Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-09-05 / 18. szám
/láttuk, ohastuk, hallottuk... A Magyar Nemzeti Galéria rendező bizottsága a magyar püspöki karral egyetértésben, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ, valamint a különböző hazai egyházak támogatásával nagyszabású kiállítást készít elő. Az októberi múzeumi hónapban a Magyar Nemzeti Galériában megnyíló kiállítás a magyar kereszténység fennállásának ezeréves évfordulójához kapcsolódik. Ez lesz a magyar egyházművészet értékeinek első ilyen jellegű reprezentatív és ökumenikus bemutatója hazánkban. Magyarország és Románia határán, Gyula és Varsánk között, új közúti határátkelőhely nyílt meg. A határátkelőhely megnyitása után az állomás magyar és román építői baráti találkozón vettek részt. Bővült a légijárat Budapest és London között: a hét minden munkanapján közlekedik angol vagy magyar gép a két főváros között. A növekvő kapcsolat miatt az angol légiforgalmi társaság, a BEA, a Duna Intercontinental Szálló szomszédságában megnyitotta budapesti irodáját. Dr. Dési Frigyes vezetésével Washingtonban magyar küldöttség is részt vesz a meteorológiai világszervezet légköri tudományos bizottságának ülésszakán. A 90 éves korában, Hollandiában elhunyt Elisabeth Fleddérus halálhíre Magyarországon is mély részvétet keltett. Sokan emlékeznek rá az első világháború után Hollandiába indult gyermekvonatok utasai közül. Fleddérus asszony mindig érdeklődéssel és figyelemmel kísérte fejlődésünket. Magas kora ellenére az utóbbi években is járt hazánkban. Néhai férjének, J. Clinge Fleddérus holland főkonzulnak emlékét a magyar nép érdekében végzett fáradhatatlan tevékenységéért egykori munkahelye színterén, a budapesti Üllői út 4. számú ház bejáratánál elhelyezett emléktábla őrzi. Az Osztrák—Magyar Baráti Társaság hetventagú küldöttsége tartózkodott augusztusban hazánkban. A vendégek Szombathely és Kőszeg nevezetességeivel ismerkedtek és ellátogattak Jákra is. A hagyományos EKG-készüléknél pontosabban és részletesebben következtető új szívvizsgáló készüléket szerkesztett dr. Antalóczy Zoltán, az orvostudományok doktora és két elektromérnök: Horváth Kálmán, valamint dr. Solti Ernő kandidátus. A balatonfüredi szívkórházban működő triaxicardiometerhez tartozó különleges, kifejezetten e célra készített kis elektronikus számítógép pillanatok alatt írásban közli a bioáram mindenkori irányát fokokban és nagyságát millivoltokban. J. A. Raffaty, Viktoria állam munka- és iparügyi minisztere nyitotta meg a divatbemutatóval egybekötött magyar kulturális és turisztikai kiállítást Melbourne-ban. A Nemzetközi Csillagászati Unió háromévenként megrendezésre kerülő kongresszusán — idén az angliai Brightonban — a magyar küldöttséget Detre László, Állami-díjas, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagvizsgáló Intézetének igazgatója vezeti, aki egyébként a Nemzetközi Csillagászati Unió változócsillag-szakosztályának a vezetője. Észak-amerikai történészek tartózkodtak Budapesten augusztus közepén. A Moszkvában lezajlott XIII. nemzetközi történészkongresszus befejeztével szakították meg útjukat, hogy Magyarországgal is megismerkedhessenek. A magyar ifjúsági irodalom történetét írja meg dr. Kolta Ferenc, a Pécsi Tanárképző Főiskola tanszékvezető tanára. Munkája egy ifjúsági világirodalomtörténet része, amelyet egy amerikai kiadóvállalat jelentet meg. Frank Szappanost, USA-állampolgárt, clevelandi lakost a Budapesti