az emberek életét, sikerült-e emberi közösségeket létrehozni? A Magyarországon néhány éve kibontakozott városszociológiai kutatások egyik központi feladatát éppen ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában jelöltük meg. Budapest új és régi városrészeiben, Pécs, Szeged és Szolnok legkülönbözőbb övezeteiben több ezer családdal folytattak szociológusok interjúkat, amelyek során igyekeztek szembesíteni az építészet életforma-alakító célkitűzéseit a társadalmi valósággal. Mind az új városoknak, mind az új városrészeknek legszembeötlőbb szociológiai jellegzetessége a család szerepének fokozódása s bizonyos értelemben az embereknek családjukba való bezárkózása. A régi és új városrészekben, régi és új városokban élők családi költségvetésének egybevetésénél szembeötlő az új keretek között élők nagyobb megtakarítási vágya és képessége, különösen a belső városrészeket inkább jellemzi a különböző szolgáltató intézmények fokozott igénybevétele. A belvárosiak többet járnak moziba, színházba, gyakrabban fordulnak meg vendéglőkben, eszpresszókban, általában életvitelük inkább „mondén”-, vagy „metropolitán”-jellegű. Az új környezetbe kerülők viszont anyagi eszközeiket főként új lakásuk díszítésére, kényelmesebbé tételére, bútorok, háztartási gépek, televízió stb. vásárlására fordítják s ennek érdekében lemondanak a viszonylag költséges szolgáltató és szórakoztató intézmények igénybevételéről. Az új városok és új városrészek lakói „otthonülők’’, leginkább rokonaikkal érintkeznek, korábbi baráti kapcsolataik felszínesebbé válnak, új szomszédaikkal pedig bensőséges társadalmi kapcsolataik nem alakulnak ki. A terveknek és a tényeknek, a szándékoknak és a megvalósulásnak ezt az ellentmondását sok tényezővel magyarázhatjuk. Mindenekelőtt tisztában kell lennünk azzal, hogy a hazánkban felépült új városrészek és városok korlátozott anyagi és műszaki lehetőségeink miatt ugyancsak szerény megvalósításai az eredeti elképzeléseknek. Még ennél is lényegesebbnek tartjuk annak hangsúlyozását, hogy hajlamosak vagyunk túlértékelni az életforma építészeti eszközökkel való befolyásolhatóságának lehetőségeit. Mivel az új lakótelepeken az átlagosnál magasabb jövedelmű, jobban iskolázott, fiatalabb családok élnek, ebből az előzőekben kifejtett sajátosságok csaknem maradéktalanul megérthetők: az urbanisztikai megoldások csak másodlagos, módosító szerepet játszanak — s ez az építészetet s a városépítést bizonyos szerénységre inti. Talán nem túlozzuk el a hazai városszociológia jelentőségét, ha azt állítjuk, hogy ezek a kutatások is szerepet játszottak abban, hogy az elmúlt két-három évben készült új városfejlesztési tervek már több megértést tanúsítanak a városi társadalom társadalomlélektani sajátosságai és általában a városi lakosság igényei iránt. Az új tervek — említésre méltó e szempontból például Budapesten a Külső-József város rekonstrukciós 10 terve — sakkal inkább törekszenek már arra, hogy az új városrészekben is biztosítsák a városi élet kompaktságát. Miközben a fő forgalmi utakat ugyan továbbra is távol tartják a lakónegyedektől, az új városrészeket már ismét utcákra fűzik fel, az utcákat pedig igyekeznek a lehető legmozgalmasabbakká tenni, nem szakítják ki tehát külön épületekbe az üzleteket és egyéb intézményeket. Mindemellett igyekeznek a lehető legnagyobb mennyiségben bensőséges kis tereket kiképezni, Ül lakótelep Győrött (Nádorváros) (Vámos László (elvételei) ahol a városi életre annyira jellemző személytelen emberközi kapcsolatokra lehetőség nyílik, a zöldterületeket pedig különválasztják e mozgalmasabb és kapcsolatokban gazdagabb közegtől, de továbbra is néhány lépés séta távolságában tartják meg azokat. E most már nagyobb és valóban az „igazi” természet benyomását keltő zöldterületeken helyezik el a különböző gyermekintézményeket, iskolákat, óvodákat, játszótereket és sporttelepeket. Ezek az új tervek a szociológus szemében már organikus folytatásai a régi városnak, nem a régi város romantikus kritikájából, hanem annak érdemi megértéséből és lehetőségeinek továbbfejlesztéséből fakadnak. Urbanistálnkban tehát az utóbbi években fokozódik az igény az eddiginél differenciáltabb, a társadalmi valósághoz közelebb álló és a régi város szerkezetéhez szervesebben kapcsolódó tervek