Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1963-07-01 / 13. szám

INCZE SÁNDOR, A SZÍNHÁZI ÉLET VOLT FŐSZERKESZTŐJE NYILATKOZIK A MAQYAR SZÍNPADRÓL ÉS BUDAPESTI ÉLMÉNYEIRŐL

Lajtai Lajos, Lajtai Lajosné, Honthy Hanna, Incze Sándor

(Vámos László felvétele)

1938 novemberében Incze Sándor elutazott Budapestről. Amerikába készült, mint úgyszólván minden esztendőben 1921 óta. Magyar darabokat közvetített a Broad'waynak, amerikai újdonságokkal frissítette fel a budapesti színpadokat. Erről az útjáról a Színházi Élet főszerkesztője nem tért vissza: Párizsban érte a hír, hogy az Jmrédy«kormány betiltotta a lapját és úgyszólván minden földi vagyonából kifosztotta. Incze mindig optimista volt. Amikor elutazása előtt egy kormánypárti szónok a parlamentben kijelentette, hogy megrendszabályozzák a sajtót, elégedetten mondotta a barátainak:

— Bizony, a legfőbb ideje, hogy betiltsák a gáládul uszító lapokat, eflsősorban a Virradatot és a Magyarságot.

Negyedszázad után hazaérkezett 'New Yorkból. Két hetet töltött Budapesten, programokkal túlzsúfolt heteket. Barátait, rokonait látogatta és elsősorban régi •sserelmesét a budápestl színházat, amelyről annyi lelkes cikket közöltek népszerű lapjának hasábjai.

Elutazása előtt megkértük, nyilatkozzék útjáról a Magyar Híreknek, mondja el benyomásait, érzéseit.

— Találkozván a régi ismerősökkel és barátokkal, — (mondotta —, nyakbaborulás után kölcsönösen elmondottuk egymásnak: "-Semmit sem változtál-« Ezt az udvarias szólamot magának Budapestnek nem tudom a szemébe mondani. Budapest bizony nagyon -nagyon megváltozott. Hadd tegyem hozzá rögtön: az előnyére. Sokat hallottunk az utóbbi esztendőkben Magyarország anyagi és szellemi fejlődéséről, mi magyarok boldogan tapasztaltuk, hogy külföldön egyre nagyobb megbecsülést szerez az ország, dte sok ezer kilométer távolságról nem mérhettük fel ezt a nagy haladást, amit itthon láttam.

— Amióta tudjuk, milyen szeretettel fogadják itthon a látogatóba hazatérő honfitársakat, egyre többen és többen jönnek haza. A szerényebb anyagi helyzetben élők lelkesen takarékoskodnak, külön, »óhazai utazás-« feliratú perselyben gyűjtik a dollárokat, hogy Magyarországra utazhassanak. Ma a magyarok New Yorkban és a világ -más táján már nem azt kérdik egymástól, hogy »vajon hazajuthatunk-e még egyszer?« — hanem azt, hogy »mikor indulsz?«

— Egész életemben rajongással dicsértem a színházat Most kezdjem szidni a pesti színpadot, öreg koromban? Hogy itt nemcsak magasztalni szabad, hanem keményen bírálni is, azt megállapítottam első budapesti estémen, amit a Vidám Színpad nézőterén töltöttem. Már New Yorkban rebesgették, hogy ez a politikai kabaré bátran odavág, ahol hibát észlel és azt is hallottam, hogy a felső szervek nemcsak tűrik, de egyenesen szívesen fogadják a bírálatot. Most aztán meggyőződtem róla, hogy a szólásszabadság a legnagyobb mértékben érvényesül a kis színpadon. A nagyszerű Kellér Dezső és a kitűnő írói gárda, valóban bátor és lenyűgözően szellemes kritikát gyakorol a közélet minden területén.

