Magyar Hírek, 1965 (18. évfolyam, 7-24. szám)
1965-12-15 / 24. szám
A gazdaságirányítási reform - új fellendülésünk láncszeme Az idén hazalátogató honfitársaink tapasztalhatták azt a feszült érdeklődést, amellyel dolgozóink a gazdasági irányítás megjavítását célzó munkálatok felé fordulnak. A nyugati sajtó is sokszor és sokféle módon foglalkozik e kérdéssel. A Magyar Hírek hasábjain többször irtunk e problémakörről. A Jelen cikkel kezdődően, a lap kővetkező számaiban is sokoldalúan fogjuk Ismertetni ezt — az egész fejlődésünk szempontjából döntő fontosságú — témát. A külföldön élő magyar olvasó talán csodálkozik azon, miképpen tulajdoníthatunk oly nagy jelentőséget a vállalati önállóság növelésének, a tervezés megalapozottabbá, a szocialista gazdálkodás hatékonyabbá tételének. Talán nem is értik, miért tekintjük az egysze-Üj üzemrész a csepeli Fémműben rűnek és szárazon szakszerűnek tűnő gazdasági feladatokat egyesítő reformot — amelynek irányelvein egy esztendő óta több száz szakember dolgozik — társadalmunk új fellendülése láncszemének. Mióta pedig a magyar sajtó részletes ismertetéseket adott a reform alapgondolatáról — százezrek vitatkoznak, töprengenek a megoldások célszerű vagy célszerűtlen formáiról az ország minden részén. A reform jelentőségét akkor érthetjük meg igazán, ha az annak centrumában álló gazdasági hatékonyságot és kapcsolatát ennek egyik fő eszközéhez — a tervezési rendszerhez, részletesebben megtárgyaljuk. Gazdaságunk irányításának alapja a társadalom egészének érdekeit szem előtt tartó, az ezzel esetleg szembenálló részérdekek elé sorompót állító — tervszerűség. Ez a tervszerűség a népgazdasági tervben testesül meg. Majd két évtizede, az 1947 közepén induló 3 éves újjáépítési terv törvényre emelkedése óta gazdaságunk menetét a tervek szabják meg, sikereinket és balsikereinket elsősorban azon mérjük, megvalósítottuk-e tervbefoglalt szándékainkat, vagy sem. Nem is lehet ez másképpen ott, ahol állami, illetve szövetkezeti tulajdonban van a termelőeszközök zöme, a föld, a kül- és belföldi értékesítés apparátusa és az állam kezében összpontosulnak a gazdaságpolitika fontos eszközei, a hi Fel ügy, a devizával való gazdálkodás stb. Az erők tervszerű, össztársadalmi érdekek szolgálatába állított koncentrációja tette lehetővé, hogy hazánk történelmileg rövid periódus alatt átlépett az ipari országok sorába és ugyanakkor képes volt emberhez méltó élet- és műveltségi színvonalat biztosítani a múltban nyomorban élő paraszt- és munkásmillióknak. A szocialista tervrendszer sikerei a tervezés — vagyis a gazdaság központi irányítása célszerűségének és lehetőségének — eszméjét az egész világon elterjesztették. Fejlett tőkés országok — mint pl. Franciaország — és az afrikai, ázsiai, latin-amerikai fejlődő országok túlnyomó része hosszúlejáratú terveket készítenek. Mi sem természetesebb, minthogy a tervgazdaság születési területén, a szocialista világban és így hazánkban is, a tervezés a népgazdaság irányításának fő eszköze és fejlődésünket a jövőben is tudományos felmérésekre alapozott tervekkel kívánjuk irányítani. Az előkészületben álló gazdasági reform is szilárdan a tervgazdaság alapján áll, sőt a jelenleginél magasabbrendű és hatékonyabb tervszerűséget kíván elérni. Hogyan függ össze a terv a gazdaságirányítással? Ma a gazdaságirányítás elsősorban a népgazdasági terv ún. lebontásból adódó vállalati tervutasítások útján történik. Vegyük pl. az ipari termelés tervének lebontását. A Minisztertanács az ipari termelési előirányzat keretében megszabja a kohó-, gépipari, nehézipari, könnyűipari, és az élelmiszeripari minisztérium feladatait; a minisztériumok a reájuk nézve kötelező tervet iparágakra, az iparágak pedig vállalatokra bontják. A termelési előirányzatokon kívül a beruházásokat, a