Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)

1962-03-01 / 5. szám

a Magyar elbeszélők négy kötetéről Kedves Zsuzsika, csak egy könyviről írok ma, de ez az egy: négykötetes, ötezer oldalas és valóban alapvetően Ion* tos könyv. Ilyen még nem jelenít meg Magyarországon soha s nem Is nagyon emlékszem, hogy más nemzetek­nek volna hasonló. Címe egyszerű: -Magyar elbeszélők-, de e négy kötetben összegyűjtötték a legszebb magyar no­vellákat Mikes Kelementől Oelléri Endréig. (Élő írók nem szerepelnek áz antológiában.) Egy hónapja együttélek ezzel a négy kötettel, Zsu­zsika. Nem olvastam mást, moziban sem voltam (bocsá­nat, egyszer mégis, megnéztem egy mély és okos új ma­gyar filmet egy szűk előzetes bemutatón, a Kassák Lajos Angyalföld-jéből készült -Angyalok földjét-, Révész György rendezte, Hubay Miklós írta, de ezt csak azért említem meg, mert remélem, hogy Magukhoz is eljut. E filmnek éppen azok a jótulajdonságai, mint a legjobb ma­gyar novelláknak: érzelem, szenvedély, öngúny, búbánat, humor és csattanó.) Először hol Itt, hol ott olvastam bele a kötetekbe, újra élveztem kedves novelláimat — vagy Ír­hatom így: novelláinkat? Legeslegélőször a -Mese a zöld fűvön--t olvastam el Móricz Zsigmonditól, a végvári ma­gyar életnek ezt a szelíd és lángoló leírását, a Tündérként, az Erdély trilógia előképét. Azután Karinthy Barabbását és Hasműtétét, aztán Mikszáth pogány Fiicsikjét, aztán Móra -Szeptemberi emlékűét, aztán Jókai Nagyenyedi két fűz­fáját, aztán Hunyady Sándor -Bakaruhában—ját, aztán ... de állítson már meg, Zsuzsika, mert képes vagyak felso­rolni az egész tartalomjegyzéket. Az első kóstolók után módszeresen vágtam neki az olvasásnak. Izgalmas kaland ez is: az ember megfigyel­heti, hogyan alakult ki nemcsak az elbeszélés műfaja, hanem maga a magyar prózai nyelv, hogyan vált egyre hajlékonyabbá, kifejezőbbé, árnyalataiban lágyabbá, mon­dataiban egyszerűbbé és célbatalálóbbá. Végig lehet kísérni egy-egy szó értelemváltozásait, valóságos karrierjét vagy bukását. Vegyük például aset, hogy mulatott, vagy histó­ria, vagy szerelmetes, vagy mindazonáltal, vagy kéjes, vagy... a többit keresse ki Maga, Zsuzsika. Az első kötet Mikes Kelementől Vértesi Annoldig ter­jed. Mikestől az szerepel, amit vártunk, a Törökországi ! levelek néhány örökszép lapja, de néhány oldallal utóbb Kazinczy (vagy Illés Endre, a négy kötet boldog váloga­tója), már olyan meglepetéssel szolgál, hogy a magyar iro­dalom ismerőjének is leesik az álla. A -Pályám emléke­zeté—nek annak idején nem közölt, csak a mi századunk fölfedezett részleteiből nyújt egy fejezetet: Kazinczy keser­ves viszonyát édesanyjához. Igaz, Kazinczy olvasta és tisz­telte Rousseau!, de ez nem holmi utánérzés, hanem ko­moly, véres, szenvedő és szenvedélyes vallomás egy ke­mény és fiát túlságosan szerető anyáról, egy gyéméntjél­­lemű fiúról és egy megvádolt, ártatlan, tündér! paraszt­­lányról, Marisról. Az első kötetben olvassuk Arany János két -beszély­­kéjét« is, inkább a nagy költő Iránti kegyeletből, mint a mű önértéke