Rendőrfőkapitányság előzetes letartóztatásba helyezte. A vizsgálat befejezése után a nyomozás megállapítása szerint Frank Szappanos rendszeresen adott el és vásárolt magánforgalomban külföldi fizetőeszközt a hivatalos árfolyamtól eltérő áron, s forintkiajánlásos ügyekből eredő forintkifizetéseket is rendszeresen elkövetett. Frank Szappanost és tettestársait üzletszerű és jelentős értékű, devizagazdálkodást sértő bűntett miatt átadták a Fővárosi Ügyészségnek. Lassan, ráérősen vonult a fényes sereg a mátrai hegyek aljában. Elöl vitték a két jelvényt: egyiken az Árpádok turulmadarát, másikon a király oroszlánját. Utána jöttek a kabar előhadak, amögött a német lovagok, sodronyból szabott vasingükben, amire a kerek acélsisakból ugyancsak láncszemekből borult a nyakvédő. Oldalukon kétélű, nagy egyenes kard és szöges buzogány. Mögöttük lovagolt a király, de páncél nélkül. Bíborpalást hullott le a válláról, hogy mindenki messziről láthassa, ki jő itt. A sort a király szablyás magyar vitézei zárták, majd valamivel hátrább, megint őrizettel, vonszolódtak a nehéz társzekerek. István régen nem járt az országnak ebben a felében, csak a szelíd és néppel, állattal gazdagon lakott Pannóniában. Ahogyan haladt előre, időnként meg-megállva, hogy fogadja a kérelmezőket, igazságért folyamodókat, hódolókat, mindjobban megelégedett a szíve. Felszántott, bevetett parcellák között haladt, s a földek mögött apró települések húzódtak. A házakon, sátrakon majd mindig ott fehérlett az ártást kivédő lókoponya, ami cudar pogány szokás volt ugyan, de István mégsem tudott igazán haragudni miatta, mert ebből tudta meg, högy magyar falu közelében jár, s nem itt talált, régen települtekében. A házak, sátrak vegyesen állottak, mert a földbe ásott, vertfalú házakat csak télen lakták. Nyáron jobbára kiköltöztek a ház elé, ott égett a tűz is, legfeljebb könnyű, nyári sátrakat is emeltek, zápor, szél ellen. S azokban a falvakban, ahol a szűk, füstös és büdös házakra nem fanyalodtak rá az emberek, hanem ragaszkodtak a megszokott jurtához, a sátrak köré húzott árkok, vízlevezetők ott is jelezték, hogy a lakók már nem bontják el a sátrukat tavászon-őszön, hanem helyben maradnak, s azon a legelőn, amelyen egyik esztendőben a jószág járt, a másikban magot vetettek, s arattak. A falunagy mindenütt a sereg elé jött, süvegeit, és megmondotta, ki úrnak népe, földje, jószága az, amelyen éppen járnak. Mivel a birtoknak rőffel mért határa akkor még éppen úgy nem volt, mint az országnak sem. A szolganépek és állatok száma jelezte a birtokot, s akkora földön táboroztak-gazdálkodtak, amennyi kellett hozzá, hogy megéljenek. A király embere mindig elkérdezte a falunagytól a nemzetségfők nevét, de nem mindig kapott jó választ: a családok már nem éltek oly szigorú rendben, s szoros összetartozásban, mint még néhány emberöltővel élőbb is. A törzsi kötelék már a foglalás után mindjárt bomolni kezdett, s inkább csak egy-egy had idejére állott ismét össze; ez időre már a nemzetségeket is megbontotta a vagyon különbözősége, az emelkedés egy-egy beő udvarán a vitézi rangban, és a süllyedés a szabad állapot, de szolga sor felé. S már-már csak az ispánok tudtak különbséget tenni közrendűek, szegények és szolgák között. De még törvényt hozni rá, nem jutott eszükbe... Ügy másként, sok minden jutott eszébe István úrnak, míg lassan lovagolt országán keresztül. Nézte a lókoponyás sátrakat és arra gondolt, hogy parancsot kellene adni: