Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-05-30 / 11. szám

N EM IETKÖZÍ VAJAIK,jai igen előkelő helyre sorolják. Frissebb bizonyítékai is van­nak azonban annak, milyen a tekintélye vásárunknak: mind több a külföldi kiállítónk. Az idei vásáron a 33 országból ér­kezett külföldi kiállítók mintegy 57 000 négyzetméternyi terü­leten mutatják be termékeiket. S a 33 közül 23 ország hiva­talos kiállítással van jelen. A szocialista országok reprezen­tatív bemutatói mellett a Budapesti Nemzetközi Vásáron részt vesz Algéria, Anglia, Ausztria, Belgium, Brazília, Dá­nia, Elefántcsontpart, Finnország, Franciaország, Görögor­szág, Hollandia, India, Japán, Kanada, Lichtenstein, Luxem­burg, Norvégia, az NSZK, Olaszország, Pakisztán, Svájc, Svédország, Spanyolország, Szíria és az Egyesült Államok. A felsoroltak közül első ízben van jelen Kaftada, Pakisztán és Elefántcsontpart. örülünk, hogy a vásár külföldi látogatóinak növekvő szá­ma híven tükrözi külkereskedelmünk tendenciáit, a hazánk iránt erősödő bizalmat is. Hadd mutassunk itt rá rögtön arra is, hogy külkereskedelmünk ütőképességét nagymértékben erősítette az immár harmadik esztendeje életbelépett gazda­sági reformpolitikánk. Az elmúlt esztendőkben jelentősen megnőtt a vállalatok önállósága, rugalmas árrendszer lépett életbe, létrejött a termelők és a külkereskedelmi vállalatok közös anyagi érdekeltségi rendszere, amely gazdaságos ex­portra és Importra serkent. Számos termelővállalat önálló külkereskedelmi jogot is kapott. Mindez a Budapesti Nem­zetközi Vásáron az árubemutatók választékának bővülésében és a termékeik minőségének, színvonalának emelkedésében is kifejezésre jut. Előrevetíti tehát a reményt, hogy az idei vá­sáron még intenzivebb lesz a kereskedelmi tevékenység, mint az eddigieken volt. Magyarország kereskedelmi kapcsolatai ma már szinte az egész világra kiterjednek. Miközben e sorokat írjuk, éppen Latin-Amerikában tárgyal pénzügyminiszterünk. Szeretnénk, ha együttműködésünk e fontos földrészre is kiterjedne. Noha külkereskedelmünk fő bázisa — és ez természetes — a szo­cialista országok közössége, a nem szocialista országokkal folytatott kereskedelmünk az utóbbi tíz évben szinte dinami­kusan fejlődött. Míg 1949-ben csak 3,2 milliárd devizaforintot képviselt külkereskedelmünk ezekkel az országokkal, 1969- ben mór 15,2 milliárdot. A fejlett tőkésországok részesedése külkereskedelmünkben jelenleg mintegy 25 százalék. Miután hazánk az importhoz szükséges devizát kivitele révén bizto­sítja, kereskedelempolitikánk fő célja, hogy a külső piacokon megteremtse a magyar export növelésének lehetőségeit. E törekvésünk egyébként a fejlett .tőkésországok tendenciájával is kezd egybevágni, hiszen egyre jobban hódít az a felisme­rés, hogy a saját export növelésének előfeltétele a szocia­lista országokból való import növelése. Anglia, a skandináv országok máris részlegesen liberalizálták a velünk folytatott kereskedelmüket, növekszik a fejlett tőkés országokkal ipari kooperárciónk. Mindez természetesen nemcsak ipari-gazda­sági probléma, hanem politikai is: s a békés gazdasági ver­seny, a fokozódó gazdasági együttműködés a béke erőinek szolgálatában áll. A Budapesti Nemzetközi Vásár tehát jó, nemes célokat szolgál. Szeretnénk, ha minden látogatójában erősítené a „good wilV'-t, az oly fontos bizalmat. Budapest szeretettel várja, fogadja a vásárra érkező vendégeit, a külföldi látoga­tókat, üzletembereket, és kívánja: érezzék jól magukat! Cs. 1. Kanada kiállítása ÜJ magyar találmányok Az Apolló—11 az USA pavilonja előtt A műszeripar újdonságai <tVámos László felv.) AUJZTRÁLÍAÍ MAOYARO II. SYDNEY Dombok és öblök városa. Az emlékek filmje peregni kezd: látom magam előtt a Harbour Bridge ívét (ame­lyen át Sydney magyarjai Budára mennek). Felfordított kagylók egymásutánját idézi fel az Operaház épülő tömbje. Érzem a kis motoros enyhe hintázását a habok tetején, ahogy elsuhanunk „tengernézőben” az épülő hul­lámvasút előtt. Aztán kikötünk az öngyilkosok sziklájá­nál. Járom a Double Bay utcáit, ahol olyan-otthonos a magyar szó. (A beszámoló szűkreszabott terjedelme saj­nos csak néhány sietősen felrajzolt ceruzavonást engedé­lyez, ezért elég a tájképekből, térjünk vissza az embe­rekhez.) • A sydneyi magyarsággal úgy ismerkedtem, mint aki a tengert akarja poharanként meregetni. Aztán új ismerő­seim egy csoportjával újra találkozhattam a magyar fő­konzulátus által szervezett felszabadulási ünnepségen, április 