Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)

1962-02-15 / 4. szám

a A csillebérci úttörőtáborban Vívóoktata*« a Medve utcai általános iskolában Vasárnap délelőtt a pécsi Dóm téren. Lent: Szemünkíénye . .. (Novotta Ferenc felvételei) Mii tudják azok, aSkik gyerekek nélkül élik világukat, hogy mi az igazi öröm? Sose csodálhatták önfeledten a kis­gyerek első gügyögését, a lábraállás nehéz próbálkozását, s nem emlékezhetnek azokra a megható pillanatokra sem, amikor a kis elsős anyja kezét fogva először lépi át az is­kola küszöbét. S mennyi még az emlék! Végtelen sok gond, izgalom kíséri a gyermek útját, de mindezt feloldja az öröm, amelyet életünkbe varázsol. Múltkorjában külföldi újságírók egy csoportja látoga­tott el hazánkba. Jártak gyárakban, termelőszövetkezetek­ben, ismerkedtek első szocialista városunkkal, Dunaújváros­sal, s elmentek iskolákba, egyetemekre, kutatóintézetekbe is. Ezernyi élmény, újszerű látnivaló kínálta magát országjáró útjukon, de ők a sok közül egy impresszióm mindig vissza­tértek, beszámolóikba is beleszőtték: *►Mennyire szeretik Magyarországon a gyerekeket!« Igen, szeretjük, nagyon sze­retjük a gyerekeket. A derűt jelentik a mindennapok mun­káséletében, dédelgetjük, istápoljuk bennük a jövőt. Mert ők a holnap.Magyarországa, őérettük, s majdan áltáluk ké­szül, szépül, épül itt minden. Amerre nézünk, mindenütt érezhető a gyermek iránti szeretet. Ott van a milliókban, amelyeket az iskoláztatásra, a beteg gyermekek gyógyítására, az üdültetésre, könyvekre költünk. S ott tükröződik mindenütt — a gyermekek moso­lyában. Csatár Imre Lánc-lánc. rszterlánc ... 1 t \ 4 niw Visegrádtól Indul el északnak a Börzsöny szép vonulata Az erdei szekérút mély bevágásában forgószél pörgeti, hordja a havat; a szállongó jégcsillagocskák szinte vízszin­tesen csapódnak arcunkba, fcörüllebegnek, s halkan muzsi­kálnak szálltukban. Titokzatos zizzenésekkel teli a világ. Friss, puha porhón lépdelünk nesztelenül. Dermedt, halott világot mutat a táj, pedig tele van élettel. A mély hó­takaró alatt csendben alszik a rovarvilág. A fagyökerek kö­zött ezer meg ezer 'katicabogár szunnyad egy csomóba össze­bújva a kövek közt vagy a földibe húzódva alusszák téli álmukat a csigák, a gyíkok, a kígyók. Mohával, fűvel fale­velekkel bélelt üregekben, tetszhalott állapotba merülten szundikál a borz, a pele, a mormota, a sün. összegöngyö­­lödve, fejét két hátsó lába közé fektetve szendereg föld­alatti kamrácskájában az ürge De a téli erdő kedves mada­rai most is meg-megszólalnak. Sárgás-zöld hátú, fehér hasú csízek pityegve vigadoznak itt is, ott is az ágakon, s a Kár­pátok fenyveseiből aláereszkedett fenyőrigó a fagyöngy sár­gás, üveges bogyóit keresi, meg az olajos borókamagot. Mint vadméhek szelíd dongása, úgy száll felénk a mo­torfűrész távoli berregése. Kemenceá és kóspallagi favágók dolgoznak a zúgó gépezetekkel, amely percek alatt átrágja magát a vastag törzsön. Megroppan a toronymagas szálfa dereka, lassan dőlni kezd, aztán mennydörgő robajjal elvá­gódik a havon. A fürge motorfűrészek egymás után döntik le a hetven-nyolcvan éves törzseket. S amikor odébb vonul­nak az erdő munkásai, éhes sovány őzek foglalják el máris a helyüket. A kidöntött fák felső ágainak zsenge kérgét lak­­mározzák. A hatalmas irtáson hanyattfekve hevernek a ledöntött szálfák, kézi