Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-04-13 / 8. szám

A falat díszítő különleges agancsok között szerényen húzódik meg egy bekeretezett oklevél. A Természettudományos Ismeretterjesztő Társulat köszönetét és elisrajzleckéket. Ma hatszáz állat gazdája és ez igazán szép szám, ha meggondoljuk, hogy egyrészt a Veszprémi Vadaskertről van szó, másrészt a megyei Zoo-t mindössze tikertünkben az őzek ki-be sétálhatnak elkerített otthonukból, a vadmadarak, sasok, sólymok az őst magyar vadászmadár-tartás hagyományai szerint — ami egyébként megfelel a modern szemléletnek — nem röpdében, ketrec mögött, hanem szíjjal biztosítva, sziklákon, farönkökön élnek. Persze a vadállatok nálunk sincsenek szabadon, de legalább a szabadság illúzióját nyújtjuk számukra is, a lehetőleg tágas, természetes környezettel. Nem véletlen, hogy olyan állatoknak, amelyek a rabságban úgyszólván soha nem szaporodnak, mint például a bölény, a dingó, nálunk már több kicsinyük van. Munkánkat két fontos törekvés határozza meg: az egyik a kiveszőben levő magyar állatfajok — például a racka juh és különféle vízimadarak — megmentése, a másik bizonyos állatfajok magatartásformáinak megfigyelése.

Es itt a magatartásformák megfigyelése kapcsán fordult a szó Böbére. Böbe, a kedves csimpánzkölyök több mint hat esztendeje Guineá-A kameruni törpekecskék szabadon porty&znak a Vadaskert ösvényein

mérését kívánja nyilvánítani Kasza László áldozatos és közhasznú tevékenységéért, amellyel népünk műveltségének emelésén, tudományos ismereteinek gyarapításán fáradhatatlanul munkálkodott.

Kasza László, a Veszprémi Vadaskert igazgatója semmiféle elismerésről nem hajlandó beszélni, csak a munkájáról. A munkájáról, és mindazokról, „akik” legszorosabb tevékenységi körébe tartoznak: a pusztai sasokról, a rackajuhokról, az örvösmedvékről, a pulikutyákról, s magától értetődően kedvencéről: Böbéről, a guineai csimpánzról, amely néhány hónapja mind a közönség, mind a szaktudósok érdeklődésének középpontjába került.

Kasza László mint kisfiú, valamikor a sárközi Duna-ág különleges vízimadarai között kapta az első természetzenkét esztendeje alapították és akkor húszfőnyi „állománnyal” indult. Kasza László az igazi tudós szerénységével és lelkesedésével beszél birodalmáról, s csakis úgy, mint kollektív munka eredményéről.

— Vadasparkunk nagy kiterjedésű területen fekszik: 75 hektár, azaz ISO hold. Nem fűződött hozzá semmiféle népgazdasági érdek, hogy itt éppen pumákat meg bölényeket tartsunk, csak egy kedves elképzelés volt, amely engem izgatott, s amelyet a veszprémiek lelkesen támogattak. Az egész nagyrészt a veszprémiek aktivitásának eredménye, szakemberek, munkások, diákok működtek közre az állatkert létrehozásában. Egyébként nem szívesen mondom, hogy Allatkert. Az állatok — a budapesti Zoo-tól eltérően — egymástól távol, természetes környezetben helyezkednek el. Vadas-A büszke pusztai sas is jobban érzi magát így, mint ketrecben

(Novotta Ferenc felvételei)

Amint kalodának szép ligetes rónái

S Bence a láncsával őrt áll vala hüven. Amint ide-oda vigyél, hallgatódzik:

Hallja egy bokron túl említeni Toldit; Oda figyel jobban, kfizelébb is megyen. Hogy észre ne vegyék, lassan, lábujjhegyen.