mindenki emeljen egyházat, s abban tisztelje az Istent. De egy falu ereje kevés lenne hozzá, hiszen legtöbben még százan se laknak, az asszonyokat, gyerekeket is beleszámítva. De tíz falu már elbírna egy egyházat, s amint a haddal végez, és törvényt tenni jut ideje, efelől is rendelkezni fog. Már az Abák földjén jártak, s az úton rikoltozó, hujjogó kabar lovasok tünedeztek fel minduntalan. Olykor azt se lehetett tudni, melyik a had eleje, mert az élen járó könnyű lovasok csapata összekeveredett az üdvözlésükre eléjükbe jöttékkel. Aba úr sátor előtt fogadta a királyt, ki lóról szállván, megölelte, megcsókolta őt, s követte a hatalmas, díszes jurtába. Középen parázslóit a tűz, rajta jószagú levelek füstöltek, hogy felüdítsék a hosszú útban törődöttet. A tűzön túl a családfő helye volt. Jobbján, a férfiak oldalán, nyest- és vidrabőrökkel takarva díszhely a vendégnek. Azontúl, még mindig jobbról, a kíséret urai kaptak helyet. Aba úr bal oldalán ült a felesége és nagyobbik fia, mellette a ház asszonynépe. Nagy úr díszsátra lévén, más egyéb nem is volt benne, csak hátul a prémmel vetett ágy, s a bejárat két oldalához kötve egy bárány, szokás jeléül annak, hogy egyszerűbb sátrakban ott tartják a szopós állatokat. Ajtó elé ültek a szegények, a szolgák, most azonban csupa szabad ember, mert a vendég a király volt. Behozták az étkeket, az urak imádkoztak — a papok fennhangon, István csak magában, az udvari barát megáldotta az ennivalót — azután hozzáláttak. A király közben, nem is titkon mustrálta a kamaszfiú Sámuelt, Aba úr idősebb fiát. Még nem jutott házasulandó korba, de ebben nem látott akadályt. Legkisebb húga még pártában járt, ez hát reámaradt, s már Géza elvégezte, örökül hagyta: egyet a lányok közül az Abákhoz kell házasítani. Igaz, a legkisebbet, de a nagyobbak fejedelemfiakhoz mentek férjül. Az Abáknak ez a kicsi is több, mint más nemből az első . .. Most eljött az ideje, hogy ezt a dolgot is elvégezze. Újabb szál a kabar nemzetséghez, megújítandó a régi és bevált szövetséget. A Gyulák letaszíttatnak, és az Abák felemeltetnek, s ez így van jól: az legyen a leghatalmasabb úr, aki legalázatosabban szolgálja a királyt. A turulmadár repüljön együtt a csőrében gyűrűt tartó harkállyal, és Boldogaszszony kísérje őket jó szerencsével. Utóbbit ugyan csak a tábor szélén suttogták némely idősebb asszonyok, mivel Boldogasszony ezidőtt még pogány szellemisten volt. De majd eljő Gellért úr, a tevékeny olasz püspök, az majd egybeszelídíti a sámánok Boldogasszonyát Máriával, az Anyával, s a jámbor magyarok egyként tisztelik őket. Talán-talán Gellért úr, ki különben konok-keményen gyűlöli majd a pogányokat, mígnem vértanú sorsra jut, talán ő is sejdítette, hogy e két asszonyban csupán ismét azt egyesíti, ami ezer Gizella királyné képmása a koronázási palástról. 1031-ben készült aranyfonál-hímzés esztendővel előbb kettévált Deméter istenaszszonyból... De mindez még messze van az idő méhében ... A király és kísérete másnap kora reggel vadászni mentek. István úr maga mellé, kérte Sámuel fiatalurat, s egy alkalmas pillanatban elszakadt véle a csapattól. Addig ügettek kettesben, amíg nádassal, sással benőtt szélű tóhoz nem értek. Ott leszálltak a lóról, s nesztelenül haladtak puhatalpú csizmájukban. István hamarosan meglátta, amit keresett: egy hófehér kócsagot. Megragadta a fiú karját: — Azt a madarat hozd el nekem. Annak a tollával a sisakom forgóján akarok hadba menni! S attól