Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-11 / 1. szám

LELKI EGYENSÚLYUNK

Magyarország belpolitikai törekvéseit 1969- ben két kifejezéssel lehetne jellemezni: népfrontpolitika és új gazdaságpolitika.

A népfront a nemzeti egység kialakításának az egész társadalmat átfogó mozgalma, s az egység megvalósulása a gyakorlatban a fogalom helyes értelmezésétől is függ. Persze, a szocialista nemzeti egységnek megvan már a többé-kevésbé hivatalosnak tekinthető értelmezése. E szerint a szocialista nemzeti egység azt a társadalmi fejlettségi fokot fejezi ki, amidőn az osztályok között már nincsenek kibékíthetetlen ellentétek és objektíve minden dolgozó embernek érdeke a szocializmus felépítése. A megfogalmazás teljesen igaz, tényleges tartalommal azonban elsősorban a népfront helyi szerveinek kell megtölteniök. Népfront és nemzeti egység egymást kiegészítő és feltételező kategóriák. Ugyanakkor történelmi kategóriák is, mert mindkettő a fejlődésnek alávetett fogalom, nem úgy pattant ki a társadalomból, mint a teljes fegyverzetű Pallas Athéné Zeusz fejéből.

Egy idő óta, elsősorban a lélektani szaknyelvben gyakran találkozunk ezzel a kifejezéssel: mentális higiénia. Éppoly divatos, mint — mondjuk — a zenében a beat-stílus. Szellemi jólápoltságnak lehetne kissé szabadon fordítani vagy esetleg a psziché karbantartásának, aminthogy az ember karbantartja fizikumát is. De a gondolatsort tovább folytatva így is fel lehetne tenni a kérdést: lelki egyensúly állapotában van-e a szocializmust építő magyar nép? A kérdés annál is izgalmasabb, mivel az egyik vitaanyagunk megfogalmazása szerint „társadalmunk átmenetben van a régi egyensúlyviszonyokból az újakba”. Megnyugtató választ csak a különféle tudományok együttes következtetése adhatna. Ehelyütt csupán a nemzeti közgondolkodás fejlődésének arról a területéről szeretnék beszélni, ami közvetlenül érinti a szocialista demokrácia gyakorlati kiszélesedését. A felszabadulás előtt az uralkodó osztályok tudatosan igyekeztek depolitizálni a dolgozó embereket. A szocialista rend éppen a demokratizmus állandó szélesítésével, az aktív politizálást várja el az állampolgáraitól. A közügyekért érzett tudatos állampolgári felelősség és o közösség érdekében végzett tettek a szocialista demokrácia alapvető elemei. Az állampolgári felelősséggel rendelkező közvélemény álláspontjának figyelembevétele országos ügyekben és helyi jelentőségű kérdésekben egyaránt a céltudatos, szocialista társadalomvezétés, fontos demokratikus eleme. A szocialista demokrácia terjedelme, hatóköre, érvényességi területe szempontjából fontos tényező az, hogy a társadalom tagjai képviseleti úton és közvetlen formában hogyan vehetnek részt a társadalom irányításában, mind a politikai, mind a gazdasági élet területén.

Az év folyamán nemegyszer találkoztunk olyan megfogalmazásokkal, hogy „az új gazdasági mechanizmus hatására fejlődés bontakozik ki országunk politikai mechanizmusában is”, hogy „mindinkább szükségessé válik intézményeink szervezeti fejlesztése, eljárásunk demokratizálása”. Ezek a megfogalmazások is jelezték, hogy a reform kibontakozásával párhuzamosan folytatódott a politikai mechanizmus átalakulásának folyamata is. Hadd hivatkozzunk itt, az úi esztendő első hónapjában napilapjaink karácsonyi számaiban megjelent néhány cikkre, így Kállai Gyula „A szocialista demokrácia, szocialista állam", Erdei Ferenc „Magyarország 1968” és Veres Péter „A guvernementális gondolkodásról” című írásokra. Kállai Gyula a többi között megállapítja, hogv a szocialista demokrácia fejlődésében most olyan funkciók lépnek előtérbe, mint a gazdaságszervezés és építés, az ideológiai és kulturális nevelés, a legszélesebb osztályszövétség, a nemzeti egység. Jelenleg a kulcskérdés az államhatalmi és államigazgatási szerveink munkájának tökéletesítése. Az új gazdasági mechanizmussal összefüggésben azt írja, hogy a gazdasági reform a szocialista

termelési viszonyok továbbfejlesztésével, a gazdasági növekedés meggyorsításával is a szocialista demokrácia fejlődését mozdítja elő, mivel a reform megvalósítása nem képzelhető el a demokratikus közgondolkodás erősítése, az üzemi, vállalati, termelőszövetkezeti demokrácia erősítése, továbbá az állami, államigazgatási szervezetünk korszerűsítése nélkül. Cikkében utal arra is, hogy az eddig megtett fejlődés indokolja a Népköztársaság alkotmányának módosítását is. Az előző alkotmány 1949-ben született. Most viszont olyan alkotmány kidolgozására van szükség, amely a szocialista Magyarország teljes felépítésének a gazdaságot, társadalmat, tudományt, kultúrát, emberi tudatot átfogó gondolat nagy munkájához adja meg a legfontosabb államjogi biztosítékot.

