Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-19 / 8. szám
Farkas Imre Falu Tamás (Novotta Ferenc felv.) Herman Llpót (Cink Károly felvétele) Köszönteni mentünk dr. Farkas Imrét — Mókucit, ahogy a művészvilág ismeri — 90. születésnapján, a 88 éves Falu Tamást szerzői estje alkalmából és a köztük sihedernek számító Herman Lipótot — felesége, Rozika nevezte így —, hiszen ő mindössze 85. születésnapját ünnepelte április 24-én. Viszonzásképpen mindhárman a hosszú élet titkairól árultak el egyet — s mást, és elmesélték életük legemlékezetesebb sztoriját. MOKUCI, DR. FARKAS IMRE FALU TAMÁS HERMAN LIPOT Gáláns mozdulattal invitál: nézzek körül a lakásban. Minden képhez, bekeretezett plakáthoz, festményhez, dísztárgyhoz kedves emlékek fűzik. A zongorán egy gyönyörű aranyozott rózsaszál, az amerikai magyarok ajándéka. — Talán azért kedveltek engem annyian, mert én soha életemben nem haragudtam senkire. Biztosan ennek köszönhetem a hosszú életemet is. Ezt egyébként valamikor versben is megírtam. Figyelje csak. Szép az én életem, / Gyönyörű a múltam, / Rigótól, lepkétől / Mindent megtanultam. / Mert a lepke röpköd / Virágról virágra, / A rigó meg fütyül / Az egész világra. — Tényleg nagyon szép az én életem, hiszen itt van mel\ lettem Veronika. Én, mint az egykori Színházi Élet Lelki klinika című rovatának szerkesztője ezreknek ajánlgattam a boldogságot, miközben a megrögzött agglegények magányos életét éltem. Csak a felszabadulás után nősültem. Most van otthonom, feleségem. Hát kell ennél több? A Nótás kapitány, az Iglói diákok s más nagysikerű színmű szerzője kedvenc történetét polgári életéből idézi. — Valamikor réges-régen miniszteri tanácsos voltam. Főnökeim tudták, hogy inkább író vagyok, mint hivatalnok és elnézték, ha nem tartom be a kötelező munkaidőt. Kilenc óra helyett csak sokkal későbben foglaltam el az íróasztalomat és míg a többiek még javában dolgoztak, én már a feketémet ittam a kávéházban. Egy alkalommal még a szokottnál is későbben értem be és éppen összefutottam a főnökömmel. „Kedves tanácsos uram — mondta —, te olyan későn jársz be és olyan korán mész el, hogy legközelebb majd saját magaddal találkozol a lépcsőn...” A Kossuth Klubban megrendezett szerzői estje előtt néhány nappal látogattuk meg a Pest megyei Öcsa község köztiszteletben álló, nyugalmazott közjegyzőjét, a halk szavú poétát. Villájában, könyvei és barátai között él, fiatalságának titka a mértéktartás és a rendszeresség. Hajnali fél 5-kor kel, télen-nyáron hideg vízben mosdik, utána reggeli és egy szivar. Azután olvasás vagy írás következik. 1967-ben jelent meg Téli kikötő című verseskötete és már újabb verstermés vár kiadásra. Csendes, nosztalgikus hangulatú, de életörömöt sugárzó líra az övé (... Színes madár volt sok reményem, / s már mind lelőve hempereg, / de azért ne higgyetek nékem: / szép volt az élet emberek.). Most az ő sztorija következik. — 1918-ban, a háború végén történt. Az Athenaeum regénypályázatot hirdetett. A pályázaton 280-ad magammal én is részt vettem. Telt-múlt az idő, jóformán meg is feledkeztem a dologról. 1920-ban aztán — Gömör megyében közjegyzősködtem akkoriban — sürgöny érkezett. A sürgönyben az állt, hogy a pályázat ötezer koronás díját én nyertem el. Volt nagy öröm. Hiszen ez olyan hatalmas összeg volt, hogy elhatároztuk a feleségemmel: háromhónapos világkörüli útra költjük a váratlan pénzt. Dehát előbb fel kellett venni. Nagynehezen átvergődtem Budapestre — akkoriban nem egykönnyen lehetett ide utazni —, felmentem az Athenaeumba, ahol azonnal kifizették a pályadíjat. Én az ötezer koronával felszálltam a körúti villamosra. Jött a kalauz, megváltottam a vonaljegyet. A jegy ára ötezer korona volt, pontosan annyi, mint amennyi az évekkel annak előtte kitűzött és elnyert pályázat fődíja. Ragyogó színben van. A haja hófehér, az arca rózsás, a szeme mosolygós, csak a lábát fájlalja éppen. Tüneményes humorú felesége, Rozika dicséri: „Most kezd tetszeni a nőknek ...” A rövid számvetés a műteremlakásban így hangzik. Készült ötezer festmény, persze rengeteg szanaszét, múzeumokban, barátoknál, gyűjtőknél, 70 évfolyam sűrűn teleírt napló 40 ezer rajzzal... Mi lett volna, ha szorgalmas is vagyok? — hunyorít vidáman. Fiatalító kúrájának receptje: munkatherápia. Naponta ir, rajzol, fest, hogy ecsetjével és összehúzott szemével megörökítse a múlandóságot, állandósítsa a pillanatot, rögzítse a változót. — Életem legemlékezetesebb epizódja? Első kollektív kiállításom. 