Magyar Hírek, 1965 (18. évfolyam, 7-24. szám)
1965-12-15 / 24. szám
~t:~i I u \ Ur. uictuer József • Fél évszázados vizsgahalasztás... Ünnepélyes pillanatok az Eötvös Loránd Tudományegyetem aulájában: az egyetem tanácsának tagjai kézfogással avatják fel az állam- és jogtudományi kar új doktorait. Hányadszor az Alma Mater történetében — nehéz volna hamarjában megmondani. Az viszont most először történik, hogy nyolcvan éves jelöltet üdvözölhetnek. Richter József, — azaz e perctől dr. Richter József — születési éve 1885. * Néhány órával később a Duna Szállóban beszélgetünk. — Hogyan szánta rá magát, hogy ebben a korban vágjon neki az egyetemi tanulmányoknak? — Nem kezdtem, csak befejeztem a tanulmányaimat. Végre, ötvenegy év után. Fél évszázados vizsgahalasztás — ilyesmiről álmodhattak a hajdani sokszor kifigurázott, tanulástól iszonyodó „ősjogászok". Csakhogy Richter József esetében nem a szorgalommal volt baj. 1914 júniusában fejezte be jogi tanulmányait a budapesti egyetemen, a záróvizsgákra, disszertációja megírására azonban már nem kerülhetett sor. Június 28-ón Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinándot, kitört az I. világháború. Augusztus 11-én Richter József már katonaruhában menetelt, s több mint négy keserves esztendő telt el, mire megint visszatérhetett a civil életbe. De ezt már nem Budapest, hanem Fiume jelentette számára: ide helyezte öt a cég, amelynek alkalmazottja lett. Aztán Becs volt a munkahelye, majd — mind a mai napig — Róma. Sok éve már Richter József hivatalosan Giuseppe Richter olasz állampolgár. Térben is, időben is messze került az Alma Matertől. Bár ami az időt illeti, az ő esetében ez kissé „rendhagyó" fogalom. Nyolcvan esztendeje például csakis a lelépett naptári lapok összegét tekintve nyolcvan év, az elhasznált energia vagy inkább a megőrzött frisseség szempontjából legföljebb ötven. Délelőttönként a Ministerio de Lavori Pubbliciban, a Közmunkaügyi Minisztériumban dolgozik. A magyaron és olaszon kívül angolul, franciául, németül beszél — ő kalauzolja a lakásépítkezés, városrendezés tanulmányozására sűrűn érkező külföldi delegációkat. Délutánonként pedig az Empoliban működő Mostardini cég külföldi levelezését bonyolítja, bőr-vasaló- és présgépeket kínál-ad el a világ minden tájára. Mindezek mellé jó másfél esztendeje harmadik „műszakot’’ is vállalt. A diákét. Kérvényt írt Budapestre a Művelődésügyi Minisztériumnak, levelezett az egyetemmel, vizsgaengedélyént, tananyagért. Idehaza a legnagyobb megértéssel fogadták a nem mindennapi kérést, és minden lehető segítséget megadtak a felkészüléshez. Ö pedig esténként szorgalmasan, készült a négy államvizsgára, és írta disszertációját, amelyben az olasz és francia alkotmányt vetette egybe, kitekintéssel néhány más ország alkotmányára. Az eredmény: a doktori cím, „Cum laude” minősítéssel. — De hát voltaképpen mire kell Giuseppe Richternek, nyolcvan éves korában. Rómában a magyar egyetem diplomája? — Gyakorlatilag semmire. A munkámat eddig is, enélkül is elláttam és el tudnám látni ezután is. —1 Akkor hát miért vállalta a sok fáradságot? — Mondhatnám úgy is: hobby. Kedvtelés. Talán egy kis hiúság. Vagy inkább nosztalgia az elfutott ifjúkor után? Nem tudom. Valahol azt olvastam: élete alkonyán mindenki vágyik viszontlátni a helyet, ahol született, és pótolni, amit elmulasztott... 