Magyar Hírek, 1968 (21. évfolyam, 24-26. szám)

1968-12-14 / 25. szám

r<

íj7 mr rri

n í V \ll

W ■ ■ H í 1 x ^

j7 4 DDITí IT

Vj

|j \ l 1

1 \\ All

[jvl I IA M n

>Mbl>l Ilii

17 íll

I 1 11 11 {

j i 7 i;

/; V u í y a i;

iii 1 n. \ A .a i\

F-l /

íi IÁ /TL U1

al it

A magyarországi egyházak ezekben a karácsony előtti napokban köszöntik 20. évfordulóját annak, hogy a felszabadult ország kormánya egyezményt kötött az egyházakkal a vallás szabad gyakorlásának biztosítására. 1948 decemberében írták alá ezeket az egyezményeket, amelyek húsz évre szóltak. Minden egyházzal külön egyezményt kötöttek, amelyek többek között kimondták azt, hogy „az állam és az egyház közötti viszony kérdésének mindkét részről óhajtott békességes és helyes rendezése céljából” köttetnek és „a Magyar Népköztársaság kormánya ez alkalommal is kifejezi, hogy elismeri és minden lehetséges és szükséges eszközökkel biztosítja a vallásgyakorlat teljes szabadságát.”

Az egyezmények jelentős államsegélyt is biztosítottak az egyházaknak az egyházi adózásból és gyűjtésekből származó jövedelmek kiegészítéseként, arra az időre, amíg anyagi tekintetben megerősödnek. Az egyezmények ennek reményében kimondták az államsegély ötévenként 25 százalékkal való csökkentését és 1968. december 31-ével — minden államsegély megszűnését. A megállapodás eme pontjának végrehajtását azonban kezdettől fogva felfüggesztette az állam.

Ezekben az egyezményekben elvileg benne volt az állam és az egyház szétválasztása, amelyet már az 1848-as forradalom is kimondott, de akkor ez nem valósulhatott meg. Ez a vívmány tulajdonképpen a polgári forradalmak eredménye mindenütt a világon és régen érvényben van például Franciaországban és az Amerikai Egyesült Államokban.

Magyarországon az 1949-ben megszületett alkotmány mondta ki ezt véglegesen. A Népköztársaság Alkotmányának 54. paragrafusa így hangzik:

„A Magyar Népköztársaság biztosítja a polgárok lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad gyakorlásának jogát. A lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében a Magyar Népköztársaság az egyházat külön választja az államtól.”

A húsz évre kötött egyezmény most jár le. Az egyezményeket két évtizeden át pontosan végrehajtotta mindkét fél, az állam és az egyházak is — egyetlen pont kivételével, amelyet — mint említettük — az állam nem hajtott végre, de azért a „mulasztásért” az egyházak hálásak voltak és hálájuknak hivatalosan kifejezést adtak. Az államsegély, s legfontosabb része, a papok, lelkészek, egyházi alkalmazottak fizetéskiegészítése ma is ugyanaz, mint a megállapodáskor, húsz évvel ezelőtt volt. Az államsegélyt tehát az egyezményben megjelölt időpontokban nem csökkentette a népköztársaság kormánya.

Ez az, amin a nyugati országokból Magyarországra érkező látogatók a legjobban szoktak csodálkozni: a szocialista társadalmi rendszerben élő országban a papok fizetésük nagyrészét az államtól kapják azért, hogy egyházi munkájukat elvégezhessék.

Az állam évente mintegy 70 millió forintot fizet segélyként az egyházaknak, de ebben nincsenek benne azok az összegek, amelyeket műemlékvédelmi költségekből a különböző egyházak templomainak restaurálására, újjáépítésére fordítottak.

A most húsz éve megkötött egyezmények két évtizeden át biztosították az egyházak nyugodt életét, beilleszkedését a szocialista társadalomba. A világnézeti különbséget soha nem tagadva és nem titkolva az egyezmények becsületes megtartása megteremtette a kölcsönös megértés feltételeit és hazafias, humanista együttműködést tettek lehetővé az igazságos társadalom építésében és a nemzetközi békeharcban.

