Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-02-15 / 4. szám
Itt a csuklós busz a csuklós troli és a csuklós villamos (Novotta Ferenc felvételei)-edvés Barátom, K. J. kérem, engedje meg, hogy ismeretlenül is megszorítsam a kezét. a Többhónapos nyugat- és kelet-európai útról tértem nemrégiben haza, idebenn a szerkesztőségben éppen ennek az útnak különféle élményeiről beszélgettünk a kollégákkal, épp arról volt szó, hogy megfordultam most a Genfi tó partján is, s hogy onnan Géniből meg Monitreux-ből nézegettem a Lac Léman túlsó, francia partjait. Láttam megint Franciaországot, láttam hegyeit, hegyoldalain fáit s házait, ott volt előttem a tó túlpartján Franciaország, ahol legutóbb jó négy esztendővel ezelőtt jártam — hát most, legalább így, par distance, viszontláttam egy kicsit. S amikor erről beszélgettünk, épp akkor nyomták kezembe az ön kedves levelét, mely onnan, Franciaországból érkezett. Hát ez volna a mi kapcsolatunk rövid kis története. fis most ha megengedi, beszélgessünk egy kicsit. / Vosszú évek óta élek Franciaországban, még annakidején a Horthy-rendszer űzött el hazámból — így, ezzel kezdte ön a levelét. És ezzel a mondattal került ön mindjárt nagyon közel hozzám. Éltem valamikor Franciaországban magam is a Horthy-rendszer elűzöttjeként. Kevés is ez a néhány perc, amíg e pár sort írom s amíg ön elolvassa majd; órákig tudnánk, napokig tudnánk mi ketten beszélgetni, kedves barátom, franciaországi közös emlékeinkről. Az elején, amikor kiderült, alighanem ön is járkált a Préfecture-re a párizsi Cité szigetén, récépissé, majd carte d’identité ügyben, később meglehet — még össze is akadtunk talán, anélkül, hogy tudtunk volna egymásról, bisztróban, kávéházban, vagy járhattunk tán naponta is a metrónak ugyanazon a vonalán. Laktam én akkor Párizsban sokfelé, eleinte többnyire a Quartier Latinben — később aztán, huzamosabb időre, a Cité mögötti kisebbik szigeten, az Ile Saint-Louis-n kötöttem ki, az lett a quartier-m. Gyönyörű kis fertály az, ugy-e, magányával, szűk utcáival, parti fáival a legszebb, legöregebb Párizs, a város ősi magja; ebédelni chez Georges jártam, a sarki kisvendéglőbe (azóta méregdrága luxushely lett belőle), szemközt pedig a kávéházba biliárdozni s beszélgetni, gumiköpeny-ragasztó magyar munkásokkal jártam. Ott ért a háború is, ott, a quai d’Anjou egyik házának pincéjében bújtam először életemben óvóhelyre, 1939 szeptember ötödikén éjjel, akkor volt Párizsban az első alerte, az első légiriadó. Rajtam kívül egy bécsi, egy lengyel és egy román emigráns volt még a pincében, a többi csupa francia; ott volt Monsieur Tourdes is, a tulaj, jókedvű kis ember volt, igen szerette a vörös bort, komikus auvergne-d dialektusban beszélt, s tíz hónapon belül a Maginot-vonal hősi halottja lett. De nem is mesélem tovább; lehet, hogy ön akkor már nem is Párizsban élt, hanem lement vidékre, ahol aztán letelepedett, ahonnan nekem most levelet írt. ön ottmaradt, ott. él ma is. ön tudna hát többet mesélni, nem én, aki most itt, Budapesten úgy forgatom kezem közt a levelét, olyan meghatottan, amilyen az ember akkor lehet, amikor váratlanul egyszerre csak egy régi barátjával találkozik. Mert hadd nevezzem igazán barátomnak önt. Elkerültük egymást Párizsban — de találkoztunk, íme Budapesten. ondolja, hogy ez véletlen? Én nem gondolom. Találkoztunk — mert mind a ketten eszményekhez maradtunk hívők, melyek fogantatásában ott volt a francia szellem nagysága is, Párizs eszméi és barikádjai. Találkoztunk — mert Magyarország egykori urai valamikor mindkettőnket elüldöztek hazulról, s noha ön kint maradt, én pedig visszatértem, tudom, ön is örül annak a Magyarországnak, amelynek népe ma önmagának teremti meg honját a hazában. Így hát nem véletlenül találkoztunk. ön azok közé a nyugaton élő magyarok közé tartozik, akiket még a Horthy-világ bitangsága Kergetett el hazulról, odakünn pedig helytállt, s ha sorsa úgy is hozta, hogy künn van még ma is, ott ma is velünk van, ma is barátunk, nem fordíthatta ellenünk semmi agitáció, mert a haladó gondolathoz hű maradt. Remélem — se reményre az Önhöz hasonló szellemű emberekről szerzett tapasztalat jogosít — remélem, hogy Ön lesz, hogy az Önhöz hasonlók lesznek továbbra is azok a nyugati magyarok, akik semmiféle megpróbáltatásban, semmi viszontagság, semmi ellenagitáció tüzében nem kormozódnak be, nem hagyják magukat megtéveszteni. Szilárdan állnak lábukon, eszményi fokon testesítik meg minden munkánk célját, a Magyarországgal szolidáris és új hazájában is megbecsült magyart. Köszönöm, kedves Barátom, köszönöm még egyszer a levelét, minden forró, buzdító szavát. 5közben arra gondolok, kedves Barátom, hogy egyszer talán még személyesen is találkozhatunk, ön esetleg hazalátogat egyszer Magyarországra, s akkor nem lesz számomra nagyobb öröm, mint hogy megmutassam önnek, mekkorát változott Budapest s az ország azóta, hogy megszűnt az a világ, amely elől ön innét valaha elbujdosott. Ez a csinos fiatal leány egy új, elektromos megbajtású fllmvevőgépet mutat be, az Admlrát, amely most kerfll forgalomba. A napszemüveg is új rajta. Tavaszra ISO különbőz« napszemüveg között válogathatnak a vásárlók. Lesznek keskeny vonalú és színes műanyaggal díszítettek, hófehér kerettől a feketéig, különböző színárnyalatúnk, kinek ml előnyös 1912. januárjában ígért egymásnak örök hűséget és kötött házasságot a Zala megyei Barlahidán Szipöcs József és Gergály Vilma. ötven, munkával, örömmel és küzdelemmel teli esztendő repült el fejük felett. Gyermekeik, unokáik, rokonaik és Jó barátaik körében kétnapos aranylakodalmat ültek, s a prímás Is csak nekik muzsikált Vidáman ródliznak a gyerekek a budai hegyekbed Az Egyetemi Könyvtárat vizsgák előtt naponta több száz diák keresi fel, hogy a felkészüléshez szükséges irodalmat tanulmányozzák. -Telt ház- a könyvtárban Az európai áruházi dolgozók első budapesti konferenciájának részvevői többek között a Corvin Áruházba is ellátogattak. Az osztrák, a holland s a francia küldöttek tiszteletére ünnepélyes fogadtatást rendeztek 2