Erdei Ferenc a népfrontpolitika továbbfejlődését elemezte a Magyar Nemzetben. Hangsúlyozza, hogy az áprilisban tartott IV. népfrontkongresszus élénk visszhangot keltett s ez még ma is tart, sőt erősödik. Majd idézte a kongresszus állásfoglalásán,,. egy mondatát: „A nemzeti egység úgy valósul meg, hogy társadalmunk minden jelentősebb országos és helyi kérdésében nyílt véleménycsere, a társadalmi és nemzeti érdekeknek megfelelő érdekegyeztetés folyik és a közgondolkodás nemzeti felelősségérzete érvényesül.” Megállapításaink szerint az azóta eltelt idő bizonyítja, hogy ez a folyamat előrehaladó és szélesedő. Mindkét cikk foglalkozik az országgyűlés szerepével. Kállai szerint a tapasztalatok igazolják, hogy az országgyűlési képviselők egyéni választókerületeinek bevezetése megélénkítette a legfelsőbb államhatalmi szerv munkáját. A tömegek szava és akarata a képviselők útján most közvetlenebbül és hatékonyabban érvényesül az egész ország politikáját formáló parlamentben. Erdei szerint az országgyűlés kezd már az ország legfelső szintű állami fórumává válni, ami mutatja a fejlődés dinamikáját. Valóban, ha meggondoljuk, hogy a két költségvetés elfogadása közötti esztendőben mennyit fejlődött a nyílt, demokratikus vita irányában az országgyűlés, akkor elmondhatjuk — a fogyatékosságok ellenére is —, a folyamat biztató és megnyugtató. Igen színvonalasan vitatta meg például az országgyűlés a kormány politikájáról szóló miniszterelnöki expozét, vagi' a külügyminiszter jelentését országunk külpolitikai tevékenységéről. Igen érdekes kérdéseket vetett fel az új közlekedési koncepció törvényjavaslatának parlamenti vitája, hiszen itt nem kevesebbről volt szó, minthogy a még Széchenyi István által lefektetett közlekedéspolitikai elveken nyugvó rendszert kellett hozzáigazítani a modern kor követelményeihez. A kisemberek mindennapi életét érintette az új szabálysértési törvény is, érthető, hogy széles körű vita után fogadta el az országgyűlés.

Veres Péter cikkében arról a gondolkodásmódról ír, ami immár nemcsak a kormányra és a miniszterekre jellemző, hanem mindenkire, aki embereket, közösségeket, politikai, gazdasági intézményeket, vagy akármiféle társas szervezeteket vezet, igazgat, tehát a falusi tanácselnökre, a tsz-elnökökre, a népfrontvezetőkre, iskolaigazgatókra egyaránt. Írásának lényege, hogy immár rendkívül széles körben kifejlődött az emberekkel és az országgal való törődés tudata és gondolkodásmódja, ami megfelelő alapot teremt a szocialista demokrácia gyakorlati továbbfejlődéséhez.

A közgondolkodás alakulását természetesen nehéz objektív adatokkal mérni, ehhez egyes cikkek sem elégségesek, de azért bizonyos értelemben tükrözik a nép gondolkodásában végbement tudati, érzelmi változásokat. Az új esztendő elején hadd állapítsuk meg, hogy amikor felszabadulásunk 25. és a Magyar Tanácsköztársaság 50. évébe léptünk, elégedetten tekinthetünk vissza a megtett útra.

Pethő Tibor

Tancred Ibsen, a Norvég Királyság új magyarországi nagykövete átadta megbízólevelét Losonezi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének

Kicserélték a magyar—jugoszláv jogsegély egyezmén y okmányait. Az okiratot jugoszláv részről Géza Tikvickt jugoszláv nagykövet, magyar részről dr. Ustor Endre írta alá

A Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karának főépülete és az új nagy előadóterem

(Vámos László felvétele)

RÓNAI MIHÁLY ANDRÁS:

cSzakas its c4irpád ái

z öreg Gyulai Pál beszélte el a fiatal Hatvány Lajosnak, hogyan jutott holtában Kemény Zsigmond ahhoz, hogy utcát neveztek légyen el róla Budapesten. Az úgy volt, hogy mikor még Kemény Zsigmond a Pesti Naplót szerkesztette, volt ott egy derék szerkesztőségi szolga, újabb elnevezéssel altiszt, legújabbal hivatalsegéd. Abból idővel gazdag ember lett, tehát társadalmi díszben is gyarapodott, városatya lett. Akkor eszébe jutott Kemény, mert derék ember volt még városatya korában is. Nem is a nagy író jutott eszébe, hanem csak a báró úr, az ő néhai jó gazdája ott a szerkesztőségben. Megtette hát az utcaelnevezési javaslatot a városházán.

