Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-21 / 6. szám
A magyar válogatott április 12-én Belgrádban kezdi meg tavaszi szereplését. Hoffer József, az újonnan kinevezett szövetségi kapitány segítőtársával, Kapocsi Sándor edzővel a pályákat járja, a két csoportban zajló bajnoki mérkőzéseket figyeli, a játékosok formáját ellenőrzi A bajnoki küzdelem a tavaszi csonka műsorban is változatos, az eddiginél feltétlenül egészségesebb, igazi harcot ígér. Az Újpesti Dózsa játékosainak nagy tapasztalatával kiemelkedik a mezőnyből; a Vasasnak használt az átszervezés: a Fradi megtalálta régi szívét; a Honvéd egyelőre még elmaradt a várakozástól — az első fordulók tanulsága szerint. Kellemes meglepetést okozott viszont a Videoton, a Hungária úton 3:0-ra verte az MTK csapatát és az Újpesti Dózsával szemben is nehezen adta meg magát. A sportkedvelők érthető érdeklődéssel várják az új válogatott összeállítását, a kapitány kísérleteit. A végleges összeállítás ugyan még várat magára, de a kapitánynak máris akad néhány új, fiatal jelöltje. Egykor mindhárman Hoffer ifjúsági válogatottjában tűntek fel... A BALSZERENCSÉS HÁTVÉD. Bánkúti István, az Újpesti Dózsa 23 éves balhátvédje az egyik. A keménykötésű védő már 1966 őszén, IUovszky kapitánykodása idején cserejátékosként szóhoz jutott a nagyok között. A budafoki labdarúgó később Salgótarjánból visszatért Budapestre s Baróti hátvédet faragott belőle. Sós Károly is felfigyelt rá, újabb játékára azonban nem került sor, mert a balszerencsés Bánkútit sérülések üldözték. A viszonylag alacsony, csak 172 cm magas, csupaszív játékos a bajnok újpesti csapat védelmének egyik legbiztosabb embere. Mindig példamutatóan küzd, s ember legyen a talpán az a jobbszélső, aki el akar futni mellette... A FEJELÉS MESTERE. Vidáts Csaba csak az elmúlt idényben, Mathesz sérülése után, vert véglegesen gyökeret a Vasas csapatában. A pályafutását Szőnyben kezdő, majd Tatabányán és Szolnokon folytató, sokoldalú játékos Mészöly és Ihász, a két sokszoros válogatott közé került a védelembe. Itt is bizonyított, korábban pedig már majdnem eltanácsolták a Vasasból. Vidáts Csaba bárkit kikapcsol a játékból és bizony egy kis keménységért sem megy a szomszédba. Gyorsaságát kellene még fokoznia, erénye viszont a fejjátéka. Egyik emlékezetes fejesét a Népstadionban láttuk. Illovszky a második félidő végén, csereként küldte be a pályára s Csaba az utolsó percben szöglet után remek gólt fejelt a Fradinak, a Vasas értékes pontot szerzett a rangadón ... A VIDÉKI GÓLKIRÁLY. Karsay László a fehérvári Videoton csapatában rúgja a gólokat. Az NB I/B. osztály gólkirályaként végezte az elmúlt idényt, a mostanit pedig ragyogó góllal kezdte a Hungária úton. Ennek a kék-fehérek ellen lőtt gólnak különösen örült. Néhány éve ugyanis egyszerűen elküldték az MTK vezetői, de a nyurga, fekete hajú fuballista mégis bebizonyította tehetségét. A még mindig csak 22 éves Karsay korszerű felfogásban játszik. A támadások befejezésénél is ott van, de a védekezésnél is lehet rá számítani, bejátssza az egész pályát. A kapusok erős lövései és nagyszerű helyzetfelismerése miatt egyaránt tartanak tőle. Bánkúti, Vidáts, Karsay ... Az új fiúk nevével a jugoszlávok elleni válogatott mérkőzés előtt nem árt megismerkedni... Az opera világából v4 lelátótól jelentjük A magyar asztaliteniszezők újra egyre többet hallatnak magukról, s ez biztató az április első napjaiban Moszkvában megrendezésre kerülő Európa-bajnokság előtt. Londonban például a Jónyex, Klampár kettős nyerte a férfi páros angol bajnokságát és a magyar bajnok Jónyer István második lett a férfi egyesben. A nagy érdeklődéssel kísért nemzetközi labdarúgótornák közül a magyarok már csak a Közép-európai Kupában érdekeltek. A Vasas az osztrák Admira, a Bp. Honvéd pedig a jugoszláv Kragujevac csapatával játszik a legjobb négy közé jutásért. A Közalkalmazottak Szakszervezetéhez eddig két sportegyesület tartozott Budapesten. A VTSK (a Városi Tanács Sport Köre) és a Bp Petőfi. A két klub most egyesült és a régi BSE (Budapest Sport Egyesület) nevet vette fel. Az új klub elnökévé Sarlós István, a fővárosi tanács vb-elnökét választották. A BSE főleg a labdajátékokban tartozik majd a hazai élvonalhoz. Száz éve született Maróczy Géza, a kiváló magyar sakkozó 1870. március 3-án Szegeden született Maróczy Géza és 1951-ben balt meg, élete utolsó napjáig írta jelentős sakkclméleti tanulmányait. Az egész világon ismerik Maróczy Géza sakkmester nevét. Pályafutása az üstökösé. Hogyan kezdődik egy ilyen magasra ívelő sportpályafutás? Maga Maróczy így írt róla: „Fél kettőre jár az idő, az ifjú elindul ... könyvestáska a hóna alatt. Iskolából megy haza. Az útjába eső kávéház nagy tükörablakánál megáll, betekint és állva marad. Az ablakmélyedésben levő asztalnál, feketekávé mellett a kávéház két vendége ül, előttük egy fekete-fehér kockás viaszosvászon, melyen különböző alakú figurák állnak glédában és a játékosok azokat tologatják ideoda. A diák áll és bámul, nem érti a dolgot, de a tologatás ismétlődő szabályossága kötve tartja figyelmét. Elkésik az ebédről, pedig szinte futva iparkodik haza. Egész délután töri a fejét, miféle játékot látott. Majd megtudja, hogy sakkjátékot nézett. Érdekli a dolog, megtanulja a lépéseket, azután játszik... játszik ...” Ebből a kisfiúból lett a világhíresség. És ez a megállapítás nem magyar elfogultság. „Ismerünk sok mestert, nagymestert és világbajnokot. Mindegyiknek vannak barátai és ellenségei. Maróczy nagymesternek csak barátai vannak” — írja B. Kagan. az ismert sakk-kiadó. ,,A háború miránk, hollandokra is sok nyomorúságot hozott, de ennek folytán ismerhettük meg Maróczy Gézát, mint sakkmestert, és mint kiváló embert is” — emlékezik Maróczyról a nagy tanítvány, M. Eutve, volt világbajnok. Földeák Árpád, aki Maróczyról könyvet is írt — most adják ki Nyugat-Berlinben német nyelven —, a szakmai részen kívül érdekes dolgot mond el Maróczyról: „1895-ben a Hastingsben tartott versenyre a magyar Makovetz Gyula nem tudott elmenni, és maga helyett az ismeretlen, fiatal Maróczyt ajánlotta. A fő versenyre nem engedték be Maróczyt, de a mellékági sakktornán részt vehetett, megnyerte, és mesteri oklevelet kapott. A fő verseny pihenőnapjain már a nagymesterek is leültek vele játszani, és megismerhették Maróczy képességeit. Mikor megkapta a mesterdiplomát, dr. Tarrasch