Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-17 / 10. szám

RADNÓTI MIKLÓS: „... Mert egyszer béke lesz. Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!” Béke van. Halkan susognak a fák e szelíd májusi estén a Pozsonyi úton. Ide látszik a ház, ahol otthont, menedéket te­remtett ifjú feleségével. A Sziget utca sarkán — mától a nevét viseli — kamasz szerelmesek évödnek. Felszabadultak, boldo­gok, fiatalok. Vajon tudják, értik a mai ifjú emberek, hogy alig múlt két évtizede, amikor e fogalmak — fiatalság, bol­dogság — nem kötődtek, és nem rímeltek egymásra? Ellenke­zőleg: pokoltornácon kerengeni, várni a végzetet, a förtelmes halált, ezt jelentette akkor fiatalnak lenni. Ennek a korszak­nak volt költője a mi Radnóti Miklósunk. Még csak 60 esz­tendős lenne. De megölték és testét tömegsírba lökték azok, akik készen álltak egy nemzet sírját megásni. Emlékeznek e napon a barátok, tudós esztéták, és megszó­lal az értők legméltóbbja, az olvasó is, verseinek sok-sok rajongója. Jó lenne ideiktatni megannyi szép sorát, hiszen ki tudhat többet mondani egy költőről önmagánál, aki leikéi zárta verseibe. Szívünk szerint felmutatnánk az anya és az ikertestvér halála feletti örök gyötrődés szavait, az Ikrek hava emlékező sorait, lekottáznánk a Száll a tavasz lágy dallamát, a Levél a hitveshez szépséges-fájdalmas kiáltását, és minde­nek fölött és legelébb a fogoly és megalázott költő segélykérő, reményt ébresztő, vádló, harcért, jövőért, békéért kiáltó utol­só verseit. Nem engedi az irigy terjedelem. De vígasztal ben­nünket a ludat, hogy Radnóti költészete, egész életműve im­már a nemzet, minden magyarul tudó nagy kincse, hogy is­merik, szeretik és megértik öt mindenütt. Hadd idézzünk hát egyetlen egy gondolatot ebből az élet­műből, a legnagyobbat, azt, amelynek átérzett igaza mellett életével halálával tett tanúságot: ne hagyd magad! — életre buzdító vigaszát — „ ... ö, tarts ki addig lélek, védekezz!’’ —, a harcos reménységet, mely áttör a Járkálj csak, halálraítélt pesszimizmusán és ama utolsó — a költőnek, és úgy látszott, % nemzetnek is utolsó — napokban e „lángoktól ölelt kis or­szág” menekítő eszméjévé magasodott. Tudjuk, felmarjult lábbal, éhesen vánszorogva a halálmenet szerencsétlenjei kö­zölt, zsebében ott lapultak a Razglednicák, amelyeket meg­találtak agyongyötört teste mellett. Megőrizte nekünk az idő, mint testamentumot. Mint a gyenge költő győzni tudását az erős gyilkos felett. Mint az élet győzelmét a halálon. Cs. I. Az évforduló alkalmából Csepelen ünnepélyesen leleplezték a kóltó szoborportréját, H. Varga Ilona alkotását, a Radnóti Miklós utcában pedig elhelyezték a költs emlékét megörökíts domborművet (Ifj. Schiller Alfréd felvétele) Qltm tiuUiafőiii... Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csörgő, vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály; annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát; az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, im Itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. (1944. január 17) BARTÓK EDDIQ ISMERETLEN LEVELE A MAQYAR ÉRTELMISÉQ ANTIFASISZTA OSSZEFOQASARÓL Bartók Béla levelei egy alkotómunkában Izzó élet csaknem fél évszázados küzdelmének, hitének, sikerének, csalódásának és mindig újrakezdésének megragadó dokumentumai. Az eddig összegyűjtött több mint hatszáz levélből nemcsak Bartók emberi nagysága, hajthatatlan jelleme, harcos humanizmusa bontakozik ki, fényt vetnek e levelek zaklatott kora sok ellent­mondására is. Most Ismét rendkívül értékes levéllel gazdagodott e hagyaték: a Tudományos Akadémia Bartók-Archivumába került a nagy zeneköltó egy 1942 júniusában, önkéntes amerikai szám­űzetése Idején Irt, eddig ismeretlen levele, amely a harcos antifasiszta Bartók portréját egé­szíti ki még erőteljesebb vonásokkal. A dokumentum Ferencslk János ajándékaként Jutott a Bartók-Archivumba. Operaházunk főzeneigazgatója a levelet Zádor Jenőtől, a levél címzettjétől kapta. (Zádor Ismert komponis­taként akkor már néhány éve Kaliforniában élt, amikor a felhívással Bartók hozzáfordult.) A „Független Magyarországért” nemzetközi mozgalmat 1841-ben Károlyi Mihály kezdemé­nyezte Londonban. Az akciót hamarosan a külföldi magyar emigráció mindenütt magáénak vallotta. Az még további felderítésre vár, hogy Bartók miként kapcsolódott a mozgalomba, s