kezdve csak figyelte, mit tesz a fiú. Sámuel óvatosan közeledett a kócsaghoz, de az még óvatosabb volt, s felröppent. A fiú azonban fanyilat tett az íjjára, s a nyíl úgy füttyentett, mint a ragadozómadár: a kócsag riadtan súnyt vissza a vízre. A fiú közelebb jutott hozzá. Ezt még kétszer megismételte, s a fütyülő nyíl lépre csalta a madarat. Akkor egy fecskefarkú vasnyilat tett a húrra, közelhajolt a vízhez, s úgy lőtte ki. A nyíl közvetlenü a víz fölött surrant, s mint az elhajított lapos kő, néhányszor végigkacsázott a hullámokon, és éppen a víz vonalában fúródott a madárba. A hegyes fecskefarkok kirázhatatlanul megfogták (ha eltéveszti, akkor a nád tartja fenn farkánál az értékes nyílvesszőt — de nem tévesztette el). A kutya elhozta a kócsagot és Sámuel kiszakította a dísztollakat Nyújtotta a királynak. — Jól lősz — dicsérte István. A fiú meghajolt, de nem mosolygott. — Mindig az utolsó találat számít csak — felelte, s egyikük sem sejtette, hogy a távoli jövő fátyla lebbent meg előttük. (Folytatása következik) Elnézést kérünk: anyagtorlódás miatt — miként Ígértük, az anyanyelvi konferencia tanácskozásainak nagy jelentőségű eseményeire visszatértünk, bőségesen olvasóink elé tárva dokumentumait is — folytatásos közleményünk, a Történelem illúziók nélkül e számunkból kimaradt. Természetesen következő lapszámunkban folytatjuk a sorozatot. vw\m\\vv\\\vw^ KÁROLY/MIHÁLY S'Á trendezve, felújítva, kibővítve nyílt meg újra a pesti Károlyi-palotában a Károlyi Mihály életét bemutató állandó emlékkiállítás: Károlyi Mihály múzeuma. „Egyetem utcai házam.” így emlegette emlékirataiban Károlyi ezt a palotát, a pesti Belvárosnak ezt a históriai épületét, ahol — mint maga írta — „két forradalomban is Budapest szíve dobogott”. Az egyik forradalom 1848- ban volt. Akkor Petőfi szavalta el a „ház” előtt a Nemzeti dalt, s odabenn akkor szervezték a Károlyihuszárezredet. S a nagy napoknak keserves böjtje lett: mikor 1849 január—februárjában a császáriak átmenetileg megszállták Pestet, innen hurcolták el fogságra, majd októberi vértanúságra Károlyi Mihály nagyanyjának sógorát, Batthyány Lajost, a győztes forradalom utáni első felelős magyar miniszterelnököt — majd Világos után ide szállásolta be magát a leghívatlanabb vendég, Haynau, s itt erősítette meg Batthyánynak s annyi másnak halálos ítéletét. A másik forradalom 1918- ban volt. Akkor ebben a „házban” alakult meg a Nemzeti Tanács, a nagy erkélyen géppuskák álltak, s a kapuban a forradalom önkéntes katonái álltak őrt, vigyáztak a ház urára, akiből a győztes forradalom után a a független Magyarország első miniszterelnöke, majd az első Magyar Népköztársaság elnöke lett. Megjött á böjtje ennek is: az összes Károlyi-javakkal együtt ezt a palotát is elkobozták , Horthyék, kertjében még ellenforradalmi emlékművet is állítottak. De most már vége ennek is. Ott voltam a történelmi órában, amikor 1946-ban Ries István, a felszabadult Magyarország igazságügyminisztere ünnepélyesen átnyújtotta a hazatért Károlyi Mihálynak az emeleti nagy előcsarnokban palotája kulcsait — s amikor ő e kulcsokat mindjárt vissza is adta: legyen palotája is, mint földjei a magyar népé. Ö csak egy szerény lakást tartott meg benne: azt, amelyben most már évek óta lakik hazatért özvegye. A palota ma két múzeum hajléka: a Petőfi Irodalmi Múzeumé és Károlyi Mihály állandó emlékkiállításáé. A kapu belső oldalán hatalmas márványtábla beszél a palota örök gazdájáról, Károlyi