Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-05-15 / 10. szám
Lelkesebb, odaadóbb játékot várunk — Mi van a magyar labdarúgással? — a jóindulatú, aggódó kérdés egyre gyakrabban hangzik el idehaza és nyilván odakint a messzi nagyvilágban is foglalkoztatja a magyar sport barátait. Kétségtelen, hogy az utóbbi időszakban az egykori világklasszis játékosok kiöregedése, kiválása miaitt nem számíthattunk átütő sikerekre. Ritkán fordul elő ugyanis, hogy azonos időszakiban együtt játsszák öt-hat olyan futball-művész, amilyen például Orosics, Bozsik, Hidegkúti, Puskás és Kocsis volt. Az őket követő tehetséges, de egyelőre még szerényebb tudású játékosok az elmúlt években baráti együttest alkotva több szép győzelmet harcoltak ki, elsősorban lelkes küzdeniakarással. A legutóbbi mérkőzéseken azonban éppen a mai, korszerű labdarúgásban elengedhetetlenül szükséges küzdőszellem hiányzott, a pályán úgyszólván csak statisztáló játékosokból. így volt ez a bajnoki mérkőzéseken, így történt a húsvéti tornán és ezt tapasztalhattuk Stockholmban is. — Erre a vereségre nem lehet mentséget találni — mondta őszintén Barcs Sándor, a szövetség elnöke, a 2:1 arányú svéd győzelemmel végződött mérkőzés után. De nem is annyira mentségeket kellene keresni, mint inkább orvoslást találni a vereség okaira. A svédek jelenlegi, nem is különösebb játékerőt képviselő csapatától elszenvedett vereségre az olimpiai együttes győzelme sem szolgálhat gyógyírként. Az olimpiai csapat az első selejtezőn 4:0-ra győzött Budapesten ugyancsak a svédek fiataljai ellen, s ezzel kétségtelenül komoly lépést tett előre az olimpiai tornán való részvételi jog megszerzése felé. A magyar színek képviselőitől azonban világszerte többet s főleg lelkesebb, odaadóbb játékot várunk és várnak. VILÁGREKORDOK!!! Veress Győző a csepeli technikus nemcsak világbajnok, hanem ma már a «-világ legeredményesebb súlyemelője«. Ezt a kitüntető címet május első vasárnapján a budapesti Sportcsarnokban vívta ki, az országos bajnokságon. A 27 éves, halkszavú, acélakaratú sportember egyre újabb s egyre merészebb célokat tűz maga elé. A középsúlyú versenyző ezúttal nyomásban (160 kg) és utána az összetettben (475 kg) javított világrekordot. — Bosszant ez az öt kilós «-adósság«, mert tulajdonképpen 480-at irányoztam elő. De majd legközelebb, talán ősszel Stockholmban, a világ és Európa-bajnokságon sikerül — mondta alapjában nagyon boldogan, bár ez a nyilatkozat is jellemzi a mindig többre, nagyobb teljesítményre törekvő, magával sohasem elégedett világrekordért. Külön öröm, hogy az első magyar súlyemelő világbajnok példáját, egyéni edzésmódszereit egyre többen követik. Az 1962-ben Budapesten rendezett világbajnokság pontversenyében a magyar súlyemelők a szovjet együttes mögött, az amerikai csapat előtt, már a második helyen végeztek a pontversenyben. Ezt a helyezést ez év tavaszán Moszkvában, a vándordíjas viadalon meg is erősítették. A szorgalmas edzéseket maga a világbajnok, a szakfelügyelői tisztet is betöltő Veress Győző vezeti. Nemessányi és Bakos után a harmadik fiatal, Szarvas Gábor is feliratkozott teljesítményével az ifjúsági világrekorderek listájára. Ez a sportág, amelyben még egy évtizeddel ezelőtt nálunk csak szerény eredmények születtek, ma nagyszerű sikerekkel halad a fejlődés útján. MIELŐBBI JAVULÁST, teljes felgyógyulást kívánunk Plattkó Ferencnek, az egykori híres kapusnak. A Dél-Amerikában élő magyar származású sportembert, az áprilisban lejátszott Argentína—Brazília válogatott labdarúgó találkozó után, útban hazafelé motorkerékpár karambol érte, mindkét lábát és az egyik karját törte. »ERŐ, SZÉPSÉG, ÖRÖM«... jelszóval rendezik meg augusztus 11. és 20. között az országos sportnapokat. A megnyitása tízéves évfordulóját ünneplő Népstadionban és számos vidéki városban rendezendő bemutatók mellett, több érdekes nemzetközi találkozóra is sor kerül. Tíz ország versenyzői