— Láttam jó előadásokat és láttam gyengébb produkciókat is. (Már én is bátran -bírálok!) Ez áll a színészi alakításokra is. De még soha színészt nem ócsároltam azért,mert nem megfelelően játszota a szerepét, ö az oka? Nem! Az igazgató az oka, aki -ráosztotta az egyéniségének meg nem felelő szerepet. Hegedűs Gyula, kimagaslóan nagy magyar színész megbukott a Liliomban, aminek a címszerepében Csortos pór évvel később felejthetetlenül nagyszerű volt. A pesti humor meg is jegyezte: »Hegedűs annyival jobb színész mint Csortos, amennyivel Csortos jobb Liliom volt, mint Hegedűs.«

— De térjünk át a színházakra, bár nem tudom valamennyi darabot és alakítást felsorolni. Megismertem ragyogó színészeket! Bessenyei Ferenc, Ruttkay Éva, Töröcsik Mari! Hogy csak kiragadjam a három nevet — sajnos eddig nem is hallottam róluk, holott nemzetközi viszonylatban is a legnagyobbak. Tabi László »A nagy mutatvány« című darabját elküldöm Lukács Pálnak, aki megfelelő szerepet keres magának színházi produkcióra Kitűnő előadásokat láttam az Árnyéktól kezdve a Potyautas című Dévai-darab zenés változatáig. És most hadd szóljak néhány mondatot a zenés darabokról. Megnéztem a Luxemburg gróf ja és a Csárdásklrálynő előadását.Honthy Hanna elbűvölt! A pompás átdolgozás indokolja azonkívül a -hatalmas sikert. Eégd operetteket mindenütt a világon átdolgoznak buzgó szerzők és rendezők. A percent miatt! Itt azonban az átdolgozók nemcsak a porit törölték le a darabról, hanem a legnemesebb vígjátéki színvonalra emelték az operettet).

— Jó lesz ha sietnek a nyári utazással! Amilyen utazási láz és lehetőség virágzik ma Magyarországon, könnyen előfordulhat, hogy nem találják itthon rokonaikat, barátaikat, mert valamennyien- külföldön töltik a nyári vakációt.

Kértük Incze Sándort, aM egy tucat színházi előadást nézett meg Budapesten, számoljon be tapasztalatairól.

— Nem kell folyton dicsérni — biztattuk —. Szidni is szabad!

Mosolyogva válaszolta:

Vendégünk kedves epizóddal búcsúzott:

— Volt munkatársaimat meghívtam vacsorára. Tizenhatan jelentek meg, sajnos sokat elpusztított közülünk a háború és a barbár nácizmus. Szerény (kis ajándékot nyújtottam át nekik, cigarettát és két-két nyakkendőt. Büszke voltam a gonddal kiválasztott amerikai nyakkendőkre. Amikor átadtam a kis csomagokat, riadtan állapítottam meg, hogy mindenki sokkal szebb és finomabb nyakkendőt visel, mint amilyet én Amerikából hoztam.

Stella adorjan

Gróf Andris és csalid;*

A levél Kanadából érkezett és mindjárt a beszélgetés elején előkerült

— Innen érdekes... — mutatta a sorokat a közepe táján.

»Hallottam a rádióban a hangját... Volt benne egy pár Igaz szó is. Na de volt benne egy kis nagyzolás is.«

Nem ezért a levélért kerestük fel Gróf Andrást, aki 1957 elején diszszidált és a múlt nyáron hazatért, hanem csupán, hogy megkérdezzük, mennyire sikerült közel hat esztendei távoliét után Ismét megtalálnia helyét idehaza, ö azonban, mielőtt az első kérdést nekiszegeztük volna a soroksári, Duna-parti családi házban, már mutatta a levelet.

—• A Radiátorgyárban vagyok normatechnikus. A minap kint járt nálunk a Rádió. Riportot készítettek, amelyben a többi között arról volt szó, hogy milyen a nők szociális és társadalmi helyzete nálunk. Erről beszéltem én is, mint olyan, akinek meglehetős külföldi tapasztalatai is vannak. Ezt a rádióriportot hallották véletlenül volt munkatársaim ott kint Kanadában és erről írta egyikük, akivel Időnként levelet váltunk, azt, amit mutattam. De nincs is semmi meglepő abban, amit ír. Nem csodálom, hogy nagyzolással vádol, mert ő még a régebbi, nehezebb életkörülményekre emlékszik és fogalma sem lehet arról például, hogy az üzemi étkezdében többféle menü között választhatunk.

