Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-06-15 / 12. szám
Szak Mit* Árpid, a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke, a Béke VlligtanAc* tagja és Bognár József, a Kultúrkapcsolatok Intézetének elnöke Dr. Gyetval János lró, ny. követ és Ortutay Zsuzsa, a Magyar Nők Országos Tanácsának főtitkára (Novotta Ferenc felvételei) Neményi Lili, a Magyar Operahiz magánénekesnője, Rónai Mihály András, a Magyar Hírek főmunkatársa, Sós Endre, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete elnöke Beöthy Ottó főtitkári beszámolója Tisztelt elnökség! A huszadik század magyar történelmének zivataros évtizedei során sok százezer magyar ember vándorolt ki. Azt találjuk, hogy e "kitántorgott« százezrek száma ma azokban az országokban, amelyekben a miénktől különböző társadalmi körülmények uralkodnak, több mint egymillió, nem is szólván a már kint születettekről, az úgynevezett második generációról, holott ezek közül is sokan — bár nem Magyarország a szülőföldjük — megtanultak szüleiktől magyarul. Az ezekkel a százezrekkel való emberies, barátságos foglalkozás a feladatunk. Az elnökség előző összejövetele óta nagy és örvendetesen jelentékeny változások mentek végbe e túlnyomó többségükben derék és dolgos külföldi magyarok soraiban, és elmondható, hogy lényeges fejlődést mutat a beszámolási időszak során a Magyarok Világszövetsége munkája is. Igen nagy erőfeszítéseket kellett tennünk, hogy csak nagyjából is lépést tarthassunk azzal az egyre növekvő igénnyel, amellyel az élet számos területén a hidegháborús körülmények enyhülése nyomán a külföldi magyarság a Magyarok Világszövetsége felé fordul. Hazánk felszabadulását követően — habár korántsem lehet kellőképpen megbecsülnünk azt a társadalmi munkát, amelyet az akkori Világszövetség a megváltozott idők új szellemében hivatali elődeim, Abelovszky József és Balogh József volt főtitkárok, elnökségi tagjaink vezetése mellett újrakezdett — mai munkáinkat az elnökség megalakulásától, szövetségünk újraélesztésétől, 1958—59-től számíthatjuk. Röviden jelenthetem, hogy az akkori igen szerény és elégtelen kezdeteitől a beszámolási időszak erőfeszítése nyomán oda jutottunk, ma ott tartunk, hogy évente sok ezer levelet kapunk (és ugyanannyit írunk), és lapunk, a Magyar Hírek sok tízezer olvasót talál számonként. Az utazási lehetőségek megnyílásával vendégeink száma is növekvőben vain: 1962-ben másfél ezernél több külföldi magyarral volt személyes érintkezésünk itthon. Ebben az évben ez a szám előreláthatóan még csak emelkedni fog. Ügy vélem, egyetérthet velem az elnökség abban, hogy — a három esztendő el'.őttí szerény állapotokhoz képest — a mai sok tízezer olvasó és a sok ezernyi levelező: a Magyarok Világszövetsége munkatársainak derekas munkájáról ad számot. Ami hivatali szervesetünk megerősödését, kapcsolataink kiépülését végeredményben lehetővé tette és megszabta: a nemzetközi helyzetben a békés egymás mellett élés erőinek előretörése és a magyar társadalom politikai, gazdasági, kulturális megerősödése, imponáló sikerei voltak. Ma már a jóindulatú, jóhiszemű, jóakaratú magyar emigráns-többségnek egyre kevésbé lehet a siker reményével rágalmakat tálalni Magyarországról, egyre kevésbé lehet őket elriasztani attól, hogy levelezzenek itthoni szeretteikkel, hogy olvassák könyveinket és lapjainkat, hallgassák rádiónkat, hogy hazalátogassanak magyarországi rokonaikhoz. Ez azzal is jár, hogy míg a külföldi magyarság egykori egyesületeit, szervezeteit jócskán megtépte, elsorvasztotta, helyenként szétverte az 1938—1958. közötti két évtized világháborús, majd hidegháborús hullámverése, most máraz ellenforradalmat követőem a bizonyos körök támogatását élvező, vagy akár egyes egyenesen ellenséges célzattal1 alakított emigráns egyesületek hitele a külföldi magyarok tömegei előtt, bár még helyenként