Mond Anikó: „nosza, Bence, édes szolgám, Nagyon éget a nap: szálljunk le, deleljünk, Van patak itt, árnyék s jó legelő helyünk.’ El is «endered ettatxép puha fűben,

TOLDI

ARANY JANOS elbeszélő költeménye nyomán összeállította Cs. Horváth Tibor, rajzolta Korcsmára* Pál.

Özvegy Toldi Lőrinczné hamarosan hírét veszi, hogy Miklósnak el kellett bujdosnia. Nyomban felsiet Budára, hogy kegyelmet kérjen fiának. Lajos király azonban már előbb útra kelt. Serege élén Nápoly ellen vonul, hogy bosszút álljon Öccse meggyilkolásáért Endre, nápolyi király, álnok összeesküvésnek esett áldozatni. Toldiné végül az anyaldrálynőhöz fordul. Erzsébetet nem hatja meg könyörgése. Méltatlannak tartja kegyelemre az „orgyilkost”, a „sírrablót”, aki főbenjáró bűneinek sorát azzal kezdte, hogy az álharccal megsértette a lovagi becsületet. Az özvegyasszony erre elhatározza, hogy Olaszországba megy a király után. Anikó azonban addig kérleli, míg nagy nehezen beleegyezik, hogy őt küldje maga helyett Bence kíséretében.

Azután mindketten paripára kaptak,

A nagy komoly útra vígan el vágtattak: Elül, forgó tollal, sisak-ellenzővel A lovag, — utána Bence sutább fővel.

Ekkor olyat húzott amaz a szent bottal Fejére, hogy elnyúlt, ködös állapottal,

S ott akará hagyni, de Iánrsa-szegezve Oda ugrik tüstént eflbe áll Bence:

Megörült Anikó, s az ovet kibontó:

„Mennyi rubint, gyémánt! soha ennyit!...” m „De nem a kincs!... bátyám jó híre megépül; Mitévők legyünk most!” kérdezi Bencétől. Bence felel: „már hogy mitevők legyünk most’ Két szép fára legitt vonom a két cinkost”

fele neked, fészkes ..

hiszen én raboltam, Te csak őrt álltái, míg én a sírban voltam*

„Meghalsz!” riadóit rá, „ha csak egyet mozdulsz: Hol az a rablott kincs? vagy igyót elpusztulsz!” Tagadta először, de ocsúdás közben Hlncz morog: „ott van, ott! derekán egy övben!

fiát nem te rutái meg, hogy ahol jő Toldi? (Bár segitne, mondok, a követ eltolni);

De te most is futnál, ha én nem biztatlak. Ide hát a felét! különben feladlak,

Hogy te rahftltad ki Rozgonyi sírboltját,

Dózse követjével, kit nyomba’ kísérték. Biztosan Akvila városába értek.

Lajosnak ugyan nőtt a szeme-nyílása!... Beparancsoló a rabokat, hogy lássa. Reszketve kivallák, hogy a sírt meglopták,

Vereté a d 0 z s e vasra legott őket, Vallatta keményen a gonosztevőket. Megíratta mindjárt súlyos rablevelök’, Akarván Lajosnak kedveskedni velők, Anikó és Bence velők ered útnak, így Nápolyba egész báttwrtpgal jutnak..

Aztán esküvel is, jó Toldira fogták; Mire ítéletét a király kimondta. Okét meg a hóhér ösztörűre vonta.

De, ha kedved tartja, nincsen ellenem Hanem, ami báiyád ügyc’-i. * ** -*■*.

Ne Is áhítozzék soha kegyelemre;

Kiderült ugyan már, s áll, hogy nem ő volt a’

Ki a Rozgonyiék sírját megrabolta,

De o r o z v a ölt, s még nagyobbat b vétett Nincs, ami lemossa e lovagi vétket”

Monda Lajos: „Gyenge vagy, öcsém, így szemre:

Böbe és Kedves gondozónője, Irénke

'/(fa

ban járt magyar vízkutató szakemberek ajándékaként került Veszprémbe. Azóta nemcsak Veszprém, hanem az egész ország kedvence lett, s egy nemrég lezajlott tudományos kísérlet folytán a külföldi országok s televíziók is felfigyeltek rá. Nem kisebb vállalkozásról volt szó, minthogy Kasza László visszavitte Böbét születése színhelyére, Guinea őserdeibe, hogy választ kapjon az izgalmas kérdésre: vajon mi a döntő faktor, az ösztön vagy a nevelés?