lett egyik amerikai vezetőjévé. A levél így hangzik: DR. EUGENE ZÁDOR 1433 N. SYCAMORE AVE. HOLLYWOOD, CALIFORNIA Kedves Barátom! Az a sorsdöntő küzdelem, amelyet a demok­ráciák a diktátorok ellen folytatnak, nemze­dékekre el fogja dönteni a világ sorsát, és vele a magyar népét is. A magyar kormány az axis oldalán hadat üzent a demokráciák­nak, de mi tudjuk, és maga Roosevelt elnök is hangsúlyozta hadüzenetében, hogy az or­szág szíve és érdeke a mi oldalunkon van. Sajnos, nagy számú ellenségeink azt igyekez­nek elhitetni, hogy Magyarország, mint egyet­len kivétel a sok leigázott nép között, szabad akaratából és meggyőződéséből csatlakozott a náci táborhoz. Ebben a helyzetben nekünk, a magyar kultúra képviselőinek, akik Amerikában él­vén, véleményünket szabadon nyilváníthatjuk, kötelességünk, hogy feladjuk azt a hagyomá­nyos tartózkodást, amit a politikával szemben érzünk. Arra a meggyőződésre jutottam, hogy nekünk most kifejezésre kell juttatnunk a vi­lág előtt, hogy a magyarság milliói, akiknek szellemét képviseljük, azok oldalán állnak, akik egy szabad, tisztességes demokratikus vi­lágért küzdenek, és a többi elnyomottak olda­lán ki fogják venni részüket e harcból min­dig, amikor erre a lehetőség megnyílik. Amerika földjén a „Független Magyaror­szágért” indított politikai mozgalomnak Vég­rehajtó Bizottsága már a múlt év szeptem­ber 27-én megalakult, és a politika eszközei­vel hirdeti azt az igazságot, amire itt utaltam. Nagyon fontos azonban, hogy a magyar, il­letve magyar származású tudósok és művé­szek is szintén tanúságot tegyenek amellett, hogy egyetértenek ezzel a mozgalommal, amely a régi uralom megdöntéséért, a függetleij, sza­bad, demokratikus Magyarország megvalósí­tásáért harcol. Elhatároztuk tehát, hogy megalakítjuk a „Független Magyarországért” mozgalomnak, a tudományt és művészetet képviselő Bizottsá­gát. Én elvállaltam e bizottság elnökségét és Láng Henrik Pál, a Columbia Egyetem zene­történet-tanára elfogadta az ügyvezető alel­­nökséget. Tisztelettel felkérjük, hogy a bizottsági tag­ságot elfogadni szíveskedjék. Kérem, szíves hozzájárulását a mellékelt válaszlevélben mi előbb elküldeni méltóztassék. Nincs kétségem aziránt, hogy ön is nevé­vel, tekintélyével, és szellemi súlyával készsé­gesen hozzá fog járulni ahhoz, hogy a magyar nép is képviselve legyen azon nemzetek so­rában, amelyek hasonló körülmények közt, hasonló módon kibontották az ellenállás zász­lóját. Arra kérjük, szíveskedjék sorainkat bizott­ságunk formális megalakulásáig bizalmasan kezelni. Amint a csatlakozó nyilatkozatok megérkeznek, az alakulási iratokat és a Bi­zottság névsorát megküldjük. A meghívottak tekintélyes része hozzájárulását már szóbeli­leg kifejezte. Kiváló tisztelettel: Bartók Béla (Nyomtatásban először a Népszabadság 1989. április 13-1 számában jelent meg.) Ignotusnak, a Nyu­gat-nemzedék jeles publicistájának sír­emlékét avatta fel a Magyar Irodalom­történeti Társulat április 29-én, a Ke­repesi temetőben. A Társaság és az író­szövetség nevében Keresztúry Dezső irodalomtörténész mondott emlékbe­szédet az 1869-ben született újságíróról, majd elhelyezték a síremléken az iro­dalmi intézmények koszorúit (Jánosi Ferenc felv.) MÜVÉSZTALÁLKOZÓ A MÁTYÁS PINCÉBEN Gombos Zoltán, az Ameri­kai Magyar Népszava, a Sza­badság és más lapok tulaj­donos-főszerkesztője Magyar­­országra látogatott. A gazdag program során — a többi kö­zött — egy kellemes estét NEMZETKÖZI KONGRESSZUS IDEGENFORGALMI LESZ BUDAPESTEN Budapesten tartózkodott M. Shuster, a mexikói Mundus-Tours utazási iroda tu­lajdonosa, a nagy nemzetközi idegenforgal­mi szervezet, az Intercontinental Congress and Convention Association elnöke. A nemzetközi szervezet őszi budapesti kong­resszusának előkészítéséről tárgyalt az IBUSZ vezetőivel. A szervezet, amelynek tagjai között a világ szinte minden nagy utazási irodája és légiforgalmi társasága megtalálható, első esetben rendezi évi köz­gyűlését szocialista országban. töltött a Mátyás Pincében magyar művészek társaságá­ban. Képünkön (balról): Kal­lós Jánosné, Kallós János új­ságíró, Karinthy Ferencné, Karinthy Ferenc, Kellér De­­zsőné, Gombos Zoltán, Psota Irén, Ungvári Tamás, Kellér Dezső. Másik képünkön: Rá­­tonyi Róbert, felesége és Gombos Zoltán a vacsorán. (Ifj. Novotta Ferenc felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom