Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-07-25 / 15. szám

*T János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára részt vett felszólalt a Magyar írók Szövetsége közgyűlését követő első választ®®.yi ülésen. Képünkön (jobbról): Kádár János, Boldizsár Iván és ^esztúry Dezső

BIZOTTSÁQ ALAKULT ISTVÁN KIRÁLY SZÜLETÉSE 1000. ÉVFORDULÓJÁNAK MÉLTÓ MEQUNNEPLÉSÉRE

A Hazafias Népfront Országos Tanácsában július 1-én megalakult az I. István király születése 1000-ik évfordulójának megünneplését előkészítő bizottság. Elnökévé Kisházi Ödönt az Elnöki Tanács alelnökét titkárává Barati Józsefet, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárát választották meg, tagjai: Balló István miniszterhelyettes, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese, Böjti János külügyminiszter-helyettes, dr. Cserháti József római katolikus megyéspüspök, Kárpáti József, a Magyarok Világszövetségének főtitkára, dr. Ottlyk Ernő evangélikus püspök és dr. Szamosközi István református püspök.

A bizottság titkára ismertette István király születésének évfordulójára és az alkotmány méltó megünneplésére kidolgozott programot. Nagygyűlést az idén Székesfehérvárott rendeznek augusztus 19-én, ünnepi szónoka Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke lesz. Ezenkívül Bács-Kiskun, Komárom, Nógrád és Szolnok megyében rendeznek nagyobb szabású ünnepi gyűlést augusztus 20-án. A Hazafias Népfront az ünnep napján megkoszorúzza István király várbeli szobrát, a katolikus püspöki kar pedig közös ünnepi misét celebrál a Bazilikában.

Augusztus 20 után is folytatódnak az ünnepségek, a Hazafias Népfront, a Történelmi Társulat és a TIT három emlékülést tervez, ezek közül egyet Budapesten rendeznek meg.

Székesfehérvárott kiállítás nyílik, a Hazafias Népfront plokátújságot ad ki, amelynek 12 tablóból álló sorozata I. István király történelmi szerepével és jelentőségével foglalkozik.

Az államalapító király születésének ezredik évfordulójáról az ősszel kezdődő tanév első napján az általános és középiskolák is megemlékeznek majd, és a posta emlékbélyeget ad ki.

BARTÓK BÉLARA EMLÉKEZIK A VILAQ

A Bartók-emlékbizottság operatív testületé július 3-i ülésén megvitatta az emlékév alkalmából idehaza és külföldön megrendezésre kerülő ünnepi események programját.

Budapesten szeptember 25-én, Bartók Béla halála 25. évfordulójának előestéjén ünnepi ülést tart a Bartókemlékbizottság, Ilku Pál művelődésügyi miniszter elnökletével. Majd az emlékbizottság, a fővárosi tanács, a Magyar Zeneművészek Szövetsége és más társadalmi szervezetek képviselői megkoszorúzzák a Szilágyi Dezső téri emléktáblát. Az Erkel Színházban este gálahangverseny lesz, amelyet az Eurovízió és az Intervízió is közvetít; az Állami Hangversenyzenekart Lórin Mázéi vezényli, közreműködik Fischer Annie.

Másnap délelőtt a Várban, a Történeti Múzeumban ünnepélyesen megnyílik a Bartók Béla életét, munkásságát bemutató nagyszabású kiállítás, este az Állami Operaházban három színpadi mű-Elhunyt Egyed László akadémikus

A magyar tudományos életet súlyos veszteség érte: 56 éves korában váratlanul meghalt Egyed László Kossuth-díjas akadémikus, a neves geofizikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karának dékánja.

A világhírű geofizikus több hazai és nemzetközi szakbizottság tagjaként dolgozott, s részt vett a nemzetközi folyóiratok szerkesztő bizottságának munkájában is.

ve kerül színre egy előadásban.

Külföldön is — Prágában, Párizsban, Bolognában,

Montrealban, Varsóban — megalakultak már a Bartók-emlékbizottságok; Bartók-kiállítások nyílnak meg számos európai és északamerikai országban. Kiállítási anyagot kértek a Kulturális Kapcsolatok Intézetétől Észak-Afrikából, a Távol-Keletről és Latin-Amerikából; az UNESCO harminc nemzeti bizottsága számára igényelt anyagot-.

*

Jelentős nemzetközi esemény lesz a július 20. és augusztus 4. között megrendezésre kerülő IV. Bartók-szeminárium is, amely a világszerte tartott nyári zenei tanfolyamok között rangos helyett vívott ki. Az idén 19 országból 72 fiatal előadóművész és pedagógus érkezik a budapesti szemináriumra. A „törzshallgatók” mellett olyan országokból is érkeznek részvevők, ahonnan eddig távolmaradtak; így például Izlandból, Portugáliából, Törökországból, Svédországból, Norvégiából, Olaszországból és Kanadából. A Bartók-művek hű tolmácsolására a legjelesebb hazai és külföldi művészek oktatják majd a kurzus hallgatóit.

