Magyar Hírek, 1965 (18. évfolyam, 7-24. szám)
1965-12-15 / 24. szám
NÉPI DEMOKRÁCIÁNK RÉSZ ÉVE őszinte, torzításmentes tükröt tart elénk a Nemzeti Múzeumban megnyílt “-Népi demokráciánk 20 éve-« kiállítás. Nem akar mutatni sem többet, sem kevesebbet, csak annyit* amennyit valóban elértünk. Az eredmények értékeléséhez látni kell azonban azt is, ahonnan elindultunk. »Ezernyi fajta népbetegség, Szapora csecsemőhalál, Árvaság, korai öregség, Elmebaj, egyke és sivár, Bűn, öngyilkosság, lelki restség, Mely hitetlen csodára vár ...« József Attila fájdalmas sorai elevenednek meg az első termek döbbenetes erejű képein, a 30-as évek kilátástalan, szürke nyomorúsága, népkonyha, állástalan diplomások, utcára lökött munkáscsaládok jelenítik meg azt a kort, amelynek 25 éve alatt az ipari termelés csupán 28 százalékkal nőtt, a nemzeti jövedelem fejlődési üteme 1,5 százalékos volt, s Magyarország, amelynek lakossága a második világháború előtt Európa lakosságának 2,2 százalékát tette ki, ipari termelésének csupán 0,9 százalékát szolgáltatta. Azt a Magyarországot, amelynek mezőgazdaságában a gazdasági cselédek és napszámosok, tehát a nincstelenek száma családtagjaikkal együtt 2 millió 400 ezret tett ki. A felszín alatt tetté sűrűsödik a keserűség, a korhadt állami társadalmi rend lerombolásának elszántsága. Látjuk az illegális lapokat, majd a Népszava 1941-es népfrontos karácsonyi számát, az 1942-es budapesti béketüntetés képeit, a Történelmi Emlékbizottság megalakulását bejelentő közleményt. A küzdelem mind élesebb formákat ölt. A rendszer a fasiszta szövetség oldalán ágyutöltelékül dobja oda a második magyar hadsereg több mint 200 ezer emberét és lesújt a haladó erőkre. Az események azonban nem az uralkodó osztály fasisztabarát szárnyának elképzelései szerint alakulnak. A tablókon megjelenik előttünk a voronyezsi katasztrófa, a magyar hadtörténelem legnagyobb áldozatokat követelő veresége. A csapás súlya alatt meginog a belső front, kezdetét veszi a hintapolitika, amelynek a németek brutális megszállása vet véget. Az egyik vitrinben meggörbült ötpengőst látni: Bajcsy-Zsilinszky Endréé volt, aki pisztollyal kezében várta a Gestapo embereit. A náci golyók egyike horpasztotta be az ezüst ötpengőst. Aztán felvillannak a főváros felszabadításáért vívott harcok képei, a Budai önkéntes Ezred megalakulása, Budapest, majd a Dunántúl felszabadításáért vívott küzdelmek. Az új élet megindításához hallatlanul súlyos viszonyok között kellett hozzákezdeni. A népi demokrácia kifosztott, rombadőlt országot kapott örökségbe a fasiszta rendszertől és a háborútól. A gazdasági károk összege mintegy 22 milliárd 1938-as pengőt tett ki, Magyarország 1938-as nemzeti jövedelmének ötszörösét. Az 1944-es nemzeti vagyon 40 százaléka ment veszendőbe. Szinte ismét átéljük a romeltakarítás és a helyreállítás heroikus erőfeszítéseit, amint a közlekedés újjászervezéséről, az üzemek megindításáról, a Kossuth Rádió első adásáról beszélő emlékeket, dokumentumokat nézegetjük. Majd sorban következnek a népi demokrácia fejlődésének hagy mérföldkövei, a földreform adatai és mezsgyejelző cövekei, a szédítő arányú inflációt (negyed kiló krumpli 780 billió adópengő!) megállítása, az új forint megteremtése. A látogató előtt kibontakoznak az 1945—48-as időszak éles politikai küzdelmei, a földkérdés, a hároméves terv, a bányák, a nagyüzemek, a bankok államosítása, a hatalom jellegének eldöntése körüli harcok. A két munkáspárt egyesülése (1848. június) még inkább megszilárdította a népi hatalmat. Magyarország az egy főre eső ipari termelés tekintetében — ha 1938-at 100-nak vesszük — 109 százalékot ért el 1949-ben, miközben Ausztria még 65 százaléknál, Belgium 85 százaléknál, Hollandia 77 százaléknál tartott. A kiállítás meggyőzően mutatja be az első ötéves terv eredményeit, de nem hallgatja el a gazdaságpolitikában elkövetett hibákat sem. A terv fő célkitűzése az ország szocialista iparosítása és a mezőgazdaság egy részének szocialista átszervezése volt: az ipari termelés 90 százalékos, a mezőgazdaság 35 százalékos és az életszínvonal ugyancsak 35 százalékos emelését irányozta elő. 1949 és 1952 között azonban eluralkodott a terv mennyiségi hajszolásának szemlélete. 