Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-27 / 13. szám

A magyar termelőszövetkezetek, hosszú, küzdelmes esztendők után virágzásnak indultak — ez a tény meglehetősen köztudomású, még olyanok előtt is, akik az országtól esetleg Igen távol élnek.

De talán éppen ezért, talán a régi küzdelmek emlékeként, olykor ma Is előfordul, hogy egyik-másik olvasónk, a meszszi távolból értetlenül áll a magyar termelőszövetkezetek életének egyes jelenséget előtt. Ez tükröződött például K. G. kanadai olvasónk leveléből, amelyet a Magyar Nemzet című napilap egyik hozzá Is elkerült cikkének olvastán intézett szerkesztőségünkhöz. A kérdéses cikk a kompolti termelőszövetkezet vezetőségének újraválasztásáról szólt. Olvasónk, a hazai körülményekkel Ismerősebb magyar olvasó számára készült riport sorai fölött nem tudott eligazodni, mivel szokatlan és meglepő volt számára, hogy egy mezőgazdasági termelőszövetkezet tagsága leváltotta saját vezetőségét, mivel rosszul dolgozott.

A riport — mint ez az említett levélből Is kiderült — valami új, olvasóink előtt, úgy tetszik, ismeretlen jelenségre vetett fényt, ezért szerkesztőségünk úgy véli, érdemes és érdekes, ha a Magyar Hírek is leközli, hogy többen is elolvashassák. Az új jelenség pedig, amelyre utal, a termelőszövetkezeti demokrácia. Persze, valójában nem új jelenség ez, lényege benne foglaltatik a termelőszövetkezetek alapszabályaiban. Egy dolog azonban a lehetőség, és másik dolog, hogy a lehetőséggel éljenek Is. Amíg a szövetkezetek nehezen találtak magúkra, és több bábáskodásra volt szükségük, ez a tény nem mindig tűnt ki világosan. Amióta azonban a szövetkezetek túlnyomó többsége Jól, nyereséggel gazdálkodik, a gazdasági fellendülés együtt járt az öntudat ébredésével is: a demokratikus önkormányzat adta felelősség vállalásával. A szövetkezeti tagság már nem „felülről” várja a támogatást, hanem saját, választott vezetőségétől várja el, hogy jól gazdálkodjék. S ha elmulasztja, a tagság nem mulasztja el felelősségre vonni miatta.

Ez történt Kompolton is.

Miként, s hogyan — erről szól az alábbi riport.

1.

Vizer Lajos:

—■ 1965 március 13-án a Heves megyei Kompolt község Üj Barázda Tsz tagsága elzavarta az egész vezetőséget. A közgyűlés reggel kilenckor kezdődött, délután ötig tartott, mindenki csak ordított. A munkaegység értéke húsz forint volt, és volt olyan ember, aki egy fillért se kapott. Én a kompolti állami kísérleti állomáson dolgoztam, csak meghívott vendég voltam a közgyűlésen, de én itt születtem, ismerem a földeket, megterem itt minden, ha jól gazdálkodnak. De itt 1500 holdon alig lett valami, így aztán nem is lett pénz, így aztán felzúgott a nép. Az elkergetett elnök Szűcsi András volt, a főkönyvelő Antal Gábor volt, a főagronómus Tomcsányi Gyula volt.

2.

Szemző Lajos, a járási mezőgazdasági osztály terv- és pénzügyi csoport vezetője:

— A kompolti ügy kínos ügy. Az én véleményem szerint a kompolti elnököt nem kellett volna leváltani. De hát a nép akarta. Hatvankettőben, amikor negyven forintot fizettek, akkor nem kergették el. Ilyen a nép, ha valami jól megy, égig dobja a vezetőt, ha meg rosszul megy, eltemeti mindjárt.