A kérdést — o tudományos elvi jelentőségén túlmenően

— Böbe „személye” tette különösen érdekessé, olyannyira, hogy a fejleményeket az egész ország legalább akkora izgalommal figyelte, mint egy bajnoki labdarúgó-mérkőzést. Böbe ugyanis az általában intelligens csimpánzok között is, mint egyed, különösen értelmes. Rendkívüli képességeiről Kasza László Pavlov és a müncheni Köhler professzor vizsgálati módszereivel szerzett bizonyságot, majd az egyszerű ügyességi próbák után tovább kísérletezett. Kiderült, hogy Böbe az olyan tevékenységhez érez legnagyobb kedvet, amelynek célja van: vagyis a munkát szereti. Imád szöget a falba verni, takarítani, követ felmosni. Egyszerűbb szerkezeteket pompásan szétszed, majd ... kevésbé pompásan összerak. Szín- és formaérzékből is kitűnőre vizsgázott: az előrajzolt pontokat, vonalakat, köröket az emberi kéztől eltérő csuklószerkezete ellenére kitűnően lemásolja.

Az expedíciót tehát az előzmények tették igazán érdekessé: vajon hatesztendei tanulás, emberek közt forgolódás, civilizált környezet ivódott-e mélyebben Böbe csimpánzlelkébe, vagy pedig

— mindez szertefoszlik az első banánfa láttán, az első dzsungelbeli cimbora hívó makogására?

Nos, mielőtt tovább csigáznánk a kedves olvasó kíváncsiságát, sietve közöljük: Böbe egy percre sem volt hajlandó elhagyni veszprémi barátait, görcsösen beléjük kapaszkodott, és... hazatért. Haza, igen, mert neki már nem a vadon jelenti az otthont, és számára a szabadság is más értelmet nyert. A benne rejlő képességeket szabadították fel. Tele van tudásszomjjal. Különös érdeklődést mutat például a motorkerékpárok, a karórák s a festékestubusok iránt. Amikor hazatért, gondozónőjének, Irénke néninek szenvedélyesen a nyakába borult. Irénke néni egyéves kisunokája szótárában pedig a „mama" után rögtön az következett, hogy: „Böbe”.

Az igazgatónak azonban nem szabad kivételeznie. Az ö számára az egész Veszprémi Vadaskert ügye fontos, ugyanakkor szerény eszközökkel kell valóra váltania törekvéseit. És ha netán szigorú tudományos programja megvalósítása közben néha álmodozni is szokott, álmában minden bizonnyal egy afrikai majomkölyök, vagy egy érdekes dél-amerikai madárfajta jelenik meg, amelyet az 6 címére küld egy egzotikus tájakra szakadt honfitárs.

Búcsúzóul arról beszélgetünk Kasza Lászlóval, hogy milyen sokan s széles körben ismerik a Veszprémi Vadaskertet. A Német Szövetségi Köztársaságban működő, világszerte ismert Grzimek professzor megvásárolta s az oktatásban felhasználja filmjeiket. Dr. Festetich Antal professzor Veszprémbe viszi a hallgatóit Bécsből, két-három napos tanulmányútokra. Kasza László sok előadást tart szabadegyetemeken,

diákotthonokban, munkásakadémián. A veszprémi iskolás gyerekek pedig tavaszszal, ősszel kijárnak a Vadaskertbe, s a biológiatanár ott tartja meg óráit a lehető legszórakoztatóbb és legszemléltetőbb módszerrel: a természet eleven képviselői közt. Soós Magda

Kasza László Igazgató

A bölény, ez a kihalófélben levő nemes állatfajta a Veszprémi Vadaskertben még szaporodik Is