rajtolnak például a nemzetközi atlétikai viadalon, olasz, angol és szovjet labdarúgók szerepelnek Budapesten. FUTBALL-BALSIKER. — A fiatalok játékában is kiütköztek a magyar labdarúgás hibái. Ez arra késztet bennünket, hogy átfogó, alapos terveket készítsünk az ifjúság nevelésére —, mondta a többi között Csanádi Árpád, a neves labdarúgó szakember, a sporthivatal elnökhelyettese, a fiatal futballisták angliai nemzetközi tornája után. A magyar csapat a selejtező-csoportmérkőzéseken két vereséggel és egy döntetlennel, az utolsó helyen végzett. JÓL VAN VARJÚ! Varjú Vilmos Európa-bajnok súlylökőnk biztató, 19,06 m-es dobással kezdett, az atléták első szabadtéri versenyén. PATAKY KAROLY ELHUNYT. A Magyar Nemzet sportrovatvezetője, a Magyar Sportújságírók Szervezetének volt elnöke, Pataky Károly, hosszú betegség után elhunyt. Szeretve tisztelt kollégánk, Karcsi bácsi, több mint négy évtizeden át elismert, avatott tollal szolgálta a magyar sportot KÉTÉVES A KILIÄNMOZGALOM. A sport valamennyi ágára kiterjedő tömegsport-mozgalom két éve »startolt«, s nagy népszerűségre tett szert. A két esztendő alatt több mint félmillióan gyűjtöttek pontokat szerte az országban, a Kilián-versenyeken. SZÍNÉSZEK—ÚJSÁGÍRÓK. Az évről évre nagyobb érdeklődéssel kísért színészek—újságírók labdarúgó-mérkőzést ebben az esztendőben a Népstadionban rendezik meg. A színészek kapuját ismét Bessenyei Ferenc és Major Tamás védi. Az ökölvívó Papp Laci lesz a színész csapat centercsatára. MOTOROS-GYŐZELEM. Szabó László kiváló motorversenyzőnk két futamban is győzött, világbajnokokat hagyott maga mögött n Salzburgban rendezett osztrák motoros Grand-Prix-n. KOSARASOK RIÓBAN. A magyar kosárlabda-sport képviseletében a nemzetközi szövetségben tisztséget viselő dr. Hepp Ferenc és a rendezők meghívására Kassai Ervin, a kiváló játékvezető vesz részt a Brazíliában megrendezésre kerülő világbajnokságon. Egy gól két pillanata .. . Útban Tokió felé, az első olimpiai selejtezőn nehéz küzdelemben, tulajdonképpen három perc alatt szerzett három góllal 4:0-ra nyert csapatunk a svéd fiatalok eUen. Povázsal a kifutó kapus fölött a hálóba fejel, a gól érthető örömteli pillanatokat okozott (Jobboldali kép) Egyedül Sándor ... Igen, egyedül a csapat korelnöke, a 34 éves Sándor Csikar küzdött szlwel-lélekkel Stockholmban a svédek eUenl mérkőzésen. Képünkön Nyholm kapujára fejelte a labdát, melyet utána Albert a hálóba küldött. Ez az egy gól azonban kevés volt a győzelemhez! ... és Ismét Sándor — ezúttal a legújabb magyar film a »Mindennap élünk- egyik főszereplőjeként, Slnkovits Imre társaságában. A népszerű Csikar esztergályost alakit a mai témájú fűmben (alsó kép) Feszülnek a bajnok Izmai... A súly már fenn van s még egy pillanat: új világrekord születik!! Veress Győző két világrekordot javított a Sportcsarnokban Ezen a párosmérkőzésen múlt... A belgák győztek és a magyar csapat kiesett a Davis Kupa további küzdelmeiből. A döntő páros részvevői a Margitszigeten (balról) Szlkszat, Gulyás és a győztes vendégek, Brlchant és Drossart (Vámos László felvétele) Barna Viktort és Boros Istvánt a harmincas évek két oly kiváló, immár két és fél évtizede Angliában élő asztalitenisz világbajnokát riporterünk a Sportcsarnokban fényképezte lie. A japán és kínai labdazsonglőrök elsöprő sikerével végződött prágai világbaj noliság után a Budapestre látogató japán versenyzőkkel együtt érkeztek, de itthon is hiába szurkoltak Berczikéknek. A távolkeletiek jobbak a magyar tisztaliteniszezőknél. — Csak türelem... Ahol a sport ilyen támogatásban részesül s ahol mindig akadtak tehetséges fiatalok, ottt a sik&rek sem maradhatnak el — mondta Barna Viktor, a ma is világszerte elismert asztalitenisz szaktekintély. Könnyen lehet, hogy Berczikéknek már használt a bátorítás, mert a prágai balsikerek után a Vasútépítő csapata izgalmas küzdelemben megnyerte az asztalitenisz bajnokcsapatok Európa Kupáját!