termelékenységi előírásokat, a munkaerőtervet, az önköltséget is központilag határozzák meg és a központi keretek felosztása révén alakulnak ki a vállalati teendők. Ugyanez vonatkozik az értékesítési folyamatra is, az ipar és az iparvállalatok tervében megtaláljuk a kül- és belkereskedelem részére történő értékesítést szabályozó számszerű utasításokat. A bélés külkereskedelem pedig beszerzési, illetve import-, értékesítési, illetve export-tervet kap, melynek alapján a minisztériumok megszabják vállalataik feladatát. Ügy véltük, hogy a tervlebontás jórészt helyettesíti a piaci mechanizmus szerepét. Vagyis nem az árak alakulása (az árak túlnyomórészét hatóságilag állapítják meg), nem a kereslet-kínálat viszonya szabja meg elsősorban a termelés-értékesítés folyamatát. Bár a piaci erők meghatározott kereteken belül hatnak, a gazdaság működését döntően a gazdasági egységeknek adott egyedi tervutasítások szabályozzák. Az utóbbi években néhány jelenség arra mutatott, hogy a vállalati szféra túlzottan központi irányítása, a gazdasági alapegységek önállóságának, rugalmasságának korlátozása gátolja a terv egyes fontos előírásainak teljesülését és a szervezési mód, mely hivatott lenne Átadták rendeltetésének az új zuglói telefonközpontot az országos terv végrehajtását biztosítani, nem tölti be tökéletesen funkcióját. A reformirányelvek erről így ír: «‘A termelékenység, az önköltség, a minőség nem kielégítő javulásának, a műszaki fejlődés lassúságának, az álló- és forgóeszközök felhasználása alacsony hatékonyságának mélyebben fekvő okai is vannak. Jelenlegi gazdasági mechanizmusunk a szükségesnél kevesebb ösztönzést ad ezek megoldásához, ez már a gazdasági irányítás átfogó reformját igényli«. Iparunk termelése, a lakosság fogyasztása, külkereskedelmi forgalmunk 1949 óta többszörösére nőtt. Valóban egyre nehezebb a gazdasági folyamatok bonyolultságát közvetlen utasításokkal optimálisan szabályozni; gazdasági egységeink vezetőinek, dolgozóinak felhalmozódott tapasztalata következtében pedig egyre kevésbé szükséges. E felismerésekből kiindulva a gazdasági reform iréányelvei meg kívánják szüntetni a tervek vállalatokra való lebontását és a vállalati tevékenység irányítását minden tekintetben a vállalatok vezetőire kívánják bízni. A reform bevezetése után a vállalatok munkájának megítélésében az elért nyereség lesz az irányadó, mert ez tükrözi leginkább, hogy a vállalat a piacon keresett termékeket gyárt-e és milyen önköltséggel. Megszűnik az az állapot, hogy a termelési feladat teljesítése akkor is előnyös a vállalat számára, ha történetesen egyes cikkekre nincs vevő. A reform tehát a központi szervek és a szocialista vállalatok, gazdasági egységek közti megosztási arányaiban az utóbbiak javára jelentős módosítást készül végrehajtani. Az önállóság fokozásából fakadó előnyöket nem kell hosszan sorolni, eléggé nyilvánvalóak. Mégis, hadd szemléltessük két fontos terület, a kül- és belkereskedelem példáján a reform várható hatását. Kis ország lévén, modern gazdaságot csak a többi országgal való intenzív csere útján teremthetünk, hiszen még a legnagyobbak sem képesek előállítani azt a rengeteg cikket, amit a korszerű termelés és fogyasztás követel; egész sor cikket pedig csak akkor termelhetünk gazdaságosan, ha a hazai szükségleten kívül a világpiac számára is szállítunk. A külső piacokkal való kapcsolatok nagy jelentőségét mutatja, hogy nemzeti jövedelmünknek mintegy 35o0-át a külkereskedelem útján realizáljuk, ami nemzetközileg is rendkívül magas arány. A világpiacon azonban csak akkor tudjuk megállni helyünket, ha korszerűt gyártunk és olcsón és gyorsan tudunk alkalmazkodni a változó igényekhez. A termelő és kereskedelmi vállalatoknak nagyobb önállóságot adó, a piaci változásokhoz jobban alkalmazkodó termelési és értékesítési