fűrésszel darabolják fel őket az erdei emberek. Köröskörül a hegyoldalaikat és a tetőket szép érett bükkö­sök, tölgyesek fedik, terebélyes koronáikkal összenőtt öreg fák, cserepes kérgű aggastyánok. A ledöntött vén fák mellett pedig ott állnak már az utódok ,az új erdő fiatal suhángjai. Ebben a frissen letarolt völgykatlanban is ezerszámra sorakoznak egymás mellett a fenyő-újszülöttek, mint pará­nyi tüskés kaktuszok. Apró pamacsok még, de a pöttöm luc­­feny öcsémét éket unokáink örökzöld óriásokként láthatják viszont, ha majd egyszer erre visz az útjuk. A Börzsönnyel kezdődik el az a nagyszerű vulkánko­szorú, amely a Cserháton, a Mátrán, a Bükk-aljon át a Zempiéni-hegysorig félkörben öleli körül a Magyar Alföldet. Mérhetetlen lávatömegek törtek itt fel tíz-tizenötmillió évvel ezelőtt, így született meg a kialudt tűzhányók sorozatából a Magyar Középhegység északi hatalmas íve. A Börzsöny van a legközelebb Budapesthez, a nagy Duna-kanyar öléből in­dul el, Visegrád mellől, s megy fel északra. Legszebb főge­rincén, a Nagyinóc—N agyh ideghegy—Csóványos zordonan szép vonulatán emelkedünk egyre feljebb. Vad mélységben folyik lent a Nagyvasfazék-patak, fölötte hatalmasain dombo­rodik a Magas Tax. Bozontos havas üstökén a ritkás erdő olyan a felhős ég hátterében, mintha tussal rajzolták volna füstszürke papírra. A Nagyhideghegy lapos tetején úgy áll elénk fekete lávakőből rakott falaival a hóbamerült turistaház, mintha egy alpesi képeslap elvenedett volna meg. A hóesés elállt, a nap már szikrázva süt, az emeleti erkélysoron plédekbe csavarva, égnek forduló arccal, mozdulatlanul ülnek egymás mellett az üdülők, mint egy fényimádó szekta áhítatba me­rült tagjai. Az étteremben zsívajgó élet. Budapesti diákok, daroigi bányászsportolók, esztergomi turisták, egész üzemi sí­­szafcosztályok találkoznak össze az asztalok mellett. A háti­zsákok kibontva, forralt bor fűszeres illata a levegőben, da­loló vidámság mindenütt. A ház előtti lejtőn simáira gyalulták már a havat a síelők meg a ródlizók, az északi oldal hatalmas lesiklópályája teljes üzemben van, s a fehér erdei utakon síelők siklanak hókoro­nás bükkök alatt: le Kisinóara, vagy fel a majdnem ezer mé­ter magas Csóványosra. A Csóványos nagyszerű tömbjéből csillagszerűen ágaznak szét minden irányban a hosszú főge­rincek és a közéjük vésődött völgyek. Ez a szép, sugaras ta­goltság adja meg a Központi Börzsöny különleges jellegét és nagyszerű hatását: szinte egy pontról futnak szerte a bérc­sorok, akár a polip csápjai. Havas hegygerincek fodrozódnak alattunk, ahogy szét­tekintünk a Csóványos tetejéről. A hosszú szárt-sorok közt kékesen-ámyaltan fdküsznek el a mély völgyek. Hallgatag fehér rengeteg közepén vagyunk. A csúcs alatt nagy, sima bükkök támogatják egymást, ágaik lágy ívben hajlanak meg a súlyos hócsamók terhe alatt. A gyertyánok hónaljában vastag vattg pólya, a vén tölgyek hosszú ősz szakállt Yise^" nek, s a törpe boróka-beik rak mintha vert ezüstből yolnának. S az ember — mielőtt betér valamelyik turistaház védett, meleg falai közé — újra és újra mélyet szippant a kristály­tiszta levegőből. Amikor végül mégis elindul, magával viszi az erdő csodálatos, ünnepi látványát. Antalffy Gyula Az irtáson hanyattfekve hevernek a ledöntött szálfák A bóbamerUlt turlstaház a Nagyhideghegy tetején s

Next

/
Oldalképek
Tartalom