Jéger Péter:

— A téesz ötvenkilencben alakult, karácsony előtti napon. Én voltam az első elnök. Felkértek, legyek, nem akartam, de azt mondták, régen huszonkét holdam volt, megbirkóztam vele, értek majd ehhez is. Hát jó. De aztán többen már oldalt néztek rám, és mert régen földesgazda voltam, a soriak, akik szegények voltak, aláírásokat gyűjtöttek ellenem, és beadták a járáshoz, hogy le velem. Hát én le is mondtam, isten neki, csinálja más, ha jobban tudja. Akkor átmentek a szomszédos Átány községbe Szűcsihez, hogy jöjjön elnöknek. Szűcsi, az új elnök nem ismerte az itteni földeket, egyáltalán nem értett a földhöz, összekevert mindent, így aztán nem is lehetett csodálkozni, hogy semmi sem lett. Mondtuk mi többször, itteniek, régi gazdák, nem jól van így, máshová vessünk, másként vessünk, de csak intett rá. Tanácsoltuk, ne vessünk ott lucernamagot, ahol vetettünk, mégis bevetettek harminckét holdat, és lett belőle a semmi. A kertészetet meg olyan földre hozták, ami nem jó kertészetnek. Szikes. Hát ki hallott már olyat, hogy szikes földön legyen a kertészet.

Pocok Barnabás, a járási mezőgazdasági osztály vezetője:

— Szűcsit, az elnököt sajnálom. Hogy milyen ember volt, más se mutatja jobban, mint az, hogy amikor már tudta, le fogják váltani, még akkor is, az utolsó közgyűlésen is a tervekről beszélt, mintha ittmaradna. A fia az egri kórházban haldoklott, de még akkor is tartotta magát, sírt a fia miatt, de felkészült a zárszámadásra és elmondta a beszámolót. A rossz eredményekért elsősorban nem Szűcsi a felelős. Szűcsi három ember helyett dolgozott. Tomcsányi főagronómus és Antal Gábor főkönyvelő helyett is dolgozott. Ez lehetetlen volt. Ezért kellett elbuknia. Tomcsányi, a főagronómus nem irányította a gazdaságot, nem értett a földekhez, csak kapkodott, lótott-futott, gyerünk emberek ide, gyerünk oda de hogy szervezzen, az nem volt soha. Szűcsi csinálta az ő munkáját is. Hogy mit kellett Szűcsinek csinálni, arra példa, hogy mindenki mindenért csak Szűcsihez ment, még a kéményseprő se tárgyalt a főagronómussal, az is Szűcsihez ment, hogy melyik kéményt kell kipucolni. És itt volt a főkönyvelő, Antal Gábor! Nem mondom, a számokat ismerte, pontosan összeadta, de a számokon túl nem látta az embereket, a gazdasági összefüggéseket. Ilyen könyvelő hivatalban jó, de nem jó gazdaságban. Helyette is Szűcsi dolgozott. Szűcsi mérlegképes könyvelő. Könyvelő volt, főagronómus volt, és elnök volt egy személyben. Három embernek való kocsit húzott.

Harangi József:

— Hevesben ez a legjobb határ és ezért szégyen volt itt nekünk, hogy a téesszel ide jutottunk. Én negyven évig kertészkedtem itt, dinnyés voltam, termett itt olyan dinnye, hogy nyolc-tíz kiló alatt egyik se volt. Amikor Szűcsi idejött! beszereztem dinnyemagot, beültettem tizenkét holdat, úgy nézett ki, jól beüt a dinnye. De aztán ebbe is beleszóltak. Ügy, hogy nem értettek hozzá. A dinnyepalántákról, hiába erősködtem, korai még, leszedették, parancsra, még idő előtt a melegágyi üvegtetőt, és amikor kiültették a palántákat elszáradtak mind.

Szűcsi András:

— Most már tisztán látom, mi történt vel$m Kompolton. Nem lett volna szabad a főagronómus helyett meg a főkönyvelő helyett is dolgoznom. így nem tudtam semmit sem rendesen megcsinálni. Rendesen egy munkát se tudtam ellátni. Ebbe buktam bele. Pedig én jót akartam, mindenki munkáját én akartam elvégezni, hogy jó legyen. És ez volt a rossz.

Bodó Miklós, a téesz párttitkára:

— Amióta a téesz megalakult, a téeszben vagyok. Dolgoztam Szűcsivel. Ott voltam a vezetőség leváltásánál is. És azt

SŰtÁCoMfiofe

Jegyzőkönyv öt év után egy vezetőség bukásáról és egy új vezetőség feltámadásáról

mondom, a leváltás helyes volt, érvényesült a szövetkezeti demokrácia, érvényre jutott az emberek akarata.