ezt mondta neki: „Fiatal barátom, jövőre Nürnbergben nagy mesterverseny lesz. Önt oda elsőnek meghívom, ott majd játszani fog, de addig tanulmányozza ezt a könyvet, ez a túl nagy tüzet, amely önben lobog, csillapítani fogja” Ma is híres ez a könyv, Tarrasch háromszáz sakkjátszmáját tartalmazza. „Ez egy olyan könyv volt — mondta négy évtizeddel később Maróczy —, amely az idők próbáját kiállta, ma is eredményes és sikerrel alkalmazható Követtem a német nagymester tanácsát, igaza volt, játékom varázsütésre átalakult és nyugodtabb lett." Maróczy 1896-ban részt vett s nürnbergi versenyen, dr. Lasker Emanuel mögött második lett. 1904-ben megnősült Maróczy, 1908- ban egy időre visszavonult a sakkozástól és az akkor alakult Munkásbiztosítóban dolgozott. Közben 1918—19-ben az államosított színházak főintendánsa lett, emiatt emigrációba is kényszerült. Újra sakkozott és 1923-ban nagy sikert aratott: holtversenyben első lett Karlsbadban, Aljechin és Bogoljubow nagymesterekkel együtt. Amikor 1928-ban hazatért, már tisztelettel vették körül, a Pesti Hírlap sakkrovatát vezette, ez volt a jövedelme a nyugdíja mellett. 1927 óta rendezik meg a sakkolimpiákat. Az első Londonban volt. Maróczy vezetésével a magyar csapat első lett. A Német Sakkszövetség Münchenben 1936-ban soron kívüli sakkolimpiát rendezett, amelyen nyolcas csapatok játszottak. Maróczy vezetésével a magyar csapat olyan sikert aratott, amilyen sem azelőtt, sem azóta nem fordult elő: a magyar csapat kivétel nélkül minden ellenfelét legyőzte. Döntetlenje sem volt. Ezzel fejeződött be Maróczy sakkpályafutása. Szabó és Barcza — mint a legfiatalabbak —, részt vettek ebben a nyolcas csapatversenyben. Maróczy tehát nekik adta át a stafétabotot. Sz. A. Vasas védők egymás közt... Tamás, a Diósgyőrből felkerült kapus és Mészöly, a sokszoros válogatott középhátvéd között Vidáts Csaba Hoffer új jelöltje Hotfer József, az új kapitány a pályákat járja Karsay (sötét mezben), a fehérvári gólkirály volt klubja, az MTK ellen bizonyított Bánkiul István, az újpesti védelem legjobbja Földi Imre 131,5 kilóra javította a pehelysúlyú nyomás világrekordját. A magyar súlyemelők televíziós viadalon biztosan verték az angol csapatot. Közben egv újabb magyar versenyző, a fiatal Chudik Latos túljutott az 50C kilós határon VÍZSZINTES: 1. Bartók Béla táncjátéka, 1926-ban Kölnben mutatták be először, (zárt befük: L. O, Ni. 10. Hentes- és mészáros boltban kaphatók. 11. Baktériumok hatására fogyasztásra alkalmatlanná válik (folyadék, étel). 14. Zenemű átdolgozása más hangszerre. vagv énekhangra. 16. Magas épület része. 17.... Roy (Walter Scott regénye). 18. Azonos betűk. 20. Lóverseny pályája egykor híres volt. 21. Eső is lehet ilyen. 22. Kenessey Jenő operája, szőve gét Krúdy Gyula írta (zárt betűk: A, G, A). 24. Boráról híres község Fejér megyében. 26. Község Biharban, ahol 1904-ben a csendőrség sortüzének 33 halálos áldozata volt. 27. Szó a Halotti Beszéd elejéről. 28. N. M. 29. Simán vágja. 31. Kukiityinban hegyezik. 33. Azonos betűk. 34. Haj színe lehet. 35. A szájüregből a garatba vezető nyílás. 26. R. M. 38. Község Zalában. 39. Törlőgumi. 40. Az egyik Kisfaludy névjele. 