Az egyházak vezetői, püspökei, lelkészei ott vannak a demokratikus tanácskozó testületekben, a Hazafias Népfront bizottságokban,

elnökségekben, az országgyűlésben és a Népköztársaság Elnöki Tanácsában is.

Nem meglepő ezek után, hogy a húsz esztendőre kötött egyezmények lejárta előtt az egyházak vezetői azzal a kéréssel fordultak az Állami Egyházügyi Hivatal útján a Magyar Népköztársaság kormányához, hogy hosszabbítsák meg az egyezmények érvényét.

Mi a közös vonás ezekben a kérésekben, amelyek az egyezmény meghosszabbítása mellett foglalnak állást? Hangsúlyozzák a megállapodás kölcsönösen hasznos voltát és érvényességét a történelmi tapasztalatok fényében.

Az egyezmény 20. évfordulóján az egyik egyház például mélységes hálával emlékezik arra, hogy megtalálta helyét és szolgálatát szocializmust építő hazánkban és annak új társadalmi rendjében. Egyházunk — mondották — a megkötött egyezmény szerint a kölcsönös megértés és bizalom szellemében végzi igehirdetői munkáját és szolgáló szeretettel vesz részt népünk építőmunkájában a jobb és emberibb életért. Egyházunk tagjai egynek tudják magukat népünkkel és társadalmunkkal és szívesen munkálkodnak népünk előrehaladásáért és boldogulásáért. Az egyházak vezető testületéi két évtized távlatából bizakodással állapítják meg, hogy az egyház és állam közti egyezmény megkötése szükséges és helyes volt és ez tette lehetővé az állam és egyház viszonyának egészséges alakulását. Az egyezmény a húsz esztendő alatt kiállta a próbát és annak elvi alapjai a népünk életében végbement nagy fejlődés közepette időtállónak bizonyultak. Megállapítják, hogy az egyezménynek az a része, amely kimondja, hogy az államsegély összege öt évenként 25 százalékkal csökken, nem került megvalósításra, és így az egyház a teljes államsegélyt szinte maradéktalanul megkapta. Kormányunknak ilyen módon is kifejezésre juttatott megértéséért és segítségéért hálás köszönetüket fejezik ki.

Hangsúlyozzák, hogy az állam és egyház viszonyában továbbra is az 1948-ban megkötött egyezmény elvi alapján állnak, azokat a maguk számára változatlanul érvényesnek tartják, mert alkalmasak arra, hogy az egyház és állam között jelenleg is fennálló jó viszonyt mélyítsék. Az elvi alapoknak megfelelően az egyház az egyezményben és az állami törvényekben biztosított lelkiismereti és vallásszabadság, továbbá az állam-és egyház szétválasztásának alapján áll, úgy azonban, hogy az ideológiai különbözőség fenntartásával nem idegen testként él a Magyar Népköztársaságban, hanem együttműködik kormányunkkal népünk nagy építőmunkájában, valamint az emberiség haladásának és békéjének előmozdításában.

Kifejtik, hogy az egyház anyagi tekintetben is az állam és egyház szétválasztásának elvi alapján áll. Ennek az elvnek megfelelően az elmúlt években előre haladt az önellátás útján, de azt még mindig nem tudja teljes mértékben megvalósítani. Ezért azzal a kéréssel fordul a Magyar Népköztársaság kormányához, hogy a húsz évvel ezelőtt kötött egyezmény elvi alapjainak fenntartása mellett az egyezmény anyagi vonatkozásainak lejárta után is az állam és egyház között kialakult jó viszony szellemében továbbra is részesítse az egyházat állami segélyben a jelenleg érvényes keretek között.

A Magyar Népköztársaság kormánya megtárgyalta az egyházak kérését és az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének előterjesztése alapján úgy határozott, hogy a magyarországi egyházak és vallási felekezetek kérelmét teljesítve az 1968. december 31-i állapotnak megfelelő összegben 1974. december 31-ig, tehát további hat esztendőre változatlanul biztosítja számukra a személyi és dologi állami segélyeket.