Tomcsányi Gyula, a téesz volt főagronómusa:

— Kompolton semmi baj nem volt a vezetőséggel. Az nem igaz, hogy a vezetőség tette tönkre a téeszt. Azért zártunk rossz eredménnyel, mert rosszak ott a földek, és a mezei pocok is nagy pusztítást végzett abban az évben. A pocok megevett kilencven hold lucernát és rengeteg szőlőt. Hogy a pocok szőlőt is evet, az azért volt, mert nagy szárazság volt, és a nagy szárazságban a pocok szomjas volt. Akkor voltam bolond, amikor elvállaltam, hogy főagronómus leszek. De hát ezt is megpróbáltam. Az elmúlt két évtizedben tizenhárom helyen dolgoztam, voltam aknaszedő búvár, hidászoknál kubikos, segédmunkás a MÁVAG-ban, és mielőtt főagronómus lettem, „szeretetházban” voltam mindenes. Teszek a kompoltiakra.

Bodó Miklós:

— Amikor a téesz megalakult, örültünk, hogy valaki is idejött főagronómusnak. Nem nagyon néztük, kiféle, csak mezőgazdász oklevele legyen. De aztán kiderült, hogy Tomcsányi sosem foglalkozott földdel, lerobbant birtokos bérlő volt, akinek szakismerete nem, csak gondja volt. Mindig este, egy szakkönyvből nézte ki, hogy másnap mit kell csinálni a földeken. Így aztán nap mint nap megtörtént, hogy reggelenként az emberek a tanya előtt szerszám nélkül gyülekeztek

munkára, még nem tudták, mit fognak csinálni. Amikor végre kimentek a földekre, már majdnem dél volt Sajnálatra méltó öregember volt Tomcsányi. Hát nem küldtük el. És sajnálatból önmagunkat tettük tönkre.

3.

Bodó Miklós:

— Amikor vezetőség nélkül maradt a téesz, az emberek olyan vezetőket akartak, akik értenek a földhöz. Elnöknek Szabó Andrást hívták. Parasztember, tapasztaltuk, ért a földhöz, ért az emberekhez. Egy évig dolgozott nálunk a szövetkezetben. Mezőgazdász volt. Mindenki mozgékony, ügyes embernek ismerte. Tőlünk a megyéhez került. Amikor nem volt vezetőségünk, az emberek azt mondták, legyen ő az elnök. Küldöttséggel kerestük fel. Eljött. A főkönyvelőt a járás ajánlotta. Sveiczer Ferencné. A megye egyik legjobb szakembere. Mérlegképes könyvelő, és az a híre, hibát nem tűr. A főagronómus Kassa István lett. Tamazsadányban volt, akkor államvizsgázott a debreceni felsőfokú technikumban, öt is a tagság hívta, tudta a hírét. Amikor Tarnazsadányba került, 17 forint volt ott a munkaegység, dögrováson voltak az állatok, és három év múlva már 40 forintos munkaegységgel zárt a gazdaság.

Szabó András:

— Régebben egy évig voltam a kompolti téeszben mezőgazdász. Aztán a megyéhez kerültem. De hivatalból sokat jártam a faluba, és hallottam, tudtam, bajok vannak Kompolton. 1965 márciusa volt. a megyénél voltam, egyszer csalt kopogtak, és bejött a kompolti párttitkár, a téesz ellenőrző bizottságának elnöke és egy téesztag. Akkor kértek fel elnöknek. örültem, hogy bíznak bennem. Elvállaltam. Jöttem. Amikor ide kerültem. 400 hold szántatlan volt, a kukoricaszár levágatlan, a tavaszi búza vetetlen. Ideges voltam.

Sveiczer Ferencné:

— Mielőtt Kompoltra jöttem, ebben a járásban, Tófaluban voltam a Béke Tsz főkönyvelője. Onnan mindenáron el akartam jönni. Az elnök szabálytalanságokat csinált, mindig veszekedtünk. Olyan helyre akartam menni, ahol a munka számít, és nem az, hogy az elnök piszkosságait simítsa az ember. Akkor mondták, hogy Kompoltra főkönyvelő kell. vállalom-e? Vállaltam. Hogy ebben a téeszben mi volt, arról jobb nem beszélni. Átnéztem a könyvelést, az irodaépületet a régi téesz vezetősége 220 ezer forintért vette és 640 ezer forintért hozatta rendbe, a felét se éri, a pénzt állami kölcsönből szerezték, és ebből fizették a munkaegységet, mert valamiből fizetni kellett, ha semmi sem termett. Gépszín építésére is jelentős kölcsönösszeget vettek fel. A gépszínt vályogból építették. A többi pénzt munkaegységre fizették.