1938. után kerek huszonöt esztendeje nem lépte át a magyar határt. Az anyanyelvét azért őrizte: ma is idegenes akcentus nélkül, nyelvtanilag hibátlanul, szépen és élvezettel beszél magyarul. Aztán a Rómában járt magyar építészekkel való találkozások újra megpendítettek benne egy régi hallgató húrt, és 1963 tavaszán ő is felült a budapesti gyorsra. A Mostardini cég képviseletében jött az Ipari Vásárra, de itthon a rokon szemével nézett körül. Visszament Rómába — és megírta a kérvényt az egyetemnek. Azóta többször is járt itt. Vizsga-ügyekben. Legutóbb a doktorrá-avatás alkalmából. ... Sok mindenre jó egy ilyen késői diploma, még akkor is, ha egy csöpp gyakorlati haszna sincs. Felkai Éva Sok mindent látott már ez az öreg Váci úti ház. Krajcáros nyomorúságot, híg levesen tengődőket, szegényeket üldöző kopókat, és megérte a jobbik világot is. S mindent, de mindent megőrzött emlékezetében. Mert, akik itt élnek, nehezen felejtenek. Számon tartják az élet változásait és nem feledik a hűségeseket. Azokat, akik — így vagy amúgy — minden körülmények között emberek maradtak. Dőlő bácsi, régi ismerősöm — 62 esztendeje lakik a Váci út 100-ban — azokat sorolja, akik számára rokkantán sem teher a szülő, családokat, ahol a szeretet áramában élnek az öregek. Szaniszlóékat említi, mindenekelőtt. Igaz, elköltöztek már, de aki itt töltötte el életének nagyobbik felét, az ma is idevalósinak számít. Gondolnak rá, bárhol is él. özvegy Szaniszló Mihályné, meg a lánya nem is messze, a Csángó utca egy épp oly öreg házában, mint amilyen ez a Vád úti. A Mammka — így szólítja őt szeretettel a lánya — éppen asztalnál ül és túrós galuskát eszeget, ez a kedvenc étele. Mondom, a Váci út 100-ból jöttem. — Ja, a 100! — kap a szón, és szemében öröm csillan. — Negyven évig laktunk ott, édes fiam — emlékezik —, a négy kisebb ott is született. Mert Szaniszló néni nyolc gyereket hozott a világra — az ura altiszt volt —, de ma már csak ketten élnek. Mária lánya, aki a mama kedvéért férjhez sem ment, meg egy fiú. Mária, hogy kis nyugdíját pótolja, varr, de a mamának mindent előteremt. Citrom, befőtt —• •kell neki a vitamin« — mindig van az asztalon, kedvenc ételeit főzi és alig várja — »csakhogy itt van már a tavasz« —, hogy kisétálhassanak a Szigetre, a halastóhoz. A Mamuska 85 éves, makkegészséges, rádiót hallgat, regényeket, könyveket olvas és mindent, de mindent tud a világról. A kis udvari lakás konyhájába már betűz a tavaszi napsugár — a Váci útról is azért jöttek ide, hogy az öreg lábaknak ne kelljen lépcsőt mászniuk —, és Mamuska megbékélten nézi a lányát, aki a varrógép fölé hajolva dolgozik. Jaj, de ravasz vagy te, Pálma! Igen, ezt mondtam neki, amikor a látogatás végén a belső zsebemben megtaláltam az oda dugott százast — meséli Csorvási néni, és jót kuncog az eseten. A többiek, Neumann néni, Lázamé — mind a Benczúr utcai szociális otthon lakói — vele nevetnek. Egyikük-másikuk már több mint egy évtizede az otthonban él, jól érzik magukat. A koszt — ma éppen paradicsom leves, sertéssült volt az ebéd — kitűnő, tévé, rádió nyújt szórakozást, holnap meg éppen művészek jönnek, házhoz. — S a gyerekek? — kérdezem. — Oh, az én lányom rendszeresen látogat, hallotta, pénzzel is dugdos — így a Csorvás néni. Lázárnéhoz is bejár a kisebbik fiú, Neumann nénihez is rendszeresen jönnek, vasárnaponként. — Jó nekünk itt — mondják szinte egyszerre — sose legyen rosszabb dolgunk. S Csorvási néni, hogy bizonyítson, eseteket említ. Egy barátnőjét, akit agyondolgoztat a veje, hogy legalább -ne éljen ingyen«, egy másik ismerőséét, akit éheztetnek a gyerekei. Már mindenki beszélt, csak Varga bácsi nem. Most hirtelen megszólal: — Én mégsem maradok itt! — A bejelentést döbbent csend fogadja. Végre Neumann néni kérdezi: — De hát miért? — Varga bácsi — szikár, 69 éves öregúr — csak megismétli: — Elmegyek! — Aztán kiderül, nem érzi jól magát a szobatársai között. Jóval idősebbek nála, nem értik meg egymást. — 946 forint nyugdijam van, eltartanak érte — mondja. — Biztos a lányaihoz megy — kockáztatja meg a kérdést Csorvási néni. — A lányaimhoz aztán semmi pénzért, inkább százszor, de százszor idegenekhez! — válaszolja az öregúr, most már szinte elkeseredetten, felcsattanva. És — talán, hogy ne kelljen szembenéznie ezekkel az elégedett öregasszonyokkal, talán hogy megindultságát leplezze — feláll, az ablakhoz megy, és hosszan kitekint a tavaszra készülő parkra. — Álljon ide az anyám, és mondja a szemembe, beperel engem szülőtartásért! — fröcsköli dühödten a szót a kis tárgyalóteremben a jólöltözött fiatalember. Bizony -borzasztó« bűne van a szegény 75 esztendős édesanyának, aki négy gyerekét nevelte fel nehéz körülmények között: öregségére nem akart éhen halni, és segítséget kért a gyerekeitől. Három lánya tudta, mi a kötelessége. Egyikük magához vette Pécelre, a másik kettő meg csomaggal, ajándékokkal segíti. Hanem a negyedik, a havonta több mint 3000 forintot kereső fiú, rézműves — gyereke sincs — kijelentette: -Egy fillért se adok!« Illetve, hogy -ne lássák ki a lóláb«, azt javasolta: költözzék az édesanyja évente három hónapig hozzájuk, eltartják. Csak a tárgyaláson derül ki, hogy felesége gyűlöli az anyósát, aki ráadásul — most sem tudott megjelenni — súlyos beteg: Elképzelhető, micsoda pokol szakadt volna rá az alatt a három hónap alatt. A Mamuska meg a lánya. Lent: Varga »ácsi: -Inkább Idegenekhez!...(Vámos László felv.) A tényállás túlontúl is tisztázott. A bírónő kihirdeti az ítéletet: a fiú havi 150 forint tartásdíjat köteles fizetni az édesanyának. A fiatalember dühös. Tiltakozik, fellebbez. Sokallja a 150 forintot. R. L. esetére a tanács szociális osztálya figyelt fel. Az öregúr segítségért folyamodott hozzájuk. De hát miért, hiszen fia havonta 4100 forintot keres? Kiderült, egy fillért sem ad az apjának, aki sajnos nyugdíjra nem jogosult, semmi jövedelme sincs. A tanács, az apa képviseletében, megindította a peres eljárást. Most itt áll hát R. K. a bíróság előtt és védekezik. Ügy védekezik, hogy támad, az apját vádolja. — Nem segítem őt — mondja —, tartsa el az a nőszemély, akivel együtt él! Az a -nőszemély«, megállapították, egy huszonegynéhány éves fiatalasszony, de semmi köze az öreghez. Legalábbis úgy, ahogy a fiú gondolja. Egyszerű albérlő, a tőle kapott lakbérből tengődik az apa. Szó szót kövei, a bizonyítás mindent kideríti ás az ítélet: havi 500 forint szülőtartás. Megismétlődik az előbbi jelenet. Dühös tiltakozás, fellebbezés, minden, csak fizetni ne kelljen. A tanácsvezető bírónő, dr. Szili Kovács Károlyné — nyugodt