Mihályfi Ernő

r - ..

J

J A ü| |

November ZJ-én Budapesten aláírták az 19«9. évre szőló magyar—osztrák úrucsereforgalml jegyzőkönyvet

(MTI felv.)

Az elmúlt másfél évtized alatt rendbehoztak — a sok vidéki mellett — minden budapesti templomot. A tervek szerint jövőre befejezik a Mátyás-templom teljes külső és belső restaurálását is. Ez a nagy munka csaknem 40 millió forintba kerül

e(jifiittuuíkúdés szellemé

BESZÉLQETÉS DR. CSERHÁTI JÓZSEF C. PÜSPÖKKEL, PÉCSI APOSTOLI KORMÁNYZÓVAL

Dr. Cserháti Józsefet, úgy véljük, nem kell különösebben bemutatni lapunk olvasóinak. Nevével számos esetben találkozhattak már, hiszen a katolikus püspöki kar prominens alakja, közéleti tevékenysége sokrétű, egyháza képvisehicben Nyugat számos országában is megfordult. Mint szép dunántúli városunk, az ősi Pécs püspöke, megbecsült, tiszteletre méltó tagja a Magyarok Világszövetsége elnökségének. Legutóbb éppen szeretett székesegyháza megújulásáról számolt be olvasóinknak. Most. hogy kél évtizedes fordulójához érkezett államunk és az egyházak nagy jelentőségű egyezménye, néhány kérdésünkre kértünk választ Pécs püspökétől \

— Milyen gondolatokat ébreszt önben a visszaemlékezés ezen a, talán nem használunk nagy szót, ha azt mondjuk, történelmi évfordulón?

— A II. vatikáni zsinaton a dialógus fogalma és alkalmazása olyan szankcionálást nyert, hogy vele az egyház mindenkor bátran hozzányúlhat a mai világban való helyzeteinek és feladatainak felülvizsgálatához, illetve meghatározásához. A dialógust, vagyis a találkozást, a kölcsönös kibeszélést. a megértés és a közös cselekvés keresését a mai differenciált és bonyolult világhelyzet különösen szükségessé teszi. Azért fogalmazok így, mert a zsinat után joggal jelenthetjük ki: a két évtizeddel ezelőtti megállapodásból fakadó eredményeket nemcsak az élet tapasztalatai alapján mondhatjuk gyümölcsözőnek, hanem ma már teológiailag is fémjelzett kritérium, nevezetesen a dialógus alapján vizsgálva is igent mondhatunk az egyezményre.

— örvendetes, hogy püspök úr nemcsak a praktikum szempontjából tekinti át a megtett utat — ámbátor a hasznosság itt a köznapinál mélyebb értelmet nyer —, hanem a katolikus egyház hivatása, a mai világban elfoglalt szerepe szemszögéből is. Éppen ezért szeretnénk véleményt hallani konkrétabb tapasztalatairól is.

— Az egyház húsz év óta nagy és gondokkal teli erőfeszítéseket tett, hogy a népi demokratikus államberendezésben magára találjon, hogy örök megbízatását, az Isten népének szolgálatát a mai viszonyok között is teljesíteni tudja. Ezzel természetesen együtt járt. hogy az állam megváltozott szociális struktúrájához való anyagi és szellemi alkalmazkodást a saját területén belül és őszinte törekvéssel keresztül vigye, s hogy az államot humanitárius, emberközösségi célkitűzéseiben erőihez mérten támogassa. Mindeme törekvés fényében az egyházi szolgálat saját területén belül is mind több értékelést és elismerést nyert, vagy még helyesebb kifejezéssel élve: annak a tudatára ébredtünk, helyes úton járunk és helyesen jártunk el, amikor az új magyar állammal való jó viszony kiépítését kerestük és a már létrejött kapcsolatokat ápoltuk. Csak ezek láttán alakulhatott ki a partnerben, a kormányban a realisztikus nézőpont, vélemény, amelynek nyomán elérkezettnek látta az időt arra, hogy az egyház és az állam között el nem intézett kérdéseket a történelmi fejlődésnek, az aktuális szükségleteknek megfelelően kiküszöbölje. Ilyen alapon kell értékelni a kongrua húsz év előtti rendezését, ilyen alapon született 1950-ben a valóban nagy jelentőségű első megállapodás, és csak ezen a talajon lehetett eljutni a négy évvel ezelőtti, a Szentszék és a Magyar Népköztársaság kormánya között megkötött részleges megállapodáshoz, amely a mindkét részről időszerűnek ítélt kérdéseket óhajtotta megoldani. Hadd emlékeztessek a részleges megállapodás néhány nagy fontosságú tényére.