MEGHALT KISS ÁRPÁD

Kiss Árpád miniszter, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke életének 52-ik esztendejében autóbaleset áldozata lett. Kiss Árpád egyhetes bulgáriai látogatását befejezve gépkocsin utazott át Jugoszlávián, a baleset a Belgrád és Nis közötti autóműúton történt. Feleségét, aki könnyebb sérüléseket szenvedett, a szvetozárevói kórházban ápolják.

Magyar-finn „légihíd”

A testvériség szálai kötnek bennünket össze a finn néppel. Együttérző figyelemmel kísérjük egymás sorsának alakulását. Közös a célunk: békében élni, boldogulni. Nemrég nagy eseménye volt Budapestnek és Helsinkinek: 300 magyar vendég érkezett repülőgéppel Finnországba, 300 finn vendég hozzánk. A vendégek egymás országával ismerkedtek.

Meglátogatták a testvérvárosokat, és felkerestek családi otthonokat is. Politikai delegáció is érkezett a két fővárosba, államférfiakkal, vezető politikusokkal tárgyaltak. A megbeszélések középpontjában Európa békéje, az európai biztonsági értekezlet mindkét ország által támogatott nagy ügye állt. A látogatás tovább mélyítette a két nép hagyományos barátságát.

Politikai delegációnk Helsinkiben, Sibelius, a világhírű zeneszerző szobránál. Jobbról: Kállai Gyula, az országgyűlés és a Hazafias Népfront elnöke, a delegáció vezetője. Jobb oldali kép: A finn vendégek egy csoportja dunai sétahajózáson (MTI felv.)

AUJZTRÁLÍAÍ MAGYAROK

I. MELBOURNE

A SZOBRÁSZ HÁZÁBAN

Victoria állam fővárosában, Melbourneben — Mészáros Andor, az ott élő kitűnő szobrász házában — érdekes társaság gyűlt össze. Egy — diákkorában, negyedszázada kikerült — tanár; azután egy történelmi nevű magyar arisztokrata család ugyancsak fiatalon, a második világháború végén kikeveredett fia: jelenleg az egyik melbourne-i egyetem társadalomtudományi tanszékének helyettes vezetője, professzora. És a házigazda családján kívül — két fia építész, az egyik maga is szobrász, kisplasztikus — a sidney-i magyar főkonzul és e sorok írója volt a szereplő. A téma, mint egyébként mindenütt történt, a magyar kultúra megtartásának lehetséges feltételei.

X .

z

A SZOBRÁSZ: — Amikor az ember letelepedik az idegen országban, ismeretlen számára a nyelv, érthetetlenek a szokások. A magunkkal hozott kultúra: gát. Nem engedi kibontakozni a természetes kapcsolatokat, elszigetel az új környezettől, afféle púp a háton. Amikor aztán átvészeljük a nehéz éveket — csupa sérülés a bevándorló —, az otthoni műveltség elemei, művészi élményei szárnyakká válnak. Megsokszorozza az alkotó energiákat, repít.

A TANÁR: — Soká tart, amíg rádöbbenünk: kivándorlásunk végleges, nem települünk haza már soha. Súlyos válság ez az emigráns számára, könnyű félrecsúszni. Van, aki összetörik, meghasonlik önmagával, belebetegszik. Tudok nem egyet, aki öngyilkos lett. Van, aki fel akarja égetni a hidakat is. és magyarságának még a nyomait is kikozmetikázná, ha lehetne; sokan megváltoztatják a nevüket. A többség azonban lassan eljut annak a felismeréséig, hogy a letelepedés ugyan egy életre szól, de a bőrünkből nem tudunk kibújni: magyarok maradunk itt is. Sőt, jó magyarnak kell megmaradnunk. Ehhez azonban ismerni kell, mi van otthon. Utánpótlás kell, eleven kulturális kapcsolatok. A revansmagyarság, vagy a haragszom rád nevetséges és ostoba dolog.

A PROFESSZOR: — Ezek az ősbölények. Kár rájuk szót vesztegetni. Szomorú társaság, az idő átlép rajtuk. Én is keresztülmentem a „gát és szárny” korszakon. Eleinte felejteni akartam, önvédelemből. Belevetettem magam az új ország új dolgaiba. Aztán jött egy nap, amikor rájöttem, hogy mindez reménytelen. Pedig Ausztráliában jó nekünk. Nekem például nyelvi nehézségem sem volt. Persze, verset csak magyarul élvezek igazán. Jött a következő lépcső. Ez már a pozitív változás. Az az idő, amikor meg akarjuk mutatni környezetünknek, milyen az az elhagyott haza. Én is elkezdtem magyarázni, sokszor idegesen, türelmetlenül, hogy nekünk ezeréves dicsőséges történelmünk van. Hátha megértik a körülöttünk levő, sokszor tegnapi emberek. Magyaráztam, milyen színes a kultúránk, milyen egyedülállóan ragyogó a költészetünk.

(A házigazda a könyvespolchoz nyúlt, levett egy kis piros kötetet. „Magyar költészet” a címe; maroknyi vers angolul. Kunz Egon — jelenleg a canberrai egyetemen működő történész-szociológus szerkesztette, szervezte meg a fordítógárdát ausztráliai irodalmárokból. A házigazda olvasni kezdi József Attila Születésnapomra című versét, amit a szerkesztő, Kunz Egon fordított, remekül. Lapozzuk a vékony könyvet.)