számottevő, de már foszladozóban van, befolyásuk csökken. Egyre-másra jelentkeznek újra a nehéz időket sikerrel átvészelt kisebb-nagyobh magyar klubok és egyesületek, amelyek világnézeti, gazdasági, politikai nézetüktől függetlenül / (vagy annak ellenére is) a szülőföld iránti vonzalom, a magyar nép megváltozott, jobb élete, államunk megbecsülése ’egyében keresik a velünk való kölcsönös barátságos kapcsolatokat. Az elnökség tagjai lapunkból nagyjából ismerik a mi vonatkozó tevékenységünket. Lapunkon és a levelezés, valamint a személyes érintkezés szálain kívül a Magyarok Világszövetsége — szerény erejéhez mérten — támogatja e kulturális, vallási, avagy kölcsönös-segély-egyesületeket könyvekkel, kis jutalomtárgyakkal rendezvényeik számára, folyóiratokkal, hangllemezekkel, és ha idelátogatnak, vidéki körutak, programok, látogatások felajánlásával. Tisztelt elnökség! ( Engedjék meg, hogy az eredmények és a jelen helyzet vázolása után rátérjek arra, ami szivünkhöz is legközelebb áll, és ami közös feladatunknak, közös célkitűzéseinknek a veleje: arra, hogy miben látjuk jelen és jövendő feladatainkat. Azt hiszem, hogy az eddig elhangzottakból is világosan kitűnik két dolog. Az első: hogy tág. kedvező lehetőségek állanak fenn arra, hogy a sokszázezres magyar emigráció viszonyát, kapcsolatai a fejlődő szocialista szülőföldhöz gazdagabbá tegyük, elmélyítsük, továbbfejlesszük: A másik: hogy erre semmilyen, bármilyen derekasan tevékenykedő kis egyesülés egymagában nem lehet képes. Itt kapcsolódom ahhoz, amiben elnökünk elhangzott szavaival az egész elnökség úgy vélem egyetért: hogy ennek a mai összejövetelünknek minőségi fordulópontot kell jelenteni egész munkastílusunkban, egész szemléletünkben, egész tevékenységünkben ahhoz, hogy meglévő, tényleges lehetőségeinket a külföldi magyaroknak a szülőföldhöz való közelítésében kitölthessük, hogy a magyar kormány emigrációs politikáját a magunk társadalmi eszközeivel jói szolgálhassuk. Azok, akik kint élnek: munkások, orvosok, parasztok, művészek; nők, férfiak, öregek; protestánsok, katolikusok, izraeliták; bélyeggyűjtők, zenekedvelők, sportbarátok — egyszóval egy egész kis emigráns magyar világ. Lehetetlen elgondolni 's, hogy ezt az ezerszínű érdeklődés-szövedéket a Magyarok Viliágszövetsége egymaga ki tudja elégíteni, ügyes-bajos dolgaikban kérdéseikre válaszolni tudjon, s mi több: hogy érdeklődésüket felkelteni képes legyen. Múlhatatlanul szükség van ily módon arra, hogy az elnökség tagjai segítségére (legyenek a maguk működési területén a külföldi magyarok ügyének. Szeretnénk, ha például a külföldön élők megismerkednének a nők helyzetével, a valáscs közösségekben élők a vallásgyakorlás körülményeivel, az orvosok a közegészségügy állapotéval Magyarországon, és így tovább? Itt vannak elnökségünk körében azok a közéleti funkcionáriusok, akik a legtöbbet mondhatnak, a legtöbbet tudnak minderről. A Magyarok Világszövetsége elnöksége eleven támogatása tehát nem nélkülözhető további munkánkban. De ez csak a kérdés egyik oldala. Ázit hiszem, el kéül) mondanom e körben, hogy munkánkat idehaza, Magyarországon, nem ismerik széles körben eléggé. Pedig az emigránsoknak idehaza igen sok rokona, családtagja, barátja, osztálytársa, ismerőse él. Aligha van család, amelynek valami köze, valamiféle érdeklődése ne lenne külföldön élő magyarokhoz. Vajon nem helytelen-e, hogy idehaza csak kevesen tudják, hogy tavaly tízezernél több szülő kapott útlevelet, hogy meglátogassa külföldön élő disszidens gyermekét? Vajon a magyar hozzátartozók eléggé ismerik-e a március 22-i amnesztiarendeletet? Ügy találjuk, hogy nem. Abban pedig, hogy az itthoni hozzátartozók ismerjék az emigrációs kérdéseket, óriási propagatív erő Képek a Magyarok Világszövetsége Elnökségének teljes Üléséről rejlik: az igazság ereje. S itt megint roppant sokat