41. Azonos névelők. 43. A? elkövetett sérelmet „visszafizeti”. 45. Pán hangszere (fordítva). 47. Görög sziget az Egei-tengerben. 48. Szerte. 49. Jelenlegi. 51. N. Z. O. 52. A favágó munkája, amelyben széthasítja a tüsköt. 54. Ritka férfinév. 56. A kivágott fa középső része (névelővel). 58. Növény vékony ága. FÜGGŐLEGES: 1. Önkormányzattal rendelkező. 2. Növényevő, úszó. vízi bogár. 3. Latyak. 4. Az időmérők mestere. 5. Sűrűn, buján nőtt. 6. A. K. 7. Amerikai hírszolgálati iroda. 8. Tő — táviratban. 9. Közelebbről meg nem határozott tárgy. 10. Prokofjev. a kiváló szovjet zeneszerző operája (Carlo Gozzi meséje, zárt betűk. A, N, E). 12. Település, város, falu. 13. Kipattanásig tele. 15 Horogra való csalétek. 18. Pereme. i9. Ser betűi, keverve. 23. Község, itt diákoskodott Petőíi. 25 Mozart énekes játéka 3 (elvonásban (zárt betűk: S. A, R'. 29. Farágó rovar. 30. Ebben az időben. 32. Szeszes ital. 35. Nem igazi, hamis 37. Nyávogó állat. 39. Személyedről, 40. Kirepül. 42. A szarvasmarha húsának egyik része (névelővel). 44. R. E. M 45. Alacsony termetű állat. 46. Azonos a 18. sz. sorral (az első négyzetbe kettős betűt írjunk). 50. Puha. 53. Azonos kettős betűk (a 2. négyzet „SZ”). 54. Olyan fehér, mint a .. . 55. Paszuly. 57. Személyes névmás. 58. Az alaphangsor 4. és 6. hangjegye. A rejtvény megfejtését nem kell beküldeni, csupán szórakoztatás céljából közöljük. A 4. számban megjelent keresztrejtvény megfejtése: A hó alól már dobban boldogan a föld nagy szíve, s csöndesen fogan a csíra, melyből új élet terem. (Juhász Gyula) Kelemen József, a Bp. Honvéd fiatal, 1969-ben a válogatottba is bekerült jobbhátvédje a Vasasba készült. Már alá is írta az átigazoló lapot, de azután megváltoztatta elhatározását. A szövetség most felfüggesztette játékjogát és ügyében vizsgálatot rendeltek el. A magyar vívók biztató eredményekkel kezdték az új évet. Schmitt Pál megnyerte a párbajtőrvívók Monal Kupáját, a kardvivók a Santelli emlékversenyen, az Újpesti Dózsa női tőrvívói pedig a Bajnokcsapatok Európa Kupájában arattak értékes győzelmet. Lovas Antal, a két háború közötti időszak legendás hírű távfutója néhány héttel az Egyesült Államokból történt végleges hazatérése után 86 éves korában elhunyt. Régi barátai, ismerősei és tisztelői mély részvéttel búcsúztatták. Néhány éves szünet után újra megrendezik Bécsben és Budavesten a hagyományos húsvéti labdarúgótornát. A tervek szerint az Újpesti Dózsa és a Bp. Honvéd szerepel az idei tornán. A magyar válogatott biztatóan, három győzelemmel kezdett, csoportelsőként jutott tovább a Franciaországban rendezett kézilabda világbajnokságon. A három győzelmet azonban három vereség követte, és a magyar együttes csak a nyolcadik helyen végzett. A világbajnokságot a románok nyerték. Szomorú hírt kaptunk az ausztriai Kapfenbergből. A város első osztályú csapatában szerepelt 31 éves Pázmándy István, a jó nevű magyar származású labdarúgó edzés közben összeesett és a gyorsan érkező orvosi segítség sem tudta megmenteni életét. Kijelölték a labdarúgó-világbajnokság Mexikói döntőjén közreműködő játékvezetőket. Magyar részről Emsberger Gyula, tatabányai bíró kapott meghívást. 15