tekintetű, béketűrő asszony — összeszedegeti az aktákat, és fáradtan végigsimítja a homlokát. A mai napnak vége. Éppen ideje. Túlontúl is megviselték az idegeit ezek a jó -gyerekek«. Tucatnyi szociális otthonban — jól felszereltek, lelki nyugalmat teremtök, italában otthonok — gondoskodnak ma több ezer idős emberről. S az otthonok száma egyre gyarapszik. A kormány — a parlament legutóbbi ülésén is bejelentették — a kis nyugdijak emelésére készül. Az állam, a társadalom — erejéhez képest — igyekszik csökkenteni az idősek gondját. De a szeretetet, a család szeretetét nem pótolhatja. Szaniszló néni, Csorvási néni — s oly sok ezren és ezren — a család szeretetének áramában élnek. Vajha a Varga-lányokat, R. K.-t és a hozzájuk hasonlókat ne csak a saját öregségük döbbentse rá majd: ugyan milyen sorsra Ítélték annak idején édes szüleiket. Csatár Imre Láttuk, olvastuk, Uatlottuk A Milánóban élő magyar kolónia részére március 15. tiszteletére római nagykövetségünk az Ariston filmszínházban filmbemutatót tartott, amelyen az Élő falak című dokumentumfilm és a Pacsirta című játékfilm került bemutatásra. A filmbemutatón résztvett majd háromszáz főnyi közönség nagy tetszéssel fogadta a magyar műveket. A megjelentek között a milánói magyar egyesület vezetőségének számos tagja is jelen volt * Házy Erzsébetnek ítélték az idén a Művészeti Dolgozók Szakszervezete Fészek klubja által tavaly alapított Székely Mihály emlckplaketlet. A kitüntetést Nádasdy Kálmán, az Operaház igazgatója adta át. * Az UNESCO az 1965. évet Semmelweis emlékévnek nyilvánította. Az Akadémián ünnepi ülésen emlékeznek meg a nagy magyar orvosról, majd leleplezik a Semmelweis ház udvarán felállított emlékszobrot. Borsos Miklós Kossuth-díjas szobrászművész alkotását és megnyitják a Semmelweis múzeumot. * Boldizsár Iván, a Magyar Pen Club elnökhelyettese az Európai Kultúrális Társaság hollandiai csoportjának meghívására -A mai magyar irodalom és Európa- címmel előadást tartott az amsterdami Rijsk múzeumban. Az előadáson megjelent Victor van Vriesland, a Nemzetközi Pen Club elnöke, Theun de Vrics író, J. P. Braat, az Európai Kultúrális Társaság hollandiai elnöke és az amsterdami kulturális élet sok kiemelkedő személyisége. * Germanus Gyula professzor hivatalos meghívásra Mekkába utazott, ahol résztvesz a mohamedán tudósok világkonferenciáján. ' * A Francia Rádió — a Magyar Rádió francia nyelvű szekciójának támogatásával — egyetemi és főiskolai hallgatók részére tavasszal -KI mit tud? - vetélkedőt rendez. Franciaország irodalmáról1 képzőművészetéről, történelméről kell számotadniok a résztvevőknek — francia nyelven. * Kepes Imre, hazánk montevideoi nagykövete, vacsorán látta vendégül az uruguayi kormány több tagját, a szenátus külügyi bizottságának elnökét, több közéleti személyiségét, valamint Ernesto Benavidest, Uruguay Magyarországra kijelölt nagykövetét. * Runcorn angol professzor a Newcastle Upon Tync-i geofizikai intézel vezetője Budapesten tartózkodóiig és több előadásban ismertette kutatásait. Gerhard Herzberg professzor, a Kanadai Országos Kutató Tanács elméleti fizikai osztálya vezetőjének, a nemzetközi hírű tudósnak ünnepélyes keretek között adták át az ottawai magyar nagykövetségen a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagságiról szóló oklevelet.