1913. január 5-én nyílt az Ernst Múzeumban. Horribilis összeget, tízezer koronát kaptam érte. De ami az anyagi sikernél sokkalta többet jelentett számomra, legnagyobb mesterünk, Szinyei Merse Pál is otf volt a megnyitón. És ott volt Lechner Ödön, s még sokan mások. A megnyitó után Szinyei így szólt: „Menjünk vacsorázni fiatal barátunkkal." Én ekkor 29 éves voltam, Szinyei közel a hetvenhez. A vacsora az Erdélyi borozóban zajlott le, Szinyei, Lechner, Csók István, az ifjabb művészek közül Falus Elek, Pólya Tibor, Faragó Ödön s még jónéhány ülték körül az asztalt. Köztudott volt Szinyei szűkszavúsága, nem szívesen s csak ritkán beszélt. Éppen ezért volt megtiszteltetés számomra, amidőn rám ürítette a poharát: „Ezt a maga egészségére!” Vacsora után felkerekedtünk és a Casino de Parisban kötöttünk ki. Ezt, a számomra még ma is emlékezetes estet naplómban rajzzal örökítettem meg, de bajos volna kikeresni. Inkább újra megrajzolom a Magyar Hírek, olvasóinak. Feljegyezte Hernádi Magda Július 18-augusztus 16: DEBRECENI NYÁRI EGYETEM A Debreceni Nyári Egyetemet különleges hely illeti meg a számos magyarországi nyári egyetem között. Ez ugyanis elsősorban a magyarul tanulni szándékozók, a magyar nyelv iránt érdeklődök számára nyitja meg évről évre — immár hagyományosan — kapuit. És természetesen azok számára is, akik föl akarják frissíteni anyanyelvi ismereteiket. Az elmúlt évben 156 hallgatója volt a Debreceni Nyári Egyetemnek, közülük 154 külföldi (hatan magyar származásvak). A kialakult gyakorlat szerint három csoportba sorolták a hallgatókat. Az „A” tagozatban azok tanultak, akik igen jól tudtak magyarul; a „B” tagozatban azok, akik közepes nyelvismerettel rendelkeztek; a „C” tagozatban pedig azok, akik nem a nyelv, hanem inkább az ország és kultúrája iránt érdeklődtek. Az előadásokat helyi és fővárosi szakemberek tartották, közöttük négy akadémikus. Azokat az előadásokat, amelyeket minden hallgató érdeklődésére számot tartónak ítéltek, szimultán tolmácsolták német, angol és olasz nyelven. Az idei tervek további programgazdagodást ígérnek. Először is az előadások módszerében: a magyar nyelvű és a szinkron fordítással tolmácsolt előadásokon kívül az alapvető világnyelveken is elhangzanak majd előadások a magyar kultúráról. A nyelvtanórákat intenzívebbé teszik azzal, hogy több csoportot képeznek, és ezzel párhuzamosan csökkentik a csoportok taglétszámát. Gazdagodik a program az előadások tematikájának bővülésével is. A még nem végleges terv szerint a részvevők megismerik Magyarország földrajzát, az élő népi hagyományokat, a magyar reneszánszot; hallanak majd Csokonai Vitéz Mihály költészetéről, a magyar felvilágosodásról, Petőfi Sándor költői életművéről, a népszínműről, mint jellegzetes magyar drámai műfajról, a mai magyar irodalomról, Kassák Lajosról, a magyar irodalom Európában elfoglalt helyéről. A nyelvészet iránt érdeklődők megismerkednek a mai magyar irodalmi nyelv kialakulásával, a nyelvműveléssel, a magyar személynevek sajátosságaival, a magyar szótárirodalommal. A kultúra egyéb ágaiból is kapnak előadásokat a nyári egyetem hallgatói, a többi között Erkel Ferencről és Kodály Zoltánról, a XX. századi magyar képzőművészetről, a mai magyar színházi kultúráról és filmművészetről. A nyári egyetem négy-, illetve kéthetes lesz. A négyhetes 4000, a kéthetes 2100 forintba kerül. Ezért az összegért a hallgatók teljes ellátást és lakást kapnak (korszerű diákotthonban), továbbá balatoni, budapesti és hortobágyi kiránduláson vesznek részt. Jelentkezni levélben lehet a nyári egyetem titkárságán (Debrecen 10.). A jelentkezőknek a titkárság nyomtatványokat küld, amelyek elősegítik a vízum beszerzését. Bankett az Erdélyi borozóban (Herman Lipót rajza) Kettesben (Vámos László felv.)
