Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-04-01 / 7. szám
\ ö maga írta meg pompás kis életképében, a „Babits lakásd”-ban, milyen nagy jelentőséget tulajdonított általában a lakások berendezésének, „majdnem akkorát, mint a társadalom berendezésének”. Most, hogy a Kossuth-díj átadása után nála jártam, inkább csak az jutott eszembe, én is téli napon, nem sötétedés előtti félhomályban ugyan, hanem halvány, fémesen csillogó délelőttön mentem hozzá, szemben az egyetemi templom bárok hajlatait vastagon befújta a késői hó — száz év óta nem volt ilyen március tizenötödike, olvastam másnap a lapokban —, egyszóval ez az egyetlen analógia foglalkoztatott, amikor betessékelt dolgozószobájába. És itt is hiába kerestem a többi hasonlóságot, a barlangszerűséget, a kovácsolt vas állólámpát, az immár legendás lámpaernyő-szöveggel: „Nihil Vincit nisi veritas, nihil solvit nisi caritas”... Ehelyett a hosszú könyvespolcok felett és a bejárati ajtónál neoncső világított, hűvös, tárgyilagos fényt szórva szerte a szoba falaira, mintha a dolgozószoba szándékosan keveredne a munkahely és a szerkesztőségi jelleggel. Mert Vas István, a költő és műfordító, egyben hivatali ember is, az egyik könyvkiadó lektorátusán dolgozik, s így lakása is tükrözi a szerves kapcsolatot az irodalmi közélettel, nem is lehetne tehát valamiféle elefántcsont-torony. A Kossuth-díj igen figyelemre méltó életmű elismerését jelenti. Amikor szerényen, kissé mentegetőzve elmondja, hogy gimnazista korában jelent meg az első verse Kassák „Munká”-jában s azóta Kosztolányi, majd Babits útbaigazításai nyomán megszakítás nélkül ír és fordít, talán eszébe sem jut a hét verseskötet, az elbeszélés- és a tanulmánykötet („Elvesztett otthonok”, „Évek és művek”), egy kötet válogatott műfordítás („Hét tenger éneke”), s az azóta írt, kötetbe még nem gyűjtött nagyszámú vers, kritika, útijegyzet, nem beszélve két közös színpadi műről, a „Trisztán"-ról és az „Égy szerelem három éjszakája”-ról. Vas István mostanában múlt ötvenéves, de a mögötte sorakozó művek felérnek még mennyiségileg is egy teljes életművel. Mégis, így, amint arcát felülről megvilágítja a neon, valami halvány nyugtalanság vibrál a szemében, az a tépelődő elégedetlenség, amelyet az íróasztalán heverő fényképeiből is érezni tehet. (Néhány napja járt nála egyik fotóművészünk és a képek most készültek el.) Előbb tréfásan magyarázva két örök szerelméről beszél, a drámáról és a dalszöveg-írásról. — Sajnos, egyikhez sem értek. Pedig szívem mélyén ezekkel szeretnék foglalkozni. Később aztán a nyugtalanság határozottabb körvonalakat ölt. — Nem dolgozik eleget — mondja —, s gyakran nem tudja beérni azzal, amit alkotott. — Itt van például Blake „Echoing green” című verse, már többször megkíséreltem — közben mormolja az angol szöveget —, de sehogy sem sikerül megfogni ezt a könnyedséget, szelíd játékosságot. Mondtam is Devecserinek, ha neki sikerülni fog, akkor jobban irigylem, mint az egész Homerosért. Éppen amit az ember a legjobban szeret, azzal szemben a legelégedetlenebb és a legigényesebb. Mélyebbre nézve persze, még többről van szó. Anélkül, hogy megpróbálnám összeszedegetni mindazt, amit általában „költői profil”-nak mondanak, e kielégítetlenség két egymást kiegészítő okból származik, egyrészt a tartalommal, másrészt a formával vívott keserű és