Kassa István, főagronómus:

— Mielőtt idejöttem, mielőtt ide hívtak, akkor is tudtam, mi van Kompolton. Édesapám Kompolton lakik, itt születtem, és sokszor beszélgettünk apámmal, mit lehetne a kompolti jó földekkel csinálni. De csak beszélgettünk. Nekem nem volt beleszólásom a dolgokba. Én Tamazsadányban voltam főagronómus. Engem apám által hívott ide a falu. Szívesen jöttem.

4.

Szabó András, téesz-elnök:

— Amikor öt évvel ezelőtt Kompoltra kerültem elnöknek, sírni szerettem volna, hogy mi van itt. Egy év alatt elértük,

hogy egyetlen hold se maradt műveletlen. Minden kalászos területen vegyszeres gyomirtást végeztünk. Megszerveztük a női munkabrigádot. A gépcsoportokat. És hatvan holdon olyan lucernánk lett, hogy a szakemberek is azt mondták, ilyen szép lucernát máshol nem is lehet látni. Hogy így lett, azért volt, mert az emberek bíztak az új vezetőségben, mi meg bennük, és azért is, mert meghallgattuk az évtizedek óta itt élő emberek tanácsát, és nem bezártan ültünk az irodában, mint a hivatalnokok. Azt nem mondhatom, hogy egy év alatt itt megváltottuk a világot. Azt nem lehet. De hittük: kimászunk a gödörből.

Kassa István főagronómus:

— Hogy mi volt itt öt éve, a kezdeti napokban, arra csak egy eset: amikor idejöttem; elhatároztam, egy hétig nem szólok semmibe, szemlélődöm, megismerem a határt és az embereket. De ezt nem bírtam tovább egy napnál. A kocsisok, a traktorosok a reggeli kezdés helyett akkor jöttek a tanyához, amikor éppen felébredtek. Nyolc-kilenc óra volt. Vetésidő volt, minden perc számított, nem tudtam nézni, mi megy itt. De nem szóltam. Csak amikor megjöttek, végignéztem rajtuk, keményen, nem mondom, és ők megérezték, hogy miért nézem őket. Másnap reggel hatkor én már a tanyánál álltam. Hat után néhány perccel, mintha összebeszéltek volna, megjelentek a kocsisok is, meg a traktorosok is. A következő nap én már fél hatkor álltam a tanyánál, akkor már fél hat után jöttek. És hallottam, azt mondják egymás között: na, emberek, megint megkéstünk.

Sveiczer Ferencné, főkönyvelő:

— öt évvel ezelőtt, amikor Kompoltra kerültünk, az államtól másfél millió forint állami dotációt kaptunk, mert másként nem állhattunk talpra. A pénzt szabadon felhasználhattuk. Munkaegységet is oszthattunk volna belőle. Ügy határoztunk mégis, a pénzből egy fillért sem osztunk. Az első feladat, hogy beruházzunk, hogy megépítsük a legszükségesebb épületeket, megteremtsük a szarvasmarha-tenyésztés alapjait, és gépeket vásároljunk. Megépítettünk egy 132 férőhelyes növendékmarha-istállót. Felújítottunk négy másik istállót, és egy borjúnevelőt. Megépítettünk egy vasvázas gépszínt. És bekötőút épült a tanyához. A munkaegység értéke az első esztendőben 24 forint 50 fillér volt. Ebben az esztendőben 60 forint. A szarvasmarha-tenyésztők és a traktorosok havi átlagkeresete 3500 forint, a termelőszövetkezet tiszta vagyona 1965-ben: 5 millió 800 ezer forint volt. Ma: 15 millió 64 ezer forint. Szép eredmény: kis gazdaság vagyunk, földterületünk csak 1800 hold, a téesztagok száma csak 110.