Történelem, utókori igazságtevés többnyire, lassan és zegzugos kerülőkkel dolgozik. Sok esetben várni kellett, sok esetben várni kell még ma is — afelől azonban bizonyos lehet mindenki, hogy előbb-utóbb, s még utcaelnevezésekben is, megörökítödik minden valódi érdem. Ami nevezetesen épp az utcaelnevezést illeti, hát Károlyi Mihály hét évig várt erre halála után, Rákóczi Ferenc meg pláne, százhetvenegyig. A maximális példákat mondtam — de a várakozási idő most már mindenesetre a hét és a százhetvenegy közé esik.

Ami Szakasits Árpád küzdelmes életét, szerkesztői szerepét illeti s azt a funkciót, ami

a magyar munkásosztály egységesítésében történetileg neki kijutott s amit becsülettel és áldozatosan betöltött: ennek az életnek, szerepnek, funkciónak ami jutalma lehetett, azt utóbb nagyon sok szenvedéssel fizette meg. Életének utolsó pár éve volt a jóvátétel — s neve a budapesti utcasarkon azt is hirdeti, hogy a férfi, aki életét egy eszmére tette fel, a hozzá való hűséget nem az ügy kockázatával, hanem igazával méri.

Ezt hirdeti az utcatábla, ezt hirdette — alig pár éve még — szerkesztőségi összejöveteleinken derűs, nyugodt mosolya is.

emény Zsigmonddal kezdtem, nagy nevekkel dobálództam, emlegettem még Ká-TJát a mi szerkesztőnk emlékezete nem így LJ jutott utcához Budapesten. Igaz, hogy végül is az eredmény számít, nem az útjamódja. De mégiscsak valami, ha a dolog nem véletlenül történik, s ha tudatosan éri az érdemet a megtiszteltetés. Szakasits Árpád esetében persze nem az írói, hanem a szerkesztői s munkásmozgalmi, politikai érdemet.

Tolakodás is volna olyat mondani, hogy épp „a mi szerkesztőnknek”, a mai formájú Magyar Hírek első főszerkesztőjének s a Magyarok Világszövetsége akkori elnökének érdemét. Hiszen Szakasits Árpádot, a szerkesztőt mindenekelőtt a magyar sajtótörténet Népszava című nagy fejezete tartja számon.

Csak éppen — ahogy ismertük őt —, csak éppen maga Szakasits Árpád nem venné hencegésnek, tolakodásnak. Nem zavarná el erről az ünnepről — nyolcvanadik születésnapjának utcaelnevezéssel koszorúzott ünnepéről — az utolsó szerkesztőséget, melynek élén állt. Ahogy Kemény Zsigmond szelleme sem fújt rá a szerény kis gyertyára, amit emlékére a hajdani kis szerkesztőségi szolga gyújtott.

Egy régi emlék: Szakasits Árpád Bognár József társaságában

(Novotta Ferenc felvétele)

rolyit, Rákóczit is az imént. Hát, ha már éppen Keménnyel kezdtem — s persze nem a Zord idő írójával, hanem a Pesti Napló szerkesztőjével —, a lapvezér típusára gondolok: arra, amely Szakasits Árpádban épp itt, a Magyar Hírek munkájában bontakozott ki. Mert Kemény nem úgy volt szerkesztő, mint az újságírásban felnőtt professzionátusok, mint a Népszava élén Szakasits is. Hanem „csak” azon a lapvezéri módon, amely — egyegy iránymutató cikken kívül — legkivált direktívákkal, inspirációval vezérel lapot. Ezt, ha e hasábok szerényebb lehetőségei közt is, a Magyar Hírek élén láttuk tőle.

Nem állt szabadságharcosok, forradalmak élén, mint Rákóczi vagy Károlyi. De a magyar történelem legújabb és döntő forradalmi változásának processzusa másként, az amúgy is küzdelmesnél is küzdelmesebben alakult volna nélküle. Erezte is ezt a szerepét — de (tanúja voltam) zsémbesen hárította el egy hívének féltréfás kedveskedését, hogy „befordultunk az utcádba”, egyszer az Árpád fejedelem útjának sarkán.

Pedig volt abban mégis valami: túl az évődésen, valami igazságból is legalább egy molekula.

Etele útnak hívták azelőtt azt az útvonalat a szép, új munkásnegyedben, amelynek Szakasits Árpád út lett most a neve. Csak egy nyilvánost pleonazmus szűnt meg, anélkül, hogy megrövidült volna a húnok — olykor, régen — Etele néven is emlegetett királyának emlékezete: hisz megvan az Attila körút. S utcájába befordulva, a Szakasits Árpád út sarkán érezzük megint, hogy egy nemzet jár az úton, amelyre ő sokezredmagával lépett — kis kőfaragóinasként, a század hajnalán.