Mihályról, elmondva a belépőnek e hajlék nagy történetét. A két külső oldalfronton egy-egy emléktábla: Károlyi Mihályé és Batthyány Lajosé. Ilyen ma az „Egyetem utcai ház”. Azaz: a Károlyi Mihály utcai. Évek óta így hívják már az utcát, egészen ki a Kossuth Lajos utcáig, amelylyel egybesarkallik — ott, ahol az meg szemközt a Petőfi Sándor utcával sarkallik egybe. Képzelheted hatalmas jelképnek, olvasó: elindulsz a Thököly úton, ahonnan utad egyenesen a Rákóczi úton, majd Kossuth Lajos utcán visz tovább, amelyből a Károlyi Mihály utcába fordulsz, s fordulhatsz szemközt a Petőfi Sándor utcába is. Végighaladtál, szinte máig, Magyarország egész, nagyszerű történetén. Gróf Károlyi Mihálytól, a habsburgi birodalom egyik leghatalmasabb főórától a legmagasabb európai arisztokrácia egyik legnábobibb mágnásától Károlyi Mihály elnök úrig és addig a szegény bujdosóig, hazatérőig, újra elbujdosottig s halottaiban újra, végleg, diadalmasan hazatérőig, aki a legszélesebb európai demokrácia annyi nagy szellemének s egyszerű dolgozójának Károlyi elvtársa volt: aligha mutat be roppantabb ívelésű életutat bárhol és bármi kiállítás — aligha szédítőbbet ennél, mely politikai morál és szellemi következetesség páratlan példájáról beszél. Kéziratokban, újságpéldányokban, plakátokon, fényképekben: Justh Gyulával az igazi függetlenségi politikát kezdő lépései, aztán a nevezetes 1914-es amerikai út (oldalán már Kunfi Zsigmonddal, másik oldalán pedig Júdásával, a forradalmi, majd ellenforradalmi kalandorral, Friedrich Istvánnal), utána históriai birkózása a nemsokára legyőzendő nagy ellenféllel, Tisza Istvánnal, 1918-ban a forradalom, a független Magyarország proklamálása, a Népköztársaságé s a népköztársasági elnöké, a kápolnai földosztás, amint a hitbizomány ura a nagy művet saját földjén kezdi el, abba az első osztó-cölöpöt leveri. Végül az emigráció, a szédületes antifasiszta munka Dalmáciától Párizson, Amerikán s a Szovjetunión keresztül Londonig, az idehaza titkon terjesztett Tiétek a föld! című híres röpirat, Károlyinak, a Londoni Magyar Tanács elnökének felhívásai a partizánháborúra, majd 1946-ban a hazai diadalút, az ünnepélyes fogadtatás a parlamentben, ahol Károlyi Mihály történelmi érdemeit — mint őelőtte a Rákócziéit, Kossuthéit — már egyhangúlag törvénybe ikiatta a magyar országgyűlés. Az 1946: II. te. mely azóta is hatályos magyar törvény. Teljes érvényesülésre, fájdalom, mégis jó sok évig várni kellett aztán. Erről a várakozási időről beszél az állandó emlékkiállítás legmegrendítőbb sarka: annak a vence-i kis szobának hazaszállított bútorzata, amelyben Károlyi Mihály utolsó éveit élte le, s amelyben meghalt. Károlyi Mihály hagyatéka idehaza van: megjelentek emlékiratai, könyvei is, mind itt látható. Legvégül az utolsó pár kép: az igazságtevő, törvényt betöltő apotheózisé. Károlyi Mihály Kossuth Lajos téri ravatala, a koporsó útja Budapesten át, kalaplevéve tisztelgő tízezrek között. Kossuth Lajos mauzóleuma mellett Károlyi Mihály mauzóleuma, sokaság-lepte temető, katonai díszalakulat, miniszterelnöki gyászbeszéd. S a pillanatban, amikor Károlyi Mihály koporsója ereszkedni kezd, ereszkedni abba a hazai földbe, melyet elsőül ő kezdett a magyar népnek kiosztani, s melynek tíz- és tízezer holdjaiból magának csak annyit tartott meg, amennyin elfér mauzóleuma — abban a pillanatban a honvédzenekar hangszerein felzendül a magyar Himnusz. Pillanat, amelyet el nem felejtek soha. 8