Bodó Miklós, téesz-párttitkár:

— Az 1965-ös évet követően 1968-ban vezetőségválasztás volt a termelőszövetkezetben. Titkos szavazással. A tagság egyhangúlag ismét megválasztotta Szabó András elnököt, Kassa István főagronómust és Sveiczer Ferencné főkönyvelőt. Ma egyetlen hónap alatt többet keres egy téesztag, mint régen egy évben.

Ipacs József, a járási pártbizottság csoportvezetője:

— öt éve a kompolti Üj Barázda Termelőszövetkezet a legjobban fejlődő téesz a járásban. Sokszor jártam régen is Kompolton, részt vettem a téesz-közgyűléseken, az emberek akkor csak panaszkodtak, sírtak: nincs meg a holnapi kenyerünk. A legutóbbi közgyűlésen nagy öröm volt látnom az emberek örömét.

Harangi József:

— Ma már nyugdíjas vagyok. Zsörtölődésem alábbhagyott. Megváltozott körülöttem minden. Az új vezetők értik a földet, értik az embereket. Míg Szücsiék voltak itt, minden voltam én itt, csak szép nem. Egyévi keresetem kétezer forint volt. Most a háztáji bizottság elnöke és éjjeliőr vagyok. Havi keresetem: 2100 forint.

Sveiczer Ferencné:

— 1966 óta hitelmentesen gazdálkodunk. Sem rövid lejáratú, sem hosszú lejáratú hitelünk nincs. Egyetlen fillérrel sem tartozunk senkinek. A hitelre magas a kamat. Azt akarjuk, hogy a kamat is nekünk maradjon.

Szabó András:

— Három példa arra, hogy hogyan gazdálkodunk. Az első példa: Négy éve összeült a vezetőség,, hogy megtárgyalja, hogyan fejlődjünk tovább? Kevés volt a munkaerőnk, a főagronómussal azt javasoltuk, a szarvasmarha-tenyésztésre és a takarmány termesztésre koncentráljunk. Teremtsük meg egy jelentős szarvasmarha-törzsállomány alapjait. A vezetőség és a tagság ellenezte ezt. Féltették a takarmányt a saját állatállományuktól, a háztáji állatoktól. Erősködtek: a téesz ne kezdjen szarvasmarha-tenyésztésbe! De végül nagy nehezen hozzájárultak ahhoz, hogy 60 növendékmarhát megvegyek. Elutaztam Poroszló községbe. Száznyolcvan gyönyörű, és aránylag olcsó növendékmarhát láttam ott. De csak 60 darab vásárlását engedélyezte a tagság. Mit tegyek? Felhívtam telefonon a főagronómust, vegyük meg mind a 180-at, ilyen vétel ritkán akad. Megbeszéltük, saját szakállunkra megvesszük. Amikor hazaértem, el akart kergetni a tagság. Ma már 430 gyönyörű szarvasmarhánk van. És a takarmány is biztosított. A mintalegelőnkön, ahová holdanként hét mázsa műtrágyát szórunk, 170 mázsa zöldfű terem holdanként. A nagyon jó, hagyományosan ápolt legelőkön csak 80 mázsa terem egy holdon! A másik példa: Kassa István főagronómus szavára eleinte nem sokat adtak az emberek, főleg a traktorosok. Hiába mondta, milyen mélyen szántsanak, alig engedték le az ekét. Megszokták Tomcsányi ideje alatt, hogy Tomcsányi csak beszélt, és ők mégis azt csinálták, amit akartak. De Kassa István naponta hatszor-nyolcszor a nyomukban volt, léccel mérte a szántás mélységét, és meg kellett szokniuk, hogy ez a vezető nemcsak beszél, hanem cselekszik. Sokszor még éjjel is a határban van, és nincsen vasárnapja. A harmadik példa: a termelőszövetkezet a faluban saját zöldségüzletet nyitott, és a téesztagság részére még sertéshúsról is gondoskodik. Saját hizlalású sertéseinket méri ki a hentes. Nemcsak a munkát követeljük meg az emberektől, arról is gondoskodunk, hogy az emberek elégedetten éljenek.

*

A kompolti Üj Barázda Termelőszövetkezet főagronómusa tíznapos tanulmányútra Olaszországba utazott. A szövetkezet költségén.

Tapasztalatait hazahozza Kompoltra.

H. Barta Lajos

(Megjelent a Magyar Nemzet május 31-1 számában)

w