készítésére. Azonban e törekvés helyeslése a szociológus részéről nem jelentheti a városépítési utópiák szükségességének a tagadását. A városépítőnek joga és kötelessége, hogy merészen tudjon álmodni s képes legyen olyan terveket is készíteni, amelyek már új társadalmi szerkezeteknek felelnek meg. A társadalmi változás felgyorsult üteme mellett különösképpen számolnunk kell azzal, hogy egy-két emberöltő alatt a társadalom új struktúrákat produkál: minőségileg megváltozhat a foglalkoztatottság szerkezete, a család jellege stb. Világos, hogy ezeket a változásokat egyértelműen előre jelezni nem lehet, már csak azért sem, mert a változás többféle irányban történhet. A szociológusok dolga lenne, hogy megtalálják az urbanistákkal a közös nyelvet s együtt gondolkodjanak a jövő emberének általunk kívánatosnak ítélt életformájáról s az annak megfelelő urbanisztikai struktúrákról. Ügy gondolom, hogy ez a kérdés a hazai városszociológia következő évtizedének egyik központi feladatává válhat. Szelényi Iván Miköben húga Itáliában Ügyeskedik, hogy kegyelmet eszközöljön ki számára, Miklós, hogy puszta életét mentse, messze földön bújdosik. Előbb egy barát-kolostorban húzza meg magát, de hamarosan innen Is futnia kell. Hosszú hányattatás után bűnbánó zarándokok csapatához kerül. Elnyűtt barátcsuhájában velük vándorol, amerre lassan fulladoznak; Csehország felé. A gyülevész hadban barátságot köt egy jókedvű fiatal kobzossal. Szeredainak hívják, állítja magáról a legény, de később megváltja, hogy álnevet használ. Maga Is amolyan számkivetett földönfutó, mint Toldi. A Zách-nemzetséghez tartozik. A család feje,Zách Felicián egykor, haragos indulatában, merényletet kísérelt meg Erzsébet királyné ellen. Ezért magának és minden rokonának pusztulnia kellett. Toldi előtt hamarosan világossá válik, miféle álszent horda közé keveredett.. Toldi a nagy ostort rengeti kezében. Üti őket hátba, szembe, hason, képen, Úgy szclyeltit ádáz Toldi Miklós közte; Szedi-e magát, vagy soha. c nép össze’ Falun és városban alamizsnát gyUjtnek Szömyitve csodáit u babonás hitnek, Rettentik a népet — s az összegyűlendő Adomány árából megtelik a tömlő; S ba tanyát vernek — „n Isten irgalraazzon! Közös ott mulatság, étel, ital, asszony.” Szitok és trágár szó szemtelenül ordít... Elfutja a méreg, viszi is már Toldit Lefelé a lejtőn„hát ezek így tesznek? Ha mi bűnt megbántak, száz annyit vétkeznek? Hirdetik a böjtöt és a világ, végét: S maguk így tobzódnak, öntözik a gégét’” Hamar egy „tízágút'' az ebek fölvertek. Kit maga a császár legközelébb kerget, El is üti szépen, hajítva gerellyel; örül a császár: hogy jó napra lesz e jel A két jó barát kettesben vándorol tovább. Egyszer pompás úü batár kerül útjukba. Kátyúba ragadt, a népes kíséret hiába próbálja kiemelni. Tol* nekigyűrközik ét egymaga szárazra teszi. A szekér utasa, Károly császár, a nagy erejű barátban felismeri a magyar vitézt, áld annakidején megszabadította Csehországot a rablólovs’ goktól. Meghívja vadászkastélyába. Fogadó udvamok S Toldinak, odaveti e" avárJüpu alatt, Mert vala már hagyva neki parancsolat: Hogy Toldinak adjon tiszta szobát hálni, öltözetet, fegyvert, lovat is használni. Társa felől nincs szó; de semmi rövidség Nem esett: daláért ellátta a tisztség; Toldi megújultan ébrede föl másnap Zsivajára kürtnek, kopó-ugatásnak. Valamivel később lejöve a császár, Biccent a csapatnak, fővel, «mely rá vár. Hadd lám. tudsz-e űzni vadat úgy, mint rablót Nyaka szeget! mindjárt állatnak; Károly bármeddig szívesen látná udvarában a magyar vitézt, azt sem bánja, hogy Toldit főbenjáró bűnökkel vádolják, neki azonban nincs maradása... Toldi elérhette volna, de tisztesség (Gondolta), hogy e vad a királynak essék lm szarvas előtte, második is, bukkan S rónának ered, mely délre alattuk van. Úe nyomja erősen, lova már-már pedzl: Toldi a nagy ostort súgárra ereszti. így szoktuk ezt. Felség, a magyar alföldbn. Tudod-e mit? . .. hátha f ál-sisakot tennénk, V S Nápolyba Lajoshoz j \ - KlV hadakozni mennénk? ^ Csak az a baj, engem »V ' ott nagyon ismernek: \— // Tudom, legelébb is • a király ismer meg. “ *>' : ívni lanta: „van erre a batyuba’ nálam Kész holmi: ehol rőt bajuszom, szakállam, Felrakom ezt. s s/.eplőt annyit az orcádra. Hogy szülő anyád sem ismerne, ha látna ” FOLYTATJUK