miatt. Itt van Gyulai Pál, aki annyiszor bí­rálta meg a -beszélykét«, mint műfajt, de maga is, mint minden író, -vétkezett- benne. Igaz, hogy amit a gyűjte­mény közöl, a Vén színész valóságos regény, csaknem száz oldal. Mint minden író: Petőfi is írt novellát. -A Nagy­­apá—ban az a legérdekesebb, hogy az olvasó újra meg újra fölfedezi Petőfi lírájának nemcsak hangjait és han­gulatait, hanem szereplőit is; magát a költőt is, több alak­ban, A második kötet korszakokat ölei át: Tolnai Lajossal és Eötvös Károllyal kezdődik még a múlt század derékén és eljut Mikszáthon, Ambrus Zoltánon, Tömörkényen, Bródy Sándoron, Gárdonyin, sőt Herczo? Ferencen ét Szo­­moryig, Holtaiig, Molnár Ferencdg és — újra meglepetés Magának, Zsuzsika, gondolom — Ady Endréig, aki nem kevesebb, mint tizenkét novellával, azaz tárcával szerepel, visszaadván ennek a jellegzetesen hazai műfajnak a becsü­letét. -Az Ohidyak igazsága«, -Répakapálás«, -Wlesner Ru­dolf elváltozása« a fiatal Ady harcos politikai verseinek és az újságíró Ady tüzes cikkéinek a rokona. A harmadik kötet, Zsuzsika — mert mindjárt kifogy alólam a levélpapír és csak az antológia felénél tartok — már elvisz a jelen küszöbéig. Az édes, sejtelmes, szomorú, bölcs Krúdyval kezdődik, a csodálatos, egyetlen, utolérhe­tetlen Mórlczcal folytatódik, szerintem kissé szűkmarkúén bánik Mórával, aki — hogy Adyt idézzem — -minden más táján a világnak« maupassanti csúcsokon foglalna helyet. E kötet antológia az antológiában: Nagy Lajostól tizenkét novellát közöl, s ezzel, nagyon helyesen, Móricz mellett a kor másik nagy megjelenítőjének műveiben, döbbenetes erővel hozza közel a mai olvasóhoz a félmúltat. Szabó Dezső, Cholnoky László, Kaffka Margit, Juhász Gyula sze­reped még ebben a kötetben. A negyedik kötet már a kortánsaké, ha nem is a Magáé, Zsuzsika, de e sorok írójáé. Babits, Gábor Andor, Kosztolányi, Karinthy: ezeket még ifjúként tiszteltem s mily boldogság volt megismerni őket. Azután következik egy névsor, fájdalmas, megrendítő, felháborító, mert még köztünk lehetnének, de már nincsenek, mert elragadta őket a század szégyene, a fasizmus, és e szégyen terméke, a háború. József Attila, Bálint György, Radnóti Miklós, Sár­közi György, Hevesi András, Komor András, Gelléri Andor Endre, örley István, Szerb Antal, Salamon Ernő: micsoda névsor, Zsuzsika, micsoda Tejútja a tehetségeknek! Ezzel az egy kötetted is ki lehetne, ki kellene állnunk a világ elé kettős céllal: megmutatni, mennyire az európai szinttel egyenrangú a modem magyar próza, és felkiáltani: ezt tette velünk, ezt egész Európával a fasizmus és a háború. A négy kötetet a Szépirodalmi Könyvkiadó adta ki finom hártyavékony biblianyomó papíron, kék vászon kö­tésben. Az ára 178 forint, nem sokkal több, mint ameny­­nyibe bárhol Nyugaton egyetlen ilyen kötet kerülne. Re­mélem, Maga is hamarosan hozzájut, Zsuzsika. Sokszor üdvözli: BoUUxair Iván ADY £NDR£: Jó Ütemben belednek e Dunementi Hőerőmű mélyépítőéi munkáiéul A Láng Gépgyáráén nagyméretű eutóklávok kénUlnek ez Kgy Gyógy ezer* és Tápszergyár