Mindenekelőtt talán arra, hogy immár a Szentszék szava, általa aláírt okmány tett pecsétet magyar egyházunk két évtizedes munkálkodására, megerősítve az egyház szolgáit és a hívőket egyaránt abbeli meggyőződésükben, hogy egyszerre lehetnek hűek katolikus hitükhöz és a Magyar Népköztársasághoz. Aztán az egyházi szolgálat oly jelentős tényeire is, amely az öt új püspök kinevezésében, a Római Pápai Magvar Intézetnek a magyar katolikus egyház joghatósága alá kerülésében, ösztöndíjasok római továbbképzési lehetőségében nyert kifejezést.

— Hadd tegyem mindehhez hozzá, hogy a szocialista állam célkitűzéseinek helyességéről mi egyháziak is meg vagyunk győződve, az ide ológiai különbségek ellenére a szocialista államrend hívei vagyunk, és azt is valljuk, ha az egyház ma saját szolgálatával a népet akarja segíteni, akkor azt nemcsak lelki küldetés alapján óhajtja tenni, hanem abból a humanitárius törekvésből is. hogy ott segítsen, ahol kell és mindent megtegyen. ami népünknek használ.

— Talán valamit a jelen problémáiról és a jövőt illető kérdésekről is, püspök úr.

— Még közelebb kell kerülnünk egymáshoz, állam és egyház, a kölcsönös bizalom útján. E bizalom szép gesztusának tekintem — egyházunk hálás is érte —, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya, méltányolva az anyagi gondokat, problémákat, a kongrua-hozzájárulást 1974-ig meghosszabbította. De említhetnék még sok mást is. Annak az óhajomnak szeretnék kifejezést adni, hogy kormányunk segítséget nyújt a még el nem rendezett néhány kérdés megoldásához is. A bizalomról szólva, szeretném hangsúlyozni, hogy a dialógusban. a közös cselekvésben mindkét fél tekintettel akart lenni a másik szabadságára, belső törvényeire, és a kölcsönös segélynyújtás lehetőségeit keresve közös erőfeszítéssel közös célért igyekezett munkálkodni. Örömünkre szolgál, hogy e fontos megállapítást éppen a Magyar Népköztársaság vezetői is több ízben hangsúlyozták. Ami a jövőt illeti, mély meggyőződésem, hogy a Szentszék és a Magyar Népköztársaság kormánya közötti négy év előtti részleges megállapodás ki fog bővülni. Úgy vélem, hogy éppen a két évtized tapasztaltai alapján a Szentszék hajlandóságot fog tanúsítani arra is, hogy a magyar egyház belső ügyei elrendezéséhez is hozzákezdjen. Én hiszem, tudom, hogy külföld magyarjai, akik az óhaza, a szülőföld épülését, sorsát oly vigyázó szemmel figyelik, örülnek katolikus egyházunk és a magyar állam dialógusának, hasznos együttműködésének, hiszen ez a nép érdekeit, a haza boldogulását szolgálja. Az együttműködés és a szolidaritás útján való törekvéseinkben megerősít bennünket a Gaudium et Spes szelleme, szava: „Egyesülten mindazokkal, akik szeretik és gyakorolják az igazságot és már hozzáfogtak a roppant műhöz, melyet a földön el kell végezniük ...” Cs. I.

3