A PROFESSZOR (lelkesen folytatja): — Kunz barátom azóta is szorgalmasan dolgozik. Van egy Babits-fordítása, csodálatos. Egyszer vitatkoztunk azon, lehet-e angolul visszaadni

a „Laodameiá”-'t. Pár hónap múlva újra találkoztunk, és akkor elővette a kész fordítást.

(Emlékezetből pergeti, skandálja az angol szöveget. Aztán észrevétlenül átvált és az eredetit mondja. Szinte csak magának, csendesen, mélyről hozva fel. És peregnek a könnyei.

A kisplasztikus ifjú építész oldja fel a jelenetet.)

A FIÚ (örömmel, angolul): — Egészen jól tudtam követni a témát, értettem úgyszólván minden szót.

(Az apa a másik fiára néz, kérdően. Némajáték. A fiú a fejét rázza, szomorúan.)

A KISPLASZTIKUS (folytatja): — Ha most egy éven át naponta csak egy félórát-gyakorolok, ha apa közös munkánk közben nem engedi, hogy angolul válaszoljak, akkor jövőre Pesten a rokonokkal már egész jól meg tudjuk egymást érteni.

A PROFESSZOR SZÁZ KÉRDÉSE

Jószerivel még le se ültünk a kis diákvendéglő asztalához, már záporoztak rám a kérdések: min dolgozik jelenleg Lukács György, az öreg filozófus; milyen keretet jelent- valójában a sokszor emlegetett csoport, a Lukács-tanítványok köre; milyen ma a magyar szociológia, ki az a Hegedűs András és így tovább. Aztán kihűlt a leves, mert vitatkoztunk a gazdaságirányítási rendszer politikai következményeiről, hidegre dermedt a hús, mert jobban érdekelte a jelenlevőket az otthoni fejlődési ütem problémája. Az egyetlen dolog, amiben egyetértettünk, az, hogy a szülőfölddel való eleven kapcsolat nélkül nem lehetséges friss és pezsgő emigrációs közélet sem. „Nem lehet a múltban élni, nem lehet tudomást nem venni az otthoni dolgokról” — mondta a professzor szenvedélyesen. És ennek az álláspontnak illusztrálására egy kis történetet hallottunk.

— Amikor kiérkeztünk Ausztráliába — nem sokkal a második világháború után —, meghívott a házába egy idős magyar úr. „Aztán mi van Tisza Pistával?” — volt az első kérdése. A meglepetéstől alig tudtam elmagyarázni, hogy Tiszát bizony majd 30 éve ölték meg. Az öreg úr csak ennyit mondott: „Megölték? Nofene ... Ez biztos?” Az öreg úr felett nyomtalanul múlt el három évtized és közben két világháború. Nem vette észre.

A professzor különben az Ausztrál—Magyar Társaság egyik vezető tagja. Nagyon szeretné, ha az ausztrál polgárság minél többet tudna Magyarországról. Kiállítások, kulturális csereprogramok lennének szükségesek, megismertetni a magyarság múltbeli és jelen teljesítményeit. Az a véleménye, hogy az ausztráliai magyarságnak van mindebben megtisztelő feladata. „A hanyatt-homlok beolvadás senkinek sem használ” — mondta —, és újra egy kis sztori következett.

— Amikor a 40-es évek végén elhangzott a felszólítás, hogy a második világháború után érkezett magyar bevándorlók is vegyék fel az állampolgárságot, nagy vita keletkezett az emigráció soraiban. A többség — mi tagadás — ideiglenes állomáshelynek tekintette Ausztráliát, amíg zeneszóval haza lehet vonulni. Az egyik vitázó csoport felkereste a szintén bevándorolt egykori diplomatát, aki nagyon bölcs ember hírében állott, hogy megtudakolják megfontolt véleményét. A volt diplomata határozottan az állampolgárság felvétele mellett volt. A látogatók egyike azt vetette ellene, hogy az új polgároknak fel kell esküdni, és ez elveik ellen van. Az ex-diplomata így felelt: „Ha valaki villamosra száll, jegyet kell váltania, de nem szükséges, hogy szájon csókolja a kalauzt.”

A professzor így folytatta:

— Azt hiszem, a tanulságot elengedik nekem. A múltba nem szabad belefelejtkezni, a jelenbe nem kell beleveszni. A magam részéről támogatni fogok minden olyan akciót, rendezvényt, vagy ide került alkotást, amely közös kincsünk, a magyar kultúra megismertetését szolgálja. A magyar emigráció csak nyerhet — tekintélyt, súlyt, erőt —, ha szerves kapcsolatban él a nemzet ezeréves és tovább élő szellemi gyökérzetével.

Az ifjú Michael Mészáros négy érme:

Apja portréja, 1954 (13 éves volt, Az ülés (1963-ban a hágai kiállításon

amikor készítette), megvette a holland állam), A trombitás, 1964, A csók, 1967