megrendelésére, A képem Repl Le jós eutókláv ffltőcsövét hegeszt! Negyüzemi mezógezdeságunk egyik Jól bevált segltótárse e repülőgép. A mezógezdeságl repülőflott» 11 gépe indult el Budepestről ez ország hét éllemi gezdeiágábe ét termelőszövetkezeteibe, hogy mielőbb megkezd* beste e műtrágye szórását és Szolnok megyében e rizs vetését Továbbtenyésztés céljából e Hortobágyre szállították e híres mezőhegyes! nónlusz lóvékét. Az új »Üköket- négy szeretettel fogadták e hortobágyi csikósok. Felső képi Gerti Gábor csikót új gondozottjával, n híres Nónlusz XXXV—Z törzsménnel. Lent: VI otthonukban járulják a mén* csikókat a hortobágyi csikósok Hajnalban szánnal indult a Remete-erdőnek Kiske János, a szegény. Havazással, csúnya összevissza széllel plrkadt a hajnal, s a Szárcsa köhögött. Olajmécsest tartott a gazdának az asszony topogva, mig a bordái ropogtak, meleg, beteg párája torzonborzzi tette a fe­jét. Olyan volt a Szárcsa, mint a hektikás öreg paraszt, akinek elvadult már a fehér szempillája is. Sopánko­dott, sirt Sára asszony, s reszketve, majdnem lopva si­mogatta a Szárcsát. Kiske János, a szegény, pedig ra­gasztotta az istrángot, bele-belefújt fagyos két markába. Szidta az asszonyt, az Istent, a világot, a Remete-erdőt. Imhol a saját házából egy kis füstöt napraforgókóró­­val csinál az ember. Ki kell zavarni, az ólból kiza­varni, a nyavalyás, kehes állatot, hogy fát fuvarozzunk másnak. És ha a Szárcsa fölfordul az úton, akkor mi lest? Fél lóval rosszabb élni, mint fél kézzel, s pénz nincs másik lóra. Akkor a kétpengős fuvarnak is vége, s tavaszig beszorul a kunyhóba az ember. És rakásra hull a kölykeivel együtt, és a megmaradt lónak szalmát se tud adni,,. Káromkodott Kiske János, de istenáldjon nélkül kö­zibük vágott a gebéknek. Sikongott egy kicsit a szán, s elkezdett futni, mintha paripák húznák. A Szárcsa felütötte szomorú fejét, s úgy szaladt, mintha a fiatal­ságára emlékezett volna. Kell is szaladni: jó négy óra járás a Remete-erdő fuvarosembernek, Kiske János, a szegény, csak egy óra múlva kezdett riadni keserű, téli­­hajnalos némaságából. Hogy ni, mondta hangosan, hogy az asszonynak egy jó szót se mondott. Meg a Feri kö­­lyökröl sem kérdezte meg: az is addig sikankázott a jégen, hogy most szuszogni sem tud. Kétszer fricskázta meg az éjjel is a fejét, mert olyan nyögést csinált, hogy aludni se lehetett. Nem elegen vannak a kölykök, s nem elég bajos az élet Így is. Dühösen húzott végig az ostorával a rudas lovon Kiske János, a szegény, A Szárcsát kímélte, s a Szárcsa, a szerencsétlen kehes, mintha csak ki akart volna futni a világból. A Remete-erdőn felrakták a fát a Kiske János szánjára. Dél elmúlt, mikor Kiske János, a szegény, visszaindult. El is maradt a többi fuvarosoktól, akik szintén a gőzmalomnak hozták a tüzelni valót. A Far­kas-völgyben pedig átkozott hóvihar várta Kiskét, a Szárcsát és a másik lovat. A Szárcsa már úgy koco­gott lomhán, gépiesen, mint egy dög. Az emelkedőnél pedig egyszerre sírni kezdett a Szárcsa, mint egy em­ber, Göthösen, búsan, kétségbeesetten