szervezet egyik nagy előnye, hogy éppen erre serkent, ezt mozdítja elő. A nagyobb önállóság másik fontos előnye a belső fogyasztási piacon fog jelentkezni. A fogyasztók a kereskedelem, a kereskedelem pedig a termelők felé ereményesebben fogják érvényesíteni igényeiket, hiszen az új szervezeti-működési formák maximálisan érdekeltté fogják tenni a termelőket, hogy kielégítsék a fogyasztók kívánságait. A reform gazdaságunk egész működési rendszerét érinti; az ár, a pénzügyi rendszer, a munkaerő és bérezés, a beruházások, az ipar, a kül- és belkereskedelem, a mezőgazdaság területén egyaránt mélyreható és egybehangolt változásokat követel. Bevezetése gondos előkészítést, előrelátó szabályozást kíván, hogy az elkerülhetetlen, minden átszervezéssel járó nehézségek minimálisak legyenek. Előrelátható, hogy egyesek a reform kapcsán »a kapitalizmushoz való visszatérésrőlvagy »-a kapitalizmusnak tett engedményről« fognak beszélni, összetévesztvén az áru- és pénzviszonyok és a nyereség széleskörű felhasználását a kapitalista gazdasági renddel, a felszínt a gazdasági alappal, a működési-szervezeti formát a lényeggel. Hadd magyarázzuk meg már jó előre, hogy a reform a szocializmus keretein belüli reform, célkitűzése szerint pedig a szocializmus erősítését szolgálja. A javaslatok semmit sem változtatnak a tulajdonviszonyokon, a nagyobb hatáskört állami, illetve szövetkezeti tulajdonban levő gazdasági egységek vezetői kapják; a rendszer lényegén nem változtat a központi szervek és gazdasági egységek közti munkamegosztás módosítása. A társadalmi rendet erősítő jellegét pedig az adja meg, hogy kiküszöböl kedvezőtlen jelenségeket, gyorsítja a fejlődést, jobban kielégíti az emberek igényeit. A központi irányítást — bármilyen paradox módon hangzik is — éppen azáltal erősíti, hogy nem centralizálja a jövőben a decentralizáltan is meghozható, sőt helyesebben kidolgozható döntéseket, a központi szervek felszabadulnak a felesleges terhek alól és erejüket az egész tervgazdaság sorsát megszabó, alapvető problémákra koncentrálhatják. A gazdasági fejlődést meghatározó jelentős beruházások központi kezelése továbbra is fennmarad. A közvetlen irányítást gazdaságpolitikai úton történő közvetett irányítás váltja fel. Ezek az eszközök bőségesen elengedőek ahhoz, hogy a vállalatok önálló tevékenysége összhangban legyen a népgazdasági érdekkel. A központi irányítás megváltozott szerepe jut kifejezésre abban, hogy a jövőben a tervezési munka súlypontja áthelyeződik a távlati tervekre. A gazdaságfejlesztés nagy problémái 5—10 éves természetűek, s ezért kívánatos, hogy a gazdaság egészét áttekintő szervek minden energiájukat ezekre fordíthassák. A távlati tervezés rovására eddig oly sok erőt lekötő éves tervek jelentősége csökken; utóbbiak ugyanis elsősorban a tervlebontás, vagyis az operatív irányítás céljait szolgálták. A reform mind »lent«, mind »fent« új, nagyszerű alkotó emberi kvalitásokat, energiákat fog felszínre hozni. »Lent« a vállalati síkon az önálló döntési jog, kezdeményezés és kockázatvállalás lehetőségével és kötelezettségével fog megajándékozni számos, arra kiválóan alkalmas embert. »Fent« pedig leveszi a bürokratikus terheket a vezető szervek munkatársainak válláról és teret nyit az igazi, magasrendű, tudományos elemzésen alapuló irányító tevékenységnek. Az emberi-vezetői teljesítmény jobban mérhetővé válik és így mód nyilak arra, hogy erőteljes anyagi érdekeltség serkentsen mindenkit több és jobb munkára. Társadalmunk ezzel nagy lépést tesz előre, hogy a végzett munka alapján még igazságosabban ossza el a javakat és az erkölcsi megbecsülést. MÁNDI PÉTER Második ötéves tervünk egyik legnagyobb létesítménye a Tiszai Vegyi Kombinát. , A képen részlet az üzemből (MTI — Herczeg István és Mező Sándor felv.) aP* „ ~ 1 P1