tehetnek elnökségünk tagjai a maguk területén. Nem a Magyarok Világszövetségét óhajtanánk ismertebbé tenni, hanem a valóságot az emigrációs kérdéseikről, sajtóban, rádióban, üzemekben, a nők (az anyák és nővérek és húgok) között, falunt az ifjúság körében. Azt tartom tehát legközvetlenebb föladatunknak, hogy a Magyarok Világszövetsége, mint társadalmi mozgalom szervezetének munkásságál sokoldalúan közelítsük a többi társadalmi és más szervek munkájához. Nem csupán az eddiginél rendszeresebben kívánunk hazalátogató orvosokat az orvostársadalom szerveihez, asszonyokat a Nőszövetséghez, újságírókat az Újságíró Szövetséghez, munkásokat az illető szakszervezethez (és így tovább) közelíteni, hanem azt kívánjuk, hogy mindezek a társadalmi szervezetek igénnyel lépjenek fel velünk szemben. Ez a második szempont, amiben az elnökség tagjainak közreműködését kérjük, tanácsaik és kritikájuk mellett. Hadd említsek csak egyetlen példát. Nem egy nagyüzemünkben tucatjával dolgoznak hazatért magyarok, volt emigránsok és volt disszidáltak egyaránt. Hogyan ellnek, hogyan illeszkedtek be újra az itthoni kerékvágásba? — nagyon jó lerne tudni, nagyon fontos lenne elmondani az egész nép színe előtt, nagyon hasznos lenne bemutatni — saját, őszinte, kendőzetlen szavaikkal — a külföldi magyarok előtt. Rendben van életük? Mondjuk öl mösszehangzóan azt is, hogy miért mentek el, azt is, hogy miért jöttek vissza. Van még valami problémájuk a visszatelepülteknek? Jó lenne megnézni, jó lenne segíteni, ahol kell és lehet. Becz Imre, a Magyar Testnevelési és Sporthivatal Nemzetközi Kapcsolatok osztályénak vezetője Nem denne helyes, ha eműitetlenül hagynám, hogy a magyar sajtó egyre gyakrabban szentel most már figyelmet a sok százezer külföldi magyarnak. Igen nagy a közönsége a rádió -Szülőföldünk« adásának is. Munkánkat tehát a sajtóval és a rádióval is tovább kelO! koordinálnunk. Ugyanakkor észre kell vennünk, hogy film, könyv, tansegédlet és egy sor más fontos kulturális eszköz egyáltalán nem, vagy alig készül a kint élő százezrek igényeihez szabottan. Külföldön élő neves tudósaink eléggé ismertek, elismertek-e idehaza? Külföldön hírnevet kivívott magyar zene- és képzőművészek kapnak-e megfelelő publicitást idehaza? Aligha — hogy meghívásukról, megbecsülésükről ne szóljunk. Nincsen még kielégítően feltárva, megírva a több millió, az eümiúlfc száz év folyamán kivándorolt magyar története sem, szerepük új, választott hazájukban. Ez sem halasztható immár soká. Tartozás ez, amellyel a magyar történészek tartoznak ezeknek a magyaroknak, s a történetírásnak is. Mindezekben az elnökség a Magyarok Világszövetsége hivatali munkatársaiban lelkes, odaadó és kipróbált támasztékot fog találni. Az elmúlt — bár viszonylag elég hosszú — időszakban minden erőfeszítésünkre szükségünk volt, hogy ide elérkezhessünk, hogy ezt jelenthessem. Kérem az elnökséget, hozzon olfy határozatot, amely a jövőben rendszeressé és elevenné, élővé teszi e testület tanácskozásait, munkaértekezlet jellegűvé a következő üléseket. Jelentésem befejezéséül javaslattal élek. Kérem az elnökséget, határozza el a -Magyarok Világszövetsége Elnöksége Díszjelvénye« alapításai, és adományozza, most első ízben, a jelvényeket a javasolt személyeknek. A javaslatot az elnökségi tagok írásban kézhez veitték. Kérem a Magyarok Világszövetsége munkatársai számára az elnökség további bizalmát és támogatását. Jakab Sándor, az Országos Idegenforgalmi Tanács főtitkára Halld* Ödön, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke, Tömpe István, a Magyar Rádió és Televízió elnöke Bug&r Jánosné, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára Abelovszky József, a Magyarok Világszövetsége volt főtitkára, Hunya István, a Mezőgazdasági Dolgozók Országos Szövetsége elnöke, Csákó Mihály, a Bőripari Dolgozók Szakszervezete titkára
