Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-11-28 / 24. szám

ZÁROSOK. iTAK II. ÍÓRUSON Barátcellából lakószoba A Borostyán fogadó Sárospatak történelmi magjába épült, azzal szorosan összenőtt, a levegő azonban a régi Patak, a kollégium és a Bodrog-parti vityillók felöl áramlik be a faragott kapun s magával hozza Patak barátságos lakosságának nyíltságát, szívélyességét, s ezt a rejtelmes áramlást egy öreg tanárember magyarázta meg, aki­vel — útbaigazítást kérve — eszmecserébe bonyolódtunk a fogadó­ból kilépve, a vén tölgyek árnyékában, a zöld gyepen, ahol nyárias felhevültséggel futkároztak a kisdiákok. — Patak, tisztelt uraim — mondotta régidivatú kalapját meg­emelve az öreg tanár — mindig diákváros volt s diákjai nemcsak a kollégiumban kaptak szállást, hanem a polgárházaknál is, ahol tisz­teletre méltó hagyomány volt kosztosdiákot tartani, olyan diákot, akinek már nem jutott hely a kollégiumban. Diákot fogadni és diá­kot tartani, édes szülője helyett édes szülője lenni pedig a vendég­látás legmagasabb fokát jelentette. Aki átlépte a vendégfogadó pa­taki ház küszöbét, az egyszeriben családtaggá változott, az előtt ki­nyílt a kamra és a komód, az úgy érezhette magát, mint aki min­dig otthon volt annál a háznál, ahol koszt-kvártélyra fogták. Ha nem így érzett az idegenből érkezett diák, az a ház népének nagy szégyent okozott, az többé nehezen kapott kosztosdiákot. Gondolom, tisztelt uraim, ebben rejlik annak a magyarázata, hogy Patakon mindenki otthon érzi magát, akár a Borostyánban vesz magának szállást, akár helyszűke miatt a vendégszerető pataki házaknál. Az esti fénysugarak ezalatt beterítették lompos őszi árnyakkal a hajdanvolt kolostorudvart, ahol a kámzsás barátok helyett a fehér­süveges szakács sietett át, hogy a raktárból előhozzon valamely hi­degen tartott vadhúst s abból zempléni különlegességet süssön. A pincérmester a pincébe ballagott, hogy topóval megfaggassa a hegy­aljai borokat őrző hordókat s kiválassza azt a furmintot, amelyet a vadhúshoz majd felszolgálnak az étteremben. A gvárdián egykori cellájában esti pillangó nyakkendőjét kötötte egy angol vendég s azt a rövid, ám találó mondatot forgatta a fejében, amelyet más­nap majd bejegyez a Borostyán vendégkönyvébe, hogy a maga mód­ján megörökítse egy töretlenül szép nagy emlékét Sárospatak váro­sában, ahol nagyon sok kisdiák folyékonyan beszéli Shakespeare nyelvét. Baráti Géza A kollégium kapuja A KOLLÉQIUM JELENE (Vámos László felvételei) zettség, hiszen olyan nevek csendülnek elő a múltból, amelyekre minden életre készülő fiatal tisztelő elkötelezettséggel emlékezhet. A példák súlya alatt meg lehet görnyedni és fel lehet növekedni. S talán egyetlen magyar iskolában sem gyűlt úgy össze a példaadók tömege, mint Sárospatakon. Ügy érezte a króni­kás, az épületből, a folyosókból, az osz­tálytermekből megfoghatatlan, patinás „iskolaszag” sugárzik, valami nagy nyu­galom, a készülődésre alkalmas bizton­ság levegője. Az órák végét harangkon­­dulás jelzi, a zengő fémes moraj mintha a múltból csendülne elő, szólítván a je­lent. Így érzi ezt a krónikás, tagadha­tatlan közelséggel: együtt a múltat, a jelent, s a készülődés áhítatát. Több mint 900 fiatal tanul a sáros­pataki gimnáziumban. A végzős diákok jelentős része egyetemre megy. A taná­rok között sok az egykori diák, több mint az ország bármely más iskolájá­ban. A visszatérésre csábító vonzást leküzdeni úgy látszik nehéz. Mikor Sárospatak múltját idéztük, megemlítettük, hogy valamikor a XIX. század közepén Európa avatkozott köz­be, hogy a sárospataki kollégium való­ságában és szellemében fennmaradhas­son. Comenius hajdani iskolájáról a vi­lág nem feledkezett meg azóta sem. A sárospataki gimnázium az UNESCO támogatását élvezi, ez a tény azt is bi­zonyítja, nemzetközi tekintélye van. És még valamit meg kell említenünk a fennmaradt hagyományok közül: az itt folyó nevelés modern ítéletű hazafias szellemét. Az igazgató szavait felidézve: „a gim­názium humán jellegű maradt”, habár tagadhatatlan, hogy a korunkban oly fontos természettudományok oktatására is nagy súlyt helyeznek De mégis az irodalom, a történelem levegője érződik itt és túl ezeken, Sárospatak specialitá­sa a nyelvoktatás. Működik itt egy an­gol és egy orosz nyelvű tagozat, mind­kettő országos hírnévnek örvend. A diá­kok az országos tanulmányi versenye­ken évről évre előkelő helyezéseket ér­nek el. A pedagógusok a legkorszerűbb nyelvtanítási módszereket alkalmazzák, a tanulók döntő többsége elvégezve a negyedik