— Nehéz a hitetlenséget leküzdeni — teszi még hozzá — Amikor hazejöttem, Csepelen dolgoztam esztergályosként, a riportban viszont már a Radiátorgyárból beszéltem. Azok az ismerőseim, akik nem tudtak arról, hogy időközben munkahelyet változtattam, odakint mindjárt gyanakodni kezdtek: hogyan került a Gróf András oda normatechnikusnak, amikor ő esztergályos másutt? Pedig egyszerű: mielőtt disszidáltam, már normatechnikusként dolgoztam és most, amikor lehetőség adódott rá, visszatértem ehhez a foglalkozáshoz.

A beszélgetést időnként megszakítja valamelyik gyerek, a komolyszavú fiú, a szeleburdi Éva lány, vagy a legkisebb, aki még pólyában van. Három gyerek — a másik három pedig kint Kanadában. Mert a kinti nehézségek között családi élete is felbomlott. Gróf András asszony nélkül, két gyerekkel -tért haza, de itthon már várt rá valaki. Húga, a mérnök, munkábamenet, a gyorsvasúton megismerkedett a kalauznővel, barátságot kötöttek, a barátságot a húg megírta bátyjának, a levél mellé fénykép is került, a levelek és fényképek után pedig egy karikagyűrű. Romantikus történet, de mint a regényekben: boldogság a vége.

Feltesszük a két mindig egyforma kérdést: miért ment ki és miért jött haza?

— A kérdés lehet egyforma, a válasz mindijg más — feleli. — Az én válaszom ez. Három gyerekem volt, a gyárakj álltak, infláció fenyegetett, a város bénán, romokban — én pedig ezt n»ár egyszer végigcsináltam a háború után. De akkor fiatal voltam, egyedijl voltam, most pedig három gyerekről kellett gondoskodnom. Nem akartam, hogy éhezzenek, féltettem őket. Inkább elmentem. Kishitű voltam, ma már tudom. Tévedtem. És ugyanez hozott vissza is. Bármily messzire is kerültem, bármily gyéren is jutottak el oda a hírek hazulról, mégiscsak megtudtam, hogy a rend helyreállt, hogy infláció mégsem lett. Szüleim Írták, hittem nekik. Pedig, ha nem is volt mindig munkám, nem éltem odakint rosszul. De idegen volt, rettenetesen idegen. Rideg, barátságtalan élet volt az, csak egyetlen dolog játszott szerepet benne: a pénz. Család, pihenés, kultúra, társaság, egyáltalában az, hogy az egyik embert érdekli a másik dolga, élete, sorsa is — csaknem ismeretlen. Hazajöttem.

— -Nem mondom, kicsit tartottam tőle, hogy fogadnak majd a munkahelyen, nem éreztetik-e velem, hogy én mégis csak kint töltöttem azt az időt, amikor itt meg kellett fogni a kalapács végét. Nagyon, nagyon kellemesen csalódtam. Szó nélkül fogadtak — azaz visszafogadtak. Amióta mint normás dolgozom, még fizetésemelést Is kaptam, nyilván elégedettek is velem.

— Csak egy hiányzik még, a megfelelő lakás. Ez a ház szüléimé, velük, s a húgommal lakunk benne — szűkén. Ez most a gondunk. Különösen most, hogy a feleségem szülési szabadságon van, s több időt tölt itthon, tudják, hogy van ez...

A nap lecsúszik a sziget fái mögé, a Dunaágon evezősök húznak felfelé. Az asszony megeteti a kicsit, lefekteti, s aztán férjével együtt csatlakozik hozzánk. Együtt megyünk vissza a városba. Ma ajánlott nekik vs laki egy címet, s lakásnézőbe indulnak. A Szív utcában válunk el egymá.1 tói. A Szív utcában, amely Budapesten van, a hatodik kerületben.