sirt a Szárcsa, s a két első lábával letérdelt a hófúvásban. Itt fog ben­nünket megenni a toportyánféreg, ordította Kiske Já­nos. A Szárcsa, mintha megértette volna, kiköhögte ma­gát izzadásig, s rettenetes erőfeszítéssel megindult, Megható volt a Szárcsa iparkodása, s csak éppen hogy nem beszélt a Szárcsa. Igaz, szegény gazdám. Kiske János, én ezt most a becsületért teszem. Kihúzom, kibírom a gőzmalom udvaráig, akkor legyen, ami lesz. Esett a hó szakadásig, s csak az Isten és a Szárcsa tették, hogy el nem tévedt Kiske János, a szegény. Ügy is esti nyolc őrá volt, mikor Kiskéék megérkeztek. A fát lehányták a gőzmalom udvarán. Kiske János, a szegény, megkapta a két pengőt. Most már megütötte ostornyéllel a Szárcsát: siessünk. A Szárcsa fájdalma­san elnyihogta magát,-és futott a szán. Messziről már azonban észreveszi Kiske, hogy nagyon világos az ő háza. A fene egye meg őket, mondja, miért nem dög­lenek. Hiszen kilenc órakor istentelenség mécsest égetni. S befordul a nyitva hagyott kapun, káromkodva, ami­ként hajnalban távozott, Kiske János, a szegény. A kapu fatalpában pedig egy retteneteset botlik a Szárcsa, és felfordul. Kiske János, a szegény, ijedt kiáltással le­ugrik a szánról. Leragasztja jajgatva a Szárcsa istráng­ját. A jajgatásra egész sereg ember tódul ki a házból. Kiske istenkedik, s észre se veszi, hogy tíz mécsessel jöttek ki a házból. Hogy itt az egész rokonság, az övé, a feleségéé. Hogy az emberek ünnepélyesek, kenetesek. Elmúlt ez úgy is hamar, az ünnepélyesség, a kenetes­ség. A Szárcsa nem tréfált, rossz tüdejével egy rette­neteset trombitált és elnyúlt. Sára asszony s az összes asszonyrokonság rívásba fogott. Jajgattak és káromkod­tak a férfiak. A Szárcsa egyszerűen megdöglött. Becsü­letesen, komolyan, erőszakkal tartogatta a páráját a kapuig. Nem birta tovább. A másik lovat kifogták, a szánt a színbe tolták. A döglött Szárcsát pedig a fehér havon behúzták a kis udvar közepére. Majd holnap le­húzzák róla a bőrt. Közben érkeztek szomszédok és messzelakók. Sajnálkoztak és tanácsokat adlak. A hide­get senki se érezte, s volt éjfél, amikor kiürült a Kiske­­udvar. Mind elmentek, a rokonok is. Kiske János, a sze­gény, tett-vett gyászosan a fehér éjszakában. Néha ki­jött hozzá az asszony. Szóval éjfél után tért be a házba Kiske. Elbámult: az asztalon feküdt fehérben, sárga arccal Feri, a fia. Sára asszony pedig zokogva mondta: — Meghalt, még délben meghalt. Kiske János toporzékolt a kemence mellett, mely­ben napraforgó-kóró lángolt, Rázta magáról a havat, melegedett, s csak egy fertályóra múlva sóhajtotta el magát: — Ez is. • A költő Ady hírneve sokáig elhomályosította a novella­íróét: csak újabban ismerik fel szélesebb körben, hogy nem egy novellája a magyar elbeszélő Irodalom remekel közé tartozik. Novelláskötetei: Sápadt emberek és történetek (1907), ÜJ Csapá- II son (1909), A tízmilliós Kleopatra és egyéb elbeszélések (1910), Így Is történhetik (1910), Muskétás tanár úr (Békéscsaba, 1913). ' I * . W,* •/* > m w*

Next

/
Oldalképek
Tartalom