konok küzdelemből. Pontosabban annak hol hűvös és intellektuális, hol szenvedélyes és erotikus fürkészéséből, hogy merre vezet az út, a pusztulás, vagy az élet felé, hogy melyik a hatalmasabb erő, a tagadásé-e vagy az állításé, a rombolásé vagy a megújulásé. És ezzel együtt, illetve ahogy ő «mondja „Nicolaus Cusanus sírja” című versében, „az ellentétek keresztezési pontján” jelentkezik a küzdelem a fogalmak, a szavak titkának megfejtéséért, azért, vajon be lehet-e fogni a szavak hálójába a kérdést. Ezt kutatja, midőn az ég jeleire irányítja tekintetét, „a mérleg jegyében születtem”, írja egy helyen, ezt vizsgálja Róma szelíd romjai között, amikor keresi „a szépségben a rendet”, ezt a siénai „tigriscsiku templom" tövében, Velasquez „La dona desnuda”-jának erejében, közvetlenségében, az angol parlamenti speaker bodros parókájának láttán. És mindenekelőtt idehaza a „Vérszínü útláp”-ban. majd később az őszi Badacsony színei között, s a szentendrei csendes alkonyaiban. Hogy adott-e választ Vas István eddigi műveiben? ö írta: „Meg is fejtettünk a Megfejthetetlen titkaiból egy keveset, s éltük, nem azt, amit akartunk, csak amit lehetett.” Vagy másutt, egyik legszebb versében, a „Siketnéma kislány”-bem: „Nekem a világ értelme csak te vagy, emberi szépség!” S valamivel túl az ötvenen, a kutató szondája még mélyebbre hatol a titkok szövetében. Most fejezte be T. S. Eliot kötetét és a „Gyilkosság a■ székesegyházban” című drámájának fordítását, jelenleg prózai költeményeit írja új, olaszországi útjáról, megjelentette az életrajzi regény folytatásának néhány új fejezetét (Nehéz szerelem) és Horatius rejtélyét próbálja feltárni. Mindig és mindenütt valami latin derűvel, s olthatatlan vágyódással a tiszta harmóniák, a „véges végtelen” magasabb egysége után. Pethő Tibor VAS ISTVÁN: TITOK Mi annyian vagyunk csak összesen, amennyi ember Londonban lakik. Miért hogy ezt el nem felejthetem, míg hallgatom a város hangjait? Nagy város, nagy nép. Itt az Idegen öt világrésznek érzi kapcsait. Vendégük vagyok. J61 bánnak velem, Mint gyógyfürdőben úgy nyújtóztam itt. De mit tudhatnak rólam? S mit tehetnek? Ha nem is angolok, de angyalok lennének, mit Jelent rokontalan nyelvünk, szivünk nekik? Itt életemnek egyetlen titka és értelme van: az, hogy magyar vagyok. jf Dr. Bognár Rezső, akadémikus [ ly A •w Dr. Ormos Imre, a mezőgazd. tud. doktora Mi* Tarján Ferenc, főmérnök m fj jjj Domonkos István, vájár ‘ V l) W W7i//J XW \ A i / / «W \\ 1 \ ,\ Jö \w * «MI/A \f / \ í Sebestyén Gyula, tsz-elnök Dr. György Júlia, orvospszichológus Dr. Hajós György, akadémikus Ursltz József, főmérnök Dr. Tettamantl Karoly, kémiai tud. kandidátusa Cseke István, művezető Walter Imre, tsz-elnök Szántai István, tanár Dr. Julesz Miklós, orvos Dr. Pál I.énárd. Tud. Akadémia levelező tagja .FOKOZAT Dr. Alföldy Zoltán, orvos Dr. Mészáros Pál tud. főmunkatárs Balázs Jozsefne, fonónő Tóth András, traktoros Metis György, operaénekes Dr. Erdei Ferenc, akadémikus k V// N %,fl Dr. Almássy György, müsz. tud. kandidátusa Dr. Czibere Tibor, tervezőmérnök Lehr Ferenc, müsz. tud. kandidátusa Barsv Sarolta, mezőgazd. tud. fömunkatárs Vámos Ferenc, főagronómus Kun Zsuzsa, baletttmüvész Di. Palotás László, tudsz, tud. doktora H Sm Vas István, költő, műfordító Mesterbázy Lajos, fró Hidas Antal, fró Fülöp Viktor, baiettmüvész