évfolyamot, kitűnően beszéli a tanult nyelvet, alkalmazni és hasz­nálni tudja, az iskolai nyelvoktatásban szokatlanul magas fokon. Talán ponto­san ezért rendkívül kiterjedtek a sáros­pataki gimnázium nemzetközi kapcso­latai is. A pataki diákok sok távoli or­szág fiataljával leveleznek, s ez a kap­csolat néha szorosabbá válik, kölcsönös látogatásokkal egészül ki, barátsággá növekszik. Sok szót lehetne ejteni még erről az iskoláról, arról, hogy mennyire jó a gimnázium viszonya a kollégium épüle­tében székelő egyházi intézményekkel, s a város lakóival. Talán ez nem is kü­lönös, hiszen Sárospatakon a diák szó ünnepiebben, komolyabban cseng, mint az ország más tájain. Tagadhatatlan, a múlt folytatása- az, ami van. És Sárospatak példája bizo­nyítja, nem szabad veszni hagyni elmúlt idők nemes hagyományát. Kristóf Attila A renovált vártemplom hogy a könyvtár és a múzeum nélkül az iskolák teljességéből is hiányozna vala­mi, hiszen a diákok e hatalmas tudo­mányos gyűjtemények közelében na­gyobb érdeklődéssel és nagyobb lehető­ségekkel felvértezve folytathatják ta­nulmányaikat; a forrás közelében job­ban sarjad a fű. Ezen a helyen szemlélődve óhatatla­nul fölvetődik az emberben a kérdés: a hagyományok, a múlt évszázadok tör­ténései és törekvései való anyagként megmaradnak-e egy város légkörében vagy csak az emberi elme és lélek sa­játja az, hogy kegyelettel őrzi a múltat? Lehet, hogy így van, lehet, hogy úgy, de a sárospataki gimnázium a mostani időkig megőrizte hírnevét, s ami több ennél, nemcsak hírnevében, hanem tendeje alatt kibomlik bennük az em­berré válás, a többre törekvés vágya és lehetősége. Mert Sárospatak nem csu­pán tanít, hanem nevel is. Sokkal erő­sebb itt az összetartozás érzése, mint az ország számos más iskolájában, s ez az érzés kedvező hasonulásra kötelez. A hely szelleme így fonódik össze a jelen törekvéseivel, ahogy Gergely Sándor, a gimnázium igazgatója mondta: „Segíte­nek nekünk nevelni a hagyományok is.” Amíg felfelé ment a krónikás a szé­lesen kitáruló lépcsőkön, s a hosszú kö­ves folyosókon kongtak léptei, erre gondolt: vajon az új, eljövendő kor de­rék, nagy fiai közül is oly sokan kerül­nek-e ki majd e falak közül, mint egy­koron ? Arra gondolt, nehéz lehet itt diáknak lenni, különös furcsa elkötele­A múlt nem vész el. Ez a gondolat motoszkált a krónikásban, amikor meg­állt a sárospataki kollégium udvarán, s a négyszöget alkotó ódon épülettömbök között felpillantott az égre. Csönd vette körül, mintha az idő egy helyben állna. Jobbra a könyvtár és a múzeum régi falai magasodtak, balra a gimnázium és a diákotthonok — mindez a kollégium egészéhez tartozott egykor, s most a múltat és a jövőt felidéző jelenné vált. Mert miért is rekesztenénk ki a je­lenből a sárospataki könyvtárat, levél­tárat és múzeumot, hiszen mindhárom intézmény a jelent szolgálja, szorgos kutató- és alkotómunka folyik itt. A könyvtár századok fölgyülemlett szelle­mi kincsét őrzi, a levéltár átvészelt minden pusztítást, háborút, anyaga fel­becsülhetetlen értékeket rejt, nemcsak egyháztörténeti, hanem nemzettörténeti vonatkozásaiban is. A kollégiumnak a tudományos gyűjteményeket tartalmazó épülettömbje az egyház tulajdonában és kezelésében maradt, de bizonyos érte­lemben állami támogatással dolgozik. Az épületek tatarozása, megóvása álla­mi segítséggel történt, történik,- hiszen az itt felhalmozott értékek a nemzet tu­lajdonához tartozók. A könyvtár és a levéltár szoros kap­csolatot tart a Magyar Tudományos Akadémiával, a tudományegyetemekkel, a múzeum pedig feladatának tekinti a kollégium történetének bemutatását, hagyományainak felelevenítését. Itt Sárospatakon a múlt emlékeinek bűvöletében korunk egyik jellemzőjét tanulmányozhatjuk, az állam és az egy­ház új alapokra épült viszonyát. Az is­kolát, a gimnáziumot 1952-ben az ál­lam vette át, s a kollégium régi négy­szögében így kerültek egymás mellé az egyházi gyűjtemények és az állami is­kolák. Hozzátartozik az igazsághoz, Az ősi kollégium udvara valóságában is az egyik legkiválóbb magyar oktatási intézmény. Nevelői igazi hivatástudattól áthatott emberek, diákjai — talán e példaadás következ­tében — különleges tudásszomjukkal, érdeklődésükkel, kötelességtudásukkal tűnnek ki, mert az a tény, hogy aki Sá­rospatakon tanul, napjainkban is ma­gasabb rendű törekvésekre kötelez. Gyakorta megtörtént, és megtörténik, hogy gondos szülők a fővárosból küldik el gyermeküket Sárospatakra tanulni, ahol, úgymond, a gimnázium négy esz­k-13

Next

/
Oldalképek
Tartalom