3-án. Hullámzott a tömeg, mosolygós arcok vet­tek körül; kézről kézre adtak, éreztem a rokonszenv ára­mát. Hallgattuk Kázmér Zsigmond főkonzul rövid felkö­szöntőjét, majd a miniszter szavait: a légkör nem volt „hivatalos”, sehol semmi feszesség. (A sydneyi televízió és rádió másnap tárgyilagos és udvarias formában emlé­kezett meg arról, hogy hazánk területén 25 éve végétért a háború.) ST. GEORGE - BUDAPEST foglalkozott. Attila is ebben a csapatban kezdte pályafu­tását, majd Sydneybe került át. Az idősebb Abonyi két éve járt otthon, és persze szorgalmasan filmezte a Fradi­­meccseket. A fia is FTC-rajongó: — miről álmodik a csa­tár? —, hogy kissé kiforgassam a régi sláger szövegét. Attila boldog lenne, ha klubja lehetőséget teremtene szá­mára és egy-két hétig Budapesten készülhetne fel, Al­­berték társaságában. Pongrácz úr, a klub elnöke hozzá­tette: szívesen meghívnák Albert Flóriánt közös edzésre. Talán egy-két barátságos mérkőzésre is futná energiájá­ból. „Ahogy vannak testvérvárosok, úgy érezzük, a Fradi testvércsapatunk és ezt talán nem tekintik szerénytelen­ségnek.” „A gondolat kitűnő, meg kell valósítani” — mondta erre a magyar főkonzul, Kázmér Zsigmond. Abonyi Attila szívesen felelgetett az újságíró kérdései­re: nős, felesége nem magyar; Attila jól beszél magya­rul, de csak nagyon ritkán olvas. Aztán ő kérdez: „Mi történt a magyar futballal?” Szerencsére új vendégek érkeztek a klubba, nem kellett felelnem. A klubban színes élet folyik, nagy a forgalom. Táncol­nak, vacsoráznak, és nem utolsósorban a póker-masiná­kon játszanak. Megnézzük a házat, a bejáratnál Buda­pest domborművű képét a Parlamenttel, a kis könyvtár futball-szaklapjait és könyveit, és beszélgetünk a vezető­ség érdekes terveiről. Az egyesület nemcsak a magyar sport, de a magyar kultúra fellegvára is szeretne lenni. Szívesen rendeznének kép- és fotókiállítást, mutatnának be magyar filmeket, látnának vendégül magyar művé­szeket. „Az vezet minket, mondta az elnök, hogy legyen Sydneyben egy Budapest í{lub, amely akár száz éven át, ha már az alapítók régen nem lesznek, hirdesse a magyar fővárosra emlékező bevándorolt magyarok hűségét egy­kori szülőföldjükhöz.” SZENT ERZSÉBET ÖREGEK OTTHONA Amikor Sevecsek Anna néni telefonon elmagyarázta, hol találom meg az öregek blacktowni otthonát, nem gondoltam volna, hogy akkora utat kell megtennem, amennyivel itthon Fehérvárig érnék. A látogatás mara­dandó élmény, mert a ház igazi „otthon”: külön szobák minden embernek, rend és tisztaság mindenütt. Boksányi úr, az egyházközség idős elnöke kalauzolt körül, mutatott be az otthon lakóinak. A St. Elisabeth Home for Aged Hungarian People egyike azoknak a sajnos nagyon ritka magyar létesítményeknek, amelyek különböző politikai pártállású és vallású emberek áldozatkészségéből szület­tek. Pater Forró energiája, türelmes szervezőkészsége segítette keresztül a szép elgondolást a tornyosuló akadá­lyokon: a gyűjtés eredményes volt. Egyházak, intézmé­nyek és egyes emberek, a piarista öregdiákoktól a volt gyógyító nővérekig — Sevecsek Anna néni és Fugentia nővér jelenleg egy gyermekóvoda tulajdonosai — sokan tettek alapítványt egy-egy szobára. Az otthonnak magyar orvosa van, jó magyaros kosztot adnak, jól érzik magu­kat a lakók. Tóth bácsi a lelkemre kötötte, hogy ezt meg­írjam, és kétszer is parolázott, értesülve arról, a vendég a távoli szülőföldről érkezett. A társalgóban zongora, te­levízió és az asztalon a friss virág mellett a Magyar Hí­rek agyonolvasott példányai. Hol is kezdjem sydneyi élményeim sorát? Vajon hol találkozhattam egyszerre és együtt a legtöbb magyarral? Természetesen a futballmeccsen, ahol éppen úgy mond­ták el mindenféle falábúnak a helyzeteket kihagyó csa­tárokat, éppúgy szidták a bírót, mint egy pesti pálya né­zőterén. A St. George-Budapest játszott a Prága csapa­tával. A szurkolók a Budapest egyetlen magyar játékosát biztatták és a fiatal Abonyi Attila — különben huszonöt­szörös ausztrál válogatott — szép góllal hálálta meg a bizalmat. (Végeredmény 3:1 a „pestiek” javára.) Este azután a klubban találkoztunk a játékossal, aki büszkén újságolta, hogy a világhíres Jasinnak is rúgott gólt. Kisgyerek volt 1957-ben, amikor szülei nekivágtak a világnak. Melboume-ben telepedtek le. Apja, aki világ­életében imádta a focit, a melboume-i magyar csapattal A Szent Erzsébet Öregek Otthona. Jobbra: Abonyi Attila a kővetkező futballista generációval, Robival

Next

/
Oldalképek
Tartalom