1951-ben felemelték a tervelőirányzatokat és nem az eredetileg elgondolt 263, hanem 341 új ipari üzemet kívántak létrehozni. A gazdaság-politika belső ellentmondásai mindinkább napvilágra kerültek, komoly külkereskedelmi zavarok léptek fel, a munkások és alkalmazottak reálbér-színvonala 1949-hez képest 20 százalékkal csökkent. Végig követhetjük 1953-tól kezdve a hibák kijavításának de ugyanakkor az ellentmondásos intézkedések egész sorának kapkodó, bizonytalan útját is. Az elvtelen kompromiszszumok, a huzavonák és az ellenséges erők mozgolódásai egyenesen vezettek 1956. októberéhez. Három terem tablói, makettjei, vitrinben őrzött tárgyai mutatják be 1957-től 1965-ig az ipar, a mezőgazdaság, a kultúra, a szociálpolitika eredményeit. Ez időtől kezdve a gazdaság fejlesztésének irányát a korszerű technikaigazdasági követelmények határozták meg. Évi átlagban a nemzeti jövedelem 25 százaléka került beruházásra és egyenletesen emelkedett az életszínvonal is. 1961-re befejeződött a mezőgazdaság szocialista átszervezése; az átszervezés időszakában sem csökkent a mezőgazdaság termelése. A nagy átalakulás eredményeként ma 271 állami gazdaság egymillió 800 ezer holdat, 4200 termelőszövetkezet 6 millió 800 ezer holdat művel meg, és valamivel több mint egymillió hold tartozik a háztáji gazdaságokhoz. Jelentősen megváltozott a mezőgazdaság termelési szerkezete, csökkent a kenyérgabona és nőtt az ipari növények, a kukorica és a takarmány vetésterülete. A műtrágyafelhasználás egy katasztrális holdon az 1940-es 5,3 kilóról 140 kilóra nőtt, az öntözött terület az 1939-es 24 ezer holdról 400 ezer holdra emelkedett. Az ipari fejlődés eredményei még szembetűnőbbek. A gyáripar ma kb. hatszor annyit termel, mint a háború előtt. Az iparfejlődés átlagos évi üteme 10 százalékos. Külön teremben tájékozódhatunk kulturális forradalmunk eredményedről. Az első és legfontosabb tétel így fogalmazható meg: hazánk felszámolta kulturális elmaradottságát. Eltűnt a Horthy-rendszer kulturális nyomora és sötétsége. Az általános iskolákban az utóbbi években félmillióval több fiatal tanult, mint a második világháború előtt. A középiskolások száma a felszabadulás előtti átlagos 40 ezerről csaknem 400 ezerre emelkedett. A felsőoktatási intézmények háború előtti 12—14 ezer hallgatójához képest az elmúlt évben több mint 80 ezer diák tanult az egyetemeken és főiskolákon. 1964-ben több mint ötször annyi kötet könyv jelent meg, mint 1938-ban. A rádiónak 2,5 millió, a televíziónak több mint 600 ezer előfizetője van. Az egyetemi és főiskolai hallgatók száma 10 ezer lakosra kivetítve, 1963—64-ben 70 fő volt, amíg Franciaországban 50, az Egyesült Államokban 41, a Német Szövetségi Köztársaságban 40. Egy jubileumi kiállítás sok mindenre választ adhat, de egy kérdésre csak közvetve felelhet. Arra nevezetesen, hogy miképp változott meg a magyar nép gondolkodása az elmúlt két évtized során. Az ismertetett eredményekből következtetni lehet erre. A teljes igazság azonban, a kiállítás falain kívül bontakozik ki, az üzemekben, a tavaszi földeken, irodákban, az új életet építő nép hazaszeretetében, s a jövőbe vetett, törhetetlen hitében. PETHÖ TIBOR Budapesti panoráma-kép a »Népi demokráciánk 20 éve« címmel rendezett kiállításon (Vámos László felv.) SZINYEI ISKOLANAP A Szinyei Merse Pálról elnevezett általános Iskola hazánk felszabadulásának 80. évfordulójára kiállítást rendezett Modelleken ismerkednek a közlekedési szabályokkal a kiállítás úttörő-látogatói. Jobbra: az Erzsébet-hid budai hidföje — terepasztalon Ismerkedés a magyar színháztörténettel — plakátokról. Jobbra: képek a magyar—angol kultúrkapcsol»tokból (Novotta rerene felvételei)
